Kopátsy Sándor EH 2018 10 23
Ki adott minket a
sztálinista Szovjetuniónak?
Ezzel is úgy vagyunk, mint a
Trianoni békeszerződéssel. tévesen látatjuk a megfogalmazóját. Mi a csehek és a
románok mesterkedésének. Valójában a megfogalmazója és kivitelezője az Egyesült
Államok elnöke Wilson volt. Ma is úgy viselkedünk, mintha minket a bolsevik
Szovjetunió nem a Jaltai Szerződés alapján tekintett csatlósának, hanem a
győztes hatalmak Jaltában megfogalmazott megállapodása alapján, hanem csak a saját
érdekében szállt volna meg. Jaltában a három szövetséges hatalom képviselői Roosevelt,
Sztálin és Churchill találkozásán, 1945. február 4. és 11 között, egyértelműen
elfogadtak. Churchill aligha lelkesen, de súlytalanságnak megfelelően kénytelen
tudomásul vette. Akkor a náci Németország veresége már egyértelmű volt. A
háború megnyerése elsősorban az Egyesült Államoknak volt köszönhető. Ezért
pedig a legnagyobb áldozatot a Szovjetunió hozta.
Ez a konferencia volt az első,
ahol Franciaország még nem volt jelen, de a győztesek között a negyedik
szerepet már az Egyesült Államok elnökének köszöneten, megkapta azzal, hogy a
megszállt Németország nyugati kétharmada harmadának a megszállója, az a
győztesek között lesz. Ezt elsősorban a háború megnyerésében a főszerepet
játszó Egyesült Államok elnöke, Roosevelt kezdeményezte, ezzel érzékelve, hogy
Churchill ne egyedül szerepeljen a volt gyarmattartó európai demokráciák
között.
A Jaltai Szerződés legnagyobb világtörténelmi jelentőségű döntése az
volt, hogy Sztálin bolsevik Szovjetuniója befolyási övezetének ismerték el a
hadserege által megszállt országokat. Ebbe értve Németország keleti
harmadát is. Jaltában mindenben
Roosevelt stratégiája érvényesült. Roosevelt azzal lett a második világháborút
követő, a Szovjetunió összeomlásáig tartó időnek a legnagyobb demokrata politikusa,
hogy kitalálta a hidegháborút. A külpolitikájának az iránytűjét már az első
világháború előtt, az Egyesült Államok akkori elnöke Wilson állapította be
arra, hogy az elsődleges cél a gyarmati
rendszer felszámolása, és a nemzeti államok általánossá válása legyen. Ez a
világpolitikai stratégia érvényesült már az első világháborút követő párisi
békékben, elsősorban a Habsburg Birodalom elemeire bontásával. Ez azért nem
vált máig nyilvánvalóvá a magyar közvélemény előtt, mert a Habsburg Birodalom szétesését mi indítottuk el azzal, hogy kimondtuk
Magyarország önállóvá válását. Ennek azonban nem csak Magyarország önállóvá
válása volt az oka, mert ez nélkülünk sem volt nemzeti államnak tekinthető. Ezt
csak mi, magyarok nem vesszük tudomásul, mert akkor nyilvánvalóvá válna, hogy
elsődlegesen a házasságokból épült heterogén birodalom volt inkább a népek
önrendelkezési elvének ugyanolyan megcsúfolása volt, mint az egész Kárpát
Medencét birtokló Magyar Királyság.
Roosevelt ugyan a második világháború előtt még nem hangsúlyozta, hogy
az elsődleges célja nem az eleve bukásra ítélt diktatúrák felszámolása, nem a
politikai demokráciák kötelezővé tevése, hanem a népek szuverén államokká
válása. Ennek egyértelmű jelét mindaddig mégsem mutatta, amíg az országát Japán
nem rántotta be a világháborús hatalmak közé a második világháborúban.
Hitler kicsiségét mindennél
jobban mutatta, hogy nem ismerte fel egyrészt a Szovjetunió megsemmisítésének
lehetetlenségét, és azt, hogy Sztálin
inkább az ő szövetségese lett volna, mint a gyarmattartó nyugat-európai
hatalmaké.
Roosevelt aligha lépett volna be
a fasiszta diktatúrák elleni háborúba, ha erre nem kényszeríti a náci
Németország a demokráciáknak nyújtott segítségnyújtását. Az Egyesült Államok politikai érdeke az volt, hogy ne csak a fasiszta,
de a gyarmattartó demokráciák is minél jobban kimerítsék egymást. Ezt a
német vezérkarnak is látnia kellett, de Hitler imádatával szemben reménytelen
lett volna az eltávolítása.
Roosevelt világpolitikai stratégiája először Jaltában lepleződött le,
amikor a szovjet hadsereg által megszállt térségeket a háború utáni rendezésben
a Szovjetunió befolyási övezetének minősítette. Ebben kisebb kockázatot látott,
mint abban, ha a gyarmattartók ugyanúgy megtarthatják pozíciójukat, mint az
első világháború után. Ez a döntése azon alapult, hogy a Szovjetunió népei még éretlenek arra, hogy a puritán Nyugat-Európa
országai szintjére emelkedhessenek. Ugyanakkor
a Szovjetunió annál gyengébb lesz, minél több nem puritán népre terjed ki a
hatalma. Szálin szellemi törpe volt arra, hogy elődje Lenin vonalán
maradjon. A cári Oroszországnak ugyan csak egy, viszonylag kis eleme volt, a
skandináv kultúrájú Finnország, de ettől és a három másik balti országtól nem
tagadta meg, hogy nemzeti államként függetleneké váljanak. Finnország a három
skandináv államhoz csatlakozzon. A többi balti ország is nemzeti állammá
változhatott, amitől csak Sztálin és Hitler egyezménye fosztotta meg ezeket.
Roosevelt volt az egyetlen, aki világosan látta, hogy a nemzeti államok
kialakulásának nem a Szovjetunió lesz a fékezője, hanem a gyarmattartók. Ezért
elsősorban az utóbbiak erejét kívánta csökkenteni. Előrelátása ugyan csak
1990-ben teljesült be. Ezt megelőzően azonban a gyarmatok nemzeti államokká
alakulásának kellett megvalósulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése