Kopátsy
Sándor PP 2014-06-11
Medgyessy és Mesterházy
A mai Népszabadságban
Csizmadia Ervin e cím alatt állít párhuzamot a két bukott
politikus között. Mivel én sok tekintetben másként látom, mint ő, kifejtem a
véleményem.
Szerintem
Medgyessy azért bukott meg, mert úgy vállalta a miniszterelnökséget, hogy a
pártjában nem volt ereje, és szembefordult az SZDSZ és a pártján belüli
liberális erőkkel. Mesterházy pedig azért, mert ugyan kiépítette a párton
belüli támogatását, de aztán engedett a bal-liberális erőknek.
Szerintem
Medgyessy Bajnaival kell szembeállítani. Nekik volt közös hibájuk, hogy nem
voltak a saját pártjukon belül erősek. Márpedig az MSZP nem olyan párt,
melyiket kívülről lehet vezetni.
Ahhoz, hogy
megérthessük, miért bukott el Medgyessy és Bajnai, azt kellene megmagyarázni,
hogy 1994-ben az abszolút többség birtokában miért kérte fel Horn a liberális
SZDSZ-t koalíciós partnernek. Nem ismerem annyira az MSZP belső erőviszonyait,
hogy a konkrét szereplőket megnevezhetném. Az biztos, hogy Horn Gyulát valami
belső, vagy külső erő a koalícióra kényszeríttette. A kor történészei sem
fordítanak figyelmet arra a tényre, hogy a bolsevik rendszerben a magyar zsidó
értelmiség volt előbb a sztálinizmus, majd a reformkommunizmus élcsapata. Ennek
köszönhetően óriási kapcsolati tőkét szereztek. Közvetlenül a rendszerváltás
előtt és alatt ez a magyar zsidóság szervezte meg Európában az egyik legerősebb
liberális pártot, az SZDSZ-t. Jelentős hányaduk azonban az utódpártban maradt. Ez
a két liberális erő nyomta rá a bélyegét a rendszerváltás első húsz évre. Az
MSZP liberális tagjainak az SZDSZ-re támaszkodása nélkül sok minden nem érthető
meg ennek az időszaknak a politikai eseményi között.
E nélkül
értehetetlen, hogy a baloldali szemléletű Horn Gyula nemcsak koalíciós partnernek
kérte fel, de reális súlyánál fontosabb partnerként kezelte a liberális
kistestvérét, teljesen rájuk bízta a gazdaságpolitikát. Az MSZP súlyvesztése a
Horn kormány választási vereségével kezdődött. A liberálisok máig hatalmuk
csúcsának tekintik a Bokros-csomagot, holott azzal kezdődött az MSZP-nek a
liberálisokkal való szövetségből fakadó súlyvesztése.
Medgyessyt is a
párton belüli liberálisok buktatták meg, amikor nem bizonyult elég együttműködőnek
az SZDSZ-el.
Medgyessy után
az elnökség ugyan a baloldali Kiss Pétert jelölte miniszterelnöknek, de a
párton belüli liberálisok mégis puccsal Gyurcsányt ültették a miniszterelnöki
székbe, majd a pártot is rá bízták.
Csizmadia nem
veszi tudomásul, hogy az MSZP leépülése
a liberális erőkkel való együttműködésből fakadt. A magyar társadalom ezer
éve liberálishiányos, tehát erősebb liberális befolyásra volna szüksége, de a
közvélemény annyira ellene van a gyors liberalizálásnak, hogy a velük való
szövetkezés szükségszerűen politikai súlyvesztés okoz.
Csizmadia nem
érzi az elmúlt közel negyedszázad történetének lényegét. 2010-ig minden fontos
változás mögött a liberálisok állnak. A baloldal katasztrofális veresége és a
Jobbik jó szereplése mögött is Bajnai és Gyurcsány liberális szerepe áll. Ők
ásták meg Mesterházy sírját, de egyúttal a magukét is. Ők akarták kívülről
liberálisabbá tenni az MSZP-t. Ez eleve reménytelen volt, hiszen az őket
támogatóknál sokkal többen vannak olyanok az MSZP-ben, akik inkább átmennek a
szélső-jobbhoz, minthogy liberálisak legyenek.
A romjaiba dőlt
MSZP most van először olyan helyzetben, hogy a liberális kádereik
súlyvesztettek lettek, és inkább maradnak gyengék, de Gyurcsány és Bajnait nem
fogadják be.
Csizmadia azt
jól látja, hogy a magyar társadalomban történelmi tradíció az egy párti
hegemónia, de nem teszi hozzá, hogy a liberalizmus ellenesség is.
A rendszerváltás
után azért volt aránytalanul nagy liberális befolyás, mert nekik volt a
legnagyobb kapcsolati tőkéjük. Az első választáson az SZDSZ volt Európában a
legerősebb liberális párt. Óriási nyereség lehetett volna a magyar társadalom
számára, ha ezzel az ölükbe esett hatalommal mértéktartóan gazdálkodnak. Nem
számoltak azzal, hogy a gyors liberalizálás ellenérzést vált ki. Szerényebb tempóval
történelmi eredményeket érhettek volna el.
A mértéktartás
azonban nem a liberális polgárság erénye. Sajnos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése