Miért állt fel az ember?

Kopátsy Sándor                PB                 2013-03-28

Miért állt fel az ember?

Annak ellenre, hogy a két lábra állást nem tartom a fajunk fejődése szempontjából olyan fontosnak, mint általában a tudósok, mégis az egyik zseniális, de kézenfekvő felismerésnek tartom, hogy az ember viszonylag nagyon nagy talpakon járó emlős. Nem ismerek olyan emlősállatot, aminek a súlyához képest akkora talpa lenne, mint az embernek. A talpunk egységnyi területére, tehát viszonylag kis nyomás esik.

Marad a kérdés: Miért alakult az ember hátsó lába nagy talpúvá?

Véleményem szerint, a laza talajon való hatékony járás érdekében.

A korai ember számára az optimális életterek a dagály, apály járta lapos tengerpartok, és mocsarak voltak az optimális életterek. Az olyan lapos, homokos tengerpart, ahova naponta kijárt a dagály, és az apállyal visszavonult, volt a legkedvezőbb élettér. A dagállyal ki hordott, és visszamaradt puhatestűek, a tenger gyümölcsei, az ember számára egy négyzetkilométeren tízszer annyi rendszeres, naponta megismétlődő táplálékot biztosítottak, mint a legjobb adottságú szárazföld.

Azt nem is hangsúlyozzák, hogy a tenger gyümölcsei fehérjében gazdag, az agyfejlődés számára is ideális táplálékot jelentettek.

Az ember számára az ilyen tengerpart volt a paradicsom.

Ha nem is ennyire, de kedvező élettér volt a mocsár is. Az is sokszorta annyi megszerezhető zsákmányt jelentett, mind a szárazföld. A mocsár állatai, a csigák, rákok, békák, gyíkok összegyűjtése mennyiségében, minőségben és elérhetőségben minden korosztály számára megoldható feladatot jelentettek.

Ezért mondom, hogy őseink százszor annyi puhatestűt ettek, mint nagyvadak húsát. A fajunk életének első 95 százalékában ezerszer annyi talált táplálékot fogyasztott, mint elejtett vadat.

Ez magyarázatot ad arra, hogy miért nagy a talpunk. A magasabb fej előnyt jelentett a talajon való keresésben. A talajról történő gyűjtés magasabbról sokkal hatékonyabb, mint lehajtott fejjel.

Most olvasok egy írást, a The Economist (February 16th 2013) számában, arról, hogy az ember azért állt két lábra, mert a szavannában így tudott jobban tájékozódni, észlelni a veszélyt.

Ezt a logikát nem fogadom el. Az ember lényegében zsákmány volt, aminek fontosabb a rejtőzés, mint a messze látás. Fajunk viszonylag lassú mozgású lévén, sokkal inkább rejtőzködni, vagy a tűzzel védekezni tudott, mint korán szelni és meneküli a veszély elől. Tudtommal, a környezethez való igazodásban nem találok a két lábra állásban másik példát, hiszen más emlősök egyike sem vált kétlábúvá.

A szavanna legelő zsákmányállatainak viszonylag hosszú a nyakuk, de a magas fejtartást csak akkor használják, amikor tájékozódnak, meg akarják állapítani, hogy tiszta a terep. Ezeknek azonban azért előnyös a korai észlelés, mert négy lábuknak köszönhetően, gyorsan futnak. Az idejük nagy részében azonban lent tartják a fejüket, mert legelnek, és nem tűnnek fel a ragadozóknak. Tekintve, hogy az ember is zsákmány volt, nem volt előnyös, hogy fenntartja a fejét.

A madarak, azért lettek kétlábúak, mert az első kettőre szükségük volt a repüléshez. A gázlók, mocsárban járók hosszú lábúak és nyakúak lettek, de azoknak nem lett nagy talpuk. Nem talpat, hanem terpeszkedő, hosszú lábújuk lett. Az újakat csak azoknak kötötte össze hártya, amelyek úszva közlekedtek.

Az ember azért lett kétlábú, mert a kezeire szüksége volt.

Már a majmok is elkezdték használni az első lábukat, de csak olyan feladatokra, amire a kapaszkodásra alkalmas újaik is képesek voltak. Az ember fejlett agya azonban olyan feladatok elé állította az első lábait, amivel alkalmatlanná vált a járásra. Elég megnézni az ember kezeit és lábait, világossá válik, hogy alapvetően más a funkciójuk. A hátsó láb funkciója nem, az elsői pedig óriásit változott.

Az ember fejlett agya támasztott olyan igényeket az első lábbakkal szemben, aminek a megfelelés alkalmatlanná tette azokat a járásra.

Az egyszerű a logikai lánc:

Az ember rendkívül fejlett agyának köszönhetően olyan feladatokat adott a két első végtagjának, amit csak akkor végezhetett el, ha nem használja járásra. A két lábra állás azonban annyira lelassította a távolságlegyőző képességét, hogy olyan táplálkozásra kényszerült, mit csak a mocsarakban, a tengerpartokon talált meg. A hátsó végtagok ezért váltak nagy talpúvá.

Az ember csodálatos fejlődésének az elsődleges létrehozója a fejlett agya.

Az ember az első olyan lény, amelyik az agyával oldja meg a természeti környezetéhez történő illeszkedést. Nem a szelekció és a mutáció révén szelektálódik a környezetéhez, hanem az eszével alakítja a környezethez idomuló életmódját.

Az ember fejlett agyának köszönhető, hogy az első végtagjai az agya parancsait teljesíteni képessé váltak. A két lábra állás forradalmi hatása az első két végtag hasznosításában jelentkezett. A kétlábúságának alig lehetett más történelmünket formáló jelentősége, mint a két első végtag sokoldalúvá válhatása.

Ezt bizonyítja, hogy a fajunk múltjában alig változott a lábak, és óriásit fejődött a kezek szerepe. Az ember magasabb rendűsége a fejlett agyának, és a rendkívül fejlett kezének köszönhető.

Fajunk mintegy százezer éves története során a lábunk teljesítménye alig változott, a kezünkkel azonban sok ezerszer többre lettünk képesek.