Kopátsy Sándor PH 1014 12 30
Maradandót hagyok magam után
Tudatosan soha
nem törekedtem valami jeles alkotásra, felismerésre, minden, amit fontosnak
tartok, ösztönösen ugrott be. Nyugdíjas koromig mindig valamilyen konkrét
faladaton fáradoztam.
Első fontosnak
tartott felismerésem a görög majd ennek folytatása a római társadalmak
összeomlásának oka volt.
Firenze után a
hajnali tájat nézve ugrott be, hogy a
görög társadalmak virágzásának végét a malária okozta. A malária elleni
védekezéssel korábban is foglalkoztam, hallottam, hogy Mussolini csapolta le
azokat a mocsarakat, amelyeken a görögök öntözéses gabonát termeltek. Most azt láttam, hogy az olasz falvak nem a
völgyekbe, hanem a dombokra települtek. Ezt az irracionális
településválasztást csak a szúnyogokkal való együttélés elviselhetetlensége
okozhatta. Mivel a búzát és az árpát a görögök és a rómaiak csak önözéssel
termelhették, az öntözött gabona pedig paradicsom a szúnyogok számára, a gabonatermelés a mediterrán Európában
életveszélyessé vált. Márpedig magas-kultúra, osztálytársadalom csak
szántóföldi gabonatermelésre épülhetett, ahol nem termett gabona, ott
agyaglábon állt a társadalom.
Mivel a Római
Birodalom képes volt katonai erejével megszerezni, és a távolból a hazai
kikötőkbe szállítani a gabonát, amíg hajózni tudott, virágozatott. Számára nem
a szúnyog, illetve a malária elleni védekezés volt megoldhatatlan, hanem az importált gabonával behozott
betegségektől nem tudta megvédeni a városok lakosságát.
Tetszett a
felismerés, de nem tartottam a korunk számára jelentősnek, hogy jól válaszoljuk
meg e két kultúra bukásának okát.
Az első
jelentősnek felismerésem már nyugdíjas koromban történt. Ausztráliában
döbbentem rá, hogy a biológiai fejlődés
őrája csak a megváltozott életfeltételek esetén jár. Fajfejlődés csak a változó környezetben van. Vagyis a fölünkön nem
azért van fejlett élet, mert az életfeltételek kedvezők, hanem azért mert a
földön sokszor jelentősen megváltoztak az életfeltételek. Ha a földünk
éghajlata eleve olyan lett volna, mint jelenleg, még mindig az élőlények
kezdeti formájánál tartanánk. Hasonló
életformát nem a hasonló körülmények, hanem a hasonló előzmények, változások
hoznak létre. Tudtommal ezt még nem ismerte fel senki. Ezzel egyszer
esetleg híres lehetek.
A leglényegesebb
társadalomtudományi felismerésemre csak a nyolcvanon túl jutottam. Az ember szaporasága csak a nagyon rövid
várható életkor esetén nem fenyegeti a létét. Fajunk társadalmi élete csak
azért fejlődhetett, mert fokozta a
halandóságot, és üldözte a tudásvágyat. Az élet hosszabbodása egyre növelte
a túlnépesedési nyomást, ami egyre indokoltabb tette a halandóság növelését, és
a tudásvágy üldözését. Ezt a nyomást csak a fogamzásmentes szexuális élet
megoldhatósága tette lehetővé. Vagyis az
eredendő bűntől való megszabadulást a fogamzásgátlás megoldása hozta.
Ezt a
felismerésem óriási jelentőségűnek tartom, de egyáltalán nincs garantálva, hogy
mások nem ismerik fel, és nem rájuk fognak hivatkozni.
Eddig semmi
jelét nem látom annak, hogy híres tudós leszek.
Ma reggel mégis
megvigasztalódtam. Valami utánam nagyon sokáig megmarad. Mindenki
természetesnek fogja tartani, nem keresi, de nem is találhatja meg az okozóját.
Mégis megörültem, hogy nagyon sokáig tartó nyomot hagyok.
Elmesélem a
történetét.
Életem jó három
évtizedét a Bakonyban töltöttem. Tudom, hogy ott megmarad a nyomom.
A Bakonyban
közel ezer halomsír marad fenn a korai bronzkorból. Ezek között a legnagyobb
halomsírtemető, 72 halom a Kőrishegy nyugati lábához közel van. A favágók Száz-halomnak hívják. Barátaimnak, a
vendégvadászoknak mindig büszkén mutogattam, mint talán egyedülállót Európában.
Ma közel száz éves tölgyes borítja. Ott találtam egy kis fehér virágot, amit
soha nem láttam. Hazavittem, de a kertben nem maradt meg, a nevét azonban nem
felejtettem el: Árnyékvirág. A
másvilág nekem árnyékvilágnak tűnik, tehát úgy kezeltem, mint a temetőbe, a
halott tiszteletére hozott virágot. Ez adta a gondolatot, hogy én is telepítek
virágot a Száz-halomba.
Számomra, a Bakony legszebb virága a turbánliliom.
Egy helyen, a Som-hegy sziklás déli oldalán találtam, és három hagymáját a
kertembe hoztam. Nagyon tetszett nekik az új otthonuk, az eredi 2-3 tulipánja
helyett olyan is volt, aminek a szárán 23 virág volt. Gyűjtöttem a magját. Az első vetésem a Bakonybéli Kálvária
tetejére került. Ez a mintegy ötven méteres szikla már pogány áldozóhely
volt.
Feleségemmel
elhatároztuk, hogy felújítjuk a lepusztult stációkat és helyreállítjuk a
valamikor létezett kis tavat. Büszke vagyok, hogy az első ilyen erdei kegyhely,
ahol modern illemhely várja a zarándokokat. A bejárat elé emlékoszlop került,
egy kis Kányádi verssel, amit a székelyek kegyhelyéhez irt.
„Áldozó hely
volt, most szentély.
Pogány templom,
most keresztény.
Mutatja még
néhány darab, a hajdani falat.
Lábod bárhova
téved, otthon van az isten.”
Kálváriadomb
tetejére vetettem a turbánliliom magot. Öreg bükkök és sziklák közé. Évekig
hiába keresetem, nem keltek ki. Talán hét év múlva találtam meg az első kikelt
növényt. Két évvel később már a virágokban gyönyörködhettem. Nem emlékszem
nagyobb örömre, mint látni, hogy erre több ezer éves pogány, majd keresztény
áldozóhelyre én hoztam virágot, méghozzá a legszebbet.
Ott ugyanis
bőven van konyk-virág és édesgyökerű páfrány, amit a hívek telepítettek oda,
talán pogányok, vagy már a keresztények.
A sikeren
felbuzdulva gyűjtöttem a magot, és a Száz-halomra, a Bakonybéliek kel közös kirándulásra
elvittük a magot, és a feleségem mokkáskanállal osztotta a bakonybéli
résztvevőknek, hogy válasszon mindenki magának egy dombot, és arra szórja el a
magot. Az ez után nekik és utódaiknak fog virágozni, Sajnos, már nem
győződhettem meg, mi lett az eredmény. Bízom, hogy már virágoznak, és ezer évek
múlva is virágozni fognak. A temető sorsát nem féltem, egyre nagyobb lesz a
becsülete, ezért ezer évek múlva is virágoznak majd ott a turbánliliomok. Akkor
is, amikor már a nálam sokkal nagyobb tudósora sem emlékeznek.
Boldog vagyok,
hogy nem nyomtalan maradok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése