Kínában bevezették az egykét

Kopátsy Sándor                  PD                2013-07-03

Kínában bevezették az egykét

Középiskolás koromban éledt virággá a népi írók mozgalma. Engem is magával ragadott. A magyar társadalom fő problémájának tartottuk a falvak népének politikai és gazdasági nagykorúsítását. Azt hittük, hogy ha a falak sorsa megoldódik, meg fog oldódni a magyar társadalom sorsa. Az eszünkbe sem jutott, hogy a városok, az ipar nélkül a parasztpolitika nem oldható meg. Narodnyikok voltunk.

A népi írók mozgalmának az egyik szellemi tűzgyújtója Fulep Lajos zengővárkonyi református tiszteltes volt. Aki a háború előtt Ady barátja, kocsmázó cimborája, majd Firenzében egyetemi tanár volt.

Azt nem tudhatta, hogy választott faluja, Zengővárkony, a tudomány ma állása szerint a Kárpát Medence első földművelő települése. Ez számomra közel ötven évvel később derült ki, amikor a British Múzeumban egy Európa térképen azt ábrázolják, hogyan terjed el a földművelés a kontinensünkön. Anatólián keresztül jelent meg a Balkán észak-keleti síkságain jelent meg először. A Kárpát Medencében az első dátum mellett Zengővárkony, így magyarosan írva jelent meg a földművelés.

Mivel ötven éve ismertem a falút, nem ért véletlenül. Talán a legenyhébb éghajlatú falu a Mecsek déli völgyében, ahol egy nagyon bővizű forrás található. Néhány ezer évvel később, pár kilométerrel lejjebb, a bizánci szerzetesek Pécsváradon alapítottak kolostort.

Az egykézés problémájával a földosztás során ütköztem össze először. Ugyan életem legnagyobb örömöt okozó munkája volt a földosztás, az első döbbenet mégis ott ért. Együtt örültem a földhöz juttatottakkal, akiknek évezredes vágyuk teljesedett be, amikor saját földjük határcövekét leverhették. Nekem azonban, huszonévesen, azt jutott eszembe, hogy akik ma örülnek, 5-10 éven belül legfeljebb tizedének lehet egypár lova, kosija, ekéje. Azt ugyanis tudtam, hogy tíz hold felett kezdődik az, amikor már lovat is lehet tartani. De még ehhez is sokat kell nyomorogni, hogy elérhessék. A földosztás ugyan csodálatos volt, de megtanított arra, hogy a falvakban ötször annyian akarnak, helyesebben annyinak kell a földből megélni, ahányan ott laknak. Vagyis többszörösen túlnépesedettek a falvak.

1946-ban aztán a Parasztpárt megyei titkára lettem. Ott találtam magamat szembe az egykéző református falvakkal. Az első benyomásom az volt, hogy ezek az egykéző falvak lényegesen gazdagabbak voltak, mint a sok gyerekes katolikus, vagy rácoké. Majdnem elérték a svábok szintjét. Ez a tény, az egykézők mellé állított.

Ugyanakkor a megyében élő Pülep Lajos, az egyik ikonunk, az egykézés esküdt ellensége volt. Márpedig minden parasztpárti vezető, ha lejött Pestről, nem mulasztotta el, hogy meglátogassa Lajos-bátyánkat a közeli Zengővárkonyban. Mint házigazda, én volta a kísérő. Fülep tekintélye, és modora nem volt alkalmas, hogy felvessem neki a falvak túlnépesedését, és az egykézés előnyét.

A kevés gyermekvállalás azonban életemen végig kísért. Kiderült, hogyha hat évvel tovább élnénk, mert a csehek létszáma ugyanilyen termékenység mellett gyarapodott. Tehát a falusi lakosság gyorsan nőtt volna, ha kisebb a falvakban a nyomor, és jobb az egészségügyi ellátás. Azt is beláttam, hogy nincs értelme az olyan falupolitikának, ami nem azzal kezdi, hogy a falusi nép többségének a mezőgazdaságon kívül, nagyrészt a városokban kell munkát adni. Amíg erre nem kerül sor, addig a falusi lakosságnak egyetlen hatékony fegyvere marad az egyke.

Arra azonban előbb ráálltak a városi értelmiségeik, de még a munkások is. Ebben segítségükre volt mindenek előtt a könnyebben elérhető fogamzásgátlás, és a magasabb iskolázottság.

Azt pedig társadalomtudósként megtanultam, hogy nemcsak a magyar falvak, de az emberisiség öthatoda is túlnépesedett. Fajunk számára sincs más kiút, mint az egykézés.

Ezért aztán szívemnek tetsző hír volt, hogy Kínában bevezették az egykézést. Ez volt az elmúlt évezrede legnagyobb forradalma. A fejlett Nyugaton, és a Távol-Keleten a kisebb, a hidegháborúban a demokratikus oldalra került országokban spontán megvalósult, a bolsevik Kínában pedig a diktatúra bevezette, hogy a gyermekvállalás az újratermelési szintre, illetve az alá süllyedt.

Az emberiség háromötöde azonban továbbra is önpusztítóan szaporodik. Addig nem is nyílik meg előtte a menekülés útja, amíg nem nyúlnak a kínai módszerhez. Erre azonban a politikai kultúrájuk eleve képtelen, csak egy reményük lehet, hogy olyan vallási erő ébred, ami a reformáció volt a túlnépesedett magyar falvakban.

Sajnos, a nyugati kereszténység legerősebb két egyháza a római és az ortodox, erre képtelen.

Azok a magyar politikusok, akik a minél több gyermek vállalását szorgalmazzák, tanulhatnának az egykéző református parasztoktól.

Máig értetlenül állok a népi írók mozgalmának rövidlátása előtt, hogy nem ismerték fel a magyar falvak túlnépesedését. Ennek következtében csak azok maradhattak hatékonyak, akik elfogadták a túlzott iparosítást és a tejes foglalkoztatást a fél-ázsiai módszerei ellenére.