Kopátsy
Sándor PH 2014-06-10
Szobrot kap Tisza István
Már akkor
botránkoztam Tisza szobrának avatásán, amikor Orbán Viktor az első kormánya
alatt megtette ezt Debrecenben. Ma már kevésbé borzol fel, mert sokkal
kisebbnek látom a száz év előtti viszonyok restaurálását.
A Horthy
rendszerben értetlenül álltam az irreális revizionizmus előtt, az ország
lakosságának óriási többsége mégis lelkesen állt mögéje.
A második
világháború végén elborzadtam azon, hogy a szovjet megszállás, a földreform, a
teljes foglalkoztatás ellenére a lakosság nagy többsége az úri középosztály
hatalmának a híve maradt.
Valósággal
megrémültem 1956-ban, amikor egy hét után már mindent elsepert a társadalmi
romantika, ami annyira irreális volt, hogy egy héten belül jöttek a tankok, és
a kijózanodás.
Az első
választás után, még Antall József történelmi romantikáját is veszélyesnek
láttam. A rendszerváltáskor már azt hihettem, hogy vége van a Kárpát- Duna
Nagyhazának. De Antall, ha nem is Tisza, vagy Bethlen, de az ő
temperamentumának megfelelően továbbra is a 16 millió Magyarországában
gondolkodott. A Demokrata Fórum megsemmisítő veresége és az MSZP váratlan
győzelme után azonban optimista lettem. Nem annyira Horn Gyula hatalmának,
hanem a nemzeti romantika verességének örültem.
Aztán nyolc évre
a bal-liberális politika kormányzása, stílusa, liberalizmusa felébresztette a
nemzeti romantikát. Ezt jelezte a 2010-es példátlan választási győzelem, és
Orbán második győzelme, a közép-jobb politikai berendezkedés.
A 2010-es
választáson Orbán győzelme ugyan a közép-jobb társadalom többségét jelezte, de
a nemrég még liberális fiatalok nemzeti romantikáját már nem éreztem
veszélyesnek.
Az EU választás
aztán megmutatta, hogy a közép-jobb Orbánnak erősebb ellenzéke van jobbról,
mint balról. Ez már engem is meglepett, aki a magyar társadalom súlypontját a
középtől jobbra látom, ugyanakkor a szélső-jobb már nem jelent veszélyt. Abban
reménykedem, hogy az erős közép-jobb Orbán kormányzatnak nem érdeke a hozzájuk
való közeledés, hiszen sokkal nagyobb esélye van a baloldalról híveket szerzésnek.
Tisza István
szobrának állítása ezután meglepett. Őt tekintem a 65 vármegyés Magyarország
utolsó alakjának. Mentégére szól, hogy az ő korában az omladozó Habsburg
Monarchiának szüksége volt a konzervatív, fél-feudális Magyarországra. Azt is
tudnia kellett volna, hogy a császár már 1848 tavaszán támogatta Jellasics
törekvését Horvátország elszakadására, egy évvel később pedig az Olmützi
Alkotmányban deklarálta az Erdélyi fejedelemség, Horvátország és a Temesvári
Szerb Vajdaság leválasztását, vagyis felosztotta Magyarországot.
Egy jelentős
formátumú államférfi számára tehát eleve fennállt a veszélye Magyarország
felosztásának.
Mentségére
legyen mondva, a kiegyezés után a magyar történelem leggyorsabb fejlődése
folyt. Tisza azzal is tisztában volt, hogy a siker élcsapata a közel egymilliós
magyar zsidóság. Eszébe sem jutott, hogy a zsidóságtól meg kell szabadítani a
magyar társadalmat. Nem volt haladó polgár és filoszemita, de a történelmi
Magyarország fenntartása mégsem volt telesen irreális.
Hozzá képest
Horthy és Bethlen reálpolitikusok voltak, mert már reális tény volt a Trianon
után megmaradt ország. Aki Trianon előtt hitt a Kárpát Duna Nagyhazában, nem
volt annyira holdkóros, mint aki utána is arról álmodott. De náluk is holdkórosabb
az, aki ma is a 65 vármegyés Magyarországról álmodik. Ennek azonban már annyira
hiányzik minden realitása, hogy nem veszélyes.
Ma már annyira
irreális Tisza Istvánnak a szobra, hogy semmi reális veszélyt nem jelent.
Ezért nem félek
a jobbiktól sem. Nincs Európában olyan
politikai erő, amelyikre a magyar revizionizmus támaszkodhat.
Sokszor idézem
az illusztrációt.
Tisza István
idejében anyám, mint mennyasszony, az állomáson virággal búcsúztatta apámat
azzal, hogy őszre hazajön.
Horthy Miklós
még el tudta küldeni a katonákat a Szovjetunió legyőzésének szándékával. A
katonák ugyan nem örömmel, de őszinte hittel mentek a frontra. Elég ostobák
voltak, hittek abban, hogy Hitlerre számíthatnak.
Ma a Jobbik kormányon
sem volna képes elküldeni a magyar katonákat azzal a feladattal, hogy hódítsák
vissza a történelmi Magyarországot. Most senkiben sem élhet az a remény, hogy
Európa országai közül akárcsak egy is, támogatna egy ilyen kalandot.
Nem attól félek,
hogy Tisza szelleme feléledhet, az mégis szégyen, hogy szobrot kap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése