Az ember mikor agresszív a fajtáján belül

Kopátsy Sándor                 ET                   2013-07-26

M

Az ember mikor agresszív a fajtáján belül

Közel húsz éve tudom, hogy azért volt az osztálytársadalom szükségszerű felépítménye minden termelésre épült társadalomnak, mert az eszünk fejlettebb életvitelre lett képes, mint ami összhangban volt a genetikai szaporodásképességével. Minél jobban élt, annál gyorsabban szaporodott, a társadalom csak erőszakkal fékezhette meg a túlszaporodását azzal, hogy kegyetlenül harcolt a túlnépesedés ellen. Ezt a feladat csak kegyetlenül, önpusztítóan volt megoldható.

Az ismert történelmi tapasztalatok, és a 20. század két világháborúja hatására általánossá vált a felfogás, hogy az ember a saját faján belül természeténél fogva agresszív. Vagyis az emberi fajra azért jellemző az emberpusztítás, mert ez a fajunk tulajdonsága. Ennek a felfogásnak a képviselői tételüket a tényekre hivatkozva bizonygatják. Meg sem kísérlik az ember-ember elleni agresszió okát keresni. Az embert is, mind a jelenkor csúcsragadozóit, ösztönösen a fajtáján belüli ragadozónak tekintik.

Mintegy tizenöt éve döbbentem rá, hogy mind a csúcsragadozók, mind az ember azért lettek fajtájuk pusztítói, mert túlszaporodóvá váltak. Nemcsak a ragadozók, az ember is, ösztönösen felismerték, hogy szaporaságuk túllépi a fajuk érdekének megfelelő állományt. Ez a csúcsragozók esetében nagyon egyértelmű, mert adott a zsákmányállataik számára az eltartó képesség. A zsákmányállatok is csak annyian lehetnek, amennyi a térség eltartó képessége. A ragadozók érdeke pedig az, hogy annyi zsákmányállat legyen, aminek a szaporulata számukra elegendő táplálék. Ha ezt túllépi a ragadozók száma, a saját létük válik veszélyeztetetté. Ezért lett a csúcsragadozók feladata, hogy lefékezzék a saját szaporulatukat.

Mivel ezt nem értették meg az állatvilág szakértői, kitalálnak egy mesét. A csúcsragadozók azért ölik meg a kölyköket, mert a szexuális vágyukat akkor tudják előbb kielégíteni, ha az anyaállatoknak nincsenek szoptatásra szoruló kölykei. Ezt a magyarázatot fenntartják annak ellenére, hogy ők tudják a legjobban, hogy a kölykét elvesztő anyaállat nem lesz ettől azonnal párosulásra kész. Nem akarják tudomásul venni, hogy mivel a csúcsragadozóknak nincs természetes ellenségük, magukra kell vállalni a természetesnél lassabb szaporaság megoldását.

A csúcsragadozók azért lettek saját fajukat pusztítók, mert túlszaporodtak.

Azt kell tehát keresni, mikor, és miért vált az ember túlszaporodó fajjá.

Fajunknak a fejlett agyához képest eleve nagy volt a szaporasága. Már mind gyűjtögetők is túlszaporodók voltunk, mert nemcsak a természetes fizikai adottságainkkal, de az eszünkkel is gyűjtögetettünk. Az eszünknek köszönhetően lett a gyűjtögető képességünk nagyobb lett, mint a biológiai elődeinké.

Mivel sok évtizedes tapasztalatom van a gyűjtögetésben, tudom, hogy az nagyon értelmiségi életmód. A természetben található táplálék megszerzése értelmiségi feladat. Tudni kell, hogy mi, hol, mikor, milyen növényi környezetben található. Az eredi gombák gyűjtésében nagy fölényt élvez, az ugyan olyan fizikai adottságú egyének között az, ki milyen okosabb és több tapasztalta van.

Az ember az agyának köszönhetően emelkedett ki minden biológiai elődje közt azzal, hogy szinte minden természeti környezetben feltalálta magát, az eszével alkalmazkodott a környezet adottságaihoz.

Még nem találtam olyan antropológust, aki felette volna a kérdést.

Minek volt köszönhető, hogy az ember volt az első, és maradt az olyan főemlős, amelyik néhány tízezer év alatt képes volt minden természeti környezetben kialakítani az ahhoz igazodó életmódját?

Darwinnak sem tűnt fel, hogy az ember az egyetlen faj, amelyik nem a szelekció és a mutáció révén, hanem az eszére hallgatva igazodott a természeti környezetekhez. Méghozzá nagyon gyorsan, és folyamatosan tökéletesítve azt.

Fajunk életének első kilenctizedében is túlnépesedett, de azt elsősorban azzal vezette le, hogy újabb és újabb természeti környezetet keresett magának. Elképesztő gyorsan, néhány tízezer év alatt, a földünk szinte minden természeti környezettébe kialakítottuk az annak megfelelő életformát. Ezek az életformák ráadásul nagyon különbözők voltak. Ilyen, vagy csak ehhez hasonló differenciálódás sem fordult elő a fajok történetében. Minden faj csak új faj formájában volt képes a nagyon eltérő környezethez igazodni. Az ember az első olyan faj, amelyik nagyon különböző életmóddal igazodott a nagyon különböző környezethez anélkül, hogy mint faj változott volna.

A gyűjtögető életmód viszonyai között nagyon alacsony volt a várható életkor. Fajunk természetes szaporodási képessége és nagy halandósága nem okozott nagy túlnépesedési nyomást. A gyűjthető táplálék nagyon ingadozó volt. A gyenge termésű években az éhhalál ellen nem volt védelem, és ekkor a népesség az átlagos években eltartható létszám alá zuhant. Az ilyen szűk esztendőkben törvényszerű volt az élelemért történő gyilkosság.

Kimondhatjuk, hogy az emberölés csak a túlnépesedés esetén volt jelentős. Már ekkor kiderült, hogy a túlnépesedett társadalomban az ember önpusztítóvá válik.

A termelésből való élés azonban minőségi változást hozott.

Az adott terület a megművelésének köszönhetően a korábbi eltartó képességének a sokszorosára ugrott. Az eltartható lakosság az öntözéses kenyérgabona termelés mellett szinte százszorosára nőtt. Ráadásul viszonylag kicsi volt a termés időjárástól való függősége, egyenletesebb, biztosítottabb lett a táplálkozás, megnőtt a várható életkor.

Meggyőző volna annak ábrázolása, hogyan függ össze a várható életkor évenkénti hosszabbodása, és az ennek következtében történő népességnövekedés. A gyűjtögető életmódban valahol a húszas évek elején volt a várható életkor. Ennél már a várható életkor egyetlen éves hosszabbodása is jelentős gyorsulást okozott a népszaporulatban. Ennek tudatosulása esetén azonnal érhetővé válik, miért érte el a népesség száma olyan gyorsan akár a korábbi százszorosát is. Ez ad magyarázatot arra, hogy az öntözéses gazdálkodás megjelenése és a túlnépesedés bekövetkezte között eltelt időről miért nem tudunk szinte semmit.

Márpedig akkor jöttek létre az osztálytársadalmak, amikor a népesség növekedését már meg kellett állítani.

Még inkább máig titok maradt az, mennyire volt tudatos, illetve ösztönös a népszaporulatot féken tartó társadalmi felépítmény kialakulása. Ma már meggyőződésem, hogy minden osztálytársadalom elsődleges célja az eltartható létszámhoz igazodó kevesebb születést, és elegendő halált garantáló állapot fenntartása.

Ezt garantálta minden osztálytársadalmat egyaránt jellemző négy eszköz működtetése. Nem volt olyan osztálytársadalom, amelyikben e négy módszer valamilyen kombinációja nem volt jelen.

Minden osztálytársadalom közös jellemzői.

I. Az értéktermelő nagy többség jövedelmét súlyos adók és szoláltatások tartották a létminimum közelben. Ezzel hozták létre a legnagyobb halálozási okot.

II. A nemzeti jövedelem magas hányadát költötték a hadseregre és a hadviselésre. Jelenleg a fejlett társadalmakban 1-2 százalék a hadikiadás. Az osztálytársadalmakban ez tízszer nagyobb hányad volt. Ebben szerepelnek a hadsereg felállításának és fenntartásának a költségei, a hadkötelezettség szolgáltatása, a hadviselés okozta károk, emberélet, anyagi pusztítás és a járványok. Valószínű az utóbbi volt a legnagyobb halálok.

III. Az uralkodó osztály luxusa, kincsképzése, pazarlása. Még nem találtam adatot arról mibe került ez. Gyanúm szerint, minél szegényebb volt a társadalom, annál nagyobb volt a pocsékolás aránya. A társadalmi pazarlás a szegény többségre is jellemző volt. Az ünnepek munkatilalma, jövedelmükhöz képest a pazarló ünneptartás.

IV. A tudásvágy üldözése. Ez bármennyire minden osztálytársadalomra jellemző volt, a társadalomtudósok máig nem vesznek róla tudomást. Ez különösen karakteresen jelent meg a zsidó – keresztény – és mohamedán vallások esetében, ahol nyíltan is a tudásvágyat tekintik az eredendő bűnnek. Azt, hogy miért, meg sem merik kérdezni. Pedig egyértelmű, hogy az osztálytársadalmak csak azért viselhették el a felépítmény embertelenségét, mert bűn volt azt megkérdőjelezni.

De nem ismerünk olyan vallást, amiben nem volt súlyos bűn a tradíciók, a dogmák megkérdőjelezése.

Még meglepőbb, hogy az osztálytársadalmakat elutasító forradalmárok sem tették fel a tudásvágy üldözésének indokoltságát.

Miért volt a tudásvágy bűn?

Milyen lett volna a népszaporulat, ha nem működik az első három rendszer?

A válasz.

Gyorssá válik a túlnépesedés.

Bármennyire könnyű belátni, hogy fajunk a megéltnél gyorsabb népszaporulatot nem lett volna képes eltartani, nem ismertük fel, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha az ember maga válik az elsődleges halálokozóvá.

Az osztálytársadalom tehát mindaddig szükségszerű társadalmi felépítmény marad, ameddig a jobban élő ember túlszaporodik.

Még azt sem ismertük el, hogy a jobban élő ember nem azért szaporodik az elviselhetőnél sokkal gyorsabban, mert több utódot akar, hanem azért, mert a szexuális ösztönének kiélése a számára kívánatosnál is több utódot eredményez.

Ezért volt az osztálytársadalmakon való túllépés elsődleges feltétele a fogamzásgátlás olyan megoldása, ami a szexuális ösztön kiélését nem rontja el.

Ha a fogamzásgátlás megoldható, a gyermekvállalás azonnal felére, a potenciális nép szaporulat pedig a töredékére csökken.

A tapasztalatok szerint a fogamzásgátlás megoldhatósága óriási eredmény, azonban nem elég. Van még két másik feltétele annak, hogy az ember ne legyen túlszaporodó faj. El kell érni az anyagi jólét és az iskolázottság bizonyos szintjét.

Kiderült, hogy a fogamzásgátlás megoldhatósága esetén működik a kontraszelekció. A társadalom egészén belül viszonylag a szegényebbek, és a kevésbé iskolázottak az átlagnál jobban szaporodnak.

A történelmi tapasztalatok is egyértelműen igazolják, hogy emberpusztító csak akkor lesz az ember, ha emberfelesleges a társadalom.

A pásztortársadalmak mindig emberpusztítóbbak voltak, azokban mindig kisebb értéke volt az emberéletnek, mint a növénytermelő társadalmakban. Ennek egyértelmű okai voltak.

- A pásztortársadalmakban gyorsabb volt a népszaporulat. Egészségesebben táplálkoztak, és ritkábban éltek.

- A túlnépesedés esetén sokkal meredekebben csökkent a hatékonyság. Az eltartó képességet elsősorban nem az ember munkája alakította, hanem a legelők állateltartó képessége determinálta.

- Az eltartható állatállományhoz a szükségesnél eleve több volt a munkaerő. Vagyis állandó volt a munkaerő felesleg.

- Ahol munkaerőhiány lépett fel, ott értékessé v ált az élet. Az uralkodó osztály a rabszolgatartó lett. A gazdagságot azok számával mérték.

Az ember érdekorientált faj, azt értékeli, amiből hiány, és nem becsüli azt, amiből felesleg van. Azt még Marx sem vette tudomásul, hogy a munkaerő kizsákmányolása nem a tulajdonviszonyból, hanem a munkaerő feleslegből fakad. A profit sem a tőkés tulajdonformából, hanem a tőkehiányból ered.

Az ember tehát nem embergyűlölő, vagy emberszerető, hanem érekétől vezérelve emberpusztító, ha abból van felesleg, és emberszerető, ha hiány van abban.