Politikai kötelesség a realitás

Kopátsy Sándor                   EP                 2014-06-16

Politikai kötelesség a realitás

A Fidesz második kétharmados győzelme felveti a szoclib oldal viszonyát a győzteshez.

Ha, valami, a magyar zsidóság kétszáz éves története arra tanít, hogy a tartós győzelem birtokosát nem szabad ellenségként kezelni. Ebben a tekintetben a magyar zsidó polgárság többnyire példát adott.

A vasút százada.

A Magyarországon élő zsidóság sikeres polgárosodása és elmagyarosodása lényegében a vasúti hálózat kiépülésével kezdődött el. A magyar történelem megértésének két kulcsa volt, egyiket sem eléggé használják.

1. Az országnak a nyugati piacok felé nem volt vízi útja. Mivel a vasút előtt a nem nagyon értékes holt árúk csak vízen voltak jelentős távolságra szállíthatók, az ország a nyugtai piacokra csak drága fémeket és lábon hajtott jószágot tudott a nyugati piacokra eljuttatni. Ezzel az ország legnagyobb komparatív előnye, a búzatermelés exportképtelen maradt.

Nagyon fontos történelmi információt adna az olyan adat, hogy miből állt az ország nyugati exportja. Színes fémekből és lábon hajtott jószágból. Aztán, hogyan változott ez a 19. század végére. Ekkor már a nyugati export nagy többsége gabona és a paraszti termelés melléktermékei voltak.

A 19. század végére az emberek és a holt áruk olcsón szállítható távolsága mind az országon belül, mind az országból a nyugat-európai piacokra tízszer, százszor hosszabb lett. Ennyivel kerültek közelebb a falvak a városokhoz, és az ország Nyugat-Európához.

A vasút jelentőségét a színészkedő költő, Petőfi Sándor először látva, azonnal felismerte, a történészek, máig sem. Pedig a történelmünk megértéséhez kulcsot jelent, hogy a honfoglalásunkat követő ezer évig tízszer, százszor messzebb voltunk a számunkra társadalmi és gazdasági modellt jelentő Nyugathoz, mint a vasút, majd a közút, végül a repülésnek köszönhetően.

2. A falvak messze voltak a városoktól.

A vasút előtt a szoros társadalmi és gazdasági kapcsolat határát az egy napi járóföld jelentette. Ennél nagyobb távolságra már nagyon gyér volt a társadalmi és gazdasági kapcsolat. Szinte csak ezen belül történtek házasságok, folyt jelentős árucsere. A többségében néhány száz lakosú falvaknak alig volt külső társadalmi és gazdasági kapcsolatuk. Azt a francia történészektől tudom, hogy a középkori házasságok alig húszada tizede történt 15 kilométernél távolabbról. Azt meg a magyar néprajzosok is kimutatatták, hogy a falvakban a városokból behozott termékek értékének aránya néhány százalékot is alig ért el.

Ez alól csak a vízi utak melletti települések jelentettek kivételt. A falvakon belül is nagyon szűk volt a pénzzel folytatott árucsere.

A vasútnak köszönhetően tízszeresére nőtt a falusi lakosok számára a városi piacokat elérhető távolság, ugyanakkor, részben a bővebb ellátásnak köszönhetően, csökkent a városi lakosság mezőgazdasági tevékenysége. Ennek következtében a jobbágyfelszabadítással párhuzamosan százszorosára nőtt a falvak és városok közti potenciális áruforgalom. Ez ad magyarázatot arra, hogy néhány évtized alatt többel nőtt a városi lakosság, mint előtte ötszáz év alatt.

Amíg a polgárságban gazdag Nyugaton ezt a kereskedelmi potenciálnövekedést a saját etnikumú polgárság használta ki, Európa keleti felén nem lévén polgárság, a korábban zárt közösségekben élő zsidó etnikum hasznosította. Alig két generáció alatt a gettókba zárt zsidóság ezeknek a polgárhiányos társadalmaknak az államalkotó etnikumoz igazodó polgársága lett.

Nem ismerek más történelmi példát arra, hogy egy jelentős számú, de jelentéktelen szerepet játszó etnikum ilyen fergeteges pályát fut be. Európa keleti felén a zsidó etnikum páratlan sikere hisztérikus féltékenységet szült. A 20. század elejére ebben a térségben általánossá vált az antiszemitizmus. A gazdasági lehetőségekre érzéktelen földesúri és nemesi osztály úgy érezte, hogy a kínálkozó lehetőséget a zsidóság lopta el előle. Azt hitték, hogy a zsidóságtól megszabadulva, kinyílna számukra is a gyors gazdagodás lehetősége. Ennek ugyan semmi reális alapja nem volt, mégis általánossá vált.

Ami általános volt Európa keleti felében, fokozottan érvényesült Magyarországon. Mi voltunk az egyetlen jelentős térségben államalkotó nép, akinek nem volt tengere, de még vízi útja sem. Ezért a vasúthálózat kiépítése náluk okozta a legnagyobb változást.

Minket ért a legnagyobb zsidó bevándorlás, és itt volt a leggyorsabb a zsidóság urbanizációja. A 20. század elején lakosság egészében a zsidóság aránya 6, a városokban 20, a fővárosban 25 százalék volt. Budapest volt a legtöbb zsidó lakosú várossal. Dinamikus fejlődését a hozzá centralizált vasútnak és a zsidóságának köszönhette.

A szédületesen fejlődő zsidóság nagyon gyorsan magyarosodott, az egyetlen magyarul beszélő etnikummá váll, és kormánypárti lett. Amíg a gettókban élő zsidóság a császárban látta egyetlen támaszát, a zsidó polgárság egyre inkább a magyar kormány mögé állt, még a hisztérikus magyarosítását is támogatta.

Ezért nem volt semmi tárgyi alapja a Trianon után általánossá vált kormányzati véleménynek, hogy a háborúvesztésért a zsidóság felelős. Ezerszer felelősebb volt a magyar arisztokrácia, és a nemesség történelmi szerepét átevő úri középosztály, melyik képtelen volt megérteni, hogy a terjeszkedés csak tovább gyengíti az eleve soknemzetiségű ország reális fennmaradását. A zsidóság jelentette a hadsereg felszerelését, ellátását, azaz technikai erejét. Nélkülük a háború még sokkal gyorsabban elveszett volna. A győzelemhez nem nyalka huszárok hősiességére, hanem modern felszerelésre lett volna szükség.

A kommünben a vezetők többsége ugyan zsidó volt, de a magyar zsidóság óriási többsége liberális polgár, nem munkáspárti kommunista volt.

A magyar zsidóság Trianon után teljesen elvesztette érdekének reális felismerését. Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a Horthy rendszer az arisztokrácia és az úri középosztály, tehát a hisztérikus polgárosodás ellenesség uralma volt. Még a második zsidótörvény sem józanította ki őket. Az ugyan igaz, hogy a magyar kormányok antiszemitizmusa nem volt olyan durva, mint a náci németeké, megelégedett volna, ha azok, vagyonukat vesztve, kivándorolnak, de tudomásul vette, hogy a zsidóság fizikai megsemmisítése akkor is hasznos, ha a módszer piszkos. Nem beszélve arról, hogy a magyar lakosság körében, a nyilas pártban, a módszerek felett sem voltak aggályok. A megsemmisítő táborokra még a nyilasok sem gondoltak, de az erőszakos gyilkolásoktól sem riadtak vissza. Ez azonban nem jelent feloldozást. A magyar antiszemitizmus a kezdeményezők között, és mindig lelkes együttműködő volt.

A megmaradt magyar zsidóság a háború után.

A megmaradt magyar zsidóság szerepe nagyságrendileg fontosabb, nagyobb volt, mint a rövid életű kommünben. Az utóbbiban kevesen, és magyar társadalmi reformokat követelők voltak.

Magyarázatra szorul, hogy ez alkalommal a zsidóság volt szinte az egyetlen értelmiségi elem, amelyik készségesen segíttette a módszereiben már alig forradalmi, kelet-európai ideológiájú, rendszert.

A magyarázatom egyszerű. Csak abban láttak garanciát a biztonságukra. A holokauszt borzalmai után számukra a biztonság volt az első. A magyar társadalom többsége nem érzett semmi bűntudatot, a zsidóság többségét elpusztító politikája miatt. Az első két választás a szovjetnyomás ellenére azt mutatta, hogy a választók többsége a háború előtti rendszert folytatná. Ezen az sem segített, hogy a nagybirtokrendszert felszámolták. Ezért a magyar zsidóság megmaradt része joggal érezte azt, hogy a Szovjetunió az egyetlen garancia az antiszemitizmus elfojtására.

Azt azért látni kell, hogy a Szovjetunió által támogatott Kommunista Pártnak az emigránsoktól eltekintve alig volt nem zsidó értelmiségi támogatása. A magyar értelmiség nagy többsége csak valami rövid idejű megszállást kell túlélni, és visszaállítható, ha nem is az arisztokrácia, de az úri középosztály, és a katolikus klérus politikai hatalma.

Nagyon nehéz arra a kérdése vállalkozni:

Milyen lett volna angolszász megszállás esetén az ország politikai felépítménye?

Mégis elengedhetetlen a válasz keresése. Nekem még a fölosztás során is az volt a véleményem, hogy szó sem lehetett volna a radikális földreformról. Ezt azzal illusztrálom, hogy az első választáson, parasztpárti létemre, a Kommunista Pártra szavaztam. Féltem a restaurációtól. Ezért voltam megértő a sztálinista Kommunista Pártot lelkesen kiszolgálókkal szemben. Ma is az vagyok.

Ezt igazolta az élet, hiszen ahogyan jelentkeztek a reformok a Szovjetunióban, a magyar zsidóság jelentős hányada Nagy Imre mögé állt. Még azok is, akik nyíltan nem mertek.

1968 után pedig Nyers reformer élcsapatában a nagy többség zsidó volt. Még az sem zavarta őket, hogy az agrárreformerek csapa a népiekből állt.

Itt jegyzem meg, hogy 1968-1990 között lényegében szövetség volt az urbánusok és népiek között.

A rendszerváltást érezve azonban ez a két irányzat azonnal kettévált. A zsidóság a liberális politikai oldalt választotta. Egy részük az új, liberális párt, az SZDSZ alakítója lett. A másik részük az MSZP-be harcolt a liberálisokkal való együttműködésért. Ők alkották azt a szoclib erőt, ami a rendszerváltásra és a következő húsz évre rányomta a bélyegét.

Az első két választáson a magyar törvényhozásban, még ennél is inkább a gyakorlati kormányzásban voltak a liberálisok a legerősebbek. Elég arra gondolni, hogy a Fidesz is liberális párt volt.

A népiek többsége pedig a jobb-közép Demokrata Forumba tömörült. Ezt a közép-jobb Forumot alakította át a liberálisok által az élére ültetett Antall József alkotmányos konzervatív párttá, ami az első választást megnyerte, mert a választók többsége közép-jobb pártnak tekintette. A konzervatív Forum aztán megfelelő társadalmi bázis hiányában, a ciklus végén csúfosan megbukott, majd 2010-re elolvadt.

Az MSZP-ben maradt liberálisok húsz évig sikerrel vitték a szoclib vonalat, ami aztán Gyurcsány élre kerülésével tört részére fogyatkozott. Kiderült, hogy az MSZP szavazóbázisának többsége a liberális politikát elutasítja, és a következetes baloldal hiányában a következetes szélsőjobbhoz állt át.

A Fidesz felmérve a magyar társadalom elvárásait, átállt az eredeti Forum közép-jobb vonalára. Ezzel a közép-jobb magyar társadalom végre saját magára szabott pártot kapott. 2010-ben a Fidesz a demokráciák történelmében páratlan győzelmet aratott, megnyerte a körzetek 99 százalékát, ezzel a kétharmados többséget a törvényhozásban. Ezt a győzelmét megerősítette 2014-ben azzal, hogy megnyerte a körzetek 90 százalékát. Ezzel az EU 28 tagja között nemcsak a legjobban támogatott kormánypárt lett, de képes volt a kétharmad megtartására.

A magyar zsidóság elvesztette tájékozódási képességét.

A 2010-es elseprő győzelem után a magyar zsidóság ellenzékbe vonult, nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a közép-jobb Fidesz legyőzhetetlen. A szoclib erők négy pártra szakadva adták ki a jelszót: Le kell váltani a Fidesz kormányt.

Azzal, hogy ennek a célnak nem volt ezreléknyi esélye, indultak el a választási harcba. Az a magyar zsidóság, amit százötven éve a hideg realizmus jellemzett, délibáb kergetésébe fogott. Felégetett szinte minden lehetőséget arra, hogy a politika alakításába beleszólhasson. A Fidesznek nem tehetett volna semmivel akkora szívességet, mint a liberális eszmék elkötelezett támogatásával. A magyar társadalomban semminek nincs nagyobb eltaszító ereje, mint a liberális ügy túlhangsúlyozásával. Ennek volt köszönhető, hogy az erős második pártot, az MSZP-t legyengítette, és a szélső-jobbot megerősítette. A Fidesznek nemcsak kétharmados többsége van, de az ellenzékének egyik oldala sem éri el az egyötödöt.

Nem tudom, hány választást fog még megnyerni kétharmados többséggel a Fidesz, ha a szoclib oldal felszámolandó, fő ellenségének minősíti.

Teszi ezt annak ellenére, hogy az antiszemita jobboldalnak század annyi esélye sincs, mint a két háború között volt. A magyar zsidóság félelme a szélsőjobbtól érzelmileg indokolt, de a jelenlegi világban a hatalomszerzési esélye nulla.

Végszó.

Az a magyar zsidóság a 19. század közepéig a feudális Habsburg császárt támogatta. A vasút századában a magyar birodalmi politika mögé állt. A két háború között a nyíltan antiszemita fél-feudális revizionizmust is elfogadta. A második világháború után pedig nemcsak tudomásul vette, de lelkesen kiszolgálta a sztálinizmust. A rendszerváltás után pedig túlzottan liberális politikát folytatott.

A magyar zsidóság a közép-jobb Fidesz elseprő győzelme után azonban azzal minden kompromisszumot megtagadó ellenzékké vált. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a magyar társadalom nagy többsége a közép-jobb politika mögött áll, abban érzi jól magát. Aki ezt nem veszi tudomásul, egyre jobban izolálódik.