118 év háborúi Betoldás a háborús fenyegetéshez

Kopátsy Sándor                EH                   2018 11 16

118 év háborúi

Betoldás a háborús fenyegetéshez

Harari

1900-1913 között nem volt olyan háború, ami számottevő emberáldozattal járt. Az első világháborúban a háború végén az Egyesült Államok embervesztesége viszonylag jelentéktelen volt annak ellenére, hogy a beavatkozása döntötte el a háború sorsát.

A rendelkezésemre álló statisztika öt részes bontásban, Európa, Amerika, Ázsia, Afrika és Közel-Kelet, tartalmazza a háborús emberveszteségeket. Többet mondanának, ha Európához hozzá számítaná a négy óceánokon túli angolszász országot, ezek ugyanis mindkét világháborúban a demokráciák oldalán harcoltak. Amerika helyett pedig csak Latin-Amerikát kellene külön szerepeltetni, mert ezek az országok kívül maradtak a két világháborúból. Ez esetben az első világháború halottai ehhez a kibővített Európához tartoztak.

A két világháború között számottevő emberveszteséget, évi egymillió halottal csak a Kínai Polgárháború jelentett.

A második világháború ugyan már Japán, tehát Ázsia részvételével fojt, de lényegében a hadihajók és repülőgépek harca volt, mind az Egyesült Államok, mind Japán évente másfél millió áldozatot követelt, szemben az európai frontokon évente közel húszmillióval. A sokkal nagyobb japán emberveszteség az ország elfoglalása lett volna, ha a két atombomba nem kényszeríti megadásra. A két atombomba áldozatainak száma körülbelül félmillió. Az ország elfoglalása tízszer ennyi halálos áldozattal járt volna. Tehát a két atombomba közel ötmillió ember életét mentette meg.

A 20. század első felén háborúkban halt meg 250 millió ember. Ez idő alatt az emberiség létszáma 2.5 milliárddal növekedett, tehát tízszer annyival, mint amennyi volt a háborús veszteség.

Sajnos a történészek ugyan a háborúkkal még a jelentőségüknél is többet foglalkoznak, de a háborúzásoknak a halálozásban játszott szerepét nem mutatják ki. De még azt sem, hogy az osztálytársadalmak három módon védekeztek a lakosságuk túlszaporodása ellen. A többség nyomorának fokozásával, az erőszakos emberölő háborúzással, és tudásvágy üldözésével. Azt azonban nem mutatták be, hogyan részesedett e három módszer a halálozáson belül. Véleményem szerint, a leghatékonyabb halálokozás a lakosság nagy többségének a nyomora, az alultáplálkozás, a mostoha lakásviszonyok voltak.

A háborúzás halálokozása többoldalú volt.

A munkaerő jelentős hányadát kivonták az értéktermelésből.

A nemzeti jövedelem 10-20 százalékát fegyverkezésre költötték.

A háborúk voltak a járványok fő terjesztői, sokkal több ember halt meg a háború okozta szegénységben.

A járványok rengeteg vagyont elpusztítottak. Itt említem meg, hogy az első világháború során a járványokban többen haltak meg, mint amennyit a fegyverek elpusztítottak.

A háborúk az osztálytársadalmak nemzeti jövedelmének hány százalékát emésztette fel.

Harari is felemlíti, hogy nőnek a katonai kiadások, de nem teszi hozzá, hogy jelenleg tized akkora hányadot sem jelentnek, mint amennyi az osztálytársadalmakat jellemezte.

A második világháború után, a Nyugat háborús embervesztesége vesztesége elhanyagolható. 1990 óta pedig a jóléti társadalmakban a jelentőségük is megszűnt. Az egyetlen fejlett társadalmú ország, az Egyesült Államok volt, de az is csak az elmarat világban igyekezett rendet tartani.

Harari sem veszi tudomásul, hogy a jelenkor legnagyobb változásihoz viszonyítva a háborúk szerepe másodlagossá vált. Az, hogy mi fontos a jelenkorban, világosan megmutatná, hogy a társadalmak mikor mire fordították az elvont jövedelmet.

A fegyverkezés és a hadviselés költsége tizedére csökkent.

Az egészségvédelemre, az öregek ellátására, a gyermekvállalás támogatására, az oktatásra viszont az államok százszor annyit fordítanak.