Nem voltam besúgó

Kopátsy Sándor               E. besúgó              2014-05-23

Nem voltam besúgó

Tegnap szomorú hírt kaptam. Megszűnik a Pénzügykutató. Ennek az intézetnek én voltam az első igazgatója, és a kapcsolatom soha nem szűnt meg velük annak ellenére, hogy már valamikor a 70-es évek végén leváltottak, majd pár évvel később, el is távolítottak, de a Pénzügyminisztériumban nyugdíjazásomig megtűrtek. Bárhogyan is alakult a státuszom, Kutatóhoz tartozónak éreztem magam, és ott is odatartozónak éreztek engem függetlenül, hogyan alakult az intézet politikai orientációja.

Most is szépen búcsúznak tőlem, annak ellenére, hogy néhányuk szerint, annak idején besúgó voltam. Ennél ugyan nagyobb bókot nehéz elképzelni, mégis sért.

Amikor a Fidesz elseprő győzelme után megtudták, hogy Matolcsy György főtanácsadója lettem, egy lejárató írás jelent meg rólam az Index honlapján. Érzésem szerint, nem is annyira engem, mint Matolcsyt, a minisztert akarták lejáratni. Ebben felhoztak ellenem egy sor érvet, nem is vagyok közgazdász, sokat keresek és besúgó voltam. Az utóbbi vád sértett. Leírtam, amit most is leírok. Úgy éreztem cáfolhatatlanok az érveim. De az Index nem válaszolt rá, nemhogy közölte volna a védekezésemet. Belenyugodtam, 90 felett már nem harcolok.

A lejáratom anyagai mögött világosan láthattam, hogy a vádak forrása jórészt az Intézetből származott. Az is világos volt, hogy miért. Nagyon ottmaradtak a felmorzsolódott SZDSZ, és a miniszterelnöknek Bajnait állító csapata mögé. A céljukat ugyan irreálisnak tartottam, de az Intézet léte szempontjából megértettem őket.

Most az Intézet búcsúztatóján a kifejezett szeretetük mellett, megemlítik az ügynöki múltamat.

Ezt is inkább bóknak fogadtam. Nem lehet rossz ember, akinek még azt is megbocsátják, hogy besúgó volt, mert azt nem hiszik el, hogy valakit bántott.

Most sem írnám le a cáfolatom, ha nem tudnék bizonyítani.

1950 óta az Országos Tervhivatalban dolgoztam. Fent és lent szerettek. A gazdasági reformok támogatása mellett publikáltam. Ennek köszönhettem, hogy Nagy Imre első két mezőgazdasági reformbizottságának a tiktára lettem. 1956. november, 1.-ig, szorosan a közéhez tartoztam.

1954 nyarán készítettem egy feljegyzést Nagy Imrének, amiben kifejtettem, hogy nem elég a mezőgazdaságra korlátozni a reformokat, ha a gazdaság nagy többsége Gerő Ernő irányítása alatt marad. Teljes gazdasági reformra van szükség. Nagy Imre azonnal reagált, és hármunkat leküldött Öszödre, kidolgozni a reformot. Itt született meg az új mechanizmus, fogalma. A közel száz oldalas tanulmányunk elnyerte Nagy Imre támogatását, és azonnal szétküldte minisztertanácsi anyagként.

Erre robbant a bomba. Gerő ráírta. „Bucharinista förmedvény!” Azonnal beszámolt Rákosinak. Az összehívta a néhány legilletékesebbet, köztük Nagy Imrét, és a párt döntése alapján betiltották a gazdasági reformterve minisztertanácsi megtárgyalást. Elrendelték a szétküldött anyagok összegyűjtését. Nagy Imrét pedig pár nap múlva leváltották.

Máig lelkiismeret furdalásom van, mert fogalmam sem volt, hogy Rákosi és csapata megerősödött Moszkvában. Az ÁVH másnap minden anyagot, még az indigókat is elkobzott. Minket Nagy Imre azonnal tájékoztatott, közölte, hogy a magas fórumon arról is döntés született, hogy mi hárman, nem leszünk felelősségre vonva.

Utána 25 évig abban a hitben éltem, hogy az anyagunkból nem maradt példány. Később tőlem Fehér Lajos és Nyers Rezső is érdeklődött utána. Tehát a felső szinten végig tudtak egy ilyen reformanyagról. Csak a 70-e évek végén kaptunk hírt, hogy a Pártörténeti Intézetben megőrizték.

Vass Zoltán nyilván nem adta le az anyagot, és megőrizte. A halála után a felesége küldte el nekem azzal, hogy én őrizzem meg. Ő mondta el, hogy Losonczy sem adta le a példányát az ÁVH-nak.

Ez után nem ért váratlanul, hogy a forradalom után azonnal az OT Forradalmi Bizottságának az elnöke lettem. Mi azonnal leváltottuk azt a három elnökhelyettest, akiket a Gerő kádereinek tekintettünk. Vályi Pétert, a később tragikus szerencsétlenségben meghalt miniszterelnök helyettes. Szita Istvánt, aki sokáig Gerő elsőszámú munkatársa volt. Valamint, a későbbi hadügyminisztert, majd moszkvai nagykövetet. (Elnézést öregszem a nevét is elfelejtettem.) Mások leváltásáról nem is tudok. Velük én közöltem az egyhangú határozatunkat. Nem az volt a kifogásunk, hogy kommunisták voltak, hanem a Rákosi - Gerő csapathoz tartozókat akarjuk a vezetés élcsapatából eltávolítani. A munkájukra számítunk, külön szobát, titkárnőt és nálam nagyobb fizetést kapnak.

Mi nem több párt rendszert akarunk, csak demokratikusabb pártot.

A forradalom leverése után, egyikük sem vallott ellenem, elismerték, hogy szocialistaként tárgyaltam velük. Amikor a forradalom leverése után visszakerültek, egyikük sem tiltakozott, hogy osztályvezetőként ott maradtam. Sőt, ott alakult meg a legnagyobb pártszervezet, aminek a vezetésébe a legtöbb titkos szavazattal engem támogattak. Vályi Péter később miniszterem lett, és ő sem piszkált a múltam miatt.

Azt azért nem állítom, hogy mindenki megértett. Most sem értenek meg. De tény, hogy maradhattam. Minden reformbizottságban helyet kaptam, és nemcsak Fehér Lajos, de Nyers Rezső szűkebb köréhez tartozhattam. A népiek között urbánusnak, az urbánusok között népi maradhattam.

Azt még elengedtem a fülem mellett, hogy a Kuruc info ügynökként emlegetett. Azzal, hogy valaki az általam megbecsültek közül, besúgónak tartott, csak 2011-ben találkoztam. Azzal hogy magas állami kitűntetést kaptam, azt hittem, a Fidesz vezetői tudják, hogy ki volt besúgó.

Tegnap mégis felkaptam a vizet, amikor az intézet vezetői is annak tartanak. Ezért újra leírom az indoklásom.

Fél évszázad távlatából még az években sem vagyok biztos.

Talán 1960-ban beidéztek a rendőrségre. Azzal ijesztettek, hogy internálhatnak, de szükségük lenne az információimra. Három nap, gondolkodási időt kértem.

Az elsőként Fehér Lajoshoz fordultam segítségért. Nem vállalta, sőt jónak tartotta, hogy az elvtársak legalább reális tájékoztatást kapnak.

Kiss Árpád volt Tervhivatal elnöke. Tőle is kértem tanácsot. Óriási segítséget kaptam. Ő tudta, hogy csak két intézmény élvezett védelmet a beszervezések ellen, a párt és a kormány Ellenőrző Bizottsága. Az utóbbi jöhetett csak szóba. Egy kedves munkatársam, Almási Bandi egy éve ment oda sokkal jobb fizetésért. Azonnal felhívtam, és elmondtam, hogy miért szeretnék én is oda menni. Másnap már jelentkezett a Személyzeti Főosztály vezetője, akinek elmondtam távozási szándékom okát. Másnap már lényegesen magasabb fizetést és autóhasználatot ajánlott, mint a Budapesti Ellenőrző Bizottság elnökének. Megkértem, hogy az elnökükkel, Oczel elvtárssal szeretnék beszélni. Ez is hamar megtörtént, Neki is beszámoltam, miért szeretnék hozzájuk menni. Jó volna, ha kikérné Friss Istvánnak, a KB illetések osztályvezetőjének a véleményét. Nekem ő volna a garancia. Azonnal felhívta, és megkaptuk az egyetértését.

Ebben az volt a pikantéria, hogy én a pártunk alakuló gyűlésén felvetettem, hogy Friss se maradjon a helyén. Amit neki azonnal visszamondtak. Ő meg elmondta nekem, hogy megért, ő is érzi a problémát, de…

Heteken belül átköltöztem az új hivatalomba.

Pár héttel később felhívott a Belügyből az összekötőm, és közölte, hogy egy kávéházban szeretne beszélni velem. Kiderült, én egy másik kávéházba mentem, hiába vártam. Mire hazaértem, várt a telefonja, hogy ők hol voltak, és csak el akartak búcsúzni.

Többet nem találkoztam sem vele, sem mással.

Egy év után, mér a KNEB titkárság vezetője lettem.

Talán két év után felhívott Nyers Rezső és megkérdezte, nem mennék-e a Pénzügyminisztériumba főosztályvezetőnek. Két megjegyzésem volt. Egyrészt szívesebben mennék bankba, másrészt védelmet szeretnék a beszervezés ellen. Azonnal felajánlotta a Beruházási bankot azzal, hogy egyelőre csak helyettesnek, és a beszervezéstől valószínűleg meg tud védeni.

Nekem elég volna, ha az illetékesek megállapítanánk, hogy valóban e két ellenőrző bizottság tagjait nem lehetett beszervezni.

Az már csak hab volna, a tetején, ha megnézné valaki, hogyha volt Kopátsy nevű ügynök, az hogyan írta a nevét, és mi volt a keresztneve. Mert olyan név nem lehet a nyilvántartáson, hogy Kopátsy Sándor. Ezzel a névvel ugyanis, rajtam kívül, nem élt senki.

Van sok őszinte barátom, akik szeretnek, és tudják, érzik, hogy nem vagyok besúgásra fogható.

Abba is belenyugszom, hogy nem tisztáznak. A másvilágon ugyanis nem sokat számítanak a rágalmak.

Azokat, akik a Pénzügykutató történetét írják, arra kérem, kérjenek bizonyítást, mielőtt gyanúsítanak. Számomra nagy elégtétel, hogy azok sem távolodtak el, akik azt hitték, hogy besúgó voltam.

Ez az írás pedig azoknak szül, akik ezen a honlapon, nyomon követiek a véleményem.