Kopátsy Sándor PG 2015 01 12
Gondolatok a
felmelegedésről
Életem egyik nagy felismerésének
tartom, hogy a fejlődés motorja a környezetváltozás. Változatlan környezetben
áll a biológiai óra. Ebből következően a társadalmi fejlődés órája is. Ebből
kaptam magyarázatot arra, hogy fajunk minek köszönhetően hagyott fel a
gyűjtögetéssel, és tért át a termelésből történő életformára.
Az utolsó jégkorszak végét okozó
felmelegedés jelentős olyan térségekben okozott sivatagosodást, ahol eddig az
emberek jelentős hányada gyűjtögetésből élhetett meg. Ezt megelőzően az ember
megjelent minden olyan természeti környezetben, ahol a természet biztosíthatta
az ajándékaiból való megélést. Biológiai csodának kell tekinteni, hogy az
embernek elég volt alig 150 ezer év, és fejlett agyának köszönhetően minden
természeti környezethez képes volt alkalmazkodni. Az ember volt és maradt az
egyetlen emlős, amelyik nem a darwini módon, tehát mutációval és szelekcióval
idomult a környezetéhez, hanem biológiai értelemben változatlanul maradt, csak
a viselkedése igazodott a környezete követelményeihez. Az ember biológiai
értelemben változatlan maradt, de életfeltételeiről nagyon eltérő módon
gondoskodott.
A jégkorszak végét okozó
felmelegedés azonban életterének jelentős hányadában olyan változásokat
okozott, amikhez csak annak következtében tudott alkalmazkodni, hogy a
gyűjtögetésről áttért a termelésre. Annak ellenére, hogy az áttérés óriási
előrelépést jelentett, hatása csupán, mint pusztító vízözön maradt meg.
Máig a tudomány ezt a fordított
megítélést fogadja el. Meg sem kísérli senki, hogy a felmelegedést reálisan
felülmérje. Pedig a felmelegedésnek köszönhetjük, hogy fajunk létszáma néhány
ezer év alatt mintegy százszorosára, a várható életkora háromszorosára, és a
természet felett szerzett uralma ezerszeresénél is többre növekedhetett.
A tudósok nemcsak a mai
felmelegedésnek is csak a negatívumait látják, de a jégkorszak végét okozó
felmelegedésről sem készítettek reális mérleget. Pedig vitathatatlan hogy fajunk történetének legnagyobb ajándéka
volt a felmelegedés volt.
Ötven éve vágyom egy olyan
térképre, ami a tízezer éve fennálló viszonyokat ábrázolná. A mintegy 70
méterrel alacsonyabb szintű tengerpartot, ami nagyon könnyen ábrázolható. A
kontinensek nagyobb térségeinek átlaghőmérsékletét, és csapadékát. Ez már nem
annyira könnyű, de reálisan megoldható feladat lenne.
Nekem csak Európára és a
Közel-Keletre vonatkozó ismereteim vannak. Ezek alapján tudom, hogy a Fekete
Tenger és a Perzsa Öböl és a Le Manche Csatorna helyén jó adottságú síkság
volt. ezek valóban elvesztek. De ezzel szemben Európa északi kétharmadát jég
borította.
Tehát, Európa élettere
sokszorosára nőtt a felmelegedés hatására. Ugyanakkor köztudott, hogy a mai
sivatagok akkor csapadékosabb, kevésbé meleg éghajlatú termékenyebb térségek
voltak.
Azt már régen megállapítottam,
hogy az öntözéses folyami síkságokat a 70 s méterrel alacsonyabb tengerszint
mellett nem lehetett volna elárasztásokkal öntözni. Elég a Nílusra gondolni. Ha
annak a torkolata 70 méterrel alacsonyabb, gyorsan a Földközi Tengerbe ömlik.
Érthetetlen, hogy az egyiptomi legendák sem őrzik annak a nem is olyan régi
múltjuknak az emlékét, amikor nem áradt ki a Nílus. A Nílus áradásai előtt, a
mi alig lehetett ezer évnél régebbi, Egyiptom területe viszonylag mérséklet
éghajlatú erdős, csapadékos síkság volt.
Ezzel szemben egészen más volt a
változás a Tigris és az Eufrátesz völgyében. Ott valóban vízözön pusztította el
a mai Perzsa
Öböl termékeny térségét. Méghozzá nem is nagyon lassan, ezért élhetett ilyen
elevenen a vízözön legendája.
A vízözön azonban nagyon gyorsan
történt a mai Keleti
Tenger termékeny medencéjében. Ott valóban hirtelen szakad át
a Boszporusznál a 70 méterrel magasabb Földközi Tenger a termékeny völgybe. Tehát
az özönvíz sokkal inkább Délkelet Európában történt.
Az állatokat megmentő Noé
legendájának a magja azonban reális. A haszonállatokat az ember mentette át.
Azt ugyanis hatvan éve tudom, hogy a domesztikáció nem annyira szelídítés, mint
sokkal inkább az emerre való rászorultságból fakadt. Csak olyan állatot lehetett
szelídíteni, amelyik elpusztult volna, ha az ember nem eteti és itatja. Ezt már
ez egyik első könyvemben, Nyugat felé
cím alatt leírtam.
Az állatok domesztikálódása csak
azért történhetett meg, mert a Közel-Keleten élő állatok számára elfogyott a takarmány
és a víz. Az éhes és szomjas vadállat
azonban hozzászelídül ahhoz, aki enni és inni ad neki. Ezt mindennél jobban
bizonyítja a tény, hogy csak azok az állatok domesztikálódtak, amelyek vadon
kipusztultak.
Ebben a könyvemben azt is
leírtam, hogy a búza és az árpa sem tudatos emberi tevékenység eredményeként
vált kultúrnövénnyé, hanem szerencsés véletlen folyamat után. Irakban volt
alkalmam vad búzát és árpát látni. Meglepetésemre, egyiknek sem lehet kiverni a
kalászából a magját. A csépelhető búza és árpa sok évszázadon keresztül az
állatokat etető széna volt. Ezek magjainak ezreléke kihullott és kikelt. Ez a
sok évszázadon tartó szelekció eljutott odáig, hogy már csépelhető kultúrnövény
lehessen. Ezeket a felmelegedés előtt a nők a lakóhelyük közelében
kapásnövényként termelték. Ma már a genetika képes megállapítani, hogy melyik
mai kultúrnövény mikor lett a vad őséből az ember munkájával termelt
kapásnövény. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy sok évezreddel korábban, mint
a felmelegedés bekövetkezett.
Ennyi is elég annak
bizonyítására, hogy fajunk fejlődésében
a legnagyobb ugrást a nagyon jelentős felmelegedésnek köszönhetjük.
A jégkorszak megszűnését a
földünk csillagászati változása okozta. Jelenleg ilyenről szó sincs. Most a felmelegedést az emberi faj
létszámának és fogyasztási igényének megsokszorozódása okozza. Ezt a
felmelegedéssel foglalkozó sok ezer tudós csak a fogyasztásunkkal magyarázza.
Figyelmen kívül hagyják, hogy az ok fontosabb oldala a fajunk elszaporodása. Ez
pedig új jelenség. A történelmünk során
a létszámunk egészen az ipari forradalomig nem haladta meg az 1 ezreléket.
Ez a mérték azonban a 20. század közepéig mintegy hússzorosára
felgyorsult. Jelenleg már lassul, de az évenkénti növekmény mintegy
százszorosa az elmúlt százötvenezer év átlagának. Csak az elmúlt száz évben a
létszámunk négyszeresére 5.5 milliárddal nőtt.
Természetesen a mai ember
fogyasztása is megsokszorozódott. De nem tesszük mindig hozzá, hogy a természet terhelését csökkentő képessége
is nagyobb lett. Ráadásul, a gazdag ember nem szaporodik, értve ez alatt,
hogy a gazdagok sokkal kevesebb gyermeket vállalnak. Jelenleg a 7 milliárd emberből 3 milliárd ugyan gyorsan gazdagodik, de
nem szaporodik. Az elmaradt 4 milliárd szaporodása azonban az elviselhető, a
kezelhetőnek még mindig hússzorosa. Ezeknek azonban nem több, hanem
kevesebb eszközük marad a természeti környezetük védelmére.
Az ugyan nem vitatható, hogy a
felmelegedés az emberi fajnak jelentős hányadát negatívan érintette, de az sem,
hogy végeredményben ezerszer annyit használt, mit ártott. Szinte minden, amit
elért a felmelegedésnek köszönhető. Súlyos logikai hiba hatezer év távlatából,
annak egyértelmű pozitív eredményeit élvezve, a felmelegedést negatív
jelenségnek minősíteni.
Ideje volna felismerni, hogy a világ teremtése óta, minden pozitív
egyenlegű változás, fejlettebb életformák kialakulása a környezetváltozás
következménye volt. Ezt nemcsak a teológusok képtelenek megérteni, de a
tudósok sem. Többször leírtam, hogy a földihez hasonló fejlett életformákat nem
hasonló állapotú égitesteken kell keresni, hanem olyanokon, amelyek a
földünkhöz hasonló változásokon mentek keresztül. Ilyent ugyan egyelőre
reménytelen találni, de a sok milliárd égitest között minden bizonnyal nem csak
ilynek is vannak, de olyanok is, amelyek sokkal több és nagyobb változáson
mentek keresztül. Tehát a tudománynak egyelőre csak az lehet a véleménye, hogy
a milliárd potenciális lehetőség között aligha mi vagyunk az egyetlen kiemelt,
mert ennek milliárdnyi valószínűsége van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése