Kopátsy
Sándor EH 2014-06-13
Társadalmi körte
Osztálylétszám 2014 cím alatt a
Piackutató Intézet és az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont szakmai
közreműködésével, 13 ezer személy adatai alapján, leképezte a magyar társadalom
jelenlegi összetételét. Ebből az derül ki, hogy a társadalom közel negyede
leszakadt, lényegében állami segélyekből él. Ez önmagában nagy társadalmi deformációt jelent a rendszerváltás előtti
állapothoz képest. Akkor a társadalom lényegében még nem körte volt, hanem
tök, aminek a nagyon széles alja is szerves része volt a társadalom egészének.
A rendszerváltást követő társadalmi
torzulásnak a létrehozója a liberális gazdaságpolitika volt, Azoké, akik abban
a naiv hitben számolták fel a veszteséges vállaltokat, hogy az új tőkésosztály majd
gyorsan hatékonyabb foglalkoztatást fog számukra biztosítani.
Ennek a naiv
hitnek az irrealitása ugyan beigazolódott, de a katasztrofális következményeit
máig nem vallottuk be. Nemcsak
társadalmi, de közgazdasági ostobaság a vállalati veszteséget társadalmi
vesztesének tekinteni. Máig nem találtam olyan nagy veszteségű vállalatot,
aminek a leállítása nem okozott költségvetési veszteséget. A veszteséges
vállaltok költségei között ugyanis jelentős költségvetési befizetések, és
megtakarítások vannak. Bérjárulékot, vámot fizettek. Olyan amortizációt számoltak
el, aminek többszöröse a leállítás esetén elveszik.
Még a kifizetett
bérek is olyan kiadást jelentnek, aminek a leállítás esetén, a kétharmadát
segélyként kell kifizetni.
Minden pénzügyi
vesztesénél is sokkal nagyobbak, a tartós munkanélküliségből fakadó, az ország
szellemi vagyonát érintő veszteségek. A
tartós munkanélküliség ugyanis nemcsak pénzügyi teherrel jár, hanem az érintett
munkaerő szakmai és erkölcsi értéke is csökken.
Hiba van a
társadalom körteként ábrázolásával azért is, mert a leszakadt réteget is a körte
részeként ábrázolja, holott a társadalom
munkátlan negyede rothadt körte, ami nemcsak értéktelen, de értékcsökkentő is.
A rendszerváltás utáni társadalom ugyanis olyan körte, aminek negyede már
elrothadt, annyit sem ér, mint az egészséges rész, rothadás nélkül. A
negyedében rothad körte annyit sem ér, mint egy egészséges, de csak negyed
akkora körte. A táradalomnak negatív értékű részét nem szabad az értékes
részének tekinteni.
Ezért, ha a mai
és a rendszerváltás előtti társadalmat össze karjuk vetni, akkor azt kell
megállapítani, hogy a jelenlegi körte ugyan egy egészségesebb körte abban a
részében, ami nem rothadt, de a rothad része az egészséges része értékét is
csökkenti. A jelenlegi magyar társadalom ugyan nagyobb és jobb minőségű körte,
de az értékes hányada kisebb.
A munkát végző kutatók
hangsúlyozzák, hogy a körte részei között nagyon alacsony az átjárás. Ez ugyan
tény, és minél nagyobb a részek közti mobilitás, annál egészségesebb a
társadalom, de a múltunk társadalmaihoz
képest mégis ez az első társadalom, amelyikben spontán átáramlások vannak.
A felmérésüket jó
alkalomnak érzem arra, hogy a magyar társadalmi körte múltjával is
foglalkozzunk. A történelmünk megértésének ugyanis az a legjobb kulcsa.
A magyar
társadalom a szocialista rendszer előtt, merev osztálytársadalom volt, amiben
ritka kivételnek számított az, ha valaki felfelé mozoghatott. Ahhoz képest a
jelenlegi belső mozgás is óriási. A
második világháború végéig, szinte nem volt belső mozgás a magyar társadalomban,
különösen annak a magyar etnikumában. Az osztályok között szinte átjárhatatlan,
merev falak voltak. Ez alól az egyetlen kivétel a zsidó etnikumunk volt. Az
talán még az európai zsidó etnikumok között is a leggyorsabban fejlődött, polgárosodott.
Az ezer éves magyar történelem kulcsa, hogy
társadalmunk, különösen annak magyar etnikuma, betegesen polgársághiányos volt.
A magyar
történelem megértésének kulcsa annak szem előtt tartása, hogy soha nem volt magyar polgárság. A vasút
századában a magyar zsidóság viharos polgárosodása jelentett először jelentős
számú, magyarul beszélő polgárságot. Az uralkodó osztály továbbra is az
arisztokrácia volt, ami szövetségbe lépett a nemesség társadalmi szerepét
folytató úri középosztállyal. Ebbe lassan szivárogtak fel a parasztság
iskolázott rétegéből. De ezek mereven megtagadták a múltjukat, és uraknak
tekintették magukat.
A két háború között az arisztokrácia és az
úri középosztály gyűlölettel nézte a magyar zsidóság gyorsa meggazdagodását, és
azt hitte, hogy a zsidóság előlük vitte el a meggazdagodás lehetőségét.
Ezért akart megszabadulni tőle. A zsidóság felszámolásával a társadalom alsóbb
osztályai is egyetértettek. Ezért lett a háború végére újra betegesen
polgársághiányos a magyar társadalom.
Nem a bűnünk
mentésére, de el kell ismerni, hogy Európában minden fél-periféria szinttű
országban jelnős volt az antiszemitizmus. Ennek okát nemcsak nekünk, de az
európai történészeknek is fel kellene tárni. A két háború között Európa minden
félig fejlett társadalma lelkesedett a fasizmusért. Abban a katasztrofális
foglalkozatás megoldóját látta. Tagadhatatlan, hogy a foglalkoztatás érekében a
fasizmusok megelőzték a demokráciákat. Az más kérdés, hogy a társadalmi
sikerüktől megrészegedve, mind erején felül fegyverkezett, és mások rovásár
akart terjeszkedni. Ideje volna a faizmusok bűnei mellett a népszerűségük okát
is bevallani.
A fasizmusok és
a bolsevik rendszer közös nevezőre hozása ma divat, de a közös erényeikről nem
szabad említést tenni. Mindkét diktatúra népszerűségét a magas foglalkoztatás
magyarázza. Ideje volna tudomásul venni, hogy a munkátlan rétegeknek nem
alamizsnát, hanem munkát kell adni.
A háború után, a
nyugati demokráciák jóváhagyása mellett, a Szovjetunió érdekszférájába adták
Közép-Európa, a Baltikum és a Balkén nagyobb részét a Szovjetunió
érdekszférájának minősítették. A megszállók, Magyarországon is, olyan bolsevik
káderek kezébe adta az ország politikai és gazdasági vezetését, akik gyökeresen
felszámolták az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmát. Mivel még a
nyugati marxizmus is, a szocialista rendszer fő ellenségének a polgárságot
tartotta. Ennek ellenére a holokausztot túlélő, és hazánkban maradt zsidóság a
bolsevikok rendszert is örömmel vette tudomásul, mert számára végre biztonságot
jelentett. A jelenlegi rendszer ezt nem veszi tudomásul.
Mint minden
csatlós állam társadalma, a magyar is, tök, illetve dinnye formájúvá alakult.
Talán még jobb lenne, mivel nincs olyan fogmájú gyümölcs, a szocialista
társadalmat diszkoszhoz hasonlítani. Nem volt sem csúcsa, sem alja, tehát
rothadó része sem.
A felmérést
Onódy-Molnár Dóra ismerteti a Népszabadságban, Gyengül középosztály címmel. A középosztály erősítésének célja a
Fidesz programjában került elő, de nem tisztázódott, hogy ezt polgárságnak,
vagy úri középosztálynak, vagy csak a társadalom közepének tekintik. A kormány
ennek az erősítését akarja, a szerző a társadalom gyengeségét látja benne.
A társadalmi
osztály alatt vagy vérségi, vagy vagyoni alapon történő, viszonylag zárt
szerveződést kell érteni. Ilyen középosztály nincs, és nem is lehet. A
viszonylag jól élő, viszonylag képzett réteg azonban nem osztály, mert nem
vérségi, illetve nem vagyoni alapon szerveződik.
Ennek spe11ális
formája volt a magyar társadalomban a jobbágyfelszabadítás után az úri
középosztály. Ez rést engedett azoknak, akik a parasztságból, a képzettségük
alapján beépülhessen egy keskeny réteg. Ez
az osztály lényegében a nemesség korábbi szerepét töltötte be.
A bolsevik évtizedek alatti magyar
társadalom lényegében ideológiai megbízhatóság alapján szervezett
osztálynélküli társadalom volt. A felépítése a mandarin, illetve az oszmán
társadaloméhoz volt hasonlítható. A párt centralizált akaratát a megbízható tisztviselők
valósították meg, akik lényegében a pártvezetés viszonylag jómódú, nagyhatalmú
rabszolgái voltak. Ezek nem jelentettek osztályt, hiszen a hatalmuk nem
öröklődött, a feletteseiktől függött.
Ennek a
társadalomnak volt jellemzője a magyar történelemben a Hódoltság. Abban sem
volt uralkodó osztály. A korábbi uralkodó osztály a nagybirtokos földesurak és
főpapok a meg nem szállt országrészbe menekültek. A szultán birtokába került
minden föld, a nagyhatalmú végrehajtó apparátus tagjai a szultán rabszolgái
voltak.
A középkori magyar társadalom speciális
deformációját a háború utáni magyar történészek tárták fel azzal, hogy
kimutatták beteges polgársághiányát. Minden Szent István utáni történelmet
azzal kezdenék, hogy nem volt magyar polgárságunk. Ami kevés volt, az sem
magyar, hanem főleg germán, és izoláltan élt a feudális magyar társadalomban.
Ugyanakkor közel tízszer nagyobb volt a nemesek aránya, mint tőlünk nyugatra
élő feudális társadalmakban.
Ez a polgársághiányság ad magyarázatot a
kiegyezés előtti történelmünk speciális útjára.
Ezért tartom az
elsőleges történészi feladatnak, hogy minden kor ismertetését azzal kezdjük,
hogy ábrázoljuk a társadalmi körtéjét. Ebben az esetben mind a sikerek, mind a
kudarcok magyarázatot kapnának.
Számomra nagy
meglepetés volt, amikor Kardej könyvében olvasom Sztálin véleményét. Szerinte
két ország, Lengyelország és Magyarország esetében várhatók a tiltakozások,
mert ez a két ország máig nemesek országa maradt, ahol a nemesség függetlenségi
vágya maga mögé állítja a lakosságot.
Fejtő Ferenc a
nemesség magas arányát három nép esetben hangsúlyozta. Ezek a poroszok, a
lengyelek és a magyarok. Ebből fakadóan,
ennek a három népnek van a teherbíró képességénél nagyobb történelme. De
nem hangsúlyozzuk, hogy ez azért alakult különös módon a történelmünk, mert a
történelmi osztályunk abnormálisan nagyszámú, ezért lett politikai befolyás erős,
gazdasági tekintetben azonban többségében szegény. A társadalomépítő
polgárságunk pedig nem is volt.
Márpedig polgárság nélkül nem leehet
polgári társadalmat építeni.
A mi időnk akkor
jön el, ha felismerjük, hogy a tudományos és technikai forradalomnak
köszönhetően, már nem a polgárok osztálytársadalmát, hanem az értelmiség, a
szellemi vagyonban gazdagok táradalmát kell építeni. Már nem középosztályra, hanem értelmisségre kell támaszkodni. Ez
pedig már nem uralkodásra szervezett osztály, hanem értelmiségi elit. Nem a középosztályt, hanem az értelmiséget
kell erősíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése