A protestáns Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet sikere.

Kopátsy Sándor                  EE                  2013-07-21

ÚJ KÖZGAZDASÁGTAN

IV.

A protestáns Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet sikere.

A protestáns Nyugat sikerének kulcsa.

1. A magas-kultúrák között a Nyugaton volt legkisebb a túlnépesedési nyomás. Ez a közepes lakosságsűrűséget és urbanizációt eltartani képes, a természetes csapadékra épült mezőgazdaságának, mindenek előtt azonban a kiscsaládos jobbágyrendszernek volt köszönhető. Erről már sokszor írtam.

2. Az élettere az óceánok meghódítása után a tízszeresére nőtt. Ez nemcsak jelenetős kivándorlást tett lehetővé, és vezette le a túlnépesedés jelentős hányadát, hanem az Amerikából behozott élelmiszerek, nyersanyagok szinte megkétszerezték Európa térségének eltartó képességét. Elég arra gondolni, hogy Európában néhány Amerikából behozott kultúrnövény milyen mértékben növelte meg az egységnyi terülten az eltartható népsűrűséget, és az amerikai gabona milyen szerepet játszott Európa városi lakosságának kenyérellátásában.

Kalkulációm szerint, Európa hűvösebb éghajlatú felén az eltartó képesség közel kétszeresére nőtt csupán a burgonyatermelésnek, és a gabonaimportnak köszönhetően.

3. Az óceánok meghódításának és az ipari forradalomnak köszönhetően a fejlett Nyugat minden másik kultúrát kizsákmányolhatott. A történészek és a politikusok sokat írtak arról, hogy a Nyugat kizsákmányolta a világ népességének nagy többségét, arról azonban ma sem olvashatunk, hogy ez a kizsákmányolás milyen szerepet játszott a felemelkedésében. Pedig aligha vitatható, hogy a gyarmatokból származó jövedelem nélkül, lényegesen lassabban juthatott volna el a Nyugat arra a szintre, ahol spontán leáll a túlnépesedése.

Ez a három tényező játszotta a főszerepet abban, hogy az utóbbi közel ötszáz évben Európa nyugati fele a többi magas-kultúra fölé emelkedhetett.

A dinamikus Nyugat alatt nem lehet Európát érteni.

Európában három, egymástól lényegesen különböző kultúra van.

- A mediterrán. Ez lényegében a római kultúra folytatódása. Azt is mondhatjuk, hogy a latin népek kultúrája. Arra Földközi Tenger európai, északi térségét jelenti. Az óceánok meghódításáig ez volt Európa kapuja a többi magas-kultúra felé. A reformáció óta, sok tekintetben azt is lehet mondani, hogy a római kereszténység kultúrája. Az egyértelmű elsőbbsége is eddig tartott. Az óceánok legyőzését még ez a kultúra érte el, de az eredményéből egyre kevesebbet élvezhetett. Ma már világpolitikai szerepe inkább Latin-Amerikának van.

A leginkább északi, és leginkább nyugati nép a francia. Az országuk kiváló adottságainak köszönhetően, csak most kezd leszakadni a puritán Európától. Ennek ellenére, még mindig európai nagyhatalom, annak ellenére, hogy csak árnyéke annak, mi a 20. század elejéig volt.

Ma már háromszor annyi lakosa van a latin-amerikai országoknak, mint az európaiaknak, és a legnépesebb is Brazília.

Az ortodoxok. Lényegében a görög ortodoxia balkéni és kelet-európai adaptációja. Etnikai súlypontja a keleti szlávság. Vallási különállásuk a 11. században megtörtént. A másik két európai kultúrától két tényező távolította el. Egyrészt az Atlanti Óceántól való viszonylagos távolsága, másrészt a nagycsaládos feudális múltja. Azt is mondhatjuk, hogy a karakterében sztyeppe kultúra lett. Annak ellenére, hogy a forrása a görög kultúra, a közel ezerötszáz év alatt a legtávolabb került az európaiságtól.

- A protestáns. Ez a legfiatalabb, mégis a legmesszebb jutott. Csak a reformáció során szakadt ki a nyugati kereszténységből.

A század végére pedig egyértelművé vált, hogy a belátható jövőben, néhány generáción belül, az Egyesült Államok mellé szuperhatalommá csak Kína emelkedhet.

Kína szuperhatalommá emelkedését ugyan nem lehet, de értelme sincs megakadályozni.

A jelenkori világgazdaság ugyanis olyanná változott, amiben a fejlettek egyre jobban egymásra szorulnak.

A politika és a társadalomtudomány számára még nem tudatosult, hogy a fejlett társadalmak egyre jobban egymásra vannak szorulva. Egymással együttműködve nagyobb a teljesítményük, mint egymással harcolva.

Ez azért nem vált felismertté, mert a hidegháború viszonyai között a két tábor közti feszültség jellemezte a politikát. Még az sem vált nyilvánvalóvá, hogy a hidegháború milyen érdeket szolgált.

- A Szovjetunió imperializmusa nélkül nem alakulhatott volna ki a polgári demokráciák egysége. Ennek ugyanis az alapja a Szovjetunió katonai erejétől való félelem. Ha ez nincs, fel sem merül az Európai Unió gondolata. Nem is beszélve a német-francia tengelyről. Japánt is csak a Szovjetuniótól való félelem állította az Egyesült Államok mögé.

- A szocialista tábor katonai erejétől való félelem, és az azzal szövetkező nyugat-európai kommunista pártok belpolitikai befolyása nélkül nem megy végre ilyen gyorsan a gyarmatok felszabadulása. A gyarmatok már jóval előbb elvesztették az értéküket a gyarmattartók számára.

A hidegháborúnak tehát pozitív világtörténelmi szerepe volt.

A hidegháború végén új szakasz következett be Nyugat-Európa történetében. A volt gyarmattartók összefogtak, hogy szuperhatalmi státuszhoz elegendően nagyok legyenek.

Nem vették figyelembe, hogy mik a szuperhatalmi státusz előfeltételei.

- A szuperhatalom csak versenyképes kulturális egység lehet. A Szovjetunió azért sem lehetett szuperhatalom, a pravoszláv kultúra egységesen sem versenyképes. Ráadásul még az eleve alkalmatlan kultúrája is tagolt volt.

- Szuperhatalomnak katonai téren is annak kell lenni. Ezt a követelményt a Szovjetunió ugyan néhány évtizeden keresztül képes volt tartani, de a fegyverkezési verseny terhét nem bírta el a társadalom. Ebbe a teherbe roppant bele. A történészek még ma is azt hiszik, hogy a bolsevik politikai rendszer mondott csődöt. Ezzel szemben a Szovjetunió még ma is állna, ha nem fegyverkezik. Pedig nem volt ki ellen védekezni, hiszen az Egyesült Államoknak jól jött a Szovjetunió mumus szerepe. A többi pedig nem volt ellenfele.

Nyugat-Európa politikai vezetése nem mérte fel, hogy erre a kontinens egésze, de még a nyugati fele sem képes.

- Kulturálisan tagolt, és legfeljebb a fele megfelelő. Európán belül csak a puritán lakosú országok képesek a szuperhatalmi szerepre. A mediterrán és balkáni népekkel közösségben erőtlenebbek, mint egyedül.

- A katonai erejük eleve alkalmatlan a szuperhatalmi szerepre. Katona szuperhatalom csak az elehet, amelyik atomháborúban nem védetlen. Túlélhet egy első atomcsapást. Ehhez Európa nyugat fele kicsi. Európa puritán országainak az Egyesült Államokkal kell szövetkezni. Az ugyan egedül is vitathatatlan szuperhatalom, de az európai puritán népekkel szövetkezve még inkább az lenne.

Ma a puritán Nyugat két részre, európaira és tengerentúlira oszlik. Ez markánsan megjelenik abban, hogy jelenleg az ENSZ társadalom fejlettségi rangsorában az első tíz között hat nyugat-európai, protestáns, viszonylag kis ország, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia, van, valamint Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok, szerepelnek. Ezek jelentik a Nyugat puritán maját, de a következő tízben van Belgium, Ausztria, Németország, Csehország és Anglia. Ezek jelentik a Nyugat puritán kultúráját. Csak ezek érettek arra, hogy szoros egységben működőképesek. Ezekből kellett volna létrehozni a Nyugat Puritán Közösségét.

A háromkultúrás Európai Unió működésképtelen, Európa akkor meg a legtöbbre, ha külön szerveződik mindhárom kultúra. Tehát létrejön a Nyugat Latin Közössége, és a Kelet-európai Ortodox Közösség. Azt kellene látni, hogy e három kultúra képtelen közös vágányon, közös sebességgel mozogni. Ez markánsan jelentkezik Amerikában, ahol a két észak-amerikai állam részéről fel sem merül, hogy a latin-amerikai országokkal közösséget alkossanak.

Európában, a fenti felosztásban nincs egyértelmű helye Lengyelországnak, Szlovákiának, Magyarországnak, Horvátországnak és Szlovéniának, valamint a három balti országnak. Ezek mindegyike nyugati keresztény, kevés protestáns hatással. Közös jellemzőjük, hogy a Nyugathoz akarnak tartozni, de ezer éve ezt nem érték el megfelelő mértékben. Nem puritánok, de a másik két európai kultúrától, a latintól, és az ortodoxtól azonban még távolabb állnak. Az észtek lényegben történelmi okokból lemaradt skandináv kultúrájúak. A szlovének pedig tipikusan alpi kultúrájú népek. E népek országait csak a Nyugat Puritán Közösségébe lehet beépíteni, kezdetben csak külső tagokként.

A Távol-Kelet integrációja

A tudományokban ugyan nagyon óvatosan kell bánni a feltételezésekkel, mégis csábító arra gondolni, mi lett volna akkor, ha Kína fedezi fel Amerikát.

Amerika felfedezése előtt erre Kínának jobb lehetősége volt. Kínában az óceánjáró flotta a császár kezében volt. Azzal a hozzá képest kis államok, még inkább azok fontosabb városállamai törpék voltak. Ezek számára csak azért volt lehetőségük a gyarmatosításra, mert a császár nemcsak megtiltotta a távoli térségek meghódítását, de az erre minden vetélytársainál sokkal képesebb flottát is megsemmisítette.

A nyugati államok az ipari forradalom technikai eredményein, és a gyarmatosításon pár évszázad alatt annyira megerősödtek, hogy elég volt néhány hadihajó Kína megalázására.

A 20. század derekára a Kínához viszonyítva kis Japán is akkora katonai erőt jelentett, amivel szemben az európai gyarmattartó demokráciák nem voltak versenyképesek a Csendes Óceán feletti uralom megtartására. Azt csak az angol gyarmatból szuperhatalommá emelkedő Egyesült Államok volt képes megakadályozni.

A Távol-Keleten, egészen az ipari forradalom kibontakozásáig, teljes volt Kína dominanciája. Először, a 20. század küszöbén Japán ébredt fel. Alig fél évszázad alatt elérte azt a szintet, amit a nyugat-európai gyarmattartók kétszáz év alatt.

Amennyire sok szó esett a második világháborút követő Japán Csodáról, annyira kevéssé felismert, hogy Japán milyen tempóban fejlődött a 20. század első felében. Ez az első japán csoda volt a tényleges bizonyítéka annak, hogy a konfuciánus kultúrájú népek csodára képesek. Ami az óta a Távol-Keleten történik, azt megmutatta Japán a második világháború előtt, és alatta. Ez esetben is ugyanaz történt, ami a német fasizmus esetében. Az is a háború előtti és alatti néhány év alatt csodás teljesítményt mutatott. Erről azért nem beszélünk, mert hibás, embertelen célokra fordították erejüket. Mind Németország, mind Japán háborús teljesítménye óriási volt, csak azért bukott el, mert gonosz és irreális eszközökkel, és célokra használták.

A második világháború után Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr és Hong-Kong még Japánnál is nagyobb csodát bizonyított.

A távol-keleti csodát aztán a 20. század végén Kína koronázta meg.

Jelenleg már egyértelmű, hogy a 21. század közepére a Távol-Kelet gazdasági teljesítménye meg fogja haladni a puritán Nyugatét.

Max Weber azt ismerte fel, hogy a puritánok egyre nagyobb fölénybe kerülnek a többi kultúrával szemben. Ez mára minden tekintetben beteljesedett. Száz évvel később nyilvánvalóvá vált, hogy a távol-keleti konfuciánus kultúra még a nyugati puritanizmusnál is dinamikusabb fejlődésre lesz képes. Ez is bizonysággá válik alig ötven év múlva.