Robbannak a túlnépesedő társadalmak

Kopátsy Sándor                 PP                  2013-07-08

Robbannak a túlnépesedő társadalmak

Most egyszerre három különböző társadalomban, nagyon eltérő okok alapján forrong a társadalom.

Törökországban egy belvárosi építési terv ütötte ki a biztosítékot. Brazíliában a busz tarifák emelése adott okot a lázadásra. Egyiptomban pedig a Mohamedán Testvériség vonalát követő kormány elleni katonai puccs miatt forrong az ország.

A kiváltó okok, és a helyszínek ugyan nagyon eltérők, az alapvető ok azonban a túlnépesedés, amelyik képtelen megoldani a már tanult ifjúság elvárásait.

Az emberiség többsége olyan társadalmakban él, amelyekben a népesség gyors növekedése és a lakosság viselkedési kultúrája elve lehetetlenné teszi a társadalmi lépéstartást, ugyanakkor a kommunikációs technika forradalma és az iskolázottság olyan fiatal korosztályokat nevel, amelyek megnyugtatását nem lehet megoldani.

A történelemben ezek a forradalmak azért számítanak újdonságnak, mert nem a nyomor, az éhezés áldozatai a forradalom szereplői, hanem az iskolázott, az éhezést nem ismerő fiatalok tombolnak.

Bekövetkezett, amit évtizedek óta előre látok, a forradalmat nem a szegénység, nem a nyomor, hanem a nem realizálható jövőt követelő ifjúság hozza létre.

A politikai és a társadalomtudományok az elszabadult túlnépesedés közepében sem veszik tudomásul, hogy az emberiség létszáma az elmúlt száz év során négyszeresére nőtt. Ilyen növekedés nem száz, hanem tízezer évre is sok. Elég volna végig gondolni, hogyan tarthat el ma a föld ötmilliárddal több embert, mint amennyi már száz éve is sok volt. Már akkor is egymást irtotta.

Törökország a sikertelen Közel-Keleten a legkevésbé sikertelen, sőt a sikeresek közé számítják azok, akik nem mérik fel, hogy a most lázadók többségének jövőjét, igényét képtelen megoldani. Az ország lakossága évente másfélmillió fővel nő. Ez azt jelenti, hogy ennyivel több embert kell az országnak eltartani, ezek számára az egy lakosra jutó nemzeti vagyont előteremteni, és egymillió új munkahelyet teremteni. Ehhez a lakosság növekedéshez az éves nemzeti jövedelmet mintegy 15 százalékkal kellene növelni. Az arab világban gyors növekedésnek számító 5-6 százalékos nemzeti jövedelem csak az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon újratermelési igényének harmadát fedezi. Az elmúlt három évben azonban a növekedés csak 2-3 százalék volt. Ezzel szemben a diplomások száma évek óta évi 8 százalékkal növekedett. Nem meglepő, hogy a forrongók között sok a magasan képzett fiatal.

Brazíliában ugyan jelentősen lelassult a népesség növekedése, de még mindig sokkal gyorsabb az elviselhetőnél. Szó sem lehet tehát arról, hogy a munkavállaló korba lépők foglalkoztatási aránya akár az átlagosan alacsony szintet is elérje. Ebben a helyzetben érthető, hogy a fiatalok háborognak a kormányuk dollár milliárdokat emésztő sportverseny rendezési mániáján. Csak a közelgő labdarúgó világbajnokság megrendezésére ötször akkora összeget fordít a kormány, mint amennyiért Londonban az olimpiát megrendezték.

Egyiptomban várható azonban a legnagyobb hatású világpolitikai változás. Néhány napja a hadsereg puccsot hajtott végre a mérsékeltebb iszlám irányzatot képviselő kormány lecserélésére. A hadsereg uralma ugyan megfelel Izrael és az Egyesült Államok rövidtávú érdekének, de tartós társadalmi stabilizációt nem eredményezhet. Egyiptom lakossága is évi másfélmillióval gyarapodik, ami messze meghaladja az elviselhetőt ebben a világ egyik legjobban túlnépesedett országában. Ott semmilyen rendszer nem lehet képes a társadalmi stabilitás fenntartására. Ezért a diktatúrák egymást fogják váltani a nélkül, hogy bármelyik megoldásnak eredménye lehetne. Az ilyen helyzetben csak a rossz megoldások között lehet választani. A rosszak között még a kisebbik rossz, illetve a stabilabb állapotot a vallási fanatisták uralma jelenti. Legalábbis a hadsereg diktatúrájával szemben.

Ez azonban Izrael és az Egyesült Államok számára a legkevésbé elfogadható megoldás.

A fejlett világnak tudomásul kellene venni, hogy a néhány ezreléknél gyorsabban növekvő lakosságnak nemcsak demokratikus, de még stabil társadalmi felépítménye nem lehet. A fejlett világ óriási társadalmi, gazdasági fölényét ezért arra kellene használni, hogy megálljon a túlnépesedés. Egyelőre ennek éppen az ellenkezője történik. Ebből azonban az fakad, hogy az emberiség többsége egyre távolabb kerül mind a lemaradása csökkentése, mind a politikai, mind a gazdasági demokrácia megvalósíthatóságtól.