A munkaerő újratermelése

Kopátsy Sándor                EE                    2014 11 20

Társadalomszemléletem

A munkaerő újratermelése

(Kézirat)

A tudományos és technikai forradalom olyan egészen új alépítményt hozott létre, aminek elsődleges feladata a viszonylag lassan, az optimális eltartó képességhez igazítsa a népesség számát, és optimalizálja a munkaerő minőségét.

Európa nyugati felének történelme, többek között, azért lett egyedi, mert az ipari forradalommal párhuzamosan az élettere mintegy tízszeresre növekedett, és annak négyötöde máig is alulnépesedett maradt.

Sem a társadalomtudósok, sem a történészek nem foglalkoztak az életterek optimális eltartó képességével annak ellenére, hogy az osztálytársadalmak történetét az jellemezte, hogy a népességük spontán sokkal gyorsabban szaporodott az eltarthatónál, és a társadalom a szervezett halálokozás ellenére túlnépesedett maradt.

Ezzel a problémával már foglalkoztam a Nyugat felé cím alatt megjelent egyik első könyvemben. Rámutattam, hogy jelentős mértékben függ mind az optimálisan eltartható népesség, mind az attól való eltérés függvényében a társadalmak tényleges teljesítménye.

Az önözéses földművelés optimális eltartó képessége nagyon magas, a gyűjtő életmódjánál közel százszor magasabb, de csak nagyon lassan változik az egy lakosra jutó eredmény az attól való eltérés függvényében. Ezzel szemben a pásztorkodás nemcsak nagyon alacsony eltartó képességű, de az optimális népesség felett az egy lakosra jutó eredmény gyorsan csökken. A természetes csapadékra épülő földművelés pedig mindkét tekintetben középutat jelent. Ez a magyarázata annak, hogy az önözéses társadalmak mindig az optimálisnál sokkal több lakosságúak voltak. Ezzel szemben a pásztortársadalmakban a túlnépesedés gyorsan kirajzásokat eredményezett. A nyugat-európai feudális társadalmak ebben a tekintetben is középutat jelentettek.

Tekintve, hogy a 20. századig a munkaerő nagy többsége a mezőgazdaságban dolgozott, és ott nem történt az ipari forradalomhoz hasonló technikai forradalom, az eltartó képesség elsősorban a lassan fejlődő mezőgazdaság hatékonyságán múlt. A görög-római kultúra kivételével, egészen a tengerhajózás forradalmáig, minden kultúrának az élelmezését magának kellett megoldani. Ezért a mezőgazdaság eltartó képessége határozta meg a népesség nagyságának felső határát.

A mezőgazdaságban az iparéhoz és a közlekedéséhez hasonítható technikai forradalma csak a 20. században, és elsősorban a természetes csapadékra épülő mezőgazdaságban valósult meg. Az átlaghozamok a biológiai forradalomnak, a műtrágyázásnak, a vegyszeres védekezésnek, a fizikai és állati munkák gépesítésének, a munkaerő iskolázottságának, valamint a megsokszorozódott tőkeigény biztosításának köszönhetően a mezőgazdaság termelékenysége, a század folyamán, sokszorosára nőtt. Ez a forradalmi változás elsősorban a puritán Nyugat társadalmaiban diadalmaskodott.

A történészek sem ismerték fel annak a hatását, hogy ez az agrártechnikai forradalom eredményei lényegében a Nyugatra korlátozódtak, és alig érintette az emberiség többségét eltartó öntözéses kultúrákat. A jelen, és a belátható jövő szempontjából annak van különleges jelentősége, hogy az agrártechnikai forradalom sokkal kisebb eredményeket hozott az ázsiai és afrikai kultúrákban, ahol a népesség gyors növekedése általános. Amennyit foglalkozik a gazdasági szakirodalom a távol-keleti ipar jelenlegi viharos fejődésével, annyira kevés hangot kap a tény, hogy ott a mezőgazdaság felzárkózásának egyelőre nem látszik.

Hatezer éven keresztül a lakosság élelmiszerellátása volt a kultúrák stabilitásának a kulcsa. Éppen Európa ókori történelme illusztrálja jól az élelmezésben kiszolgáltatott kultúrák stabilitásának gyengeségét.

A görög kultúra azért bukott meg, mert a gabonatermelő gyarmatin a malária kiirtotta a lakosságot, ezzel kenyér nélkül maradt.

A római kultúra azért hanyatlott vissza a sötét középkorba, mert a Közel-Keletről a gabonát behozó hajók legénysége kivédhetetlen betegségeket hozott magával. Ezek ellen képtelen volt megvédeni a városok lakosságát.

Ezzel szemben az öntözéses földművelő társadalmak évezredeken keresztül stabilok maradtak. Stabilok, de lassan fejlődők. Az eleve nagy lakosságsűrűség eltartását, és az optimálisnál nagyobb lakosság élelmezését megoldották.

Európában a középkor derekán az agrártechnikai forradalom először hozott létre olyan társadalmat, amelyik képes volt a lakossága élelmezésére. A természetes csapadékra épülő gabonaterelés közép-utat jelentett az önözéses gabonatermelés és a pásztorkodó állattartás között. Utána ezer évig a nyugat-európai mezőgazdaságban sem történt jelentős technikai változás, még akkor sem, amikor az ipari forradalom már átadta az állati igaerőt felváltó gépeit.

A természetes csapadékra épülő szántóföldi mezőgazdaság technikai forradalma csak a 20. században, és az alulnépesedett Észak-Amerikában győzött. Ennek a technikai forradalomnak azonban még az agrárközgazdászok sem hangsúlyozzák a sajátosságait.

-       A tudományos és technikai forradalom eredményeire épült. Ezen belül is a biológia eredményeire.

-       Az eddig alacsony tőkeigényű mezőgazdaság az egyik legnagyobb tőkeigényű ágazat lett.

-       Az eddig alacsony képzettségű mezőgazdaság az egyik legnagyobb tudásigényű ágazat lett,

Ebben az ágazatban vált először nyilvánvalóvá, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására a családi üzemek és kisvállalkozások munkaerőigénye nő a nagyüzemekével szemben. A mezőgazdaságban a kisárutermelő parasztgazdaságot kiszorította az árutermelő farmergazdaság. Az iparban és a kereskedelemben pedig a nagyvállatokból a kisebb beszállítók váltották ki a munkaerő többségét. Máig nem kapott figyelmet az a tény, hogy a munkaerő egyre inkább a kis- és középvállalatok felé áramlik. Az Egyesült Államokban ötven év alatt az 1.000 főnél több munkással dolgozó vállatok munkaereje felére csökkent, a leggyorsabban pedig 1-10 fős vállalkozásokban dolgozók száma nőtt. Ezt a folyamatot jól illusztrálja az autógyártás.  Száz éve az autógyárakban volt a kohászati üzemtől kezdve a kárpitok készítése is. Ma a legnagyobb kapacitású gyárakban az egy kocsira jutó munkaórák száma 30 körül van. Ennek is csak fele történik a gyártósorokon. A másik fele tervezi a modelleket, feltárja azok piacait, szervezi a beszállítókat, bonyolítja az értékesítést. Ezzel szemben a több tízezer beszállító között többségen kisvállalkozás.

Európában azonban a farmergazdaságok győzelmére nem kerülhetett sor. ennek több természetes, és több a politika által diktált oka volt.

-       A megművelhető területhez viszonyítva túlnépesedett mezőgazdaság csak a modern mezőgazdaság gépeit, biológiai eredményeit vette át, az amerikai mezőgazdaság birtokszerkezetére, tőkeigényére azonban nem térhetett át. Ezért a nyugat-európai mezőgazdaság termelékenysége ma is messze elmarad az amerikai mögött.

-       A konzervatív politikai pártok a kisárutermelő parasztgazdaságokat elkeseredve védték. Ezt jól jellemzi az EU agrárpolitikája, amely erőforrásainak többségét a többségben még paraszti mezőgazdaság támogatására pocsékolja.

-       A viszonylag alacsony foglalkoztatást nem akarta a mezőgazdaságban dolgozók csökkentésével fokozni.

-       Az elaprózott mezőgazdasági üzemek képtelenek a farmergazdaságok tőkeigényét előteremteni.

Kelet- és Dél-Ázsia öntözéses mezőgazdasága még kevésbé vette át az amerikai agrártechnika eredményeit. A nagyon túlnépesedett ázsiai mezőgazdaság képtelen azt a technikát átvenni, ami az alulnépesedett Észak-Amerikában kialakult. Ezen a területen is bebizonyosodott, hogy az agrártechnikai forradalom csak ott születhet, ahol munkaerőhiány és földbőség van. Az emberiség kilenctizede azonban olyan társadalmakban él, amelyekben munkaerő felesleg és földhiány jellemző.

Az EU sem agrártechnikai forradalmat akart, hanem annyi dotációval látta el a mezőgazdaságot, hogy a nagyon alacsony hatékonyság ellenére is megélhessen a parasztsága.

Élettér

Világtörténelmi jelentősége annak van, és még inkább annak lesz, hogy Kelet- és Dél-Ázsiában nagy a túlnépesedés, általános a termőföld hiánya. Ebben a térségben, ahol az emberiség nagyobb fele él, szó sem lehet arról, hogy több száz hektáros farmokon, óriási tőkeigénnyel rendelkező, magasan iskolázott családok termeljék meg a mintegy harmincszoros népesség ellátását.

Ráadásul Dél-Ázsiában a nagyon gyors népszaporulat tovább növeli a munkaerő felesleget. Megvalósíthatatlan feladat a növekvő népesség számára munkahelyet teremteni. Ezért a belátható jövőben a Távol-Kelet legnagyobb hátránya a Nyugattal szemben az elmaradt mezőgazdaság lesz.

Erre Ausztráliában döbbentem rá, amikor az odatelepült japán nyugdíjas elmagyarázta, hogy a lakása és az élelmezése háromszor annyiba kerülne, ha otthon marad, mint itt Ausztráliában. Megtanultam, hogy a túl-népesedett Távol-Keleten ugyan lehet olcsón termelni, de egyre drágább lesz megélni, a munkaerőt újraterelni. Az olcsóbb élet egyre nagyobb vonzerő lesz.

Az európai történészek sem figyeltek fel arra, hogy a Nyugat felemelkedésében döntő szerepet játszott az életterének megtízszereződése. Az óceánok meghódítása előtt mintegy 50 millió társadalomeltartó képességű térség viszonylag feltáratlan volt. A két Amerika és Ausztrália nagy eltartó képességű térsége viszonylag lakatlan volt.

A történészek túlértékelik az Amerikában talált kincseket, nemesfémeket. Azt, hogy ezzel az ipari forradalomnak köszönhetően, Európa nyugati felének az élettere megtízszereződött. Még a nyomával sem találkoztam az olyan feltételezésnek, hogyan alakul Európa történelme az új kontinensek felfedezése nélkül. Pedig egyetlen más történelmi esemény nem hozott akkor történelmi változást, mint Amerika felfedezése, és betelepítése.

Amennyire a történészek hangsúlyozzák azt a komparatív előnyt, amit a gyarmatok kizsákmányolása jelentett, annyira említés sem történik arról, hogy milyen előnye származott Európa nyugti felének abból, hogy benépesíthette az alig lakott Amerikát és Ausztráliát.

Már ma is több nyugat-európai etnikumú nép él Amerikában és Ausztráliában, mint őshazájukban. Száz év múlva pedig kétszer annyian lesznek.

Már ma a négy tengerentúli, protestáns, angolszász ország lakossága jobban él, és mint a gyarmattartó anyaországokban maradtak. Ráadásul az előbbiek kétszer gyorsabban gazdagodnak. A fölényük gyorsan növekszik.

Annak pedig a nyomát sem találtam, hogy Európa térségének eltartó képességét hogyan növelte az Amerikából behozott burgonya, kukorica, paradicsom. Pedig ezek jótékony hatása is sokszor nagyobb volt, mint a kincseké.

Olyan munkával sem találkoztam, ami kereste volna a magyarázatot arra, hogy a két Amerika és Ausztrália 50 millió négyzetkilométer térsége, nem fejlődött Eurázsiával és Afrikával párhuzamosan.

Ausztráliában járva merült fel bennem először ez a kérdés. Miért stagnált ezen az Európa nagyságú kontinensen fajunk fejlődése annak ellenére, hogy az ember megdöbbentően korán ott is megjelent?

Először csak azt kerestem, miért nem jelentek meg ott már a magzatburkos emlősök. Sőt miért állt ezen a barátságosnak tűnő kontinensen a biológiai óra mióta ez a kontinens elszakadt Afrikától? Miért nem járt ott a biológiai óra?

Hamar rájöttem, hogy a biológia óra csak ott jár, ahol változik a természetei környezet. Mivel 70 millió éve az egyenlítő közelében nem volt jelentős éghajlati változás. A változatlan éghajlatú térségben csak akkor történtek biológiai változások, ha azok kívülről oda érkezhettek. Ausztráliában is csak akkor történtek biológiai változások, amikor azt kívülről oda hozták.

Ami Ausztráliában elfogadható magyarázat az nem fogadható el a két sarkkör között elhúzódó Amerika esetében. Ott létrejöttek mindazok az éghajlati változások, amiket a jégkorszak megszűnését jelentő felmelegedés okozott. Ráadásul ezen a kontinensen az ember sokkal előbb megjelent, mint ahogyan Eurázsiában és Afrikában a földműves kultúrák kialakultak.

A biológusok szerint a burgonya és a kukorica mintegy tízezer évvel a felmelegedés előtt már kultúrnövény volt, de kapáskultúra maradt. E két növény talán előbb haszonnövény lett, mint Eurázsiában a köles, a rizs, a búza és az árpa. A nyugati telepesek megjelenése előtt azonban mind a burgonya, mind a kukorica tizenöt ezer év után is kapásnövény maradt. E két kultúrnövény azért nem kerülhetett szántóföldi termelésre, mert Amerikában nem volt a szántóföldi növénytermelésben nélkülözhetetlen igásállat.

Az első gabonatermelő kultúrák nélkülözhetetlen feltétele volt az ember fizikai erejénél sokkal erősebb, domesztikált állat. Eurázsia és Észak-Afrika gabonatermelő kultúráinak elengedhetetlen feltétele volt az emberhez szelídült szarvasmarha és bivaly. A szántóföldi növénytermelés csak ott alakulhatott ki, ahol annak igavonóigényét a szarvasmarha és a bivaly megoldotta. A gazdaságtörténészek sem ismerték fel, hogy az első nagy agrártechnikai technikai forradalom az igavonó állatok hasznosítása volt.

A földműveléssel járó jelentős fizikai erőt igénylő talajmunka és a szárazföldi szállítás megoldatlansága eleve kizárja a szántóföldi földművelés megjelenését. Mivel Amerikában nem volt az ember fizikai erejének mintegy tízszeresét jelentő háziállat, nem csak a szántóföldi földművelés, de még a kerék sem jelent meg azokban az amerikai kultúrákban, amikben az írás, a csillagászat, a naptárkészítés, az építészet olyan szintre jutott, mint az első földművelő magas-kultúrákban.

Ennek alapján értettem meg, hogy Európa első szimbóluma a bika, a szántóföldi földművelést lehetővé tevő erős állat volt.

Túlnépesedés

A 20. század úgy fog bevonulni fajunk történetébe, mint a népességrobbanás kora. Ennek történelmi hatása százszor nagyobb, mint az általunk okozott klímaváltozásnak. Pedig annak is sokkal inkább a túlnépesedésünk, mint az egy lakosra jutó fogyasztásunk az oka. Vagyis a túlnépesedésünk sokkal inkább okozója a klímaváltozásnak, mint a megváltozott, a természeti környezetünket jobban terhelő életmódunk.

1900-ban 1.500 millió volt az emberiség száma, most 7.000 millió. Ha a trend nem változik, 2.100-ban 16 ezer millióan, vagyis tízszer többen leszünk, mint 200 évvel korábban. Ez a becslés a jelenlegi tendencia folytatásán alapul. Nem kérdés, hogy a valóság lényegesen kisebb lesz, mert a fogamzásgátlás, az iskolázottság növekedése csökkenteni fogja a gyermekvállalást, az egészségvédelem térhódítása ugyan növelni fogja a várható életkort, de ennek hatása csak nagyon másodlagos lesz.

A számok önmagukban is katasztrofális jövőt jelentenek, de ennél sokkal nagyobb bajt okoz, hogy a szaporodás kilenctizede a vészesen lemaradó világban történik. Elsősorban Afrikában és Dél-Ázsiában, a legjobban túlnépesedett, ugyanakkor elmaradt térségben nő a lakosság. A társadalomtudományok, a vallások és a politikusok ezt a kontraszelekciót azonban nem veszik tudomásul.

Még nem találkoztam olyan felméréssel, ami a kontinensek optimális eltartó képességét vizsgálta volna. Pedig nagyon egyértelmű, hogy sokkal többen élünk, mint amekkora létszám optimális volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, valamint a várható életkor optimuma megkívánna.

Pedig nagyon egyértelmű a kép.

A tudomány és technika jelenlegi állapota, és még inkább a várható felmelegedés alapján nagyon alulnépesedett Észak-Eurázsia és Észak-Amerika északi része és Ausztrália, mintegy 50 millió négyzetkilométer területe ugyan akár 1 milliárd lakost is képes lesz befogadni. A többi térség azonban már túlnépesedett, illetve gyorsan azzá fog válni

Még ma is alulnépesedettek a latin-amerikai országok. Ott is elképzelhető 1 milliárdos lakosságnövekedés, de csak a jelenleginél sokkal lassabb mértékben.

Európa az egyetlen kontinens, ahol a népesség jelenlegi szintje nincs messze az optimális létszántól.

Kelet- és Dél-Ázsia valamint a Közel-Kelet már jelenleg is nagyon túlnépesedett. Ott jelenleg is többször annyian élnek, mint optimálisan élnének.

A Szaharától déli Afrika lakossága nem a természeti adottságokhoz, hanem a lakosság alkalmasságához viszonyítva tízszeresen túlépesedett.

Ma 7 milliárd ember él a földön, az eredmény optimális akkor volna, ha a létszámunk ennek a negyede lenne. Ez a megállapítás nem azt jelenti, hogy ez a létszám nem lehet nagyobb, csak azt, hogy ez jelentené az optimumot.

A létszámváltoztatás optimuma

Az 50-es évek elején jelent meg Rácz Jenő és Bródy András könyve arról, hogy a társadalmak vagyonigénye a nemzeti jövedelemhez viszonyítva az adott természet környezetben viszonylag állandó. Ez a tény adott nekem, mint műszaki embernek, először kapaszkodót a közgazdaságtanban. Az óta is ez az egyik iránytűm a makrogazdaságban.

Ebből következett annak felismerése, hogy a társadalmak lakosságának növekedési sebessége nagyon szűkre korlátozott. Ez a korlátozottság azzal lett még szűkebb, hogy a jelenkori társadalomnak nemcsak az egy lakosra jutó fizikai tőkéjét, hanem a tudásvagyonát is növelni kell. Ami a sokéves képzés következtében jelentősen megnőtt, ma a tudásvagyon közel annyi, mint a fizikai vagyon. Az említett könyv még azt bizonyította, hogy a fizikai vagyon a jelenkori fejlett társadalmakban az éves nemzeti jövedelemnek mintegy 3-4-szerese. Ezért a fejlett társadalmakban a lakosság növekedés minden százaléka után 6-8 százalékkal kell növelni a társadalom fizikai és szellemi vagyonát. Az óriási vagyonigény azt jelenti, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb lakosságnövekedés már akkora felhalmozási igénnyel jár, ami tartósan el sem viselhető.

Ezzel eljutottam odáig, hogy a lakosság létszámát csak nagyon lassan lehet növelni még akkor is, ha a társadalom alulnépesedett. Ezt a feladatot jelentősen csak a szelektált bevándorlás könnyíti meg. Szelektált a befogadás, ha csak a minőségi, iskolázott munkaerőt fogadja be a társadalom. Ez esettben a felnevelés és képzés költsége elmarad. Még nem mutatta ki senki, hogy mekkora érték a képzett munkaerő befogadása. Ez az átlagos egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 6-7 szerese. Az átlagnál jobb munkaerő befogadása az 40 ezer dollár per fős országban mintegy félmillió dolláros ajándék. A legjobb ezrelékbe tartozó bevándorló értéke pedig ennek a sokszorosa. Ezért mondhatjuk, hogy a bevándorlással a lakosság éves növekedése 2-4 ezrelék felett is lehet.

A minőségi munkaerő befogadása gazdagítja a gazdagokat, de szegényíti a kivándorló felzárkózni akaró országát. Ezért a munkaerő szabad áramlása differenciálja a társadalmak közti fejlettségi különbségeket. Ezt teljesen megakadályozni ugyan nem lehet, de szabadjára engedni mégsem tanácsos.

A munkaerőből több és jobb volt a társadalom igényénél

A klasszikus közgazdaságtan azért vált időszerűtlen tudománnyá, mert a munkaerőt nem kezeli értéktermelő tényezőként, nemzeti vagyont képzőként. Ez az osztálytársadalomban megengedhető volt, a tőkésben is, mert ezeket a munkaerő mennyiségi és minőségi feleslege jellemezte. Amiből több volt, mint amennyit a társadalom igényelt, annak figyelmen kívül hagyása nem okozott problémát. A közgazdaságtan nem tudatosította, hogy minden osztálytársadalomban több és jobb volt a munkaerő annál amennyit a társadalom hasznosítani tudott, a munkaerő mennyiségének és minőségének az alakulását figyelmen kívül hagyása fel sem tűnt.

Mindenki természetesnek vette, hogy a társadalom ismeretei bővülnek, ezzel a társadalom tudásvagyona nő. A társadalom rendelkezésére álló ismeretek, tudás és technika valóban folyamatosan növekedett. Ezért fel sem tűnt, hogy a nagyobb tudás és a fejlettebb technika alkalmazása a munkaerő nagy többségével szemben egyre alacsonyabb tudásigényt támasztott. A fejlettebb technika lehetővé tette, hogy ugyanazt a termelési folyamatot kevesebb munkával, és kevesebb képzettséggel lehetett elvégezni.

Öreg koromban döbbentem rá, hogy az egyszerű eszközökkel végzett munka sokkal több munkát és tudást igényel, mint ugyanaz fejlett technikával. A legtöbb tudást és tapasztalatot a gyűjtögető életformában való boldogulás kívánt. Minden új technikai eszköz alkalmazása nemcsak a munkafolyamat elvégzéséhez szükséges időt, de a fizikai és szellemi igénybevételt is csökkentette.

Ez az ipari forradalom során vált egyértelművé. A céhiparosnak több év szakmai képzésre, több önálló döntés hozatalára volt szükségük ahhoz, hogy inasok, segédek, majd a céhükbe befogadott iparosok lehessen. Ezzel szemben a kitalált új gépek lehetővé tették, hogy néhány hét betanulás után, a képzetlenek is hatékony munkavégzők legyenek.

Az ipar megnövekedett munkaerőigényét a földművesek elégítették ki, akinek a boldogulása korábban sokkal több tudást, tapasztalatot igényelt, mint az ipari gépek mellett végzett munka. Nem véletlen, hogy a gyáripar a tanulatlan gyerekeket és nőket is foglalkoztatni tudta.

Az is tévedés, hogy az ipari forradalom munkaerő igénye hozta meg az általános iskolai képzést. A gazdaságnak nem nőtt, hanem csökkent a munkaerő minőségével szemben támasztott igénye.

A népoktatást nem a gazdaság, hanem először a vallás, majd a közigazgatás igényelte. A lakosság széles körének iskolázottságát ugyan nem a gazdaság igényelte, végső soron azonban fontos szerepet játszott a tudományos és technikai forradalom, a tudásigény létrehozásában. A népoktatás a modernizáció fontos előkészítője lett.

A tudásvagyon lett a társadalmi fejlődés szűk keresztmetszete

Azt aligha lehetett kétségbe vonni, hogy a munkaerő az érték elsődleges létrehozója, a klasszikus közgazdaságtan mégsem számolt vele. Ez Marxnál sem merült fel. Még meglepőbb, hogy a jelenkor társadalomtudósai akkor sem érezték mellőzését, amikor a fejlett társadalmakban leállt a túlnépesedés, és a fejlődés szűk keresztmetszete a minőségi munkaerő lett.

Korábban minden osztálytársadalomban a társadalom igényénél gyorsabban nőtt a munkaerő létszáma, és az igénynél jobb volt a minősége. A jelenkor fejlett társadalmaiban megszűnt a munkaerő mennyiségi túltermelése, de kielégíthetetlenné vált a minél jobb munkaerővel szemben támasztott igény. Ugyanakkor a gyenge minőségű munkaerőben felesleg van, azt a társadalom inkább eltartja munka nélkül, mintsem foglalkoztatná. Jelenleg a fejlett társadalom elsődleges feladata a munkaerő magas foglalkoztatása, és a minőségének javítása.

A munkaerő minőségének elsődleges javítója a teljesítmény arányos jövedelem biztosítása. Ezt a piac automatikusan oldja meg azzal, hogy a teljesítménnyel arányos jövedelmet biztosít. A jelenkor egyik legnagyobb változása, hogy a munkaerő számára teljesítménnyel arányos jövedelmet biztosít. A bérek egyre kevésbé a képzettséggel, egyre inkább a teljesítménnyel arányosak. A legjobbak szinte minden szakmai, képzettségi szinten jól vannak megfizetve, de a gyenge minőségű munkaerő egyre nagyobb hányada a hatóságilag szabályozott feltételek mellett nem talál munkát. Ez azért történik meg, mert a gyenge minőségű munkaerő hatóságilag megállapított ára nagyon magas.

Általános jelenség, hogy a tartós munkanélküliség szinte csak a gyenge minőségű munkaerőben van. A kormányok és a szakszervezetek olyan magas minimálbérben állapodnak meg, ami kizárja a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatását.