Kedves Jogász Barátom!

Kopátsy Sándor                 EE                  2013-03-25

Kedves Jogász Barátom!

Mindig azt hittem, hogy teológusokkal, és jogászokkal nem vitatkozom, mert a logikájuk idegen számomra. Most, hogy megkaptam könyved, tele vagyok gondolattal. Rádöbbentem, hogy ugyanabban a hibában élnek, akárcsak a közgazdászok. Nem veszik tudomásul, hogy csak annak van értéke, amiből a társadalomnak hiánya van. Amiből több áll rendelkezésre, mint a kereslete, az értéke alatt szerepel, mind a közgazdász, mind a jogász figyelmen kívül hagyja.

Tekintettel arra, hogy az osztálytársadalmak mindegyikében több, és jobb volt a munkaerőben, mint amennyit a társadalom igényelt, a munkaerőnek nem volt értéke. Csak kivételes esetekben, járványok és háborús pusztítások után. Illetve, mindig volt olyan munkaerő, amit értékeltek, de az volt a kivétel. Az osztálytársadalmakban csak néhány kivételes esetben volt a munkaerő egyenrangú, vagy éppen fölényben, a munkaadójával szemben. Még kamasz koromban került a kezembe adat arról, milyenek voltak a rabszolgapiaci árak. A kivételesen szép lányokért, a dalnokokért, a kiváló gladiátorokért óriási árat fizettek. De ilyen legfeljebb egy volt az ezerből. A jellemző módon, mint a barmot, a kora és fizikai ereje alapján olcsón lehetett venni.

Marx sem ismerte fel, hogy a munkaerőnek azért alacsony az ára, mert több és jobb volt, mint amire a társadalomnak szüksége volt. Ahogy Marx, a jogtudomány sem tekintette értéknek, amiből felesleg volt. Mind a közgazdaságtan, mind a jogtudomány csak a fizikai vagyonnal foglalkozott. Hetven éve még kivételes volt, hogy valaki a képességnek, vagyis a szellemi vagyonának köszönhetően lehetett független. Ezek olyan ritkák voltak, hogy el lehetett tekinteni tőle. Én már akkor annak alapján választottam szakmát, hogy független lehessek. Addig azonban én sem jutottam el, hogy erre épülhet a társadalom. Tudásom és tehetségem révén jogilag olyan rabszolga akartam lenni, akiből viszonylag kevés van, ezért fölényben lehet a munkaadókkal szemben.

Ennek ellenére a legsürgetőbb társadalmi feledetnek a következetes földreformot tekintettem, vagyis mindenkinek legyen magántulajdona, amiből megélhet.

Csak évtizedek múltán ismertem fel, hogy megváltozott a világ, vagyonhiányos társadalmak, nevezetesen az utolsó, a tőfizikai tőkében hiányos átalakult tudásvagyonban hiányos társadalmakká.

Tudásvagyon ugyan mindig volt, de abból olyan kicsi az igény, hogy ezerből egy lehetett független ennek birtoklása alapján. A jelenkori fejlett társadalmakban azonban, a tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően, úgy meg nőtt a minőségi munkaerővel szembeni igény, hogy a munkaerő kétharmada, néha ennél is sokkal több, olyan minőségű, hogy fölényben van a munkaadókkal szemben.

Ez azt jelenti, hogy már sokkal fontosabb a fizikai vagyon magántulajdonánál a tudásvagyon személyi tulajdona.

Amikor az ötvenes években a Rácz – Bródy könyvet olvastam, már megakadtam azon, hogy számításon kívül hagyták a tudásvagyont. A nagyságát akkor a fizikai nemzeti vagyon mintegy kétszeresére becsültem. Ma már négyszeresre becsülöm, és ez tovább fog nőni.

Ezért a jelenkori társadalomnak nem annyira magántulajdonú fizikai vagyonra, mint sokkal inkább személyi tulajdonú tudásvagyonra van szüksége.

Hetven éve én is arra vágytam, hogy mindenkinek legyen földje, háza, nyugdíjas korára elegendő megtakarított pénze.

Ma azt tartom a függetlenség zálogának, hogy mindenkinek legyen a képességének megfelelő képzettsége, és öregkorára nemcsak nyugdíja, de olyan szakmája is, amit sokáig hasznosíthat úgy, hogy öröme is van benne.

A földtulajdon pedig legfeljebb a lakosság huszadának jelentene biztosítékot, de azoknak is csak a fizikai munkára képes koruk határáig.

Én, mint aki kamaszkorom óta a népi írók táborának lelkes tagja voltam, és életem nagy ajándékának tartom, hogy néhány évet az élcsapatuk társaságában tölthettem, utólag látom, hogy minket is az a személet jellemzett, ami a Te írásodat. Az elsődleges feladat, hogy mindenkinek földje, háza, magántulajdona, ezzel az életfeltétele biztosítva legyen.

Erdei Ferenccel még halála előtt beszélhettem erről a tévedésünkről. Ahogyan Te sem, ős sem gondolta végig, de egyetértettünk, amikor elmondtam.

1./ A háború végén lévő falusi lakosság  négyötödének a mezőgazdaságon, többségüknek a lakóhelyén kívül kellett munkaalkalmat teremteni. Még az intenzív mezőgazdaság estén is, elég, ha minden huszadik munkaerő marad a mezőgazdaságban. Ezért a falvak lakosságán a túlzott iparosítás, a teljes foglalkoztatás segített a legjobban.

2./ A kisárutermelő paraszti életforma ugyan a magántulajdonon alapszik, de nem szüli a farmergazdaságot. A farmerek csak itt lehettek a kivándorló parasztokból, ahol óriási volt a megművelésre alkalmas föld, és kevés az ember. Nálunk a falvak határa csak a falusi lakosság tizedének adna munkát, ha farmergazdaságok lennének.

3./ A marxizmus azt hirdette, hogy a paraszti életforma szüli a kapitalizmust. Ez nem igaz, éppen abban tévedtünk, mi népiek, hogy szüli. Ezzel szemben azt sem, de a modern nagyüzemet sem. A kisárutermelő fékezi és stabilizálja a társadalmi, és technikai fejlődést. Magyarországon is, mint általában Európában, több a kisárutermelő, a paraszt, mint amennyi földterület és tőke kellene a modern mezőgazdaságnak. Kevés földön, kevés tőkével a kisárutermelés bebetonozza a társadalmi és technikai fejlődést.

4./ Az állami gazdaság és az önálló termelőszövetkezet hatékonyabb tudatformáló, mint a parasztok kisgazdasága. Ezekben rugalmasabb az érvényesülés, a szakosodás, az individualizmus. Ezeket azonban csak erőszakkal lehet megvalósítani.

Állításaimat bizonyította a rendszerváltás utáni falusi helyzet.

A rendszerváltás visszavetette a mezőgazdaságot.

1. Egy millió falusi lakos vesztette el a nagyüzemi munkát, és vált évtizedekre munkátlanná. Ezzel bebizonyosodott, hogy a falvak lakosságán a legnagyobb segítséget a városokban biztosított munkaalkalom jelentette.

2. Felszámolták és szétverték a mezőgazdasági nagyüzemeket, ezzel azok kiegészítő, nem mezőgazdasági munkahelyeket. Visszaállították a kollektivizálás előtti magántulajdont. Ez ugyan megerősítette az egyéni érdekeltséget, de nem teremtette meg a racionális üzemeltetés tőkefeltételét.

3. Felszámolták a magyar mezőgazdaág számára nélkülözhetetlen keleti piacot. A magántulajdon ugyanis nem sokat ér, ha nincs biztos piaca.

4. Az EU tagság csak tovább rontotta a mezőgazdaság versenyképtelenségét azzal, hogy a gazdag nyugati mezőgazdaságnál sokkal kisebb támogatást kapott. Ezzel ránk engedte a jobban dotált nyugati mezőgazdaság importját.

5. A magyar falu, és a mezőgazdaság politikai erő nélküli, vagy hisztérikus minisztereket kapott. Ez is agy visszaesést jelentett a Kádár-rendszer tekintélyes agrárpolitikusaival szemben.

Aki független akar lenni, az ne magántulajdont gyűjtsön, hanem képességének megfelelően képezze magát, és tudjon egy világnyelvet. Aki a szakmája jobbik feléhez tartozik és tud egy világnyelvet, ezerszer függetlenebb bérmunkásként, mint akinek magántulajdont örökölhetett.

- - - - - - -

Ha a falusi világnak, ezen belül a mezőgazdaságnak nincs politikai súlya, fejlesztési koncepciója, és korszerűtlenek a tulajdonviszonyai, reménytelen a tulajdonviszonyok jogi szempontok alapján történő értékelése.