A szellemi vagyon termelésének hatékonyága

Kopátsy Sándor                EH                   2018 11 01

A szellemi vagyon termelésének hatékonyága

Jelenleg az emberiség nagyobb fele olyan társadalmakban él, ahol a többség boldogulása első sorban azon múlik, milyen társadalomba menekült. Az emberiség nagyobb fele ugyanis olyan társadalmakban él, amelyekben generációkon keresztül csak abban lehet reménye, a jövője csak akkor lehet viszonylag jobb, ha akár eltartott munkanélkülinek is valamelyik jóléti társadalomba költözik. Olyan jóléti társadalmak csak Nyugat-Európa már gazdag államaiban vannak, amelyek könyörületből is befogadnak. Ezek befogadó képessége azonban nem éri el a bevándorlást várók egyetlen százalékát sem.

Az ENSZ, mivel a tagjainak többsége olyan elviselhetetlenül gyorsan szaporodó, szegény és elmaradott, hogy számára semmi lehetőség nincs a felzárkózásra, hogy minden kimenekülő lakosa segítene az ott maradók helyzetén. Tekintve, hogy az ENSZ is olyan szervezet, amiben minden ország szavazatának azonos a súlya, a lakosságának a kimenekülése az érdeke, ez az ostoba javaslata is elfogadásra kerül.

A második világháború után újraszerveződő ENSZ alkotmányát a hidegháború viszonyaihoz igazították, ezért az öt győztes nagyhatalom, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, jelenleg Oroszország, Nagy Britannia Franciaország és Kína számára a Biztonsági Tanácsban állandó, vétójoggal járó tagságot biztosítottak. Ez a vétójog a hidegháború alatt az ENSZ működését szinte megbénította. Elég volt, ha egyetlen jelenlévő állandó tagja ellene szavazott. Most a minden állampolgárt megillető államválasztási jog vitájából egy állandó tag, az Egyesült Államok kivonult, de az nem tisztázódott, hogy részt vesz-e a szavazáson. Ettől függetlenül a befogadó országok eleve kevesen vannak, és ez a probléma egyesül az Európai Unióban aktuális. Azon belül is csak a már gazdag jóléti országokban aktuális, ezek az egyetlenek, amelyek elvileg a vallásuk, az etnikumuk és az eltérő szexuális ösztönük alapján üldözötteket befogadják. Ráadásul a bevándorlók többsége is tisztában van ezzel. Az EU brüsszeli vezetése a tagállamok között akarja elosztani a menekülteket, de azok csak olyan tagállamokba akarnak menni, ahol a jóléti ellátás létbiztonságot biztosít. Nemcsak a kevésbé gazdag országok, de a menekültek sem vágynak ezekbe. Mivel az EU tagországok között nem ellenőrzik a személyek mozgását, a befogadottak szabadon utazhatnak a számukra ígéretes országokba, ahol azonban semmiféle ellátásuk nem garantált, munkaalkalomra is csak a szakmával rendelkezők és a nyelvet valahogy beszélők számíthatnak. Az ilyen a beözönlők nagyon kis százalékában van.

A 2015 óta beengedettek tizede sem felel meg a minimális elvárásoknak.

Csak négy alulnépesedett angolszász ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland nyer a szakmai és kulturális elvárásoknak megfelelő bevándorlókkal. Az utóbbi három összes lakossága 65 millió, tehát a befogadhatók száma eleve jelentéktelen. Tehát egyetlen jelentős befogadó ország az Egyesült Államok, ahol éppen a legutóbbi elnökválasztáson nyertes a nem megfelelő bevándorlók elleni szigorításokat ígérő jelöltet választottak. Ennek a példátlan szuperhatalomnak a legnagyobb fejlődési fékje, hogy a lakosságán belül nagyon magas a visszahúzó latin-amerikaiak és négerek aránya. Kalkulációm szerint az Egyesült Államok puritán, európai protestáns és távol-keleti konfuciánus lakossága hatvan százalékkal gazdagabb, mint az ott élő latin-amerikai és afrikai etnikumoké.

Ezt nemcsak az ország puritán lakossága, de a Köztársasági Párt is hamar felismerte. Ezért aztán a másik három volt angol gyarmat, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland gyakorlatát vezette be. Ez azt jelenti, hogy a második világháború óta kiépített apparátussal szűri a befogadást. Elsősorban az angolul beszélő, képzettek kapnak beutazási vízumot, úgy nevezett zöld kártyát, ami három éves megfelelés után állampolgárságot. Szinte mindenki megfelelőnek bizonyult. A másik három ország még következesebb e módszer alkalmazásában. Az EU brüsszeli bürokratáinak is ezektől kellene tanulni, hiszen ez a négy országban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon közel kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az EU tagországaiban.

Csak abban reménykedem, hogy a jövő tavaszi EU választásból lényegesen megerősödve kerülnek ki azok, akik nem a kétmilliárd reményveszettet, hanem a tagállamokon belüli tartalékot igyekeznek munkához juttatni.