A háborúk katonai embervesztesége 1945-2010

Kopátsy Sándor                 PD                   2015 06 04

A háborúk katonai embervesztesége 1945-2010

Életem egyik megdöbbentő felismerése, hogy ráfordítása, társadalmi érdek volt a hadsereg óriási költsége, a hadviselés óriási anyagi és embervesztesége. Minden osztálytársadalom elsődleges feladata a halálokozás olyan mértéke volt, ami biztosította, az 1-2 ezreléknél nem gyorsabb népszaporulatot. A közvetett és közvetlen halálokozások egyik minden osztálytársadalomra jellemző eszköze volt a drága fegyverkezés és az azzal járó közvetlen és közvetett emberpusztítás.

Az emberpusztítás társadalmi szükségesség volt, a társadalom érdekét szolgálta. Ez a felismerés megdöbbentő volt, mert ellentmondott a háborúkat, a fegyverkezést elítélő felfogásomnak. Legszívesebben nem csak a háborút tartottam kártékonynak, de a hadseregre fordított kiadásokat is.

A háborús veszteségeket értelmetlen a katonák halálának számával mérni. Ez még az emberiség történelmének legnagyobb háborújában is viszonylag jelentételen, ha a háborúk okozta károkhoz, járványokhoz viszonyítjuk. De a legfontosabb arány azonban a népszaporulathoz és a hadviselés okozta károknak a nemzeti való viszonyítása. Ehhez képest a katonai veszteség eltörpül.

A vizsgált időszakban évente 70 millióval növekedett az emberiség létszáma. Ez azt jelenti, hogy a második világháború utolsó két évében a népszaporulat tizede volt a háborúban meghalt katonák aránya. Ehhez azonban azt kell hozzá tenni, hogy a társadalmak által elviselhető legfeljebb 14 millió volt. Vagyis a tényelegesnek csupán az ötöde. Fajunk történelme során, egészen a 17. század végéig mindig akkora volt a halálozás, amekkora mellett a népesség létszámának hosszabb távú átlaga nem haladta meg az 1 ezreléket. Ami a vizsgált hetven év átlagában csak évi 5 millió lett volna. Az emberiség történelmének legnagyobb deformációját az okozza, hogy a tényleges népességnövekedés 10-20-szor gyorsabb az elviselhetőnél. Azt ugyan lehetne mondani, hogy nem kevesen halak meg, hanem sokan születtek.

Fajunk elmúlt ötezer évének történelme azonban azt mutatja, hogy egyetlen olyan termelésre épült társadalom nem volt, a melyik képes lett volna a születések számát leszorítani az eltarthatóság szintjére. Ezért legfeljebb az lehet a kutatás tárgya, lett volna lehetőség arra, hogy a születések számát szorítják le az elviselhető szintre. Mivel arra nem ismerünk megfelelő módszert, nem maradt a társadalom számára más megoldás, mint a halálokozás fokozása. Ennek eszközei között a hadviselés ugyan minden társadalomban jelentős szerepet játszott, de sehol a legnagyobbat.

A közölt grafikonból azonban az derül ki, hogy a második világháború óta egyetlen évben sem értékel a háborús katonai veszteségek az évente bekövetkezett túlnépesedés egyetlen százalékát. Az utóbbi húsz évben pedig az egyetlen ezrelékét.

Az ugyan önmagában egyesül álló esemény, hogy hatvan éve a fejlett világon belül nem háború. De ehhez azt kell hozzátenni, hogy ez csak annak köszönhető, hogy a világ egyötöde a 20. század második felében egyrészt már kevés gyermeket vállalt, másrészt olyan munkamegosztás alakult ki a világgazdaságban, hogy sem az elmaradtak kizsákmányolásából, sem a fejlettek feletti katonai győzelemből nem származnak társadalmi előnyök, ugyanakkor a háborús pusztítások szinte fel sem mérhetők. A fejlett világon belül erőszakkal nem lehet annyi előnyt elérni, amennyi hátrányt jelent a munkamegosztás megszakadása és a háború okozta kár. Az elmaradottak feletti uralom sem hoz annyi hasznot, mint a piaci kapcsolat ápolása.

A társadalomtudományok azonban mindebből nem értenek meg semmit. Elég volna azt felismerni, hogy az 1-2 ezreléknél nagyobb népszaporulat elviselhetetlen, ezt akkor is meg kell akadályozni, ha más megoldás hiányában, a halálozást kell fokozni. A túlnépesedés bizonyos anyagi és iskolázottsági szint alatt, csak halálozással oldható meg.

Mi, akik a gazdag és iskolázott társadalmakban élünk, ahol a gyermekvállalás mind tudati, mind anyagi oldalról eleve korlátozódik, tehát megszűnt a túlszaporodási veszély, sőt a társadalomnak kell támogatni a gyermeknevelést. Ennek azonban az a következménye, hogy a társadalom alsó rétegeiben, a kedvezőtlen felnevelési feltételek mellett születik aránytalanul nagy hányada következő nemzedéknek.

A fajunkat veszélyeztető probléma a társadalom kevésbé fejlett felében van, ahol a gyermekvállalás messze meghaladja a társadalom számára elviselhetőt. A népszaporulat felgyorsulása a tudományos és technikai forradalomnak a hatása.

Az egészségügyi forradalomnak köszönhetően megugrott a várható életkor, ami a hatványozottan nagyobb születésszámmal járt. A két legnagyobb halálok legyőzése nagyon kevés költséggel nagyon sok életet mentett meg.

A járványok legyőzése könnyen átterjedt az elmaradott társadalmakra is. Egyrészt a járványok legyőzése a fejlett világ érdeke volt, és a fejlett világban már létrehozott gyógyszerek olcsón elérhetővé váltak.

A csecsemőhalandóság lecsökkent csupán az orvosok tanácsainak megfogadáséval.

A hadviseléssel járó halálozást pedig a fejlett világ hadserege állította le a túlnépesedő világban. Mivel a fejlett világban nincs tényleges háborús veszély a csökkenő hadikiadások ellenére is igen hatékony hadseregüket elsősorban arra használják, hogy megakadályozzák a sok emberáldozattal járó háborúkat.

A meghosszabbodott életkor hozta magával a még nagyobb gyermekvállalást.

Az olyan grafikonnak, amelyek a háborúkkal járó katonák halálával illusztrálják a háborús veszteségeket, értelmetlenek.