A sok párt veszekedése nem demokrácia.

Kopátsy Sándor                  PP                  2014-05-31

A sok párt veszekedése nem demokrácia.

A második világháború követő idők visszahozták Európa nyugati, fejlettebb, polgárosult felén, majd a hidegháború után a keleti felén is a demokráciát. Annak a liberális formáját, amiben az államok többsége sok párti lett. A század végére kialakult a kontinens nyugati kétharmadát összefogó, még több pártra osztódott Európai Unió. Annak a közgyűlése pedig a sok párt zavaros gyülekezetévé vált.

Az európai államok többsége a háború után nem az angolszász demokrácia útját választotta, hanem kitalálta a kispártok demokráciáját. Tette ezt annak ellenére, hogy a második világháború végére egyértelművé vált, hogy a négy tengerentúli angolszász ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, fölénye van kibontakozóban. Jelenleg ez a négy ország megelőzte az összes európai gyarmattartó nagyhatalmakat. Ezekben a lakosság jobban él, mint Nagy Britanniában, Franciaországban és Németországban. Ezekkel csak hat kis európai ország tartja a versenyt. Ezekhez képest az EU, még inkább Európa egésze egyre jobban lemarad. Még nagyobb

a lemaradás a távol-keleti országokhoz képest.

A négy tengerentúli angolszász ország fölényének ugyan több oka is van, de most csak azzal foglalkozom, hogy a demokráciájuk is sokkal jobb. Gyakorlatilag két párti demokráciák.

Az osztálytársadalmakban is voltak demokráciák, de ezek mindig és mindenütt csak a lakosság kis hányadának, az uralkodó osztály családfői, majd férfi tagjai számára voltak demokratikusak. Egészen a jelenkorig minden demokrácia kemény osztályuralmat jelentett. Ezt csak azért veszítjük szem elől, mert mi demos alatt a népet értjük, a múltban azonban a nép alatt is csak az uralkodó osztály családfőit értették.

Az első demokrácia az Egyesült Államok volt. Sokáig még az is csak az európai bevándorlókat jelentette. A 20. század közepéig több párt működése, és az általános, titkos szavazás sehol nem volt jellemző. Aztán a hidegháború polgári oldalán gyorsan átugrották az észak-amerikai gyakorlatot, sok pártos demokráciát vezettek be.

Nem értették meg az Egyesült Államok alkotmányát, főleg a választási rendszerét. Ott gyakorlatilag két párt verseng a törvényhozási többségét, és a négy évre szóló, nagy hatalmú elnök megválasztásért. Az elnök egyszerű többséggel kerül hatalomra, és a ciklus egészére kormányfő lesz. Elméletileg mindenki alakíthat pártot, de olyan a választási rendszer, hogy az elnökségért, azaz a kormány alakításért nagyritkán indulhat harmadik jelölt is.

Az európai demokráciák olyan választási rendszert vezettek be, amelyiknél minimum három, de akár tíz párt is indulhat a választásokon, és szerezhet törvényhozói mandátumot. Ezzel kaput nyitottak a kis pártokkal köthető koalíciónak, a legerősebb párt elleni össze fogásnak, kormányalakításnak.

A kispártoknak kedvező a listás szavazatok bevezetése. Ezzel lehetőség nyílott arra, hogy olyan is lehet képviselő, aki nem nyert körzetet, sőt olyan párt is lehet erős a palamentben, amelyik egyetlen körzetben sem győzött.

Ugyan az EU gyászos szereplése, vészes lemaradása önmagában meggyőző figyelmeztetés arra, hogy a kontinens rossz úton jár, az alábbiakban az európai szocialista rendszer összeomlása utáni magyar történeten kívánom illusztrálni, hogy a demokrácia útján eltévedtünk, az indokoltnál sokkal több pártra osztódtunk.

A magyar választási rendszer eleve az okos kispártok, a konkrét esetben az SZDSZ érdekében fogalmazódott meg. Az Antall-Tölgyessy Paktum a liberálisok számára legkedvezőbb választási rendszert jelentette. Az SZDSZ fényes győzelme volt a Demokrata Forummal szemben. Eleve garanciát jelentett arra, hogy soha ne legyen olyan erős párt, amelyik a fontos törvényekhez szükséges kétharmadot birtokolhatja. Abban a választási rendszerben ugyanis csak az a párt szerezhet kétharmados többséget, amelyik a 217 választási körzet 98 százalékát megnyeri. Erre mondtam, hogy ezer évre bebetonozták a magyar alkotmányt. Nemcsak nem volt ilyen fölényes győzelemre példa, de fantáziám sem volt, hogy ilyen valaha megtörténhet. Mégis 2010-ben megtörtént.

A Fidesz a kétharmados többség birtokában módosította a választási törvényt, felére csökkentette a képviselők számát, és jelentősen csökkentette a listán bekerült képviselők arányát. De ezzel megállt a félúton. A kétharmad megtartásához már elég volt a körzetek 90 százalékának megnyerése. Ez még mindig példátlanul magas arány. Ezért kétségeim támadtak a kétharmad megtarthatóságában. A 9szűzalkos körzeti győzelem ugyanis példátlan volt Európában.

Magyarországnak a történelemben először 2010-ben volt és 2014-ben lett olyan kormánya, amit az általános és titkos szavazás alapján a törvényhozók kétharmada támogat. A rendszerváltás előtt ilyen nem is lehetett, utána pedig nem volt.

Azon lehet vitatkozni, hogy a magyar választási rendszer mennyire alkalmas arra, hogy a törvényhozók aránya a támogatottságot milyen hűen méri. Ez attól függ, hogyan oszlik meg a körzetekben megválasztottak, és a listán bekerültek aránya. A klasszikus, angolszász demokráciákban nincsen lista, ott csak az lehet törvényhozó, aki a körzetében nyertes.

A választási ciklusra szóló felhatalmazás előnye, hogy időt ad a győztesnek a programja megvalósításához. Az Egyesült Államok tapasztalata igazolja, hogy nincs értelme a cikluson belüli politikai harcnak. Erre ott elegendő esélyt ad a tény, hogy a törvényhozók felét a ciklus közepén választják.

Azon is lehet vitatkozni, hogy ez a jobb, vagy az, ahol a törvényhozók jelentős hányada a listákra leadott szavazatok alapján lesz törvényhozó, és a kormány bármikor megbuktatható.

Kezdettől fogva elutasítottam a listáról való bekerülést a törvényhozásba. Az ilyeneket ugyanis nem a szavazók választják, hanem a párt állítja össze a listát. Ezek nem a szavazók, hanem a pártapparátusok képviselői. Márpedig én a pártok hatalmát azon az alapon tartom demokratikusnak, hogyha a törvényhozókat közvetlenül a nép választja. A több párttal induló és jelentős listás törvényhozót adó választás az egyetlen párt hatalmánál ugyan sokkal jobb, de ebben is túl nagy maradd a pártok hatalma.

A listás rendszer hátránya az is, hogy nagy előnyt jelent a kisebb pártok számára. Ezek léte attól függ, mekkora súlya van a listás szavazatoknak. A 2010-e választás után 99 százalékos, a 2014-es választáson listás szavazatok nélkül csak két párti lenne a magyar parlament, és 90 százalékos a Fidesz többsége.

A listás rendszer paródiája az EU közgyűlése, amibe Németországban 1 százalékkal is lehetet a pártnak EU képviselője. Magyarországon ehhez 5 százalék kell. Érdemes volna megnézni, hogyan nézne ki a Stassburgi Közgyűlés összetétele, ha 20 százalékos részesedés alatt nem volna képviselet. Nem véletlen, hogy az EU Közgyűlésnek nincs tekintélye.

A listás szavazatok ellen azért vagyok, mert azt a rendszert tartom jobbnak, amiben a megszerzett szavazatok arányánál az erősek erősebbek, a gyengék gyengébbek. A demokrácia csak akkor lehet hatékony, ha a többségnek a megszerzett szavazatok arányánál nagyobb a hatalma. Az ilyen rendszerben csak két pártnak lehet kormányzati esélye. A kis pártok ugyan alakulhatnak, de esélytelenek, gyakorlatilag csak két párt versenyezhet a kormányzás jogáért, ezét aztán csak ritka és múló jelenség, hogy harmadik párt is szerepet kaphat.

Ellensége vagyok annak, amikor egy kispárttal koalícióban lehet a legerősebb párttal szemben kormányra kerülni. Ez az, amikor a farka csóvája a kutyát. Az a jó rendszer, amiben a kis párt nem juthat kormányzati szerephez. A koalíciós kormányzásban előfordulhat, hogy a kicsik fognak össze, és karakter, koncepció nélküli kormányzás folyhat.

Azért vagyok híve az Egyesült Államok választási rendszernek, mert abban a megválasztott kormány felhatalmazása nagyobb, mint a rájuk adott szavazatok aránya. A liberálisok ugyan az olyan rendszert tartják jónak, amiben sok pártnak lehet szava a törvényhozásban és a kormányzásban, amiben nagyon nehéz olyan többséghez jutni, ami lehetővé teszi a fontos törvények módosítását.

Az elseprő választási eredmény után az ellenzéki pártok mégsem tanultak. A vereségük után megállapítják, hogy a választók rosszul döntöttek. Már annak is örülnek, ha átlépik a küszöböt.

Nem vonják le a tanulságot, hogy a Fidesz az egyetlen párt, amelyik nem magához akarja igazítani a választókat, hanem a választóknak tetsző párt akar lenni.

Az igazi demokrata, aki mindig tiszteletben tartja a többséget akkor is, ha nem ért vele egyet, mert tiszteli a többség véleményét. A demokrata nem várja el, hogy mások kövessék, de kötelességének érzi, hogy a többséget támogassa, akkor is, ha más a véleménye, mert a saját nemzetének nem ellenfele.

Azért jó rendszer a demokrácia, mert mindig egyértelmű, hogy mit akar a többség. Azt nem kell elvárni, hogy a többséggel egyetértsünk, de az elvárható, hogy tiszteljük, a jó ügyben segítsük. Nem demokrata az, aki a többség akarata ellen tesz, annak kudarcainak örül. Ezért abnormális a Fidesz győzelme után kialakult helyzet.  A választás előtt mindent arra tett, hogy megdöntse a nagyon népszerű kormányt. Ettől az eleve irreális céltól az sem tántorította el, amikor kiderült, a kormány támogatása töretlen, az ellenzék pedig elutasított.

Magyarországon ötödik éve példátlanul népszerű kormány van, annak ellenére, hogy nem hibátlan a működése. Ez nemcsak azt jelzi, hogy a kormánnyal a választók meg vannak elégedve, de azt is, hogy az ellenzék munkája példátlanul gyenge.