Hatvan éve történt

Kopátsy Sándor                 EH                   2014-06-05

Hatvan éve történt

Hatvan éve, mint az Országos Tervhivatal egyik osztályvezetője, egy feljegyzést juttattam el Nagy Imre miniszterelnöknek. Ebben kifejtettem aggodalmamat, hogy egyre inkább beszűkítik, a mezőgazdaságra korlátozzák miniszterelnöki hatáskörét. A gazdasági élet nagy többségének az irányítása Gerő Ernő kezében összpontosul. Márpedig nem piacosodhat még a mezőgazdaság sem, ha a gazdaság egésze sem piacosodik. Ezért ki kellene dolgozni egy olyan tervet, hogyan lehet az egész gazdaságban bővíteni a piac szerepét.

Akkor, a Nagy Imre kormányban régi gazdám Vass Zoltán volt a miniszterelnök mellé rendelt miniszter, a Miniszterelnöki Titkárság a vezetője. Ennek a titkára pedig régi tervhivatali kollégám, a még ma is élő Moré András.

Másnap már hívatott Nagy Imre és ott volt mellette Moré András és az egyetemi katedráját vezető Fekete Ferenc, ő is régi barátom.

Nagy Imre közölte, hogy a felvetésemmel egyetért. Mi, hárman menjünk le Öszödre, és készítsünk el egy reformtervet az egész gazdaságról. Öszödön, egy elkülönített épületbe rendezkedtünk be a szükséges adminisztrációval.

Szellemi muníciónk elsősorban a lengyel Oskar Lange, az angolszász világban is ismert professzor, és a jugoszláv reformerek írásaira épült. Lange egy piacosabb gazdaság modelljét vallotta.

Hármunk között bizonyos munkamegosztást alakítottunk ki. Az én részem a Lange-modell volt.

Abban megállapodtunk, hogy a politikai rendszert nem bíráljuk, az egy pártrendszert nem érintjük, a reformálást csak a gazdaság piacosodására koncentrálunk.

Akkor a kínai reformról nem volt, és nem is lehetett információnk, csak azt tudtuk, hogy a Szovjetunióban, ha nem is egységes, de fontos támogatói vannak nem csak Rákosinak, hanem Nagy Imrének, és a reformjának is. Az is közismert volt, hogy a szocialista táboron belül minden tagállam vezetése ellenzi Nagy Imre törekvéseit. Kivéve Maot és Titót. Hruscsov számára Tito fontos, ad a véleményére.

Arról fogalmam sem volt, hogy Moszkvában hogyan alakul a két tábor hatalma közötti egyensúly. Tehát Rákosi megerősödéséről nem volt információnk.

Mi, hárman a ránk bízott feladatot elvégeztük.

Két érdememre ma is büszke vagyok.

1. Az anyag megmaradt gazdaságirányítási téren, nem mentünk bele a politikai vezetés bírálatába. Ezért látom úgy, hogy ami Kínában negyven évvel később történt, azt mi Magyarországon, 1954 nyarán megfogalmaztuk. A sztálinista káderek hatalmát kell felszámolni, nem az egy pártrendszert. (Ehhez 1956-ban a forradalom alatt is tartottam magam.) Ha 1954 nyarán Nagy Imre hatalmon marad, akkor talán egészen más vágányom haladhat a sztálinizmus felszámolásának az útja. De erre még visszatérek.

2. Bevezettem a gazdasági mechanizmus fogalmát. Lényegében azt írtuk le, amit Lange modell alatt értett. De a modell fogalma nekem azért nem tetszett, mert a modell passzív, az életet azonban mindig az önkorrekció jellemzi. A mechanizmus olyan modell, ami viselkedik, korrigálódik a piac jelzései alapján. Ebben az anyagban Mechanizmus cím alatt írtuk meg az árrendszerre, a bérrendszerre, a foglalkoztatásra, a bankrendszerre vonatkozó javaslatainkat.

Máig nem értettem meg, hogyan élhette túl az új mechanizmus fogalma az 56-os forradalom, és Nagy Imre bukását. Az anyag, amiben ez a foglom először szerepelt ugyanis eltűnt, és csak a 80-as években tudtam meg, hogy a Pártörténeti Intézetben megmaradt. Majd Vass Zoltán halála után került hozzám az ő példánya, amit nem kobzott el az ÁVH.

Először lelkiismeret furdalásom volt, hogy az én kezdeményezésem jelentett okot arra, hogy Nagy Imrét félre állítsák. Nem figyelmeztetett senki, hogy Nagy Imre pozíciója ingatag lett.

Gerő Ernő azonnal tiltakozott az anyagunk napirendre tűzése ellen, és Rákosihoz fordult. Másnap reggel az ÁVH már elkobozta a szétküldött példányakt, tőlünk még az indigókat is. Nagy Imre Behívatott és közölte az anyag letiltását, de azt is, hogy az anyag készítőit nem érinti bántódás.

Nagy Imrét azonban pár napon belül leváltották.

A következő év fejleményeiben nem vettem részt, de tudatosult bennem, hogy pártonkívüliként nem sok hasznomat veszik. Beléptem a pártba. Egyre világosabban láttam, hogy olyan politikai feszültség gyűlik nemcsak a társadalomban, de a párton belül is, ami robbanáshoz fog vezetni. Abban pedig megszűnik a realitás minden lehetősége. Májusban Csurgón voltam érettségi elnök, és ott döbbentettem meg a tanári kart azzal, hogy ősszel felrobban a társadalom. Nem volt olyan része a társadalomnak, amelyiknek nem fogyott el a türelme. Még a fegyveres erőkre sem lehetett már számítani.

Ugyanakkor abban sem kételkedtem, hogy a társadalmi robbanást szovjet katonai megszállás, és bosszúállás követ.

A forradalom alatt kezdettől fogva láttam, hogy reális lehetősége csak annak lenne, ha valahol ott megállnánk, amint az előző nyáron megfogalmaztunk. A párt diktatúrájánál nem lehet tovább lépni, de a párton belül megszabadulni a terrortól, már olyan kompromisszum, amit a társadalom 90, a párt kétharmada számára már nem elfogadható.

Előrelátásomnak köszönhettem, hogy az Országos Tervhivatal és a Minisztériumok forradalmi Bizottságának elnökeként nem léptem át a párton belüli hatalmi harc határát. November 1.-én már biztos voltam a szovjet katonai beavatkozásban. Akkor már Tito és Mao is követelte a katonai beavatkozást. Az Egyesült Államok pedig nem akarta megtörni a hidegháború folytonosságát. A Szuezi Kaland ezt egyértelműen bizonyította.

Mi ugyan leváltottuk az OT elnökségét egyetlen személy kivételével, de mindenki állományban maradt. Minden leválttal közöltem, hogy a leváltásuk csak a Rákosi és Gerő vonalához való kötődésüknek szól, mi Nagy Imre és Kádár János vonalát képviseljük.

Annak ellenére, hogy az általunk leváltott káderek közül a többség Kádár minisztere, miniszterelnök helyettese lett, egyik sem fordult velem szemben, nem tekintett ellenforradalmárnak. Ugyan még a 80-as évek végén is bőven akadtak, akik ellenforradalmárnak tituláltak, de Nyers Rezső és Fehér Lajos szűkebb csapatának végig tagja lehettem.

Az 56-os forradalom után, nem hivatkozhattam az anyagunkra, mivel nem volt a kezemben bizonyíték, úgy kezeltem, hogy nyoma sem marad. Örültem, hogy átélem Nagy Imre, majd az 56-os forradalom bukását. Örültem annak, hogy az általunk megfogalmazott úton 1968-ban életre kelet az új mechanizmus koncepciója, a politikai felépítményt nem sértő gazdasági reform.

Az 1954-es reformanyagról azonban a reformok hívei tudtak. Fehér Lajos és Nyers Rezső nálam érdeklődtek utána, és minden reform előkészítő munkájukba bevontak.

A 90-esévekben a kínai reformban láttam újraébredni a bolsevik rendszernek azt a reformját, amit 1954-ben kidolgoztunk. A rendszerváltás óta pedig bűnné minősült a szovjet megszállás alatt elért eredmények, sikerek emlegetése is.

Ma, hatvan évvel később, életem 93-ik évében, amikor a kínai reformot a világtörténelem legjelentősebb gazdasági eseményének tartom, büszkén leírom, hogy ugyan hamvában veszett, mégis büszkék lehetnénk rá, mi már akkor leírtuk, hogyan lehet a kommunista, azaz marxista párt diktatúrájában világraszóló sikert elérni.

Azt pedig eseményekben gazdag életem nagy, és bizonyos tekintetben sorsfordulónak tartom, hogy számomra a politikai karrieremet semmisítette meg, hogy Nagy Imre reformját megbuktatták. Neki ugyan az 56-os forradalom ugyan visszaadta a lehetőséget arra, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb alakja legyen, de képtelen volt megállni ott, ami után már nem volt több reális lépés. Neki is meg kellett volna állni ott, ahol mi Öszödön megálltunk, azaz november elsején. Megmaradni a marxista párt hatalmának fennmaradása, csupán a gazdaság piacosításánál. Ebben az esetben már 56-ban megtehettük volna azt, amit Kína megtett 1990-ben. Megmutatni a világnak, hogy egy olyan marxista párt uralma is nagyon hatékony lehet, amiben a politikai hatalom birtokosainak szelekciója a mandarin rendszer szabályai alapján működnek, a gazdaságban azonban a piac az úr.

Ma gondoltam arra, hogyan alakul az életem, ha Nagy Imre reformját 1954 nyarán elfogadják. Politikai karrier pályájára kerülök, de ott nem lehetek az, ami lettem. Az ugyanis egyértelmű volt, hogy az 1954-es új gazdasági mechanizmus az én ötletem volt, hiszen az anyag eltűnése után is úgy maradt meg számos vezetőben, hogy annak az atyja én voltam. Ez megvalósulása estén, Nagy Imre számára is egyértelmű volt. Tehát hatalmon maradása esetén a gazdaságban vezetők csapatába kerülök.

Azt azonban tudom, hogy a politikai élcsapatban nem lehettem volna az, akinek ma érzem magam. Az egy taposómalom, és iszapbirkózás, ami mellett semmit nem érhettem volna el abból, amire ma büszke vagyok, és aminek okán a halálom utáni karrierem biztosnak érezhetem.

Két téren léptem nagyot. Mindkettő a tudományágában alapvető előrelépést jelent.

1. M

Felismertem, hogy minden osztálytársadalom elsődleges feladata a halálokozás fokozása volt. Az emberiség csak azért élhette át az elmúlt hatezer évet, mert az osztálytársadalmak közvetve és közvetlenül, annyi halált okoztak, ami lehetővé tette, hogy a népesség növekedése az évi 1-2 ezreléket nem haladta meg. Az elmúlt hatezer éven egyetlen társadalom sem rendelkezett azokkal a feltételekkel, amelyek nélkül megállíthatatlan az önpusztító túlnépesedés. Ma sem rendelkezik ezekkel az emberiség háromötöde.

2. Darwin nem ismerte fel, hogy a biológiai fejlődésnek a feltétele a környezetváltozás. Változatlan környezetben nincs biológiai fejlődés, áll a biológiai óra. A szelekció és a mutáció ugyan a változatlan környezetben is működik, de nem okoz, ellenkezőleg, megállítja a fajfejlődést. A földön nem azért van fejlett élet, mert ilyenek rajta az életfeltételek, hanem azért, mert a földünkön az életfeltételek sokszor jelentősen megváltoztak.

Mindkét felismerésem sokkal fontosabbnak tartom, mint bármekkora politikai karriert. Az számomra másodlagos, hogy ez még az életemben, vagy csak a halálom után tudatosul. Az vigasztal, hogy Neumann János felvételét a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, egyhangúan, elutasította, ennek ellenére ő lett, és talán örökre a legnagyobb magyar tudós.

Mindennél nagyobb szerencse úgy élni, és dolgozni a kilencvenes éveimben is, hogy megelégedett és gondolkozóképes vagyok.