Tartalom
Kopátsy
Sándor EH 2014-11-12
Társadalomszemléletem
Vigyázó
szemetek a Távol Keletre vessétek
(Kézirat)
A
jelenkor legnagyobb világtörténelmi eseménye, hogy a világgazdaság súlypontja
visszaindult a Távol Keletre.
Ezzel vége szakad az ipari forradalmat követő 300 évnek, amikor a kis Európa
nyugati fele, majd a múlt század második felében az Egyesült Államok uralta a
tudományt, a technikát és a gazdaságot.
Az öntözéses földművelés megjelenése, mintegy
hatezer év óta, az emberiség legnagyobb és legfejlettebb társadalma a Távol
Keleten, Kínában volt. Kínában élt az
emberiség harmada, és szinte minden tekintetben a társadalmi fejlődés élén állt.
A második óriás mindig India, vagyis Dél Ázsia volt. Hozzájuk képest a két
közel-keleti magas-kultúra és a nomád pásztortársadalmak is törpének számítottak.
Ez ugyan már a középkorban nyilvánvalóvá
vált, a világtörténelmet mégis úgy tanítottuk, mintha Mezopotámiában és
Egyiptomban kezdődött volna.
Európa szerepe.
Az
ázsiai kultúrák szintjére emelkedett európai történelem a görögökkel kezdődött. A színvonala nagyon magas volt, de a
lakossága az ázsiai kultúrákénak egyetlen százaléka sem lehetett.
A
Római Birodalom már világbirodalomnak számított, de annak fejlettebb harmada még Ázsiában és
Afrikában volt. A lakosságának száma pedig legfeljebb negyede a kínai és az
indiai birodalmakénak.
A
Római Birodalom bukása után Európa közel egy fél évezredre jelentéktelen
kontinenssé süllyedt. Európa
a sötét középkor vége és az ipari forradalom között az emberiség történetében
jelentéktelen szerepet játszott. Ennek az ötszáz évnek az adott jelentőséget,
hogy létrehozta a természetes csapadékra épülő, állattartással kombinált
gabonatermelő mezőgazdaságot, és előkészítette az ipari, majd a tudományos és
technikai forradalmat.
Az
első évezred utolsó századaiban a nyugat-európai középkor két világtörténelmi
vívmányt adott az emberiségnek.
- Megoldotta a természetes csapadékra épülő
szántóföldi gabonatermelést.
- A földművelést kiscsaládos
jobbágyrendszerrel működtette.
Az
európai agrártechnikai forradalom
Az első ezredforduló utolsó két százada az
európai agrártechnikai forradalom győzelmét hozta. Ennek a világtörténelmi
jelentőségét az európai történészek máig sem ismerték fel. Nyugat-Európa fedezte fel a természetes csapadékra épülő szántóföldi
növénytermelést, ami a következő ezer év során a megsokszorozódott emberiség
gabonaigényének fő kielégítője, majd a 20. században az tudományos
agrártechnika forradalom bölcsője lett. Azt, hogy a mezőgazdaság ma 7
milliárd ember is képes eltartani, elsősorban a természetes csapadékra épült
mezőgazdaságnak köszönhetjük.
Azzal,
hogy az évezredek óta öntözéssel termelt gabonát, a téli fagyot nem tűrő a
búzát és árpát a természetes csapadékkal is termelhetővé, és a fagyos teleket
is elviselhetővé tették, a földünk eltartó képességét jelentősen megnövelték. Hangsúlyozni kellene, hogy szinte a
jelenkorig a társadalom munkaerejének nagyobb felét az élelmiszertermelésre
fordították. Ezzel szemben mára a fejlett társadalmakban az élelmek
termelésére, feldolgozására és forgalmazására elég a munkaerő tizede, az
alapanyagát megtermelő mezőgazdaságra pedig a húszada sem kell. A
közgazdaságtan sem hangsúlyozza, hogy az
utóbbi száz évben a legnagyobb munkaerő felszabadítás a mezőgazdaságban, és a
háztartási munkában történik.
Európa
sikerének az igazi kulcsa, hogy a nyugati fele volt az egyetlen olya társadalom,
ami kiscsaládos társadalmi rendszerben működött.
Már középiskolás koromban feltűnt, hogy a
Nyugat nagy szellemi forradalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás,
a polgárosodás, a politikai demokrácia meghódították a kiscsaládos
társadalmakat, de megtorpantak a nagycsaládos társadalmak határánál. A szovjet
megszállás évtizedeiben aztán megtanultam, mennyivel más a nagycsaládos
társadalmakban a lakosságnak az újhoz való hozzáállása nemcsak a szellemi, de a
technikai újjal szemben is.
Ezért
tartom rendkívüli történelmi eseménynek az ipari forradalmat követő háromszáz
év során, mind a Nyugaton, mind a Távol-Keleten a kiscsaládos rendszer
általánossá válását.
Az első kiscsaládos rendszer a feudális
nyugat-európai feudális társadalom jobbágyrendszere volt. Ennek forradalmi előnye a munkavégzők közvetlen érdekeltsége, a késői
házasság, és ezzel a lényegesen kevesebb gyermekvállalás volt. Ezzel a
nyugat-európai feudális társadalom egyrészt hatékonyabb értéktermelő lett,
másrészt számára kisebb feladat volt a túlnépesedés féken tartása, ezzel
emberbaráti, humánusabb társadalom lehetett.
A jobbágyrendszer megszűnését követő paraszti
mezőgazdaságban ugyan megszűnt a későre kitolódott házasság, ezzel megnőtt a
gyermekvállalás, megugrott a népszaporulat. Felerősödött a minden más kultúrára
jellemző túlnépesedési nyomás. Ez a nyomás kényszerítette az Európa nyugati
felén lévő társadalmakat a kirajzásra. Ezt megtehették, mert a hajózási
technikájuk, és fejlett tüzérségük, a lőfegyverük lehetővé tette az óceánok
meghódítását, a még elmaradott, alig lakott kontinensek felfedezését, és a
betelepülését. Az alig 5 millió
négyzetkilométer területű Nyugat Európa talált magának 50 millió
négyzetkilométernyi kiváló új életteret.
A jobbágyfelszabadítás után hamar, az ipari
forradalom hatására a munkásosztály is kiscsaládos, de korán házasodó, azaz
gyorsan szaporodó lett. A marxizmus nem vette tudomásul, hogy a munkásosztály
kizsákmányolása nem a tőkéstulajdon, hanem a munkaerő túlkínálatából fakad.
Európa ebből tudott részben kimenekülni annak
köszönhetően, hogy az élettere megtízszereződött.
Ötszáz év után, a nyugati kultúra lakossága életterületének 90 százaléka az
óceánokon túl van, és az új élettere még
mindig alulnépesedett. Ez az óceánokon túli Nyugat az egyetlen olyan
térség, amelyik jelentős népességbefogadó lehet. Márpedig a belátható jövő
legértékesebb vagyona, hiánycikke, importja a jó minőségű munkaerő. Ennek
importja, befogadása nagyon hatékony.
A
belátható jövő világgazdaságát a gyenge minőségű munkaerő feleslege, a jó
munkaerő hiánya fogja alakítani.
A gyenge minőségű munkaerőből már ma is milliárdok vannak, de azokra otthon
sincs szükség, a jó minőségűben pedig mindenütt hiány van. Mivel ezek értéke
hatványozottan nő a befogadó környezet függvényében, ezeket mágnesként vonzzák
a fejlettebb társadalmak. A jó munkaerőnek a fejlettebbek felé történő
áramlását nem lehet megállítani, mert a fejlettek egyúttal erősek is, és jók kivándorlását
nem lehet megakadályozni.
A
Távol-Kelet újra az élre tör,
A Nyugat fölénye természetesnek tűnt egészen
a jelenkorig. A 20. század végéra a távol-keleti kultúra fölénye vált közismertté.
Jelenleg ott zajlik a leggyorsabb változás.
A
tudományos és technikai forradalom felértékelte a távol-keleti emberek
magatartását.
Az én történelem személetemben Max Weber
felismerése lett az iránytű. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a tőkés osztálytársadalmakat a protestáns,
azaz puritán népek másoknál hatékonyabban működtetik. A 20. század küszöbén
ő még két tényt nem láthatott.
A
Nyugaton ma már szinte minden puritán lakosságú társadalom gazdag és iskolázott,
a lakosságuk száma pedig lassan növekszik. Ezzel szemben a Távol Keleten, elsősorban Kínában, a lakosság
jelentős hányada, sok százmillió lakos még szegény, iskolázatlan, és
infrastruktúra nélküli falvakban él. Ez azt jelenti, hogy a Távol Keleten a Nyugat puritán lakosságánál több ember
felemelkedésére kell számítani. Becslésem szerint, a következő ötven évben a
fejlett Nyugat gazdag és iskolázott társadalmak lakossága legfeljebb
százmillióval növekszik. A képzett és
hatékony munkaerő létszáma ma még a Távol Keleten kevesebb, mint a protestáns Nyugaton,
a század végére kétszer akkora lesz.
A puritanizmus fölénye nő.
Visszanézve egyértelmű, hogy a puritanizmus már az ipari forradalom
során is fölényt jelentett.
Ez először abban jelentkezett, hogy a germánoknak, angolszászoknak és a
skandinávoknak a latin népek kereszténységénél modernebb kereszténységre van
szükségük.
Az ipari forradalom Angliában és
Németalföldön bontakozott ki, és csak a protestáns államokban emelkedett a latin
népeké fölé. Az ipari forradalom technikai találmányait a latin és az ortodox
keresztény kultúra népei nemcsak megvásárolták, hanem maguk is elkészítették,
de a működtetésük kisebb hatékonyságú volt, ezért a társadalmuk nem vált a
protestánsokkal versenyképessé.
A puritánok fölényét a második világháború
tapasztalatai a harctereken is bizonyították. A protestánsok nemcsak a tudományban, de a hadviselésben is fölényben voltak.
A latin és az ortodox keresztény népek is képesek volta legyártani a korszerű
harci eszközöket, a csatahajóktól a repülőgépekig, de a legénységük értéke
lényegesen alacsonyabb volt. Például Franciaországnak és Olaszországnak is volt
modern flottájuk, légierejük, páncélosaik, a harcban azonban azoknak sokkal
kisebb értékük volt, mint a német, az angol vagy a japán legénységgel
működtetetteknek. Kiderült, hogy a
tudomány és technika eszközeinek hatékonysága egyre inkább a működtetők
minőségétől függ.
Az
oktatás hatékonysága.
Azt
csak jóval később ismertem fel, hogy az oktatás hatékonysága egyre inkább az
oktató és a tanuló minőségétől függ. Márpedig
a társadalmak jövője egyre inkább a munkaerő minőségétől, szellemi vagyonának
nagyságától függ. Ugyanaz a kiváló tudós, művész, sportoló, mérnök, orvos,
katona, köztisztviselő értéke a fejlettebb társadalmakban hatványozottan
nagyobb.
Tanulságos volna egy olyan kimutatás, hogy
mekkora különbség van a puritán és a mediterrán, illetve ortodox kultúrájú emberek
átlagos jövedelme, vagyona, iskolázottsága között. Ilyen felméréseket az
Egyesült Államokban készítenek. Egy ilyen felmérés például azt igazolja, hogy a
nem vallásos zsidók a legiskolázottabbak, a legmagasabb keresetűek. Ez még
markánsabban jelentkezik Izraelben. Az egész Nyugaton a protestánsok
iskolázottabbak, nagyobb jövedelműek és vagyonosabbak. Még nagyobb volna a
különbség, ha a megtakarítási hányadot, infláció érzékenységét is összemérnénk.
Ilyen felméréseket nem ártana az EU
országokban is elkészíteni. Kiderülne,
hogy olyan nagyok a szóródások, amiben a közös követelmények többet ártanak,
mint használnak.
A Távol Kelet fölénye
Ezt Max Weber még kevésbé láthatta, annak
ellenére, hogy már a 19. század második felében, Japánban jelentkezett. A vasút
elterjedése ezt az országot is felrázta. Sikerrel másolta a Nyugtot és
iparosított. Az első nagy pofont 1905-ben a cári flottának adta. Kiderült, hogy
a legmodernebb haditechnikát is sokkal jobban működtetik a japánok, mint a
kelet-európaiak.
A
két háború között Japán katonai nagyhatalmává vált. A tízszer nagyobb Kínát könnyen alázta meg. A
második világháborúban kiderült, hogy az angol és a francia hadsereg és flotta
nem ellenfele.
Japánnak akkora lett az önbizalma, hogy az
Egyesült Államokat is megtámadta, és kezdetben tengeri és légi fölényt
élvezhetett. Repülői, hadihajói a világszínvonal
élét jelentették, katonái pedig még a puritán nyugtiaknál is jobb harcosoknak
bizonyultak.
Japán a páratlan emberi és anyagi háborús
veszteségei után gyorsan a világ egyik nagy gazdasági csodáját produkálta.
Dél-Korea tíz évvel később mutatta meg, hogy a
japánokkal egyenrangú csodára képes. Az utóbbi ötven évben pedig a világ
leggyorsabban fejlődő országa lett.
Tajvan háború előtt szegény ország volt ma már az
egy főre jutó jövedelemben Japánt is megelőzi.
Szingapúr a háború előtt egy szegény angol hadikikötő
volt, most a világ leggazdagabb városállama.
Kína a század végén hozta létre a világtörténelem
legnagyobb csodáját. Megállította a
népesdése növekedését, 24 éve pedig 6-10 százalékkal, az EU országoknál hatszor, az Egyesült Államoknál háromszor gyorsabban
növeli az egy lakosra jutó jövedelmét. Mind a foglalkoztatásban, mind a
felhalmozásban a világ élén halad. Nemcsak a foglalkoztatási rátája magasabb,
de az évente ledolgozott órák száma is. A felhalmozási rátája, és megtakarított
külföldi valutája, pénzben és értékpapírban is példátlanul magas. Az Egyesült
Államokkal folytatott kereskedelmének éves egyenlege pedig meghaladja a 300
milliárd dollárt.
Kína és az Egyesült Államok közti
munkamegosztás a klasszikus példája annak, hogyan alakult át a gyarmati
rendszer, nemzetközi munkamegosztássá. A két ország évente 600 milliárd értékű
árut cserél. Ezen belül a kínai export 450, az amerikai 150 milliárd dollár. Az
óriási egyenleget Kína amerikai államkötvényekbe és dollárba fekteti. Ebből
mindkét fél jól jár. Az amerikai háztartások nagyon olcsón jutnak a
tömegcikkekhez, amit egyébként csak lényegesen drágábban tudnának otthon
előállítani, vagy másoktól megvásárolni. Kína pedig nagyon bölcsen, az óriási
egyenleg többségét amerikai állampapírokba, illetve dollárba fekteti. Ezzel
megköti az Egyesült Államok kezét, mert a Kína tulajdonában lévő, mintegy 3.500
millió dolláros követelést még évtizedek alatt sem tudná teljesíteni. Nem
beszélve arról, hogy a kínai import kiesése igen jelentős hazai inflációt
okozna.
Ezeket
a példátlan eredményeket egy kommunista diktatúra éri el annak köszönhetően,
hogy a gazdaságát piacosította, a valutáját jelentősen leértékelve tartja, és a
népszaporulatát erőszakkal néhány ezrelékre lassította. A példátlan siker minden előfeltételét,
kivéve a gazdaság piacosítását, a nyugati politikusok, és társadalomtudósok
elhibázottnak tartják. Fel sem merőül a részükről, hogy ezek a páratlan siker nélkülözhetetlen előfeltételei voltak.
Az sem tűnik fel senkinek, hogy Európában
megbukott és Észak-Koreában katasztrofális működik tovább a bolsevik politika
300 milliós lakossággal, de Kínában 1.300 millió lakossal háromszor gyorsabban
növekszik, mint az EU 28 országa. A marxista diktatúrák megbuktak ott, ahol a
gazdaságot nem piacosították és erejüket messze meghaladóan fegyverkeztek.
Páratlan sikert ér ez a pártdiktatúra ott, ahol a gazdaságot piacosították, a
hadikiadásokat pedig elviselhető szinten tartják. Ezen túl Kínában a gyors
népszaporulatot erőszakkal meg kellett állítani.
Ez után
kabaréba illik a nyugat-európai liberálisok állítása, hogy a kommunista
diktatúra megbukott.
Megbuktak azok a politikai diktatúrák,
amelyek a piac szerepét elfojtották, és ahol a lakosság bármilyen a politikai
felépítménye, eredménytelenül működik, mert a lakosságuk viselkedése eleve
alkalmatlan.
[1]Az utolérés politikai liberalizmussal lehetetlen.
A
hidegháború során olyan politikai erők alakultak ki a demokrata társadalmakban,
amelyek álláspontja szerint a liberális politikai demokrácia az egyetlen sikert
biztosító út, függetlenül attól, milyen a lakosság kultúrája és a gazdaság
fejlettségi szintje. Ez az elvárás keményen megvalósult Európa
nyugati felében, az EU fejlett, és puritán lakosú tagállamai esetében. Ugyanakkor
a fejletteknél lényegesen szegényebb, nem puritán, hanem mediterrán és
kelet-európai lakosságú országok a várt felzárkózással szemben egyre jobban
lemaradnak. Az EU tagállamai, még a fejlettek is, lassan növekedtek, a kevésbé
gazdagok lemaradása pedig nő. Ennek
ellenére nyomát sem találni annak, hogy keresnék az egyértelmű kudarc okát.
Pedig az egyértelmű, a fejlett puritán
országok számára elfogadható liberális politika a felzárkózni akarók körében
kudarcot vallott.
A
viszonylag elmaradott társadalmakban a piacosított gazdaság, csak kemény
politikai diktatúra felügyelete alatt nem okoz társadalmi anarchiát. A történelmi tapasztalatok azt is igazolják,
hogy a politikai diktatúra csak ott lehet
tartós a piaci gazdaság viszonyai között, ahol a lakosság viselkedése puritán.
Ezt már a fasiszta diktatúrák története is
bebizonyította. Csak a német és a japán
fasizmus volt hatékony diktatúra, de csak ott, ahol a gazdaság piacos
maradt. A nem puritán népek fasiszta rendszerei azonban versenyképteleneknek
bizonyultak.
A
kelet-európai bolsevik diktatúrák nemcsak azért voltak versenyképtelenek, mert
a gazdaságukat nem piacosították, hanem azért is, mert nem voltak puritánok. Máig nem merjük kimondani, hogy versenyképesek, politikai rendszerüktől
függetlenül, csak a puritánok lehetnek.
Amikor a Szovjetunió csatlós államai a
gazdaságuk piacosításába fogtak, a politikai diktatúra azonnal megingott. Ezt
tanulhattuk meg Magyarországon 1956-ban egyetlen hét után.
A jelen politikai rendszer vezetői, és a kor
történészei máig abban a hitben élnek, hogy akkor az 56-os forradalomnak volt reális
esélye arra, hogy stabilizálódjon. Arról azonban ezek sem nyilatkoznak, mi lett
volna a reális megoldás.
Kínában
azonban a kommunisták felismerték, hogy a gazdasági liberalizációra térés előtt
gyökeresen ki kell irtani a politika liberalizáció minden megmaradt erejét. Ezt tették az ázsiai kegyetlenségű
kulturális forradalom során. Ennek ellenére, a gazdasági reformokon
fellelkesültek jelentős hányada gyökeres politikai reformot is akart. Még ott
is csak tankokkal tudták leverni a politikai demokrácia követelőit.
Elég arra gondolni, hogy Kínában szó sem lehetett volna az elért eredményekről, ha továbbra is
évente 25-30 millióval növekedik a lakosság. Márpedig szegény és elmaradott
társadalomban a politikai demokrácia még soha, sehol nem állította le a
túlnépesedést. Amerikai demográfusok állapították meg, hogy ma Kína lakossága 500 millióval nagyobb
lenne, ha nem történik meg a gyermekvállalás erőszakos korlátozása. Ez
önmagában azt jelenti, hogy a
népszaporulat megfékezése nélkül nincs gazdasági felzárkózás. India,
lakossága a kínai reform óta 400 millióval szaporodott, ezért ott szó sem lehet
gazdasági csodáról, ennyi új lakost felnevelni, vagyonnal és munkahellyel
ellátni lehetetlen feladat.
A felzárkózás feltételei
A
jelenkorban a fél-perifériás szintről való felzárkózásnak két elengedhetetlen
feltétele van.
1.
A népesség létszáma legfeljebb 1-2 ezrelékkel változzon.
Mindkét feltétel megvalósítása csak puritán
társadalomban lehetséges.
Ami
a túlnépesedés megállítását illeti.
Az utóbbi ötven évben, néhány társadalomban
leállt a túlnépesedés. Ennek három feltétele volt.
1. Megoldott, és széles körben elérhető a
fogamzásgátlás.
2. Az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 10
ezer dollárt.
3. Az iskolázottság meghaladja a 12 évet.
Az
ilyen társadalmakban spontán, erőszak alkalmazása nélkül, leáll a gyors
népességnövekedés. Ez a
három feltétel azonban csak a puritán magatartású társadalmakban jár a
társadalmi és gazdasági fejlődéssel. A
gyors társadalmi növekedésnek ugyanis van egy negyedik feltétele: a lakosság
magatartását a puritánizmus jellemezze.
Bármennyire egyértelmű tény, hogy a
társadalmi fejlődés élccsapatába csak a puritán népek jutottak, ezt a Nyugton sem
a politika, sem a közgazdaságtan nem veszi tudomásul. A Nyugaton uralkodó liberális felfogás szerint a társadalmi és
gazdasági siker elsődleges feltétele a politikai demokrácia. A liberális
politika elsődlegességének a híveit az sem zavarja, hogy nem ismerünk példát arra, hogy a politikai demokrácia sikeres
felzárkózást hozott volna.
1990-ben Kína társadalma nagyon alacsony,
periféria szinten állt, nagyon messze attól, hogy a népesség növekedés magától
leálljon. A népesség növekedése Indiáéval azonos arányú volt. 1990-ben Kínának
1.200, Indiának 800 millió lakosa volt. Mivel India nem képes korlátozni a
gyermekvállalást, a demográfusok ma azt várják, hogy 2035-ben 1.550 millió
lakosa lesz. Ezzel szemben Kína lakosságát erre az időre is csak 1.400 millióra
várják. Tehát 45 év alatt Indiának 750
millióval növekszik a lakossága, Kínáé viszont csak 200 millióval. Indiának
45 év alatt 550 millió emberrel több felneveléséről, mintegy 400 millió új
munkahelyről kell gondoskodni. Akinek halvány fogalma van arról ennek mekkora a
költségigénye, belátja, hogy India egy
lakosra jutó jövedelme, és vagyona 2035-ben csak tört része lesz a kínainak.
Kína 2035-re felzárkózik a legfejlettebbek közé, India pedig hátrébb kerül,
mint 1990-ben volt. A közel olyan gyorsan szaporodó latin-amerikai országok
mindegyikében az egy lakosra jutó jövedelem gyorsabban fog fejlődni, mert a
túlnépesedett Indiában, mert ezek még alulnépesedettek. A puritán kultúrájú
társadalmakhoz képes azonban a latinok is egyre jobban lemaradnak. A következő
húsz évben minden dél-ázsiai ország nagyon lemarad nemcsak a puritán Nyugat és
Távol-Kelet, de még a latin kultúrájú népek mögött is, mert azok eleve
túlnépesedettek.
Ezzel szemben.
-
Az európai latin országok
népszaporulata lassú, az egy lakosra jutó teljesítményűk jobb lesz, mint a
gyorsan növekedő népességű, és eleve túlnépesedett dél-ázsiai országoké.
- A
latin-amerikai országok
lakossága is gyorsan szaporodik, de mivel alulnépesedettek, az egy lakosra jutó
jövedelmük azokénál kevésbé kedvezőtlenül alakul.
- A
kelet-európai országok
gazdasága ugyan lassan növekszik, de az egy lakosra jutó jövedelmük a
dél-ázsiaiakénál jobban alakul, mert lassan szaporodnak és a térségük még alulnépesült.
A
néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve kizárja a versenyképességet. A
leállítására azonban csak a puritán társadalmak kemény politikai diktatúrái
képesek. Mivel Kína után nem
marad jelentős lakosságú, puritán kultúrájú, viszonylag szegény ország,
leszögezhetjük, hogy a belátható jövőben
nem lehet számítni arra, hogy újabb jelentős népességű ország a fejlettek közé
kerül.
Valamikor 2035 körül a társadalmi élvonalba
tartozó társadalmak lakossága, Kína felzárkózásának köszönhetően, eléri a 3
milliárdot, az egy lakosra jutó jövedelem pedig meghaladja a 40 ezer dollárt.
Az emberiség ennél szegényebb hányadában is
lesz mintegy 400 millióval több ilyen gazdag, és a gazdag társadalmakban pedig
ennyi ennél szegényebb lakos.
A kelet-ázsiai diktatúrákat elit vezette, és vezeti.
A nyugati társadalomtudományok nagyon kevés
hangsúlyt helyeznek arra, hogy a
kelet-ázsiai osztálytársadalmakat kezdettől fogva a szellemi elit vezette, és
vezeti ma is.
A
kínai társadalom volt a legnépesebb, és a legfejlettebb. Ezt az országot az
oktatási rendszerben gondosan szelektálódott mandarinok működtették. Márpedig ez nem volt uralkodó osztály, hiszen
vagyonuk, jövedelmük és társadalmi pozíciójuk nem öröklődött. A mandarinok, csak a korlátlan hatalmú
uralkodó jól megfizetett, nagy hatáskörrel felruházott, minőségére gondosan
szelektált rabszolgái voltak.
A mandarinokat, mai megfelelői a
menedzsereknek, azzal a különbséggel, hogy a menedzserek életével nem
rendelkeznek a munkaadóik.
A mai vezetők inkább hasonlíthatók a
vallásokat működtető klérushoz is. Azzal a különbséggel, hogy a vallás
korlátlan hatalmú uralkodóját a vallás uralkodója által kinevezett felső
vezetés választja, de az általuk megválasztott vezető felett a választóknak nincs
hatalmuk, azt az isten választottjának kell tekinteni, akit nem válthatnak le.
A
Nyugat társadalomtörténetében a tőkés osztálytársadalom volt első, amiben a
hatalmat gyakorló osztályba kerülés teljesítményi alapon történt, a sikeres kisvállalkozók
kerültek a tőkésosztályba. A
tőkésosztályban maradás azonban általában vérségi alapon, örökösödéssel történt
mindaddig, amíg olyan lassú volt a
technikai változás, és olyan nagy a tőkehiány, hogy gyakorlatilag nem kellett szelektált
képesség a profitot hozó tőke működetéséhez. A tudományos és technikai
forradalom előtt gyakorlatilag a tőkés osztályhelyzet örökölődő volt. Ez csak
akkor változott, amikor a tudományos és technikai fejlődés felgyorsult, és a
tőke hatékony működtetéséhez már képesség és tudás kell. Ezt a változást a tőkések gyorsan lereagálták azzal, hogy a tőkéjük
működését szelektált szakemberekre, menedzserekre bízták, akiket érdekeltté tették
a tőkéjük működésének hatékonyságában. A jelenkori tőkés
osztálytársadalomban, a profit a tőketulajdonos és a menedzser között oszlik
meg.
A szellemi vagyon lett a szűk keresztmetszet
A tudományos és technikai forradalom minőségi
társadalmi átalakulást okozott azzal, hogy a
fejlett társadalmakban az elsődleges hiány a tudásban, a minőségi munkaerőben
jelentkezik.
Az
osztálytársadalmakban hiány csak a művészeikben, és a hívatásos sportolókban
volt. Ezért ezeket
társadalmi helyzetüktől függetlenül, mindig megfizették. Ezt a társadalmi
igényt mindig minőségi szelekcióval biztosították.
Általános volt az is, hogy a hadviselés
technikai fejlesztőit kiemelten kezelték.
Ezért a haditechnika mindig előtte állt a gazdaság hatékonyságát fokozó
technikának.
A társadalom életének alakítóit, a politikát
és a gazdaságot irányítóit azonban a legtöbb társadalomban nem szelektálták, az
uralkodó osztályok tagsága gyakorlatilag örökletes volt. Az első kivételt a
polgári társadalom jelentette. A polgárok alapvetően képesség alapján
szelektálódtak. Ez általánossá azonban csak a tőkés polgárság esetében vált
jellemzővé. A tőkéssé válás képességen,
teljesítményen alapult. Az osztályban maradás azonban általános maradt
egészen a tudományos és technikai forradalomig. Előtte olyan nagy és általános volt a tőkehiány, hogy azt még a nem
tehetséges tőkések is profittal működtették. A hatékony működtetéshez
fontosabb volt a munkaerő alacsony ára, mint a vezetés minősége.
Csak
a tudományos és technikai forradalom emelte olyan magasra a munkaerő egészével
szemben támasztott igényt, hogy a fejlett technika működtetésének hatékonysága is
a munkaerő minőségén múlik.
Max Weber azt ugyan felismerte, hogy a
protestáns munkaerő hatékonysága fontos, de azt nem, hogy ez azért lett
elsődleges, mert az alkalmazott technika
hatékonysága a munkaerő minőségén múlik.
Az a gazdaságtörténészek előtt sem vált
ismertté, hogy egészen a jelenkorig, az
alkalmazott technika a munkaerő minőségével szemben a meglévőnél is alacsonyabb
igényt támasztott. Fajunk eddigi történelmét az jellemezte, hogy a lakosság mindig okosabb volt annál,
amennyit az adott technika megkívánt. Minden osztálytársadalmat a lakosság tudásának
és mennyiségének a feleslege jellemezte. A
minél erősebb és kevésbé okos munkaerőt igényelt a tőkés társadalom.
A múlt minden társadalmát a túlzottan fejlett
agy, és a viszonylag kis fizikai erő jellemezte. Ez a felismerés győzött meg
annak igazáról, hogy a biblia szerint a
tudásvágy eredendő emberi bűn, mert a jövőben a társadalmaknak csak a fizikai
munkára, az ember verejtékére lesz szüksége.
A
jelen és még inkább a jövő fejlett társadalmaiban a hatékony munkavégzéshez egyre
kevesebb fizikai erőre, és egyre nagyobb szellemi vagyonra lesz szükség. Ezzel
a fajunk eredendő bűne, a tudásvágy a legértékesebb erénnyé vált.
A
tudásvágy, mint eredendő bűn alól nem isten fiának halála, hanem a tudományos
és technikai forradalom úttörői váltották meg tudásvágyra teremtett fajunkat.
Elöregedő társadalom.
Tévednek azok is, akik az elöregedéstől
félnek. Évezredeken keresztül az 50 éves munkás már nagyon öregnek,
munkaképtelennek számított, ma már a 70 éves korban is lehet valaki kiváló
munkavégző, és bizonyos feladatokra még az ennél öregebbek is lehetnek kiválók.
A közgazdászok ma a társadalmak
elöregedésével rémisztgetnek. Még egyik sem vette a fáradságot kiszámítani,
hány éves várható életkor a
leghatékonyabb, vagyis amikor a felnevelési, képzési és már munkaképtelen
évekre a legtöbb munkavégző év jut. Becslésem szerint ez a mutató fajunk
élete során csak javult. A legnagyobb veszteség, a mikor magas a munkaképes kor
előtt és elején elhalálozások aránya. Ez a mutató Japánban a legjobb, ahol a
legmagasabb a várható életkor.
A
közgazdászok csak az öregek eltartásának költségeivel számolnak, a korán
elhaltak elveszett felnevelési költségét figyelmen kívül hagyják. Ez abból
fakad, hogy a közgazdaságtan a munkaerő újratermelési költsége, tanítása nincs
figyelembe véve. Ez az osztálytársadalmakban megengedhető volt, mivel a
munkaerő mennyisége és minősége meghaladta a társadalom igényét. A jelenkor
fejlett társadalmaiban azonban, amikor a fejlett társadalmakban megszűnt a
túlnépesedés, és a munkaerő minősége lett a szűk keresztmetszet,
megbocsáthatatlan hiba lett. Ahogy a tőkés osztálytársadalomban a tőke
amortizációjának pótlása, állományának növelése volt az elsődleges társadalmi
feladat, a jelen fejlett társadalmaiban a munkaerő minőségének javítása lett az
elsődleges. Ezért a jelen kor
közgazdaságtanának a munkaerő mennyiségi újratermelése, és minőségének javítása
vált elsődlegessé.
A
közgazdaságtan ennek ellenére nem veszi tudomásul a munkaerő értékének
újratermelési folyamatát, de
az élet egyre jobban bizonyítja, hogy ez a fogyatékosság a közgazdaságtant
haszontalanná teszi
- Már a 20. század küszöbén Max Weber
felismerte, hogy a munkaerő minőségétől a tőkés osztálytársadalmak
teljesítménye.
- A megelőző száz évben a nyugat-európai
puritán népek között is a leginkább puritánok, a skandinávok fejlődtek.
- Szovjetunió népei közül a skandináv
kultúrájú népek lettek a leggazdagabbak.
- Minden alpi nép száz év alatt a
szegénységből a gazdagságba emelkedett.
- Amerikába a protestáns szegény betelepülők
háromszor gazdagabbak lettek, mint a latinok.
- A protestánsoknál is puritánabb
távol-keleti, konfuciánus népek fejlődése a második világháború, illetve 1990 óta,
még a protestáns nyugati népekénél is lényegen gyorsabb. Ez nemcsak a
gazdaságban, hanem az oktatásban is egyértelmű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése