Hogyan mérjük a munkanélküliséget?

Kopátsy Sándor                 PF                   2013-07-29

Hogyan mérjük a munkanélküliséget?

A közgazdaságtan egyik általános hibájának tartom, ahogyan a munkanélküliséget méri. Mi ennek az ostobaságnak is a csúcsán vagyunk azzal, hogy kitaláltunk a „nyilvántartott” munkanélküliek fogalmát, ami ezt jelenti, hogy nem az a munkanélküli, aki nem dogozik, hanem aki a hatóságnál keresi, és nem találja.

A rendszerváltás előtt az ostobaság másik pólusán voltunk, amikor bűnösnek minősítettük, aki nem dolgozik, mert szent dogmának tartottuk a teljes foglalkoztatottságot. Ezzel aztán felszámoltuk azt a minimális munkanélküliséget is, amire a munkapiac működéséhez szükség van.

A társadalmi érdek egyértelmű, van optimális foglalkoztatási szint, ami mellett szinte minden szakmában és minőségben van rövid, átmeneti munkanélküliség, hogy új feladatokra is lehessen vállalkozni.

Azon lehet vitatkozni, hogy mekkora az ideális munkanélküliség. De azon nem, hogy a liberális demokráciákban ez az optimálisnál nagyobb, különösen a fiatalok és a gyenge minőségűek között. Most ez válik egyre krónikusabbá. A tőkés demokráciákban a fiatalok, és a képzetlenek munkanélkülisége már katasztrofális. Nemcsak a gazdaság potenciális lehetőségét fékező, és a munkaerkölcsöt romboló, hanem már a társadalom stabilitását veszélyeztető. A fiatalok és az alacsonyan képzettek foglalkoztatása politikai kérdéssé vált.

Azon sem vitat ható, hogy a bolsevik rendszerben kisebb munkaerő volt a piacon, mint amennyi kellett volna, hogy kellő legyen a munkafegyelem, hogy ne kellejen a bérek emelkedését az állami bürokráciának fékezni. Az csak most az optimálisnál sokkal alacsonyabb foglalkoztatás viszonyai között derül ki, hogy ugyan hiba volt az optimálisnál sokkal magasabb foglalkoztatás, de annál is nagyobb kárral jár az optimálisnál sokkal alacsonyabb.

Jelenleg a Nyugat legnagyobb gondja a foglalkoztatásnak a társadalmi érdekhez való igazítása.

A fentiekből is fakad a másik gondom.

A rövid, néhány hónapnál nem hosszabb munkanélküliség a társadalmi érdeket szolgáló, pozitív jelenség. Ezzel szemben a tartós munkanélküliség mind gazdasági, mind társadalmi szempontból nagyon káros. Az előbbi tehát pozitív, az utóbbi negatív. Ezeket az előjelük figyelembevétele nélküli összeadás elemi iskolás hiba. Semmi baj nem történne, ha a néhány hónapnál rövidebb munkanélküliséget figyelembe sem vennék.

E téren pozitív irányú változás tapasztalható az Egyesült Államok munkaügyi statisztikájában, ahol a munkanélküliséget az időtartama alapján bontják. A tartós munkanélküliségre megkülönbözetett figyelmet fordítanak.

A legutóbbi The Economist közöl egy érdekes statisztikát. A 15hétnél hosszabb munkanélküliségnek az összes munkaerőhöz viszonyított százalékát. Ezzel a mutatóval még nem találkoztam, de lelkesen fogadtam. Ez a mutató az Egyesült Államokban, 1970-ben még az 1 százalék alatt volt. 1980-2008 között 2 százalék körül hullámzott, de 2009-ben elérte a 6 százalékot.

A másik mutató, a munkanélküliség átlagos hossza. Ez 1970-ben még 10 hét volt, 2008-ig lassan emelkedve hullámzott, majd 2012-re, 40 hétre emelkedett.

Feltételezem, hogy hasonló adatok nálunk is rendelkezésre állnak, de figyelmen kívül hagyjuk. Pedig sokkal világosabban meg lehetne ítélni a magyar foglalkoztatáspolitikát, ha ismernénk. Nyilvánvalóvá válna, hogy a rendszerváltás óta folytatott foglalkoztatáspolitika elképesztően hibás, és kártékony volt.

A politika örök törvénye, hogy a hibáinak lelepleződését meg kell akadályozni. Ez jelenleg is sikerrel teszi.