Olaszország jövője

Kopátsy Sándor                PG                   2013-03-17

Olaszország jövője

A közelmúltban tartott olasz választás további bizonyítékát adja annak, hogy a jelenkorban az eltérő kultúrák nem férnek meg nem csak az Európai Unióban, de még a közös nyelvű országban sem.

Az EU euró övezetének állsága azt mutatja, hogy a protestáns és a latin népek nem alkothatnak fejlett közösséget, még kevésbé lehet közös valutájuk.

Ezek az előfeltételek már fél évszázaddal ezelőtt is világosan jelentkeztek abban, hogy a puritán népeknek más kereszténységre volt szükségük, mint a mediterránoknak. E két európai kultúra közt a különbség azonban az utóbbi században, a tudományos és technikai forradalomnak a hatására tovább növekedett. Ez még élesebben jelentkezett Amerikában, ahol a két puritán állam fölénye a latin államokkal szemben még nagyobb, mint Európában.

Tegnap írtam Izraelről, hogy az okos zsidók sem hajlandók tudomásul venni, hogy a minden tekintetben a világ élvonalát jelentő nyugati és a közel-keleti, a világ sereghajtói szintén lévő, afrikai, ortodox zsidók között a közös vallás és nyelv nem jelenthet alapot a közös államiságra.

Ma azt írom, hogy sok tekintetben, ez áll Olaszországra is. Ebben is közös a nyelv, a vallás a közös országban élés azonban visszahúzó erőként hat mind az északiakra, mind a déliekre. Az ország két felén élő olaszok ugyanis annyira eltérő kultúrájúak, hogy egymás energiáig oltják ki.

Közel ötven éve tölthettem ötven évet Olaszországban, bejárva a csizma sarkától Tirolig. Láthattam, hogy az Északot visszahúzza a Dél támogatása, a Dél pedig egyre jobban lemarad, mert az alamizsnától csak lemaradni lehet. A háború után húsz évvel Dél-Olaszországba már közel húsz Marshall-segély összegével felérő támogatás áramlott, a nagy többsége Északról, mégis nőtt a különbség. Az Európai Unióba való belépés óta pedig, kétszeresére nőtt a támogatás.

A hatvanas években még a bolsevik bezártságból láttam a Nyugat segítségét, vágyódtam arra, hogy végre tagok lehessünk. Azt csak az elmúlt évek során értettem meg, hogy a mások segítségével nehezebb a felzárkózás, mint egyesül. Most attól félek, hogy bevezetjük az eurót. Sokat, de nem eleget, nyertünk azzal, hogy megmaradtunk a forintunk mellett, de sajnos, azt a kelleténél keményebb szinten tartottuk.

Ilyen előzmények után érthető, hogy a jelenlegi olasz helyzetet annak bizonyítékának látom, hogy Olaszország nem való nemcsak az euró övezetbe, de az Európai Unióba sem. Németország és Franciaország minden erőfeszítése ellenére, a mediterrán országok mindegyike éretlen még a közösség teljes jogú tagágára, különösképpen a közös valutára.

A mediterrán országok közül csak az önálló Észak-Olaszország, valamint Katalonia érett a teljes jogú tagságra, de ezek is csak olyan mértékben, ahogyan Franciaország is. De a mediterrán térés többi tagjai nem.

Meggyőződésem szerint, a Nyugat három nagyon eltérő kultúrára oszlik.

I. A puritánokra, ezek lényegében a protestánsok Északnyugat Európában és a négy volt angol gyarmat. Ezek kultúrája, fejlettsége, gazdagsága közel azonos. Külön-külön is, de együtt sokkal erősebbek lennének.

II. A latinok, akiknek többsége ma már a latin-amerikai államokban él. Mivel ezek kultúrája, fejlettségi színvonala közel azonos, közösségben erősebbek lennének, mint külön-külön.

III. A kelet-európai ortodox keresztények. Ezek is erősebbek lennénk együtt.

Sajnos, az európai politikai elit egységes Európát akar. Ami lehetetlen. A három európai kultúra együtt gyengébb, mint külön-külön.

A fenti állításom bizonyítéka az évek óta elmélyülő euró vállság, és a jelenlegi olasz politikai helyzet. Egyszer majd az utódok végre megértik a jelzéseket. A németnyelvű Ausztria jól érzi magát, annak ellenére, hogy kultúrája és nyelve is azonos Németországéval. Svájcot nem zavarja hogy háromnyelvű, mert közös a kultúrájuk. Minél fejlettebbek a társadalmak annál kisebb akadály az eltérő nyelv, de annál nagyobb az elérő fejlettség és kultúra.