A közgazdaságtudomány szégyene

Kopátsy Sándor                 PG                   2013-07-16

A közgazdaságtudomány szégyene

Hosszú életem során az antiszemitizmus tanított meg arra, hogy az emberi faj tulajdonsága, hogy meggyűlöli azokat, akik sikeresek. A magyar zsidóságnak azért pusztítottuk, üldöztük el az öthatodát, mert nálunk megszégyenítően jobban szerepeltek. Ráadásul még magyarok is akartak lenni.

A Monarchiában azért utáltuk a cseheket, mert nálunk is kisebb politikai rangjuk ellenére lényegesen többre vitték

A jelen világ már annyira nyitottá vált, hogy már a távoli Kínát utáljuk. Ez most azért bugyog az átlagnál is jobban, mert eddig tízszer jobban élt, most pedig csak nyolcszor. De még eddig sem jutottunk el, már az egész Nyugatot elönti a boldogság, illetve a káröröm, mert egy ostoba mutatóval mért éves növekedése 8-ról 7.5 százalékra csökkent.

Kezdem miért ostoba ez a mutató.

Ennél klasszisokkal jobb volna az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem növekedését mutatni. Ez Kínában 7.4 százalékkal nőtt, tehát alig kisebb mértékű. Ezzel szemben számos elmaradt országban, ahol a lakosság 2 százalékkal nő, ott ennyivel kisebb az egy lakosra jutó eredmény.

Azonban még ez a mutató is nagyon sántít. Nemcsak az egy laksora jutó jövedelmet, a vagyont is mérni kellene. A jelenkori társadalmakban elsődlegesé vált a szellemi vagyon, aminek a súlya gyorsan nő. A fejlett társadalmakban az egy laksora jutó fizikai és szellemi vagyon már mintegy 6-szorosa az egy lakosra jutó nemzetei jövedelemnek, a szinttartárhoz az ország nemzeti jövedelmének 6 százalékkal kellene növekedni ahhoz, hogy az 1 százalékos lakosság növekedés mellett újra termelődjön az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon.

Ma ugyanis az emberiség fel olyan társadalmakban él, ahol a lakosság növekedés miatt nem tudják tartani a vagyon szinten tartását. Márpedig ez hosszú távon azt jelenti, hogy nincs biztosítva az egy laksora vetített egyszerű újratermelés.

Ha a gazdasági fejlődést nem az ország nemzeti jövedelmének a növekedésével, hanem az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon változásával mérnénk, és azt az átlaghoz viszonyítanánk, akkor kiderülne, hogy Kínában változatlanul csoda történik.

Az ipari forradalom óta az általam javasolt két mutató 10-20 év átlagában legfeljebb néhány ezrelékkel nőtt. Ezzel szemben Kínában már 30 éve ennél tízszer gyorsabban. Tegyük hozzá, hogy néhány távol-keleti országban ez a fergeteges növekedés évtizedekkel korábban elindult, Kína csak tanult a szomszédjainak eredményeiből. Megtanulta, hogy az ilyen eredmény csak akkor lehetséges, ha leáll a népesség növekedése.

Azt már említettem, hogy még a fenti mutatókat is csak a világ és a többi ország eredményéhez viszonyítva lehet reálisan megítélni. Ha a világgazdaság lelassul, akkor csak a lassulásokat szabad összevetni. Az átlaghoz viszonyítva Kína nem lassult. Különösen nem az EU átlagához képest.