Afrika fejlődik?

Kopátsy Sándor               PG                   2013-03-13

Afrika fejlődik?

A The Economist képtelen kigyógyulni abból a mániájából, hogy a gazdasági növekedést az országok szintjén méri. Figyelmen kívül hagyja, hogyan alakul az egy lakosra jutó vagyon és jövedelem. Ráadásul, nem veszi figyelembe, hogy a jövedelemből mennyi a bányajáradék. Ennek aztán az a következménye, hogy ragyogónak látja Afrika jövőjét, holott ennek a kontinensnek a jövője a legreménytelenebb.

Hatvan éve küzdök annak tudomásulvételéért, hogy a társadalom fejlődését az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon alakulásával mérjék. Ez a mutató ugyanis tartósan csak akkor javulhat, ha a lakosság természetes növekedése nem haladja meg a néhány ezreléket. De még ez a mutató is torzít, ha nem vesszük figyelembe, hogy a jelenlegi lakosság túl van már az optimális, vagy még el sem érte az optimális eltartó képességet.

Sajnos, a történészek, de még a közgazdászok sem számolnak azzal, hogy mikor, hol, milyen az egyes országokban a lakosság létszáma az optimális eltartó képességhez viszonyítva. Márpedig ennek figyelembe vétele nélkül a történelmük meg sem érthető. Fajunk történetét, a termelésből való megélésre történt áttérésünk óta, csak akkor érthetjük meg, ha tudomásul vesszük, hogy sokkal gyorsabban szaporodtunk volna, mint ahogyan növelhettük térségünk eltartó képességét. Minden termelő társadalom azért volt a többséget elnyomó osztálytársadalom, mert a népesség sokkal gyorsabban nőtt volna, mint ahogyan az eltartó képesség. Ezért kellett minden társadalomnak olyan osztálytársadalommá alakulni, ami lecsapolta a túlnépesedési nyomást. Annak ellenérre, hogy minden osztálytársadalom jelentős mértékben hozzájárult a nagyobb halálozáshoz, a lakosság létszáma mindig az optimum felett volt. Vagyis, minden társadalomban több volt a lakosság, mint amennyi az adott technikai szinten optimálisan megélhetett volna. Történt ez annak ellenére, hogy évszázados átlagban az éves népszaporulat nem haladta meg a néhány ezreléket.

Arra, hogy mennyi lett volna a népszaporulat, ha az állam nem ennek leszorításán munkálkodik, jó példa volt, hogy egy-egy nagy járvány, vagy néhány kedvező időjárású év során, hogy megugrott a létszám.

A The Economist által rózsás jövőt jósolt Afrikának azonban tízszer jobban nő évente a lakossága, mint amit akár a legfejlettebb, még alulnépesedett ország elviselhetne.

Elég volna egy elrettentő példára gondolni.

Nigériának száz éve még 10 millió lakosa volt, most 180 millió, és 2050-re az ENSZ demográfusai 780 millió lakost várnak. Hasonló népesség növekedés Magyarország területére vetítve, azt jelentené, hogy a lakosságunk jelenleg 150 millió, 2050-ben pedig 600 millió lakosunk lenne. A még mindig nagyon alulnépesedett és nagyon fejlett Egyesült Államokban pedig a jelenlegi lakosság 2 milliárd, 50 százalékkal nagyobb, mint Kínáé, és 2050-ben 8 milliárd lenne.

Afrika lakosságának növekedése ugyan lassul, de még mindig 2 százalék felett van. Ilyen lakosságnövekedés mellett az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon szinten tartásához éves 6 százalékos gazdasági növekedés volna szükséges. Ez is azonban csak stagnálást jelentene.

A The Economist lelkes írása is bevallja, hogy a növekedés harmada a bányászatból származik. Márpedig a bányajáradék az elmaradott társadalmakban nem idéz elő társadalmi fejlődést. Sokkal inkább igaz ennek az ellenkezője. A magas járadékból származó jövedelem sokkal inkább megdermeszti a társadalmi fejlődét. Vizsgálódásom alapján állítom, hogy az átlagnál fejlettebb társadalmakban a magas bányajáradék annál nagyobb áldás, minél fejlettebb a társadalom. Fordítva pedig a bányajáradék hatása annál negatívabb, minél nagyobb az elmaradottság. Az olaj- és gázmezőkből járadékot élvező Norvégia nemcsak a világ leggazdagabb, de legfejlettebb társadalmú országa lett. Ezzel szemben a még nagyobb járadékot élvező Szaúd-Arábia feudális társadalma csak azért maradhatott fenn, mert képes lekorrumpálni a lakosságát.

Az Afrika jövőjét lelkesen festegető írás mégis bevallja, hogy az infrastruktúra katasztrofálisan elmaradott, a közigazgatás korrupt, a gazdaságot bénító hatósági korrupciójú országok szinte mind, Afrikában vannak.

Ha megkérdeznék, melyik kontinens jövője a legreménytelenebb, habozás nélkül Afrikát mondanám. A világ legtekintélyesebb hetilapja mégis ennek az ellenkezőjét mondja.

Max Weber már száz éve felismerte, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődésre a protestáns etikájú népek a legalkalmasabbak. Száz évvel később a legtekintélyesebb lap tudósítója fel sem veti a kérdést: Afrika népei mennyire alkalmasak a fejlődésre. Ezt én a nélkül látom, hogy egyetlen lépést tettem volna a fekete kontinensen. Ezzel szemben a tudósító, bevallása szerint, 18 ezer kilométert utazott, főleg földutakon, mégsem a földön járt, mert nem látta meg a lényeget. Földúton nem lehet a gazdagságba eljutni.