Állítsuk meg a népességrobbanást!

Kopátsy Sándor               ED                     2014-05-05

Állítsuk meg a népességrobbanást!

Az utókor az emberiség ostobaságának fogja tekinteni azt, ahogyan bambán néztük a rákos túlszaporodásunkat. Annak ellenére, hogy a jelenkorban lemarad minden olyan társadalom, amelyikben 1-2 ezreléknél gyorsabban nő a lakosság, és a tudósok ezrei illusztrálják a népességrobbanást, a politika és a társadalomtudományok nemcsak tétlenek maradnak, hanem rémképeket festenek az elöregedésről, illetve katasztrófának, embertelenségnek minősítik a születéskorlátozó társadalmakat.

Pedig elég volna megnézni az emberiség számának alakulását.

Az egy szerűség kedvéért tekintsük fajunk korát 100 ezer évesnek. Ennek jó 90 százalékában gyűjtögetéssel éltünk, és létszámunk valahol az 5 millió körül lehetett. Ma 1.500-szor többen élünk. A százalékában valamit lassult népszorulat azonban még mindig azt jelenti, hogy évente 100, hetente 2 millióval gyarapodunk. A népszaporulatunk az időszámítás előtti 10 ezer évben évi 25 ezer fővel gyarapodott.

Az időszámításunk kezdetén, 2.000 éve már 250 millió volt.

Az egyelőre titokzatos, mi gyorsította fel az ipari forradalom előtti mintegy 1.800 évben a népszaporulatot. Nem történt látványos technikai forradalom a létszámunk mégis megnégyszereződött.

Az ipari forradalmat követő 230 év alatt 1 milliárd növekedés történt. Aztán az 1 milliárdos növekedés időtartama egyre rövidült, 1930-1960, majd 1960-1975, majd 11975-1987, 1987-2000, 2000- 2012, és várhatóan 2012-2025 a nyolcadik milliárd.

Ha számba venné egy közgazdász a fáradságot, és kiszámítaná, hogy mibe kerül egymilliárddal több ember eltartása, kijózanodna.

Az egy többlet állampolgár felnevelése és az életviszonyait biztosító vagyonigény nagysága függ a társadalom fejlettségétől. Ez egy szegény társadalomban, ahol az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 1.000 dollár/fő, meghaladja a 10 ezer dollárt. Ezzel szemben, a gazdag és fejlett országokban ahol az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 40 ezer dollár felett van, az egy többlet lakos felnevelési és vagyon költsége, tekintettel arra, hogy a munkavállalóvá válás 20 év felett van, 500 ezer dollár felett van.

Közel 50 éven keresztül magam is csak a lakosok többletének vagyonigényével számoltam, ami az egy főre jutó nemzeti jövedelem négyszerese, a felnevelés költségét, ami a későbbi munkavállalás és az iskolázottság okán, a nemzeti jövedelemnél gyorsabban nő.

Alig találni arra adatot, hogy az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemhez viszonyítva mibe kerül a munkaerőnek a minőségi szintnek megfelelő újratermelése. Ez is hatványozottan nő.

Ha a közgazdászok, nemcsak az elöregedés okozta társadalmi terhet számolnák, hanem a népesség növekedéssel járó költségekkel is, akkor rádöbbennének, hogy az előbbi az utóbbihoz viszonyítva, elhanyagolható.

A fajunk jövője szempontjából az elsődleges feladatnak két adatot kellene ismerni.

- Mekkora a földünk optimális eltartó képessége. Ez természetesen függ a tudományos, a technikai színvonaltól.

- Mekkora az optimális létszámváltoztatás. Ez természetesen attól függ, milyen közel van a tényszám az optimumhoz.

A tudományos igényű válaszok hiányában.

- Az első kérdésre csak istenkáromló válaszom van. A fajunk ideális létszámot valahol a jellegi negyedének tartom. Nagy baj, hogy ez senkit nem érdekel.

- A második kérdésre meggyőződéssel mondom: Plusz-mínusz 1-2 ezrelék.

A természetvédők túl-buzgalma irritál. A legfőbb természeti terhet az ember jelenti, de nem azért, mert gazdag, hanem mert sok.

Ennek alapján térek vissza a létszámunkat bemutató adatokra.

Az emberiség történetét eddig lehetett darabbal mérni. Ez a jelenre, és még kevésbé a jövőre nem tartható.

A 19. század elején a kultúrák és társadalmak átlagos egy lakosra jutó mutatói között, nemzeti jövedelem, iskolázottság és várható életkor, nem voltak nagyságrendi különbségek. Akkor Nagy Britannia volt a legfejlettebb ország, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelme ötszöröse volt az elmaradt országokénak. Ma a szóródás a leggazdagabb és a legszegényebb között százszoros.

Annak ellenére, hogy a lakosok által okozott környezet terhelés az életszínvonallal nő, de csökkenő mértékben, mert a magasan képzett gazdag réteg nem csak terhelést jelent, hanem természetvédelmet is. Aligha vitatható, hogy a jelenleginél lényegesen kisebb létszám esetén sokkal kisebb volna a természetveszélyeztetés. A gazdag ugyan sokkal többet árt, de sokkal több kárt is elhárít.

A legnagyobb kárt a lakosságsűrűség okozza. Azért kell aggóni, hogy a szegény világ szegény lakossága zömmel az óriásvárosokban áramlik. Ezeket időzített atombombáknak kellene tekinteni. A társadalomtudósok alig figyelnek arra a tényre, hogy az elmaradt világ egyre nagyobb hányada sokmilliós óriásvárosokban koncentrálódik.

Ha megkérdezik, mi a jelenkor legnagyobb bűne, azt válaszolnám, hogy a létszámunk alakulásával szembeni közömbösség.