Hol, mennyi lakos lenne az optimális

Kopátsy Sándor                 EE                   2015 01 20

Társadalomszemléletem

Hol, mennyi lakos lenne az optimális

(Kézirat)

Bevezetés.

Előre kell bocsátanom, hogy ebben az írásban tudósként viselkedem. Az emberiséget is csupán, mint ez egyik, a legfejlettebb fajként kezelem. A fajom érdekét abban látom, hogy az átlagának mi az érdeke. Ez alatt elsősorban azt értem, hogy minél magasabb legyen az egy lakosra jutó jövedelme, vagyona és várható életkora. Az én számomra az ember legfőbb célja nem a tíz parancsolatban megfogalmazott, istennek tetsző, hanem az emberi faj érdekét legjobban szolgáló életvitel.

Mikor, mennyi lakos jelenti az átlag optimumát?

Erre a kérdésre keresem a választ.

Középiskolás koromtól fogva a magyar falvak szegénysége ellen végzett munka volt az egyik elsődleges feladatom. Ezért életem egyik nagy öröme volt a földreform. Három somogyi faluban oszthattam a földet. Ott döbbentem rá, hogy mindenkinek kevés jut, mivel sokan vannak. A magyar falvakban élt a lakosság kétharmada, és ott háromszor, ötször többen kényszerültek arra, hogy a földből éljenek meg. A földreform ugyan elvette azoktól, akik nem maguk művelték meg, és azt szétosztotta azok között, akiknek addig semmi sem jutott. De ilyenek olyan sokan voltak, hogy senkinek sem jutott annyi, amennyit egypár lóval vagy ökörrel megművelhetett. Nem éheztek, de kilátástalan maradt a jövőjük.

Ennek ellenére életem egyik legnagyobb öröme volt, hogy részese lehettem a földosztásnak. Én mutattam meg a volt nincstelennek, hova verje le a karót, ami az ő földjének a határa. De örökre megtanultam, hogy száz éve megszűnt ugyan a jobbágyrendszer, de a volt jobbágyok tizedének sem jutott egy jobbágytelek nagyságú föld, pedig kettőt is képes lett volna megművelni. Én egy életre megtanultam, hogy az országukban sokkal többen élnek, mint amennyi optimálisan megélhetne. Megfogalmaztam magamnak, hogy annyi egy-egy falunak az optimális lakossága, amennyi mellett maximális volna az egy lakosra jutó jövedelem. A földreform idején azt tartottam, hogy az átlagos család 10-15 hektár szántót képes megművelni. Tehát minden falunak annyi volna az optimális lakossága, amely mellett minden családnak ekkora szántóföld jut. Sajnos, ennek a harmada sem.

Ezért értettem meg az erőltetett iparosítást, és az egykéző baranyai református parasztokat. Ezt az Országos Tervhivatalba kerülve már jobban fogalmaztam meg. A kormány kötelessége a minél több munkahelyteremtés, még akkor is, ha ez nem mindig nyereséges. Mert a semmittevésnél sokkal kisebb társadalmi kár a veszteséges iparban végzett munka. A túlnépesedett társadalomban a kormány kötelessége mindenki számára munkaalkalmat teremteni akkor is, ha ezzel nagyon felaprózzuk a földet és veszteséges vállatokat is működtetjük.

A társadalom érdeke, ezért a kormányok kötelessége annyi munkaalkalmat és beiskolázást teremteni, ami azt eredményezi, hogy a 15-65 éves korosztályok munkaképes tagjainak legalább 95 százaléka dolgozzon. De még azt sem értük el, hogy ilyen mutatót használunk.

Ezt azonban csak akkor érhetjük el, ha az optimálisnál is kisebb földön gazdálkodók is megélhetnek, és veszteséges vállatok is működhetnek. Mindkettő mindaddig társadalmi érdek, kormányfeladat, amíg a foglalkoztatás alatta van a fenti 95 százalékos szinten.

Ezt a követelményt, ha nem is megértette a bolsevik rendszer, de betartotta, mert dogmának tekintette a teljes foglalkoztatást. Inkább túl is ment rajta, de ez sokkal kisebb hiba, mint a rendszerváltást máig követő állapot, amiben egymilliónál magasabb a tartós munkátlanság. Az a tény, hogy a használatos foglalkoztatási rátában is utolsók vagyunk, ad magyarázatot arra, hogy nemcsak az elmúlt 25, de a várható 25 is. történelmünk egyik szomorú korszaka lesz. Ebből fakad az eladósodás, a közbiztonság, az oktatási rendszer hanyatlása, a lakosság számának a csökkenése és a születések mögötti családi háttér romlása. Ebből egyetlenre sem mondható, hogy reményünk lehetne a javulásra. Ez a szomorú eredmény éppen a szuverenitásunk visszanyerése utáni fél évszázadot fogja jellemezni. Ebben semmi lényeges változást nem okozott, hogy milyen pártok vannak kormányon. Sőt az sem okozott javulást, hogy EU tagok lettünk, tehát szervezetileg Nyugat-Európához tartozunk.

De ez lényegében nemcsak magyar betegség. Az emberiség nagyobb fele nálunk sokkal nagyobb bajban van. Fajunk 150 ezer éves történetében soha nem tapasztalt módon túlnépesedünk.

Az emberiség egyötödében spontán leállt a túlnépesedés. Ennek nagy többsége fejlett puritán lakosságú. ezek egészségesen fejlődnek.

Az emberiség egy másik ötödében, Kínában erősszakkal fékezték meg a túlnépesedést. Az elmúlt 25 évben példátlan mértékben növekedik az egy lakosra jutó mutatók mindegyike.

Az emberiség háromötöde elviselhetetlen mértékben szaporodik. sem a társadalomtudományok, sem a politikusok, sem a vallások egyházai azonban nem hajlandók erről tudomást venni. Ez elmúlt száz évben 5 milliárdnál nagyobb népszaporulat közel kilenctizede, ezen belül az utóbbi 25 év másfél milliárdja egészében a lemaradó háromötödben történt.

Azt is látni kell, hogy a puritán, fejlett Nyugat nem túlnépesedett, de nem az Észak Eurázsia és Latin-Amerika sem. A túlnépesedett emberiség Kelet- és Dél-Ázsiában és Afrikában él. Kelet-Ázsiában gyakorlatilag stagnál. Dél-Ázsiában és Afrikában azonban még sokáig folytatódik. A következő száz évben a puritán Nyugat területének nagy többsége befogadó lesz. Ennek a kapacitása azonban a túlnépesedők feleslegének egyetlen százalékát sem lesz képes felvenni.

A társadalomtudományok fel sem vetik azt a kérdést, az adott viszonyok között, hol mekkora az optimális eltartó képesség. Pedig ezt minden vadász, pásztor elsődlegesnek tekinti.

A vadászok, de az erdészeti hatóságok is, keményen vigyáznak arra, hogy az adott területen mekkora létszámú állomány jelenti az optimumot. Szigorúan korlátozzák a nemes vadak létszámát, sőt még annak módját is.

A pásztortársadalmak a tapasztalatok alapján tudják, hogy a túlzott legelőállomány milyen kárt okoz. Ezért kirajzásokra kényszerítették a felesleges lakosságot. Ez esetben ugyanis az eltarthatóságot nem az emberek száma, hanem a rendelkezésre álló természetes takarmány és itatóvíz mennyisége korlátozta.

A gyűjtögető társadalmak esetében a természet által adott lakosságot táplálék volt a korlátozó tényező. Ez kényszerítette a felesleges lakosságot kirajzásra. Fajunk nem terjedhetett volna el a föld szinte minden természeti környezetében, ha a túlnépesedése nem kényszeríti kirajzásokra.

A kapás haszonnövények termelését a gyűjtögethető táplálék korlátozott volta kényszerítette ki. Ezt a kiegészítő termelési módot nem is érinti a korral foglalkozó a történelemtudomány. Pedig ennek megértése nélkül érthetetlen a kultúrnövények megjelenése.

A szántóföldi növénytermelés volt az első olyan önellátás, amiben a lakosság megszabadult a természet adta korlátozástól. A több munka nagyobb népességeltartást teremthetett. Az ember először vált képessé arra, hogy több élelem termelésével növelje az eltartó képességét. Ez a lehetősség azonban azzal járt, hogy megnőtt a várható életkor, ami hatványozottan növelte a születések számát. Amíg a gyűjtögető társadalmakban a húszas élvek első felén volt a várható életkor, a növénytermelésnek köszönhetően ez nőni kezdett. A néhány évvel hosszabb életkor azonban hatványozottan növelte a természetes szaporulatot. Ezért aztán nagyon gyorsan olyan magas volt a lakosság spontán népszaporulata, hogy a társadalomnak kellett a halálozást növelni.

A megelőző mintegy hatezer évben minden termelő társadalomnak csak olyan lehetett a felépítménye, ami fokozta a halandóságot. Ezeket a halandóságot fokozó társadalmakat nevezzük osztálytársadalmaknak. A halálozás fokozása ugyanis nem az ember ösztönéből, vagy a szükségszerűség felismeréséből fakad, azt csak a lakosság néhány százalékának korlátlan hatalma kényszerítheti ki.

Nem ismerünk a múltunkban olyan társadalmat, amelyikben nem egy viszonylag kisszámú osztály kényszerítette ki, hogy a népesség növekedése 1-2 ezreléket ne haladja túl. Az osztálytársadalom csak ott nem objektív szükségszerűség, ahol a lakosság spontán népszaporulata nem haladná meg az 1-2 ezreléket.

Mivel az osztálytársadalmakat felszámolni akaró Marx sem ismerte fel azt, ami elméletéből következett, hogy a létező társadalmak csak olyanok lehetnek, amelyek a társadalom alépítményének, a jelen esetben a túlszaporodás megakadályozásának megfelelnek. Neki is azt kellett volna keresni, hogy mi volt az oka annak, hogy minden termelő társadalom osztálytársadalom formájában működött. Ezzel szemben ő is olyan társadalomról ábrándozott, amiben szabadjára engedett a túlnépesedés. Ez azonban nem az osztálytársalom megszűnését, hanem az indokoltságának a megerősödését jelentette volna.

Ezt aztán mindennél jobban éppen a marxizmussal kísérletező társadalmak bizonyították.

A Szovjetunió az emberélettel nem takarékoskodó polgárháború során jött létre. Működése során milliók halak éhen. A második világháborúban az emberélettel nem takarékoskodó háborút folytatott. A történészek szerint a honvédő háború során ötször annyi halottat vesztett, mint a németek. Az uralkodó osztályt a marxista párt jelentette. Ennek egyszemélyi vezetése, és nagyon szűk elitje volt, a pártagoknak is alig néhány százaléka. A Szovjetunió társadalma lényegében egy szűk ideológiai elit diktatúrája volt. Sztálin idejében lényegében korlátlan egy személy diktatúrája.

A Kommunista Kína is a nagyon centralizált párt elitjének diktatúrája volt. A lakossága azonban nagyon gyorsan szaporodott. Azt, hogy a fejlődésének a fő akadálya a túlnépesedés és a gazdaság bürokratikus irányítása, csak 1990-re vették tudomásul. Ahogyan azonban ezt a két akadályt elhárították, a történelemben példátlan gazdasági növekedésük indult el. A politikai osztályuralom ugyan fennmaradt, fenn is kellett tartani, mert a gyermekvállalás erőszakos korlátozása csak nagyon kemény diktatúrában tartható fenn.

Azt, hogy a túlnépesedő társadalom csak a népszaporulatot korlátozó osztálytársadalom lehet, a fasiszta országok ideológusai sem ismerték fel. Békeidőben csak a két puritán népű fasizmus működött hatékonyan. Ezek sem gondoltak a népszaporulat megfékezésére. Sikerükön felbuzdulva más népek rovására akartak szaporodni. Az ugyan nem derült ki, hogy az imperialista terjeszkedést miért tartották szükségesnek, de valószínű, hogy sokkal inkább ösztönösen, mint tudatosan törekedtek a gyermekvállalás, ezzel a népszaporulat fokozására. Az ideológiájuk megfogalmazottan a szaporodásuk és az életterük növelése volt. A szaporodó nép csak vagy önpusztító, vagy imperialista lehet. A kettő népszaporulatának egyenlege szükségszerűen 1-2 ezreléknél nem lehet nagyobb.

Ezt bizonyítja a tény, hogy az osztálytársadalmak népszaporulata a 20. század küszövéig, nem haladta meg az 1-2 ezreléket.

Ebből a szempontból példátlan kivétel volt a Nyugat, az egyetlen kultúra, aminek az élettere tízszeresére nőtt Amerika és Ausztrália meghódításával. A világtörténelem évezredek múlva a második évezred második felét azzal fogja jellemezni, hogy egy kultúrának, Európa nyugati fele számára megnyílt az életterének tízszerese. Ennek következtében, a Nyugat ma már nem Európa, mert annak két kultúrája, mind a protestáns, mind a latin, népesebb és erősebb a tengeren túl. Száz év múlva pedig ez még sokkal inkább így lesz, mint ma.

Az emberisségnek ugyan a kisebb fele, kétötöde a nem szaporodó, de ez a kisebb rész tudományos, gazdasági és katonai ereje tízszer nagyobb, mint a túlszaporodó többségé, ami számára nincs kiút.

Mivel a társadalomtudományok nem ismerték fel, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népesség növekedés elviselhetetlen, a túlnépesedőknek azt ajánlják, hogy legyenek liberális demokráciák. Ez még ostobább tanács, mint Marxé volt. Ő azt tanácsolta, hogy legyenek proletár diktatúrák. Azok ugyanis még képesek lehetnek a gyermekvállalás korlátozására, de a liberális demokráciák erre is képtelenek.

Vannak ugyan olyan liberális demokráciák, amelyekben nincs belső túlnépesedési nyomás, de azok előbb gazdagok és iskolázottak lettek, és annak következtében állt le a túlnépesedés.

Vegyük tudomásul, hogy a túlnépesedés spontán csak ott áll le, ahol létrejöttek a feltételei.

-       Az egy laksora jutó jövedelem meghaladja a tízezer dollárt.

-       Az iskolázottság a 12 évet.

-       A fogamzásgátlás megoldott.

Ez alól egy kivétel van. Az erőszakos korlátozás. De ez csak ott valósítható meg, ahol politikai diktatúra van, és a lakosság viselkedése puritán. Az emberiség egyötödében spontán leállt a túlnépesedés.

A jelenkor legnagyobb tanulsága: Élj puritán módon, és a létszámod ne változzon jelentősen.

Ez a feladat az elmúlt évtizedek alatt nagyon egyértelművé vált. Minden olyan társadalom gyorsan gazdagodik, amelyikben a lakosság viselkedése puritán, és a létszáma viszonylag stabil, gyorsan szaporodik. Ezzel szemben nem versenyképesek azok a társadalmak, amelyekben a fenti két feltételnek akárcsak az egyike is hiányzik.

Az elmúlt hetven év során ugyan néhány állam nagyon, vagy legalábbis viszonylag gazdag lett a bányajáradékának köszönhetően, de ez a gazdagodás éppen az elmúlt év során a korábbi tört részére zsugorodott, és remélhetőleg így is marad. A nagy járadék ugyan gazdagságot hozott, de a társadalmi fejlődést inkább hátráltatta, mint segítette.

Sokáig Móricz Zsigmond parancsa volt számomra is a jelszó, amit nemcsak a népemnek, de az emberiség egészének is ajánlottam. Közel harminc éve átfogalmaztam az emberiség számára ajánlott jelszavat. Az építkezés helyett inkább dolgozz a gazdagodásod, a hosszú életed és az okosodásod érdekében, az ajánlott szövegem. De hozzá kell tenni, hogy ennek csak akkor van értelme, ha hozzá teszed: gondoskodj a létszámod tartásáról, de vigyázz, ne gyorsan növekedjen.

Most reggel olvasom az újságban Ferenc pápa megjegyzését.

„Néhányan azt hiszik, - bocsássanak meg a kifejezésért – hogy valaki akkor jó katolikus, ha úgy szaporodik, mint a nyúl. Nem. A szülői lét nyilvánvalóan felelősséggel jár.”

Bevallom, nem hittem a szememnek. Először hiszem, hogy a pápának a Szentlélek ad tanácsot, és nem az érsekek szinódusa. Most csak attól félek, hogy a Szentlélek sem lesz képes megvédeni Kelemen pápát a felső klérus hatalmától. Pár hónapja a zsinatjuk ennél sokkal szerényebb megfogalmazást is elutasított.

A Fülöp Szigetek vezetői nyilván feltárták előtte, hogy olyan gyorsa a népszaporulatuk, hogy képtelenek a növekménynek elegendő életteret, munkahelyet, jövedelmet biztosítani. Ott ugyanis a lakosság hatvan év alatt az ötszörösére nőtt. Elég volna a hazai politikusoknak elgondolkodni azon, mi lenne, ha ötször annyian lennénk, mint voltunk a második világháború után. Így sincs egymillió munkaképes embernek munkája. Mi lenne, ha 40 millióan volnánk.

Én viszont, mint katolikus, életemben először reménykedem, hogy a vallásom végre megérti, hogy az ember nem nyúl, ezért más a számára megengedhető szaporodás, mint a nyulaké. Pedig a Szaharától délre, ahol ugyancsak terjed a katolikus kereszténység, ott ugyanis ma 12-szer többen élnek, mint a második világháború végén.

Ezek után, mint gondolnak a hazai liberálisok arról a Jobbi kos képviselőről, aki felvetette aggodalmát arról, hogy a magyar cigányság gyorsan szaporodik.

Mint vadász sokszor megsajnáltam a bikának született szarvas borjakat, mert legfeljebb minden hatodik juthat el addig, hogy utódja lehet. Arról, hogy a közvélemény a vadon élő állatok világában milyen szelekciója van a párválasztásnak, csak pozitív jelzőket hallottam. Minden szakember annak az előnyét hangsúlyozta. Ezzel szemben annak a vitathatatlan ténynek a felvetését is fasizmusnak minősítik, hogy a gyermekvállalást a felnevelés várható eredménye alapján támogassa a társadalom. Én a Gyurcsányt okos, de közveszélyes politikusnak tartom. A gyermekvállalás kérdésében egyszer kedvemre nyilatkozott. Azt merte mondani, hogy akik nem nevelik eredménnyel a gyereküket, azoknál 2-3 után már ne járjon állami támogatás. Felhördültek a hazai farizeusok.

Aztán agrárismereteim alapján az jutott az eszemben, hogy a szarvasmarha hímnemű ősei sem voltak jobb helyzetben, mint a mai szarvasok. Aztán, ahogyan háziállattá váltak, tizedére csökkent az esélyük, hogy apák lehessenek. Ma pedig a természetes megtermékenyítés okán még kisebb lett az esélyük. De elsősorban ennek az óriási szelekciónak köszönhetjük, hogy olcsó és bőséges lehet a tejfogyasztás.

Bármennyire köztudott, hogy a szülői háttér minőségével fordítottan arányos a gyermekvállalás, erről nem jelenhet meg statisztika. Talán nem is mérik. De köztudott.

Tehát minden faj esetében pozitíven ítéljük meg a természetes szelekciót, de az ember esetében ezt bűnnek minősítjük, és a társadalom anyagi erőforrásival a kontraszelekciót támogatjuk. Azon ugyanis nem lehet vitatkozni, hogy a gyermekszámon alapuló családi pótlék a gazdag és képzett szülők estében aránylag elhanyagolható, és ott nagyobb, ahol kisebb a jövedelem. aki ezt kétségbe vonja, nézze meg a beiskolázott gyerekek szülői és etnikai hátterét.

Már sokszor leírtam.

Ha a családok felső jövedelmi és iskolázottsági harmadában annyi gyerek születne, mint az alsóban, és fordítva, az alsóban pedig csak annyi, mint a felsőben, negyven év múlva még egyszer olyan gazdag volna az ország. Vagyis ugyanennyi gyermek születne, de negyven év múlva többen lennénk, mert a várható életkor is függ a felnevelés minőségétől, de a mi a fő, még egyszer gazdagabbak lennénk.

Ilyen felmérések alapján mondom, hogy Móricznak igaza volt, nem a politika a fontos. Nincs olyan rossz politika, ami jobban hatna a jövőnkre, mint a gyermekvállalás mögötti családi háttér. Vagyis fajunk szelekciója.

Ezért kezdtem ezt az írást a figyelmeztetéssel, aki tudósként vizsgája a társadalmat, az olyan következtetésekre jut, amin a farizeusok felháborodnak.