Vagyonmegoszlás

Kopátsy Sándor                  EG                 2014-06-11

Vagyonmegoszlás

Nem emlékszem életem során hasonló szakmai érdeklődére, mint amit kiváltott Piketty francia akadémikus „Capital in the Twenty-First Century” cím alatt megjelent könyve. Engem is azonnal megragadott. Ritkán jelenik meg olyan társadalomtudományi mű, ami három fontos európai ország, Svédország, Franciaország és Nagy Britannia, gazdaságát kétszáz évre visszanyúlva elemzi annak alapján, a lakosság felső 1, illetve 10 százaléka a nemzeti jövedelem hány százalékát birtokolja.

Számomra azonban csak az érdekes, hogy a gazdagok tulajdonának aránya az első száz évben mintegy tíz százalékponttal emelkedett, aztán a következő ötven évben meredeken, mintegy 20 százalékponttal csökkent. Az utolsó ötven évben pedig az elszenvedett vesztességüknek a fele megtérült. A görbület a liberalizmus súlyának emelkedését, csökkenését és újabb emelkedését mutatja. Valamit tehát mutat.

Az sem meglepő, hogy az adatok megbízhatóságáról folyik.

Számomra azonban egészen másutt van a hiba. A közgazdaságtan vagyonnak szinte csak a fizikai vagyon tekinti. Annak ellenére, hogy az utóbbi ötven évben a tudásvagyon, a munkaerő értékének fontosságát senki sem vitatja, a közgazdaságtudomány nem tekinti vagyonnak. Illetve csak abban az esetben, ha tőkés vállalkozás formájában működik.

A tudományos és technikai forradalom azzal hozott minőségi társadalmi változást, hogy a korábban a társadalom számára hasznosuló tudásvagyonból több volt, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott, tehát az értékének a mellőzése nem okozott problémát. A 20. század során azonban a tudásvagyon lett a társadalom szűk keresztmetszete. Ezért a 20. századig a fizikai tőkehiány volt a társadalom szűk keresztmetszete, a század végére pedig teljesen megfordult. A tudásvagyon lett a szűk keresztmetszet. Előtte tőkés osztálytársadalom volt a három vizsgált ország, a század végén pedig már tudáshiányos társadalom lett.

Ez a társadalmi átalakulás azzal ábrázolható, hogy a 19. században, a leggazdagabb országokban a fizikai tőke volt a legmagasabb szinten, mára már azok az országok vannak a csúcson, ahol a munkaerő, bele értve a vállalkozót is, a leggazdagabb a tudásvagyonban.

A változást jellemzi az is, hogy a három ország közül kettő 1800-ban a két leggazdagabb volt, most csak akkor szegény Svédország van az európai első tízben. A két legnagyobb gyarmattartó pedig jelenően visszaesett. A leginkább meggyőző azonban az, hogy Európa leggazdagabb országai prot4estánsok. Vagyis igaza volt Max Webernek, amikor jó száz éve megállapította, hogy a tőkés osztálytársadalmakat a protestáns etikájú népek lényegesen hatékonyabban működtetik, mint a latinok, nem is beszélve a pravoszlávokról. Ez az óta még inkább egyértelmű lett. Mara a világ húsz legfejlettebb társadalma vagy a Nyugat protestánsa, vagy a Távol-Kelet konfuciánusa, vagyis mind puritán erkölcsű. Márpedig, ha ez így van, nem sok értelme van annak, hogy a jövedelemelosztás alapján vizsgáljuk az országok társadalmi teljesítményét.

Sokkal indokoltabb volna azt vizsgálni, hogy melyik ország lakosságának viselkedése milyen messze van a puritanizmustól. Ebből kiderülne, hogy a fizikai vagyon, vagy akár a pénzjövedelem elosztása alapján nem érdemes vizsgálni a társadalmak teljesítményét. Ennél sokkal többet mondana még az is, hogy melyik vallás hívei milyen gazdagok, iskolázottak, meddig élnek. Nem mintha a vallástól függne a viselkedés, ahogyan ezt még Weber is hitte, hanem a viselkedéstől függ a vallás.

Ha nem is pontosan fedi egymást a három európai kereszténység, elmondható, hogy a kereszténység vallásként alkalmazkodott a hívei viselkedési kultúrájához, és nem a vallás alakította ki a három nagy európai kultúrában a viselkedést, hanem a kereszténység igazodott a hívei értékrendjéhez. Európában, agy arányokban, ha a protestánsok jövedelme, vagyona 100, a katolikusoké 50, az ortodox keresztényeké 30. Ez az arány még nagyobb a két Amerikában. A két északi, protestáns államhoz viszonyítva a latin-amerikaiak jövedelme harmadnyi sincs.

Max Weber jó száz éve felismerte, hogy a társadalmak teljesítménye elsősorban a lakosság viselkedési kultúrájától függ. Ebben a rangsorban Nyugaton a protestánsok, a Távol-Keleten pedig a konfuciánusok állnak az élen. Ez egyértelműen bebizonyosodott, ennek ellenére Piketty könyve azért szenzáció, mert a jövedelemarányokkal foglalkozik.

Itt tart a társadalomtudomány.