Hogyan érhetjük utol a Nyugatot

Kopátsy Sándor                 PS                   2014-05-04

Hogyan érhetjük utol a Nyugatot

Népünk ezer éves vágya a Nyugathoz való felzárkózás.

Ez lényegében csak az osztrákoknak sikerült. A vasút előtt, számukra is elérhetetlennek látszott, de az óta megvalósult. Részben azért, mert a vasút tette először lehetővé a szárazföldi megközelítést. De jelentős szerepet játszott, hogy germánoknak érzik magukat. Végül az alpi népek mindegyike az utolsó száz év során előbb, vagy utóbb sikeres lett.

A csehek szerencsések voltak már azzal, hogy a Német Római Birodalomba tagozódtak, és vízi útjuk volt a tenger felé. A csehek életvitele sokkal inkább germán, mint szláv.

A Nyugathoz való felzárkózásunk ezer éves elmaradásának számos gazdaságföldrajzi és kulturális oka volt. A felzárkózási feladatunk azonban megmaradt, és ennek a módját keresem.

A rendszerváltás után találtam rá.

A bolsevik lágerbe csatolásunk társadalmi eredményét én nagyra értékelem. Ennek félévszázada alatt lettünk először nyugati struktúrájú társadalom. Részben szovjetnyomásra, felszámoltuk az arisztokrácia és az úri középosztály fél-feudális társadalmi alapját, és mindenki számára iskolát, munkát biztosítottunk. Ezt akkor sem lehet letagadni, ha a jelenlegi politikai vezetés sportot űz abból, hogy a rendszer átkos volt. Volt benne átkos is, de egyenlegében nagyon pozitív. Megszűnt az ezer éves krónikus polgársághiányunk.

A rendszerváltással olyan magyar társadalmat örököltünk, aminek már lehetne nyugati a felépítménye. Az adott lehetőséggel botrányosan rosszul éltünk.

A jelen kor társadalmi felépítménye még döcögősen igazodik a társadalmi érdekhez. Az elmúlt harminc év során az eredmények azt igazolják, hogy a távol-keleti, konfuciánus társadalmak felépítménye működik a leghatékonyabban, mivel azok egy laksora jutó teljesítménye növekszik a leggyorsabban. Rajtuk kívül sikeres, a korábbinál gyorsabban növekszi az eleve fejlett puritán Nyugat. Ezen belül is eltoldódik a súlypont a tengerentúli négy angolszász ország felé.

Minden másik kultúra, különböző tempóban, de egyre jobban lemarad. A jelenkor alépítményének csak a Nyugat, és a Távol-Kelet puritán kultúrájú, és nem szaporodó népei felelnek meg. Csak ezek a népek magatartás épített fel hatékony társadalmi felépítmény.

Mik a puritán magatartás legfőbb jellemzői?

- Munkában és tanulásban a szorgalom.

- Fegyelmezettség és törvénytisztelet.

- Takarékosság és tisztaságszeretet.

- Társadalmi szolidaritás.

A lakosságnak ezek az erényei felelnek meg a leginkább az alépítmény elvárásainak. Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy ezek teszik a társadalom számára értékessé a tagjait.

Ennek a felismerésemnek köszönhetem, hogy különös figyelemmel kísérem a távol-keleti társadalmak eredményeit.

Ennek alapján mondom, hogy a jelenkor igényeinek a legjobban a távol-keleti ember felel meg. Aki utol akar érni, annak úgy kell viselkedni, ahogyan azok viselkednek.

Ezért írtam le már sokszor, hogy ahhoz, hogy megvalósuljon népünk ezer éves vágya, a Nyugathoz való felzárkózás, elég volna, ha a társadalom felső harmadában annyi gyerek születne, mint az alsó harmadban, és fordítva. Az alsó harmadban csak annyi, mint jelenleg a felsőben. A modern társadalom fejlődési tempója elsősorban attól függ, milyen nemzedéket nevelünk fel. Ez pedig mindenek előtt attól, milyen családban születnek többen, és milyenben kevesebben.

Ehhez a társadalmi érdekhez képest, milyen a törvényhozásban a pártok aránya, nagyon másodlagos. Ennek ellenére mindenkinek politikai céljai vannak, azzal, hogy milyen családban, mennyien születnek, fel sem törődik. Az, milyen a születések mögött a társadalmi, szülői háttér struktúrája fel sem vetődik. Sőt, a gyermekvállalást úgy támogatja a társadalom, hogy ott ad nagyobb támogatást, ahol a kisebb felnevelési eredmény várható. Azzal, hogy a társadalmi támogatás csak a gyermekszámtól függ, a társadalmi érdekkel ellentétes családi ösztönzést teremtünk. A társadalmi érdek nem a nagyobb szám, hanem a jobb minőség. Ezzel szemben a családi pótlék aránylag annál nagyobb, minél kisebb a szülők jövedelme és iskolázottsága. Az igénytelen család szinte abból is megél, amit családtámogatásként kap. Az igényes családok számára pedig jelentételen a társadalmi támogatás.

A társadalom érdeke a minél jobb gyermeknevelés. Ezért a felnevelés minőségét, nem a darabszámot kellene jutalmazni. Ezen belül indokolt volna a szegény és alacsonyan iskolázott családoknak a felnevelés eredményét progresszívan jutalmazni. A diplomát szerző gyermek után annál nagyobb legyen a jutalom, minél alacsonyabb szintűek a szülők.

A legjobb megoldás azonban a gyermeknevelés eredményéhez kötődő öregkori ellátás. Fajunk történelmében az egyik legnagyobb szélhámosságnak tartom, a jelenkor fejlett társadalmaiban a nyugdíjalapok képzését. Ez nem mást jelent, mint a tőkésekre bízni a munkabér jelentős hányadát. Ez azt eredményezi, hogy a munkások béréből elvonnak, és abból tőkepiaci keresletet támasztanak. Ez mintegy harmadával növeli a befektetési keresletet, jelentősen felveri az értékpapírok árát, a tőkések profitját.

A nyugdíjalapok létesítése érthető volt a tőkés osztálytársadalmakban, mert azokban a tőkehiány volt a szűk keresztmetszet. A jelenkori társadalmak szűk keresztmetszete azonban már nem a fizikai tőke, hanem a szellemi vagyon, vagyis a munkaerő értéke. Az elmúlt évtizedekben már nem találunk olyan társadalmat, aminek a sikere nem a munkaerő minőségén múlik.

A jelenkorban minden társadalom elsődleges célja a minél jobb minőségű munkaerő felnevelése. A múltban a tőkés osztálytársadalmak érdeke volt a munkaerő mennyiségi növekedése. A nagyobb munkaerő kínálat leszorította a béreket. A szűk keresztmetszetet a termőföld, vagy a fizikai tőke hiánya volt.

A jelenkori társadalmak érdeke a lakosság növekedésének a fékezése, ugyanakkor a minőségének a javítása. Ezért kell a jelenkori társadalmak mindegyikének a természetes népszaporulatot leállítani, ugyanakkor a minőségét maximálisan javítani. A társadalom érdekét az olyan társadalmi felépítmény szolgálja, melyik társadalmat, a lakosságát, mindenek előtt a szülőket a kevesebb, de jobban kiképzett gyermeknevelésre ösztönzi.

A jelenlegi magyar társadalmi felépítmény még, sok vonatkozásban, ennek az ellenkezőjét teszi.

- Olyan családtámogatási rendszert működtet, ami nem a következő generáció minőségét, hanem mennyiségét ösztönzi. Szerencsére ez az ösztönzés nem működik. Annak, hogy lassan csökken az ország lakossága, örülni kellene, de az illetékesek kétségbe esnek, pedig örülni kellene. A társadalom érdeke a néhány ezrelékes népesség csökkenés, de a maximális minőség javítás. Szerencsés az a társadalom, amelyik vonzza a jó munkaerőt. Azt nem a társadalomnak kell felnevelni, készen kapja. A magyar társadalom a fejlettségi szintjében az olyan ritka kivételnek számít, amelyik a határon túl élő magyarságból válogathat. Ezzel szemben nagy a veszélye annak, hogy a hazai munkaerő elitje fejlettebb országokban vándorol. A legnagyobb kár mégis abból származik, hogy a belső létszám kedvezőtlen struktúrában születik. Ezért mi vagyunk a felelősek, ezt mi ösztönözzük. Az a család kap, a jövedelméhez viszonyítva, nagyobb támogatást, melyik több, de gyengébb minőségű gyermeket nevel.

- Olyan oktatási rendszert működtet, ami arra törekszik, hogy a tanulócsoportok minél kevésbé szelektáltak legyenek. Az oktatás nem a maximális oktatási eredményre, hanem a gyenge képességűek oktatására koncentrál. Ezzel az elérhető eredményt nagyon lerontja.

A jelenkori társadalmaknak olyan oktatási rendszerre volna szüksége, ami a hivatásos művészek, és sportolók képzését jellemzi. E két oktatási területen az oktatók energiáját hatványozottan a tehetségekre koncentrálják. Tudják, hogy a százból a legjobb nagyobb eredményt érhet el, mint a 99 összesen.

Természetesen nem minden szakma olyan differenciáltan értékel, mint a művészek és a sportolók esetében, de egyre több szakma még annál is differenciáltabb igényt támaszt, mivel minden szakmában egyre nő a munkaerő minősségétől függő teljesítmény. Természetes volna tehát, ha a pedagógia is tudomásul venné azt, ami nálunk kiválóan működik a sportolók és a művészek oktatásában, mert a legjobbakra koncentrál.

Ezt csak az a pedagógus érti meg, aki tudja, hogy az oktatásának az eredménye elsősorban a tanulók képességétől függ. A tehetségtelen és közömbös gyerekek oktatása az általam ismert legkisebb hatékonyságú munka. A pedagógusokat ennek ellenére a teljesítményüktől függetlenül fizetjük meg. Ezt a többségük természetesnek is tartja, és azzal érvel, hogy neki nagyobb fáradsággal jár az eredménytelen oktatás.

A gyermeknevelést jutalmazó öregkori ellátás.

Azt már többször leírtam, hogyan képzelem ezt el. Az egyetlen gyermek kiemelkedővé nevelése után járjon a maximum, és sok, de nem iskolázott gyermek után a minimum.

Azt már sokszor leírtam, hogy Magyarország ötven év múlva utolérné a fejlett Nyugatot, ha a társadalom felső harmadában annyi gyermek születne, mint az alsóban, és fordítva. Ehhez azt teszem hozzá, hogy ehhez semmi sem adna nagyobb segítséget, mint a gyermekneveléshez kötött öregkori ellátás.