Új közgazdaságtanra van szükség

A legfőbb érték az értékes ember 1

Az osztálytársadalmak közös jellemzője. 3

Az osztálytársadalmak közös jellemzői. 3

Mikor áll le a népszaporulat? 3

A felmelegedés hatása 3

Kopátsy Sándor                   EE                   2014-05-05

Új közgazdaságtanra van szükség

Ez alatt a cím alatt közel két tucat témát szedtem sorba, és ezeket szedem sorba. Naponként egyet-egyet.

I.

A legfőbb érték az értékes ember

Ennek az igazságnak a felismerése érdekében szerencsésen alakult az életem, mert előbb voltam amatőr irodalmár és történész, minthogy közgazdász lettem. Az előbbi orientációm lelkesedésből fakadt, az utóbbira a megélhetési gondból kényszerültem. A szerencsém azzal fokozódott, hogy amikor még elsősorban a humán szféra érdekelt, akkor tagja lehettem a Parasztpárt belső körének. Ma sem tudok elképzelni jobb környezetet, mint egy közösségen belül élni Veres Péterrel, Erdei Ferenccel, Kovács Imrével, Darvas Józseffel, Fülep Lajossal, Bibó Istvánnal, Tamási Áronnal, Kodolányi Jánossal, és sok társukkal.

Ahogyan a Parasztpártot felszámolták, közhivatalnok lettem. Ott is szerencsém volt, hogy a Tervhivatalba kerültem. Akkor a Vas Zoltán által vezetett Tervhivatal jelentette a csúcsminisztériumot. Annak tejhatalma volt a gazdaági tárcák felett. Ott döbbentem arra, hogy milyen fontos szerepe lehet az államnak a gazdaság racionális működetésében.

Néhány év alatt a nagyon nyüzsgő gyakorlati munka mellett elolvastam a közgazdaságtan klasszikus műveit, és megszereztem a közgazdasági diplomát. Hamar felismertem, hogy milyen előnye van annak, ha valaki humán területről nyergel át a közgazdaságtanra.

Az akkor vált tudatossá bennem, amikor Max Weber műveit megismerem. Ő mutatott rá először a kultúra döntő szerepére a tőkés társadalom gazdasági teljesítményében. Ő írta le először, hogy a tőkés osztálytársadalmakat a protestáns etikájú népek hatékonyabban működtetik, mint a többi kultúrákhoz tartozók.

Ez még az ötvenes években történt. Ezzel nemcsak gazdasági, de politikai iránytűt is kaptam. Ebből vontam le a következtetést, hogy a szocializmust is csak a protestáns népek működtethetik hatékonyan. Ezért aztán a Szovjetunióban történőket ugyan, viszonylag megértően személtem, de tudtam, hogy az nem a mi közép-európai, nyugati keresztény kultúránkra lett szabva. Mivel a Szovjetunió népei nem protestáns, azaz nem puritán kultúrájúak, az ott kialakított felépítmény nem lehet hatékony nálunk, Közép-Európában.

Ennek a felismerésnek köszönhettem, hogy a tőkésnél fejlettebb és hatékonyabb társadalmat is csak a puritán népek képesek hatékonyan működtetni.

Ez nagyon hasonló ahhoz, amit a kereszténység esetében történt. A keresztény vallás is csak ott modernizálódhatott, ahol az a puritán népek vallása lett. Szinte minden keresztény egyház népei számára a kultúrájuknak megfelelő kereszténységük jött létre. Katolikus vallásom ellenére, a puritán népek kereszténységét, a protestáns vallásokat tartom ma is a társadalom érekéhez legjobban igazodó kereszténységnek. Ezt bizonyítja a tény, hogy jelenleg a protestáns népek élnek jobban, a társadalmuk érdekéhez jobban igazolódva.

Eljutottam oda, hogy a társadalmi fejlődés előrevezető útját csak ott érdemes keresni, ahol a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi. Arról a tények győztek meg, hogy a konfuciánus népek még a nyugat-európaiaknál is puritánabbak. Ezért kísértem kezdettől fogva különös figyelemmel a kelet-ázsiai marxizmust.

A világpolitikában azért nem tévedtem el, mert a politikai és gazdasági teljesítményt csak ott vártam, ahol puritán módon élnek az emberek. Jelenleg a világ leggazdagabb, és leggyorsabban fejlődő népei kivétel nélkül puritánok, vagy a Nyugaton protestánsok, vagy a Távol-Keleten konfuciánusok.

A klasszikus közgazdaságtant azért nem tartottam a jelenkor megértő tudománynak, mert a jelenkor legfontosabb termelési tényezőjét, az embert, annak kulturális megfelelését kihagyja a gazdasági tényezők közül.

Már fiatalon, a háború eseményeit úgy követtem, hogy a katona minősége a fő. Ugyanolyan felszereléssel a német és a japán katona volt a legjobb. Ha azok éréke 100, akkor az angolszászoké 70, a franciáké 50, az oroszoké 40, az olaszoké pedig maximum 20 volt. Ezt az arányt módosította a technikai és gazdasági ellátottság, ami ehhez a minőségi arányhoz sokat hozzátett, vagy elvett. A nagy példát a keleti fronton láttam, ahol az orosz embervesztesége ötszöröse volt a németekének, ennek ellenére végül ők maradtak többen.

Már fiatalon természetesnek vettem, hogy minden rendszer hatékonysága elsősorban az emberek minőségétől függ. Ezzel szemben a közgazdaságtan a társadalmak gazdasági teljesítményét az emberek minőségétől függetlennek tartja. Ez a leginkább abban érhető tetten, hogy a közgazdaságtan, mindenek előtt annak liberális felfogása, az alépítménytől függetlenül minden társadalom számára csak a politikai demokráciát, és a liberális piacot tartják eredményesnek. Az sem zavarja őket, hogy egyes diktatúrák nemcsak a múltban, de ma is eredményesen működnek.

Abban ma is következetes marxista vagyok, hogy minden társadalmi alépítményhez más felépítményre van szükség.

Mivel ma százszor jobban differenciáltabbak az alépítmények, azokon sokkal változatosabb felépítmények jönnek létre, mint a múltban.

.II.

Az osztálytársadalmak közös jellemzője.

Nagyon sokáig minden osztálytársadalmat én is rossznak, lecserélendőnek tartottam. Nem akadtam azon fel, hogy hatezer éve minden termelésből élő társadalom osztálytársadalom volt, vagyis minden termelő társadalomnak lényegében azonos alépítménye van. Azonos felépítmények ugyanis csak azonos alapra épülhettek. Már közel voltam a nyolcvanhoz, amikor rátaláltam az osztálytársadalmak közös alapjára. Minden osztálytársadalom rákosan túlszaporodó lett volna. Még nem akadt senki, aki kiszámolta volna, hogyan alakul a múltunk, ha a társadalmak mindegyike nem a legnagyobb közvetlen és közvetett halálokozó. Azonnal kiderült volna, hogy minden társadalom néhány évszázad után annyira túlnépesül, hogy megsemmisíti önmagát. Ugyanis minden társadalom népszaporulata meghaladta volna a néhány százalékot, ha a társadalom nem maga gondoskodik a halálokozásról. Az osztálytársadalmak népszaporulata, hosszú évek átlagában, nem haladta meg az évi 1 ezreléket.

Csak azért lehetett, egészen az ipari forradalomig, féken tartani a túlnépesedést, mert minden osztálytársadalom elsődleges feladata a halálozás fokozása volt.

Ettől kezdve, számomra az osztálytársadalmak minden „embertelensége” objektív szükségszerűség volt. Marxnak tehát csak abban volt igaza, hogy a társadalmi felépítmény akartunktól független szükségszerűség. Abban azonban tévedett, de nagyot, amikor az elmélete alapján az objektív felépítményt erőszakkal akarta tökéletesé tenni. Nem látta be, hogy aki a társadalmat meg akarja változtatni, annak az alépítményét kell ennek érdekében módosítani.

Ha a termelő társadalmak spontán népszaporulata többszöröse lenne az elviselhetőnek, akkor csak olyan társadalmi felépítmény működőképes, amelyik lefékezi a népszaporulat ingadozását a még elviselhető egyetlen ezrelék környékére.

Ezért Marx felismeréséből az következik, hogy minden túlnépesedő társadalom első feladata a spontán túlnépesedés megszüntetése. Amíg az 1-2 ezreléknél nagyobb a spontán népszaporulat, addig az osztálytársadalom objektív szükségszerűség. Ha azt nem a társadalom akarata, akkor a társadalom ösztöne hozta létre. A nyoma sem található annak, hogy valakiben felmerült volna, hogy miért kell a halálozást fokozni.

Ennek ellenére, minden túlnépesedő társadalom felépítette a maga emberpusztító felépítményét. Ezek spontán, tapasztalatcsere nélkül, lényegében azonos módszerrel oldották meg, hogy a népesség ne növekedjen gyorsabban a társadalom által elviselhető egyetlen ezreléknél.

Minden gyorsan szaporodó társadalom csak osztálytársadalom formájában működhet. Vagyis, minél gyorsabb lenne a spontán népszaporulat, a társadalom felépítménye csak az annál nagyobb halálokozó osztálytársdalom lehet.

Ezzel szemben áll családok, települések, vallások, államok és a társadalomtudományok közös törekvése a minél kisebb halálozásra. Ennek ellenére tény, hogy minden túlnépesedő társadalom olyan felépítményt hozott létre, aminek haladóság fokozó hatására a népességének növekedési átlaga az egy ezrelék közelében maradt. Egyetlen társdalom még a közelébe sem került az olyan mértékű népszaporulatnak, amit az emberiség nagyobb fele jelenleg átél. Ebből az a következtetés, hogy fajunk életében még soha nem volt nagyobb szükség a halálozást fokozó osztálytársadalomra, mint jelenleg az emberiség nagyobbik felén.

Minden vallás, politikus és társadalomtudós a minél kisebb halálozásra törekedett, ennek ellenére minden társadalomban működtek azok a halálozást fokozó módszerek. Ez azt bizonyítja, hogy felépítmény nem hatott az alépítményre, viszont az alépítmény determinálta a tényleges társadalmi folyamatokat.

Ennek ellenére ma a fejlett, gazdag, és erős Nyugat politikai elitje, akár fegyverrel is megpróbálja kikényszeríti a kultúrától, társadalmi fejlettségtől független „egységes emberi jogokat”.

Az utókor mosolyogni fog ezen az ostobaságon. Ami a világ legfejlettebb hatodában elvárható, azt akarják ott is alkalmazni, ahol többet árt, mint használ.

A fejlett világ mindenütt elvárja a demokráciát, a nők egyenjogúságát, faji, a vallási és a politikai türelmet, a halálbüntetés eltörlését, az általános szavazati jogot, a sajtószabadságot, sokuk a fogamzásgátlás tilalmát még ott is, ahol a társadalom még azon a szinten sincsen, amit a fejlett világ már a középkorban elért.

Aki elfogadja, hogy a halálozást fokozó osztálytársadalom objektív szükségszerűség ott, ahol a spontán népszaporulat gyors, annak be kell látni, hogy az ilyen halálozást fokozó társadalmakra ma nagyobb szükség van, mint valaha.

Még a demográfusok sem foglakoznak azzal, miért ugrott meg a spontán népszaporulat ott, ahol a lakosság elsősorban már nem a gyűjtögetésből, hanem a munkájával megtermelt javakból élt. Az ugyan elfogadott, hogy az önözéses növénytermelés nagyon gyorsan elérte a még eltartható népsűrűséget, ami a gyűjtögetésnél közel százszor nagyobb népességet jelentett, de azt már nem vizsgálják, hogy mekkora volt a spontán népszaporulat addig, amíg az osztálytársadalom nem nyúlt bele, és nem növelte a halandóságot.

A Nílus árterületét öntöző egyiptomi osztálytársadalom szinte észrevétlenül, nagyon rövid idő alatt jött létre, mégis azonnal rendelkezett az osztálytársadalmak minden jellemzőjével.

III.

Az osztálytársadalmak közös jellemzői.

1. Kialakul az uralkodó osztály, aminek létszáma a lakosság néhány százaléka. Ez Egyiptomban a papság, a földhiányos társadalmakban a földbirtokosok, a tőkehiányosban a tőkések.

2. Az uralkodó osztály súlyos adókkal fokozza a lakosság nagy többségének nyomorát. A súlyos adó alatt az értendő, hogy sokkal nagyobb, mint amennyi a társadalom működtetéséhez szükséges forrásigény. Bőven jut belőle kincsképzésre, luxusra, liturgikus célokat szolgáló létesítményekre.

3. Az állam aránytalanul sokat költ a hadseregre. Erre ugyan az államok közti verseny is kényszeríttette, de a fegyverkezés fokozta a nagyobb nyomort, az erőszakos és a járványokat okozó halandóságot.

4. Az elvont jövedelemből viszonylag keveset fordítottak racionális célokra. Az ipari forradalom előtt alig találunk olyan jelentős befektetést, ami a gazdaság hatékonyságát szolgálta volna. A piramisoktól a székesegyházakig, a főúri palotákig, szinte csak pompát, vallási és katonai célokat szolgáló létesítmények voltak. Egyetlen nagyon racionális óriás beruházást ismerek, a Kínai Nagycsatornát, ami százmilliók számára teremtett életteret, és a Kínai Birodalom gazdasági egységét tette lehetővé.

5. Üldözte az ember természetes tudásvágyát. Azt értettem meg a legkésőbb, hogy miért volt eredendő bűn a legemberibb tulajdonság a tudásvágy. Ezt nemcsak a zsidó, keresztény és mohamedán vallás deklarálta az emberisség eredendő bűnének, hanem minden osztálytársadalomban szervezetten üldözték azokat, akik a dogmákban kételkedtek. A kereszténység is mindennél jobban üldözte a dogmákban kételkedőket, ugyanakkor szentjei lehettek a semmittevők. Ideje volna egyszer feldolgozni, hogy minden vallás milyen zseniálisan üldözte a tudásvágyat, a kételkedést, a kíváncsiságot. A vallások ugyan képezték a saját kádereiket, de elsősorban arra, hogy a dogmákban ne kételkedjenek.

Mivel az osztálytársadalom miden túlnépesedő társadalomban objektív szükségszerűség, ellene értelmetlen harcolni, hanem azon kell munkálkodni, hogy szűnjön meg a létrehozó oka. Aki jobb társadalmat akar, mint a meglévő, az a létrehozó okát szüntesse meg. Aki az osztálytársadalmat le karja cserélni, az ne erőszakkal akarja megsemmisíteni, hanem tegyen annak érdekében, hogy megszűnjön a létrehozó oka, a spontán túlnépesedés. Azon munkálkodjon, hogy az álljon le. Ahol az leáll, ott humánus lesz még a szegények társadalma is. Ha kiderül, hogy a szegény társadalomban nem állítható le a túlnépesedés, akkor a meggazdagodás érekében kell munkálkodni.

Ennek a logikának a spontán felismerését látom Móricz Zsigmond jelszavába: Ne politizálj, építkezz!

Móricz nem tudományos úton ismerte fel, hanem mint író zseni, ösztönösen érzett rá, hogy nem politizálni, hanem építkezni kell.

Az osztálytársadalom mindaddig objektív társadalmi érdeket szolgál, ameddig a lakosság szaporodása a jobb életviszonyok esetén felgyorsulna. Aki emberségesebb társadalmat akar, azt oldja meg, hogy a jobban élés esetén sem növekedjen a lakosság száma.

IV:

Mikor áll le a népszaporulat?

Ennek három előfeltétele van.

1. Az egy főre jutó jövedelem túllépte a 10 ezer dollárt.

A demográfusok sem mondják ki ezt az igazságot. A húszas évek első felét meghaladó várható életkor, és a fogamzásgátlás megoldatlansága mellett, az túlszaporodás megállíthatatlan. Ez addig tart, amíg az átlagjövedelem el nem éri a fenti szintet. Az emberi faj szaporodási törvénye, hogy a létszáma fenntartása és a szaporodása akkor van egyensúlyban, ha a várható életkora nem lépi túl a húszas évek közepét. Ez azt jelentette, hogy a gyűjtögető emberek várható életkora ilyen alacsony volt. A gyűjtögető társadalmak népessége, az adott természeti környezetben, évezredek alatt sem változott. Ez alól nem ismerünk kivételt. Az emberi faj szaporodási törvénye olyan, ami az ilyen rövid élettartam mellett biztosítja a létszámának fenntartását.

Fajunk létszáma a jégkorszak végéig csak nagyon lassan növekedett, de ez is csak azzal, hogy újabb és újabb élettereket hódítottunk meg. A gyűjtögetés volt az egyetlen életforma, ami mellett nem volt túlnépesedés. Fajunk létszáma csak annyira nőtt, amennyi új életteret talált. Ez a törvény késztette fajunkat arra, hogy nagyon rövid idő alatt szinte minden természeti környezetben megjelent.

Biológiai elődeink között mi vagyunk az egyetlen faj, amelyik a fejlett agyának köszönhetően, nem mutációval és szelekcióval, hanem a fejlett agyának köszönhetően, viselkedésével szinte minden természeti környezetben képes kialakítani azt az életvitelt, ami a fennmaradását biztosította. A nagyon eltérő természeti környezetek mindegyikében olyan életmódot alakítottak ki, úgy rendezkedtünk be, hogy a várható életkor és a szaporaságunk között fennmaradjon az egyensúly. Ez azt jelentette, hogy minden gyűjtögető társadalomban a várható életkor a húszas évek első felében volt.

Ez azonban nem csak az emberre, hanem miden fajra jellemző. Minden faj a szaporasága és a halandósága között egyensúlynak kell lenni. Minden fajnak akkora halandósága, ami mellett a létszáma nagy átlagban állandó. A sok száz utódot hagyó fajok halandósága pontosan akkora, amekkora mellett a létszáma állandó.

Az ember esetében az első mintegy százezer évben, a jégkorszak végét jelentő felmelegedésig, fent is állt ez az egyensúly. Az ember ugyan néhány tízezer év alatt szinte minden természeti környezetbe berendezkedett, de ott a viszonylag gyorsan elért eltarthatóság után a létszáma tízezer évek alatt sem változott.

V.

A felmelegedés hatása

A jégkorszak végét jelentő felmelegedés hatására jelentősen megnőtt a földünk eltartó képessége. Ma a tudósok ezrei foglalkoznak a felmelegedés által okozott károkkal, de azt szem elől tévesztik, hogy az éghajlat felmelegedése még messze abban a tartományban van, amiben a felmelegedés az életterünk nagyobbodását eredményezi. A jégtakaró csökkenése sokkal nagyobb területet tett termőképesebbé, mint amekkorát a tengerszint emelkedése elfoglalt. A nem sokkal magasabb hőmérséklet pedig jelentősen megnövelte a talajon termőképességét.

Elég volna egy olyan térképre nézni, ami megmutatja, hogy mekkora átlaghőmérséklet mellett mekkora az eltartható népsűrűség. Egyelőre, a hőmérséklet néhány fokos emelkedésével az életterünk eltartó képessége nem csökken, hanem nő. Ezt a tény akkor is fennáll, ha bizonyos területek elsivatagosodnak. Okkal nagyobb terület válik az északi féltekén a jelenleginél termelékenyebbekké. Ezzel szemben a sok ostoba tudós csak a felmelegedéssel járó károkat, nehézségeket látja.

A jégkorszak végét jelentő felmelegedés hatására nem csökkent, hanem nőtt a föld eltartó képessége. Mert annak ellenére, hogy jelentős területek elsivatagosodtak, óriási területeken csökkent, illetve megszűnt a gyűjtögetése alkalmas élettér, a tengerszint 70 méteres emelkedése nagyon kedvező térségeket is elnyelt, sokkal nagyobb területen a melegebb éghajlatnak köszönhetően megnőtt az eltartó képesség. Ezek a változások kényszeríttették számos térégben az embereket arra, hogy térjenek át a termelésre. Ezek hozták létre mind az öntözéses növénytermelő, mind az állattartó társadalmakat, és ezeken a korábbinál sokkal magasabb kultúrákat.

A legújabb biológiai ismeretek azt bizonyítják, hogy évezredekkel a felmelegedés megindulása előtt, néhány növény kapás termelése megindult. A burgonya, a kukorica, a köles, a rizs lakóhely közeli kapás termelése tény. De ez még nem a megélhetés alapja, hanem a gyűjtögetést kiegészítő, mai szóval háztáji kiegészítő forma volt.

Az már az én véleményem, hogy néhány állat domesztikációja is jóval korábbi volt. Az a kutya és a rénszarvas estében bizonyított. Mint már számos estben leírtam, a felmelegedés előtt mintegy tízezer évvel az északi tundrákon kialakult az ember, a kutya és a rénszarvas kooperációja alapján az első állattartó társadalom. Ezzel alig foglalkozik a kor történelme.

A macska és a tengerimalac is előbb lett háziállat. Ez a két állat ugyanis az ember társaságában találta meg a maga ideális életterét. Az ember pedig örömmel befogadta, mert a macska megvédte a tárolt magvakat a rágcsálóktól, a tengerimalac pedig hasznosította a háztartási hulladékot, és ezért nagyon értékes húsával fizetett.

Az emberi fej fejlődése, mivel annak motorja az emberi agy fejlettsége, viszonylag változatlan környezetben is fejlődött volna, de nagyon lassan. Aligha vonható kétségbe hogy a rénszarvassal való pásztorkodás tapasztalatai nem szivárognak délebbe, és térnek rá más állaltok domesztikációjára is. De ez, sok okból nagyon lassú folyamat lett volna.

Az sem kétséges, hogy a házkörüli kapás kultúrák is terjeszkedtek volna. Az amerikai társadalmak története azon ban azt mutatja, hogy sokkal lassabban, és szűkebb körben. Fajunk fejlődésének felgyorsulását az éghajlat felmelegedésének köszönhetjük.

Ezt illene tudni annak a sok ezer tudósnak, és nem tudós természetvédőnek, akik a néhány fokos felmelegedéssel riogatják a közvéleményt. Minden, elviselhető méretű környezetváltozás olyan kihívást jelent, ami serkenti a fajok fejlődését. A lassú felmelegedés pedig különösen ilyen.