A szakszervezetek szerepének változása

Kopátsy Sándor                EH                   2018 11 22

A szakszervezetek szerepének változása

Harari

Nemcsak Harari, de a közgazdászok sem foglalkoznak azzal a ténnyel, hogyan alakult a szakszervezeti tagok aránya a munkavállalókhoz viszonyítva, és az ágazatokon belül.

1860-ban az akkor a legfejlettebb birodalomban, Angliában a dolgozók 3 százaléka volt szakszervezeti tag. 1980-ban már 53 százalék, és ez mára 20 százalékra csökkent. A jelenkor példátlan szuperhatalmában, az Egyesült Államokban pedig a legalacsonyabb szintre, 10 százalékra csökkent. Akkor a bányászat és a nehézipar dolgozói voltak a legmagasabb szinten a szakszervezeti tagok aránya. Jelenleg az állam által végzett szolgáltatásokban, ezen belül is a közoktatásban a legmagasabb a szakszervezeti tagság aránya. Ami azt jelenti, hogy a 80-as évekig a szakszervezetek a tőkés munkaadókkal álltak szembe, jelenleg pedig a szolgáltató állammal.

A fejlett társadalmakban leállt a túlnépesedés.

Ez esetben ismét a fordulat fő okát figyelmen kívül hagyják. Az osztálytársadalmakban mindig nagyobb volt a munkaerő kínálata, mint a kereslete, mert gyorsabban nőtt a munkát keresők száma, és javult a minőségük, mint a keresletük. A tudományos és technikai forradalom e tekintetben is fordulatot hozott. A fejlett társadalmakban a fogamzásgátlók használatának köszönhetően, a felére csökkent a születések, és megnőtt a munkaerőpiacról kiöregedettek aránya. Ezzel fajunk azon ötöde, akik iskolázottak és jólétben élnek, de nemcsak a lakosságuk száma csökkent, de ennél is jobban a munkaerő piacán munkaalkalmat keresők aránya is. A munkaerő tízezer éven keresztül jellemző túlkínálata megszűnt. Ez azt jelentette, hogy a munkavállaló és a munkaadó közti egyensúly megfordult, a munkaerő túlkínálatát felváltotta a minőségi munkaerő ki nem elégíthető kereslete. Ezt már viszonylag hamar felismerte Max Weber, aki a tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amire csak a puritán erkölcsű népek lesznek képesek hatékony társadalmi felépítményt létrehozni. Az ő korában puritán erkölcsűnek csak a Nyugat protestáns népeit tartották. A messze legtöbb puritán a Távol-Keleten élt, de ezek óriási többségét a gazdasági elmaradottságban ragadt kínaiak jelentették. Japán ugyan már felébredt, de egészen a második világháborúig, sikerét tudomásul sem vették.

A hidegháború első tudomásul vett csodája Japán volt, amit a Kis Tigrisek gyorsan követtek. Ezt a csodát nemcsak akkor, de a tízszer nagyobb Kína csodája magyarázatát máig sem találták meg. Pedig egyszerű a magyarázat, a távol-keleti puritánok a tömegcikkek termelésében is kiemelkednek. Ezt először Japán, majd a három Kis Tigris bizonyította. Ennek ellenre még a nyoma sem található annak, hogy ezek csodája két alapra épült. Egyrészt a kiváló munkaerkölcsükre, másrészt a túlnépesedésük megállítására. Ezek a távol-keleti országok mindegyike túlnépesedett volt, de azzal hogy általánossá váltak a fogamzásgátlók használatában, felére csökkentették a gyermekvállalásukat, ezzel megszűnt a túlnépesedésük.

Ugyan Kína úgy vezette be 1990-ben a gyermekvállalás kemény korlátozását, hogy ennek szükségességét megtanulta a sikeres keleti szomszédjaitól, vagy maga is felismerte. De 28 évvel a kínai gyermekvállalás korlátozása után sem ismerjük el, hogy a társadalmi fejlettség élére jutásnak elengedhetetlen feltétele a túlnépesedés megállítása is.

Harari ugyan elismeri, hogy a társadalmi fejlődés hatékonyabb eszköze a gazdaságfejlesztés, és nem az erőszakos hódítás, de ő sem fogalmazza meg a lényeget. A társadalmi fejlettség élcsapatába kerülésnek két feltétele van, a lakosság puritán viselkedése, és a népszaporulat lefékezése. Jelenleg a fajunk ötöde jóléti társadalmakban él, de ezek között nincs olyan, amelyiket nem a puritán magatartás jellemi. Aztán van egy másik ötödünk, Kína, amelyik elképesztő gyorsan fejlődik, és már megállíthatatlan abban, hogy a század közepére szuperhatalom legyen az Egyesült Államok mellett.

A tudományos és technikai forradalom egyre inkább a kisebb létszámmal dolgozó kis- és középvállatok beszállításaira épül, ahol a szakszervezetek támogatása értelmét veszti.

A legnagyobb változás a tengeri árumozgatásban történt.

Ötven év alatt a hajók ki- és berakása sok ezer képzetlen munkással történt. Jelenleg a tömegárukat óriás teljesítményű gépek szinte órák alatt elvégzik. Az olajt be sem viszik a kikötőkbe, hanem több mérföldre kitelepített befogadó csöveken viszik be oda. Az ömlesztett árukat pedig emberek ezrei helyett óriás gépek rakják be és ki. Ennek következtében a nyersanyagok mozgatása szinte a tengeri út hosszától független lett. Ami tengeren szállítható, amivel még a vasút sem versenyezhet. Szállítási költségben a kikötők közti anyagmozgatással semmi sem versenyezhet.

Szár éve a bányászat is rengeteg fizikai munkát igényelt. Jelenleg már nemcsak a külszíni, de a mélyen folyó bányászat néhány nagyon drága kombájnt, és ezekhez magasan képzett néhány mérnökök igényel.

A gépkocsigyártásban sem kisebb változás történt. Száz éve Ford úgy gyártotta a tömegek számára megvehető autókat, hogy saját kohászattal is rendelkezett, minden beépülésre váró anyagot és alkatrészt a gyárban készítettek el. Utólag ugyan csak azt hangsúlyozzuk, hogy minden alkatrészt a futószalagra ott gyártottak le. Azt alig veszik figyelembe, hogy a futószalagon 10-15 órai munkával rakják össze a beszállító vállatok által percekre odarendelt alkatrészeket. Ezek között nagyvállalt csak a gumiabroncsokat szállítja. A párhuzamosan készülő autókhoz, a kárpitozás soktucatnyi kisvállalt szállítja, amik képesek a naponta változó igényekhez igazodni. A beszállítók közül a nagy többség olyan kisvállalkozás, amiben értelmetlenség a szakszervezeti tagság. Ezért aztán a gépkocsi elkészítésében résztvevő munkások 90 százalékban értelmetlen a szakszervezeti tagág.