Száz éve született Kovács Imre

Kopátsy Sándor                PP                    2013-03-09

Száz éve született Kovács Imre

Számomra ő maradt meg az olyan politikai óriásnak született magyarnak, aki nagyságához képest a történelmünk törpe hőse lett.

A Nemzeti Parasztpárt megalapítása óta, Veres Péter mögött Erdei Ferenccel párhuzamosan álltak a második helyen. Mindketten a paraszti sorból felemelkedve kerültek a korosztályuk szellemi és politikai elitjének legjavához.

Nagyon eltérő karakterek voltak, ezért válhattak számomra szimbólumokká.

Érzelmileg Kovácshoz álltam sokkal közelebb, életem során azonban egyre inkább Erdei oldalára álltam.

Máig csodálom képességét arra, hogy a társadalom minden rétegében mennyire befogadták, mert mindegyikben otthon volt. A hercegprímással, a herceg Esterházyval éppen úgy, mint a hetven éves nincstelen öreg szegényparaszt asszonnyal azonnal hangot talált.

Kovács Imrének köszönhettem, hogy a húszak éveim elején járva, a Parasztpárt Baranya-megyeik titkára lettem. Ő hozott fel a pártközpontba az Oktatási Osztály élére. Ez nyilván nem történhetett volna meg, ha Erdei nem ért vele egyet. Annál is inkább, mert akkor már ő is tudta, hogy vetélytársa Nyugatra, külföldre távozik. Pestre kerülésem után, néhány hét múlva, Kovács Imre közölte velem, hogy ő, és néhány általa választott fiatal káder útlevelet kap Franciaországba azzal, hogy nem jönnek vissza. Az útleveleket Rajk László garantálta. Nekem is felajánlotta. Ha tudok franciául, elgondolkodtam volna, de így nem.

Azt a vele való beszélgetésekből már korábban tudtam, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban a Szovjetuniót képviselő Vorosilov akarata érvényesül, a három nyugati nagyhatalom Akkor sem áll vele szembe, ha nem értenek azzal egyet. Ő volt, aki először megfogalmazta, hogy akár egy további évtizedig is szovjet politikai akarat nyomása alatt kell élnünk. Ő ezt nem vállalja. Ő már azt is tudhatta, hogy a Parasztpárt léte is megpecsételődött.

Az óta egyre jobban felmértem, hogy életem legrosszabb döntése lett volna, ha kimegyek. Ott még Kovács Imre is hatástalan maradt, nemhogy én. Azoknak, akik kimentek vele, hírüket sem hallottam.

Itthon, csak Erdei Ferenc és Darvas József maradt a porondon, és Bibó a háttérben. Darvas a politikai manőverezése során egyre kisebb lett. Ezzel szemben Erdei egyre nagyobb. Szerepének reális megítéléshez még nem jött el az idő. Hitem szerint a Nemzeti parasztpártot létrehozó, és működtető kollektívához mérhető szellemi elithez nem volt, és nem is lesz kollektíva. Sokuk közül, csak Erdei és Bibó, az írók közül pedig Tamási Áron, és a zenekultúrában pedig Kodály Zoltán marad száz év múlva is, maradandó. Pedig még számosan voltak azok is, akitől csak tanulhattunk. Azt csak mi tudjuk, hogy milyen csapat voltak.

Kovács Imrét akartam méltatni, mégis Erdei Ferencet emelem ki. Lehet, hogy kettejük között Kovácsban volt a nagyobb potenciál, de Erdei százszor többet használt. Nekünk lobogó magyaroknak erdeitől kellene tanulni. Ő járt azon az úton, amin a legtöbbet lehet elérni. Megalkudott minden kényszerrel, ha abban volt valami, amivel egyetérthetett. Tette, amit tehetett, de vissza nem vonult.

Sajnos, Kovács Imrével nem volt alkalmam újra találkozni. Csak remélem, hogy távolról is láthatta, hogy érdemesebb lett volna megalkudni, és cselekedni, mint meggyőződéséhez ragaszkodni, és kivonulni.

Haláláig csak sajnálhattuk, hogy nem maradt közöttünk. Politikai szent lett, de nem lett a képességeinek megfelelő tettek embere. A távolból, talán irigyelte vetélytársát, Erdeit, mert élete végére már sok álma közeledett a megvalósuláshoz. A parasztság jobban élhetett, mint a városiak, és a nép soraiból felnőtt több százezer diplomás, az új középosztály.

Nagyon örültem, hogy megemlékezhettünk róla.