Gondolatok a népességcsökkenésről

Eltartó képesség. 3

Ami az emberiség optimális létszámát illeti. 3

Kopátsy Sándor                 ED                   2014-06-08

Gondolatok a népességcsökkenésről

A társadalomtudományok szégyene, hogy sokszor többet foglalkoznak az elöregedésével, népességcsökkenéssel, mint a százszor nagyobb problémát jelentő népességrobbanással. Az elmúlt száz évben az emberisség létszáma ötszörösére ugrott. Ez a növekedés az államok szintjén is nagyon eltérő volt, és maradt. Japán az egyetlen ország, amiben ma is közel annyian élnek, mint száz évvel korábban, és ma is ott a leggyorsabb a csökkenés. A pólus másik oldalán talán Nigéria van, ahol a népesség száz év alatt a hússzorosára nőtt.

A világ népességének felső, már gazdag és iskolázott hatodának az éves növekedési átlaga a 2 ezrelék körül növekedett, a legszegényebb kontinensen, Afrikában pedig felül volt az évi 2 százalékon.

Az elmúlt száz évben csak a fejlett nyugati és távol-keleti társadalmakban, az emberisé alig ötödében nem volt rákos a túlnépesedés.

Az elmúlt harminc év során, Kínában, a világ népességének másik hatodában erőszakkal állították meg a túlnépesedését. E nélkül szó sem lehetett volna a világtörténelemben példátlan gazdagodásról. Ezt azonban nem ismerték fel a társadalomtudományok, és a kínai társadalom elöregedésén siránkoznak. Pedig a gyermekvállalásnak köszönhetően az elmúlt harminc évben az ország lakossága 500 millióval csökken ahhoz képest, ha nem történik erőszakos intézkedés. Ennek ellenére nem találkoztam olyan tanulmánnyal, amelyik rámutatott volna, hogyan alakul az ország történelme, ha ma nem 1.3, hanem 1.8 milliárd lakosa volna az országnak. Még elképzelni sem lehet, hogyan lehetett volna ennek a többletnek munkahelyet, vagyont biztosítani. Az elmúlt harminc, és a következő száz év világtörténelmét egészen más úton kellett volna járni. Ennek ellenére a Nyugat százszor annyit háborog a gyermek vállalás korlátozása felett, mint csodálja a világtörténelmünk legfontosabb reformját. Azzal, ami Kínában történik, szinte alig foglalkoznak. Még utalást sem találtam arra, hogy hatezer éve nem volt példa arra, hogy az emberiség ötöde más nagyságrendben fejlődik, mint a többi. Pedig ez a világtörténelmi esemény csak azért történhetett, mert megállították a lakosság túlnépesedését.

Már néhányszor leírtam, hogy ehhez hasonló esemény mintegy ezer évvel korábban történt, Európa nyugati felén azzal, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszer mintegy tíz évvel későbbre tolta ki a gyermekvállalást, ezzel a nyugat-európai feudális társadalomban a spontán népszaporulat mintegy megfeleződött. Elsősorban ennek volt köszönhető, hogy a nyugat-európai feudális társadalom a többi osztálytársadalom fölé emelkedhetett, és meghódíthatta az óceánokat, megszülhette az ipari forradalmat, benépesíthette a két Amerikát és Ausztráliát. De annak is alig található nyoma a Nyugat történelmében, hogy milyen szerepe volt a sikerének abban, hogy a gyermekvállalást felére leszorító rendszere működött.

Kínának köszönhetően, jelenleg a világ kétötödében nincs túlnépesedési nyomás. Ahogyan a kínai gyermekvállalás korlátozása nélkül nem történhetett volna meg a kínai csoda, a Nyugat felemelkedése is elsősorban a kevesebb gyermekvállalásnak köszönhető. Ideje volna rámutatni, hogy mekkora jelentősége volt Európa nyugati felének sikerében a késői házasságnak és az ebből fakadó sokkal kevesebb gyermekvállalásnak.

Az a római katolikus egyház, amelyik hisztérikusan tiltakozik a családtervezés ellen, a középkorban a gyerekvállalás csökkentésének élharcosa volt azzal, hogy csak akkor szolgáltatta ki a házasság szentségét, amikor a földesúr biztosította az újházasok számára a családalapítás gazdasági feltételét, a jobbágytelken való gazdálkodást. A lakosság nagy többségét jelentő jobbágyságban a keresztény egyház csak akkor kötött házasságot, amikor már biztosítva volt a jobbágytelek.

A történelemtudományban egyetlen tudóst találtam, aki a kiscsaládos jobbágyrendszer forradalmi szerepét felismerte, és hangsúlyozta. A magyar történelemben azonban ennek nyoma sem található.

A demográfusok pedig nem hangsúlyozzák, hogy milyen várható életkorhoz mekkora gyermekvállalás tartozik ahhoz, hogy a létszám 1-2 ezreléknél ne változzon gyorsabban. Ezt ők ugyan tudják, és számolnak vele, de a közvélemény mégis keveset tud erről. Az emberi fej természetes szaporodási ösztöne annyi terhességgel, szüléssel járt, amennyi a létszám tartásához szükséges volt a húszas évek első felén várható életkornak megfelelt. Mivel ez jellemző volt fajunk életének első 95 százalékában, a szülés és a halálozás egyensúlyban volt.

A termelésből élő társadalmakban nagyon gyorsan néhány évvel meghosszabbodott a várható életkor, és ennek hatására a spontán népszaporulat.

Az első önözéses növénytermelő társadalmak után, a következő mintegy hatezer év alatt, a várható életekor a legfejlettebb társadalmakban a 60 év fölé emelkedett. Ennek hatására a létszám tartását biztosító szülésszám fokozatosan a harmadára csökkent. Ezzel szemben minél hosszabb a várható életkor, annál nagyobb a termékeny évek száma. Még nem találkoztam olyan demográfiai tanulmánnyal, amelyik megmutatta volna, hogy milyen várható életkorban mekkora a nők fogamzó képes éveinek száma. Vagyis fogamzásmentes szexuális élet mellett mennyi fogazás várható. Biztosan egyre több, és csak aztán csökken.

Ezért mondom évtizedek óta, hogy az emberiség legjelentősebb tudományos találmánya, a fogamzásgátlás megoldása.

Csak becsülni tudom, mert nem a szakmám, hogy az emberiség létszáma a fogamzásgátlók használata nélkül, milliárdokkal nagyobb volna. Márpedig csupán néhány százmillióval több lakos eltartása, környezetkárosításának elhárítása több költséggel jár, mint a várható klímaváltozás hatásának kivédése.

A jelenkori fejlett világban jellemző 70 év körüli várható élettartam mellett a lassú népszaporulat szükségszerűen azzal jár, hogy egyre öregebb lesz a társadalom. Ehhez kétségkívül alkalmazkodni kell, hiszen viszonylag egye több már munkaképtelen öreget kell a társadalomnak eltartani.

A rémhírterjesztő közgazdászok csak ezt látják, és siránkoznak a jövő felett.

Az elöregedő társadalomnak azonban nem csak hátrányai, hanem előnyei is vannak.

Az elöregedő társadalomnak egyre kevesebb fiatalt kell felnevelni. Körülbelül 80 éves várható életkorban annyi az öregek, mint a még nem munkaképes fiatalok száma. De ez csak az életvitelük költsége, a növekvő számú fiatalt nemcsak fel kell nevelni, hanem az életvitelükkel járó vagyont is létre kell hozni. Ez pedig óriási felhalmozási igénnyel jár. Az egy lakosra jutó fizikai és szellemi vagyon ugyanis az egy éves nemzeti jövedelemnek 6-8 szorosa. Mivel a közgazdaságtan nem számol a lakosság növekedés vagyonigényével, ki sem derül, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat elviselhetetlen felhalmozást igényel.

Itt még nem is vesszük figyelembe, hogy a túlnépesedett társadalmakban a létszámnövekedés egyre nagyobb vagyonigényt szül. Néhányszor már említettem, hogy az egy lakosra jutó vagyonigény a túlnépesedéssel hatványozottan nő. Japánban azért a legnagyobb az egy lakosra jutó vagyon, mert a túlnépesedettség okán nagyon magasak a telekárak.

Eltartó képesség.

A közgazdaságtan figyelmen kívül hagyja az életterek optimális lakosságeltartó képességét. Pedig csak ennek birtokában lehet eldönteni, hogy az adott társadalom érdeke a népességének lassú növelése, vagy csökkenése. A túlnépesedő osztálytársadalmak történetében ez lett volna a legfontosabb iránytű. Ennek hiányában ki sem derült, hogy az osztálytársadalmak a halandóság növelésére kényszerültek. Minden osztálytársadalom a halálozás jelentős növekedésével küzdött a túlnépesedés ellen. Ennek ellenére, minden osztálytársadalom az állandó és spontán túlnépesedés nyomása alatt élt. A társadalomtudományok azonban erről a tényről tudomást sem vettek, és vesznek. Minden osztálytársadalom spontán, ösztönösen és folyamatosan gondoskodott a népszaporulatot lefékező nagyobb halandóságról. Ezt a tényt azonban az osztálytársadalmak egyetlen kritikusa sem vette észre.

A 20. század derekára, az emberiség hatodát jelentő, puritán, már gazdag és iskolázott társadalmaiban a túlnépesedés spontán megállásának alépítményi feltétele létrejöttek.

Ezek az előfeltételek.

1. Legyen megoldva a fogamzásmentes szexuális élet. Bebizonyosodott, hogy a szülők lényegesen kevesebb gyermeket vállalnak, ahol a fogamzásgátlás megoldható. A tények ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy mindenütt jelentősen csökken a gyermekszülések száma ott, ahol a fogamzásgátlás megoldható.

Érthetetlen, hogy a történelemtudományok még addig sem jutottak el, hogy a született gyerekek jelentős hányada nem a szülők gyermekvállalási szándékból született. Ezt a hallgatást nemcsak a keresztény vallás dogmái indokolják, mivel egyetlen kultúrában sem vált ez a tény nyilvánossá. Még most is nagy a hallgatás a gyermekszülések és a szülők gyermekvállalási szándéka közötti nagy különbség ténye felett, pedig a gyermekvállalás mindenütt jelentősen csökkent, ahol elérhetővé vált a fogamzásgátlás.

Pedig a múltan is mindenütt jelen voltak a kevesebb gyermekvállalást célzó törekvések.

2. A család egy tagjára jutó jövedelme haladja meg a 10 ezer eurót. Szinte nem található olyan társadalom, amiben a gyermekvállalás nem fordítva arányos a családok jövedelmével. Ezt a társadalomtudománynak azért kellene fontos jelenségnek tartani, mert a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordított gyermekvállalás a fajunk kontraszelekcióját jelenti. A társadalom érdeke az volna, ha a gyermekvállalás a szülők jövedelmekhez és iskolázottságához igazodna. Ezzel szemben nem csak elszabadult a népszaporulat, de kontraszelekciós is általánossá vált.

3. Az iskolázottság átlaga haladja meg a 12 évet. Ezen a téren ugyan még a lemaradó társadalmak is jó úton haladnak, de a kontraszelekció ebben a tekintetben még erősebb, mint a családi jövedelmek esetében. Minden társadalomra jellemző, hogy a gyermekvállalás a szülők iskolázottságával fordítottan arányos.

Ami az emberiség optimális létszámát illeti.

Mivel a tudomány messze elkerüli erre a kérdésre a választ, csak becslésemre tudok támaszkodni. Az biztos, hogy minden osztálytársadalom túlnépesedett volt Amerika és Ausztrália kivételével. Ez a két kontinens és Eurázsia északi térségétől eltekintve, miden élettér túlnépesedett volt még a 20. század elején is.

Ezt jól bizonyította a tény, hogy minden osztálytársadalom folyamatosan a túlnépesedése ellen küzdött. A túlnépesedést jól mutatja a tény, hogy soha, egyetlen társadalom sem tudta jól kihasználni a munkaerejét. Minden osztálytársadalomban sokkal több munkaerő volt, mint amennyit hatékonyan foglalkoztatni tudott volna.

Ezzel a ténnyel akkor találkoztam közvetlen közelről, amikor a földet osztottam. Akkor mérhettem fel először, hogy a magyar falvak lakossága a többszöröse volt annak, mint amennyi a falu határának a hasznosításához kellett. Oda jutottam el, hogy az akkori mintegy 6 milliós falusi lakosság ötször nagyobb volt, mint amennyi lakos az adott technikai viszonyok között szükséges volt a falu határának megműveléséhez. A falusi lakosságnak mintegy ötöde lett volna az optimális lakosság. Ennyi lakos élt volna a legjobban.

Ebből vontam le a tanulságot, hogy 1945-ben Magyarországon a lakosság optimális létszáma mintegy négymillió volt. De a kor élvonalát jelentő, képzett és tőkeerős farmergazdaságok esetében az optimális falusi lakosság a tényleges tizede lenne.

Azt történészként tapasztaltam meg, hogy a középkori járványok után nőtt az egy lakosra jutó jövedelem. Ezt a népszaporulat felgyorsulása jelezte.

A leginkább meggyőző jelzést a középkori agrártechnikai forradalom adta. A kettesről a hármas vetésforgóra való áttérés azt jelentette, a jobbágytelek megművelése annak ellenére hozott mintegy harmadával nagyobb termelési eredményt, hogy nem volt szükség sem több munkaerőre, sem több felszereltségre. A meglévő kapacitás kihasználtsága javult meg lényegesen. Ezt jelezte, hogy megugrott a népszaporulat, és az urbanizáció száz év alatt sokkal nagyobb lett, mint amennyi előtte ezer év alatt értek el.

Az ilyen élményeim alapján tartottam az emberiség 20. század elei másfélmilliárdos létszámát az optimális kétszeresének.

Az elmúlt száz év alatt, az emberiség létszáma ötszörösére ugrott. Az optimális eltartó képesség legfeljebb a kétszeresére emelkedett. Most a tényleges létszámunknak ötöde élne a legjobban, és a legkisebb természetkárosítással. Vagyis jelenleg az optimálisnál ötmilliárddal többen élünk.

A fenti számokra azt lehet mondani, hogy nincs semmi tudományos megalapozottságuk, de azt nem, hogy mások tudnak jobb adatokat indokolni.

Azt azonban nem lehet cáfolni, hogy tartósan a népesség 1-2 ezreléknél gyorsabb változása nem viselhető el.

Ezt az írást a The Economist utolsó számában a Hihetetlenül zsugorodó ország címmel megjelent írás sugallta. Ebben azon esik kétségbe a szerző, hogy Japán lakossága a 21. század első felében példátlanul gyorsan 127 millióról 100 millióra csökken. Ebben a tempóban, 2010-ben az országnak már csak 43 millió lakosa lesz.

A szerző fel sem veti a kérdést: Menni lakos volna Japán számára az optimum? Pedig, a gazdag országok között japán a legjobban túlnépesedett. Azt, hogy a 2050-es 100, vagy a 2010-es 43 millió volna az optimum, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy mind a két létszám esetén sokkal nagyobb volna mind az egy laksora jutó jövedelem, mint a vagyon.

Az ugyan igaz, hogy Japán az országok lakosságsorrendjében sokkal hátrébb kerülne. De a társadalom fejletségét nem az ország nemzeti jövedelme, de még nem is a lakosságának a nagysága alapján kell mérni, hanem az egy laksora jutó három adat eredője alapján.

Az ENSZ már néhány évtized óta a tagországok rangsorát három mutató, az egy laksora jutó jövedelem fogyasztói áron, a várható életkor, és az iskolázottság, eredője alapján méri. E mutató alapján a népességvesztő Japán helyezése nem romlott, hanem javult. Ideje volna végre kimondani, hogy az a fejlettebb társadalom, amelyiknek ez, vagy valami hasonló mutatója jobb.

A társadalom fejlettségét a lakosság jövedelme, a várható életkora, és az iskolázottsága sokkal jobban méri, mint a lakosainak száma, de akár az ország nemzeti jövedelme. Az ilyen mutató alapján Európa legfejlettebb országai a városállamok. Az 5 milliónál nagyobb lakosságúak között is az első ötnek 10 milliónál kevesebb lakosa van. A világ tíz legfejlettebb társadalmú állama között egyetlen nagy népességű van, az Egyesült Államok, de az is az első tíz között az utolsó.

Japán esetében azt is hangsúlyozni akarom, hogy az egy laksora jutó fizikai vagyonban a leggazdagabb, de csak azért mert nagyon szegény. A túlnépesedett Japánban a telekárak tízszer magasabbak, mint az Egyesült Államokban, de csak azért mert nagyon szegények területben. Vagyis, az látszik gazdagnak, aki nagyon szegény. Ezen az abszurdumon sem akad fenn senki.

Azon sem akadtak fenn a történészek, hogy a középkori városok mennyire tisztában voltak azzal, hogy mekkora az optimális lakosságuk. Minden városban nagyobb volt a halandóság, mint amit a létszámuk tartása megkívánt volna. A kor technikai feltételei, az egészségügy fejletlensége okán a sűrűn lakott városokban olyan magas volt a halandóság, hogy vidéki lakosok befogadásával lehetett csak a létszámukat szinten tartani. Ennek ellenére szigorúan korlátozták a bevándorlók számát. A városfalak nemcsak az ellenséges hadseregek, de a betelepülni akarók áradata ellen is védtek. A városokban nem fogadott vendégek nem is aludhattak, a kapuk éjszaka zárva voltak.

A vidék túlnépesedése ugyanis százszor nagyobb volt, mint a városok bevándorló igénye. Lényegében minden osztálytársadalomban az volt jellemző, ami a jelenkor emberisége egészére. Akkor a városok fogadták be a vidék túlnépesedett lakosságának 1-2 százalékát. Ma a gazdag és nem szaporodó társadalmak küzdenek minőségi munkaerőhiánnyal, az emberiség túlszaporodó nagyobb feléből százmilliók mennének a gazda világba, de azoknak legfeljebb 1-2 legjobb százalékát fogadják szívesen. A jelenség tehát nagyon hasonló, de a méretek százszorosak.

A fejlett, de a lakosságszámát vesztő gazdag világ számára ajándék a minőségi bevándorló, de átok a sok és gyenge minőségű bemenekülő. Erre azonban egyik oldal sincs felkészülve.

Térjünk csak vissza Japán példájára.

Ez az ország talán a világon a legnehezebben befogadó, tehát nehéz elképzelni, hogyan fog befogadóvá válni. De egyértelmű, hogy korlátlan mértékben volna jelentkező.

Márpedig a jó erkölcsű és képzett munkaerő a legnagyobb áldás. Ezt a protestáns gyarmatok példája bizonyítja. A puritán befogadók azt bizonyítják, hogy az oda települők is gyorsan puritánok lesznek. Ezt bizonyítja, hogy az angol gyarmatokra betelepülő mediterrán katolikus, vagy az ortodox keresztény gyorsan puritán erkölcsűvé vált. Kanadában a nagyszámú orosz, ukrán bevándorló gyorsan és maradéktalanul beépült. Ezzel szemben a latin-amerikai országokban még a germán betelepülők viselkedése is gyorsan mediterránná változott át.

Japán esetében számítani lehetne bármennyi kiváló konfuciánus betelepülőre, mégsem lesz könnyű. Ezt jól példázza a tény, hogy a második világháború során több millió koreai munkást telepítettek be. Azok mégis izoláltak maradtak, és végül kivándoroltak. A japánok ugyanis nem fogadták be őket. Pedig ezek Dél-Koreában nagyon gyorsan megmutatták, hogy mire képesek. Tajvan és Dél-Korea mára utolérte Japánt, pedig a második világháború után tizednyi fejlettségről indultak.

A konfuciánus népek a nyugati és az amerikai egyetemeken minden más kultúránál eredményesebbnek bizonyulnak. Ezért joggal lehet feltételezni, hogy Japán nagyon könnyen válogatott munkaerőt fogadhat be, ha a lakossága csökkenését pótolni akarja. Egyelőre azonban a leginkább nacionalista, idegenekkel szemben bizalmatlan lakosú ország.

Évtizedek óta tudom, hogy a fajunkat fenyegető legnagyobb veszély a túlnépesedés. Ez ugyan áldást hozhat a már nem szaporodó fejlett Nyugatnak és a Távol-Keletnek, de az emberiség túlnépesedő többsége számára elképesztő katasztrófát fog okozni.

A fejletteknek mégsem kell félni, hiszen számukra előnyt jelent, ami lemaradók túlnépesedése. Ráadásul félniük sem kell, mert a katonai erejükhöz viszonyítva, egyre jelentéktelenebb lesz a szegény sokaságé.

Bárhogyan, de le fog vezetődni a fajuk túlszaporodása. Ebben természeti csapások, főleg járványok lehetnek a levezetők. De eddig minden csúcsragadozó maga oldotta meg a fajpusztítását, az ember is meg fogja oldani. Hatezer éve már megoldja, csak most szabadult ki a kezéből.

A nép ösztönös viselkedésével először Baranya-megyében a református falvakban találkoztam. Ösztönösen rájöttek arra, amire száz évvel később a kínai mandarinok. Minden családnak csak egy gyermeke legyen.