2018. november 10., szombat

Vallás Isten az ember szolgálatában

Kopátsy Sándor                EH                   2018 11 07

21 lecke 21. századra
8.
Vallás
Isten az ember szolgálatában
Harari

„A szent iratok relevánsak lehettek a középkorban, de hogyan kalauzolhatnának el bennünket a mesterséges intelligencia, a biológiai tervezés, a globális felmelegedés világában? Az ateisták kisebbségben vannak.” Harari megfeledkezik arról, hogy ő könyvében a világot nem az emberisség egészének, még csak nem is a többségének, hanem a még midig szúk elitje írja. Az emberiség óriási többségének fogalma sincs arról mi a mesterséges intelligencia, a biológiai tervezés, a globális felmelegedés és a kiberhadviselés.

A vallások elmaradnak a valóság mögött.

Az ortodox egyházak, az ortodox zsidók, keresztények és a mohamedánok nagyon. A római katolikusok pedig viszonylag egyre inkább.
Most csak a magam statisztikai hovatartozásom alapján, és azért, mert ez gyengíti leginkább a Nyugat erejét, a római katolikus egyház válságával foglalkozom. Ennek az egyháznak az elmaradása már ötszáz éve is egyértelmű volt. Európa ebben a fél évezredben azért nem maradt le, mert a puritán népeinek nagy többsége a reformációhoz csatlakozott.
A Római Pápaság azért nem fogadta el a reformáció vívmányait, mert még mindig indoktalanul gazdag volt. A hatvanas években tölthettem fél évet Itáliában, és megállapíthattam, hogy a pápák közelében lévő bíborosok mennyivel fényűzőbben éltek, mint a királyok az Alpoktól északra. Ennek a mesés vagyonnak a védelmében döntöttek úgy a pápák, hogy a papok ne házasodhassanak, ne lehessenek az egyházi vagyonuknak örökösei. Ez akkor racionális döntés volt, de ezt fenntartani akkor is, súlyos károkozás. Jelenleg nemcsak a főpapok, de a klérus alsó vezetői is a ragjukhoz, szerepükhöz képest szegény fizetésből élnek, alamizsnából gazdálkodhatnak. Ugyanakkor a legnagyobb kincs, az egyház tekintélye mögött nem áll annak megfelelő jövedelem. A katolikus papság viszonylag rosszul fizetett szakma lett, amihez a nemi ösztönüket sem élhetik ki. Ezért a fiatalok legértékesebb része elretten ettől a pályától. A legjobb utánpótlás a papok gyermekei lennének, de az az út el van zárva, mivel a katolikus egyháznak még száz éve is, mesés vagyona volt, a kléruson belüli érvényesülés nemcsak erkölcsi, de anyagi jólétet biztosított.
Ezt mindennél jobban bizonyítaná az adat, hogy a protestáns papok hány százaléka született papi családban.
A római katolikus vallás másik nagy hátránya, hogy a kléruson belül a nőknek nincs érvényesülési lehetőségük. Az egyházi szertartásokban feltűnő, hogy a résztvevők nagy többsége nő és viszonylag idős. Ennek ellenére a klérusban csak alsó pozíciójuk lehet.
A vallások jelenkori legnagyobb hibája, hogy a hívei szexuális életétnek szabályozására koncentrálnak. Az még a múltban szükségszerű volt, hogy a vallás szerint nemcsak a fajunk, de még az egyének sorság is az isten alakítja. Ezt kell elfogadtatnia minden olyan társadalomnak, amelyikben a nagy többség sorsa determinált. Az osztálytársadalmakban csak az osztályon belüli szűk kereteken bel volt az egyéneknek szerepük. Ezt a determinációt isteni akaratnak lehetett minősíteni. Az mégis túlzás volt, hogy az utódok születése, a fogamzás is isteni akaraton múlt. Ez azonban anakronizmussá vált, amikor a fogamzást óvszerrel, pasztillával lehetett megakadályozni. Ez a teológiai úttévesztés azonban lelepleződött a fogamzásgátlás megoldhatóságával. Ezt megelőzően el lehetett hitetni, hogy a szexuális vágyunk kielégítésért ugyan felelősek vagyunk, de ennek az eredménye az isten akaratán múlik.
A római katolikus egyháznak a fogamzásgátlók használata elleni hisztérikus harca azért okoz óriási kárt, mert az emberiség tízezer éve túlnépesedő. Ennek kényszere miatt a vallások is szótlanul elnézték a többség nyomorát, a nemzetek egymás közti háborúzását és a tudásvágy üldözését. Azt ugyan nem állítom, hogy a római katolikus népek csak azért maradnak le a reformátusokhoz képest, mert több gyermeket vállalnak, de az mégsem vitatható, hogy elsősorban ez az ok.
A református vallás fölénye azért nagyobb a katolikussal szemben erősebb Amerikában, mint Európában, mert a latin-amerikai országokban sokkal nagyobb a vallás politikai tatalma. Ez jelentkezik abban, hogy a fogamzásgátlás elleni tiltakozás jobban érvényesül a jogalkotásban a katolikus Latin-Amerikában, mind Dél-Európában. Amerikában a lakosság harmadát kitevő latin népek számára nincsenek a fogazásgátlás elleni korlátozások, ezért ott a latin etnikumúak és a négerek is lassabban szaporodnak, ezért lassabban maradnak le a protestánsok mögött.
Ezt Harari is jól látja, hiszen a saját országában különösen nagy a judaizmuson belül a viselkedési különbség. „Nem sok minden szól például a vallásos ösztönzésű nőgyűlölet, vagy a kasztalapú diszkrimináció mellett.” Az anyajogra épült vallás a templomokban alacsonyabb rendű helyre szorítja a nőket.
Japánban, „Tudatosan vagy öntudatlanul számos mai kormány követi a japán példát. Átveszik a modernitás egyetemes eszközeit és struktúráit miközben a tradicionális vallások segítségével igyekeznek megőrizni egyedi nemzeti identitásukat. a japán állami sintó szerepét tölti be kisebb, vagy nagyobb mértékben az ortodox kereszténység Oroszországban, a katolicizmus Lengyelországban, a sita iszlám Iránban, a vahabizmus Szaúd-Arábiában, és a judaizmus Izraelben.” Harari ezeket a kulturális kövületeket akarja közös államokká átalakíthatóvá tenni. 
E fejezet utolsó néhány sora jól jellemzi Harari elképzelését a különböző kultúrájú etnikumok közös szuperhatalmaiban.
„A globális problémáknak és lokális identitásoknak ez az ütközése testesül meg abban a válságban, amely jelenleg a világ legnagyobb multikulturális kísérletét, az Európai Uniót sújtja. Az egyetemes liberális értékekre alapozó EU éppen a széthullás peremén ingadozik az integráció és a bevándorlás nehézségei miatt.”
Erről éppen ellenező a véleményem. Európa nyugati fele azért lehetett az elmúlt ezer év motorja, mert sok államra, városi autonómiákra tagoltan fejlődhetett.

9.
Bevándorlás
Lehet, hogy a vegyes kultúrák jobbak

Ennél jobb, vitámra serkentő címet Harari aligha találhatott volna. Erre a problémára már középiskolás koromban haraptam rá. A Horthy rendszer társadalmi támogatást azzal kapott, hogy elfogadtatta a közvélemény nagy többségével az elődleges nemzeti célnak Trianon revízióját. Trianon előtt ugyanis a Habsburg Monarchia, azon belül is az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország volt a Nyugat legheterogénebb állama. A Magyar Királyságban az államalkotó magyarság soha nem volt abszolút többségben, ennek ellenére mindig úgy működött, mintha csak a magyarok országa lenne.
A magyarságnál fejlettebb etnikum csak a szászok voltak. Ezek eleve élvezhették 1848-ig az önkormányzatúságukat. Az Oszmán Hódoltság után a betelepített svábok is valamivel megelőzték az államalkotó magyarságot, de politikai súlyuk csak a náci Németország vonzásában nőtt meg.
A lakosság hat százalékát kitevő zsidó kisebbségnek alig volt politikai és gazdasági szerepe a vasúthálózat kiépítése előtt. Alig ötven év alatt azonban a gazdasági és társadalomi élcsapat lettek. Gazdasági értelemben ez a kisebbség lett a tőkés és tudományos elit, a polgárság. Azt a ritka politikai és gazdasági forradalmat a magyar történészek máig sem dolgozták fel. Ha megtették volna, akkor világossá válna, hogy a mi nemzeti tragédiánk nem a tatároktól Möh9ná, az oszmánoknál Mohácson vesztett csaták voltak, hanem a mintegy 400 ezer zsidó elvesztése. Becslésem szerint, ezek egy főre jutó vagyona tízszerese, az évente megtermelt jövedelme négyszerese volt az országos átlagnak. Ezzel szemben Trianonban elveszett közel tízmillió lakos átlaga a megmaradt magyarénál harmadával kisebb volt. Az elcsatolt területeken gazdag magyarok csak a Kisalföldön és Bácskában éltek. A magyarokkal hasonló gazdagok csak a kis-alföldi szlovákok, gazdagabbak pedig csak a bánáti svábok voltak.
Azt nem állítom, hogy e becslésem egy alapos tudományos felméréssel szemben is megállná a helyét, de az szomorú, hagy a történészeink nem végeztek hasonló munkát. Nem véletlenül, mert sem a kormányok, sem a közvélemény nem háborgott volna az ilyen tárgyilagosságra törekvésen. Még most is háborogni fognak a bátorságomon. Ennek ellenére az a véleményem, hogy jelenleg is harmadával jobban élünk, mint akkor élnénk, ha megmarad nekünk az egész Kárpát Medence.
De van egy megalapozottabb példám is. Meglepett, amikor vagy negyven éve a kezembe került egy ENSZ statisztika a tagállamok társadalmi fejlettségi sorrendjéről. Ezen a tíz legfejlettebb sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Új-Zéland, Ausztrália, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Ez a sorrend az óta csak annyit változott, hogy Ausztrália két hellyel előbbre lépett. Ez a ragsor a ma ismerek között a legjobb, mert három mutató, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság eredője. Nem véletlen, hogy ezt csak az ENSZ használja, az államok nem. A sorrenden belül két tény meglepett. Ezt miért nem használják, másrészt, hogy az Egyesült Államok az utolsó, nemcsak hat kis protestáns nemzeti állam előbb van, de a másik három óceánokon túli volt angolszász gyarmat utódállama is. Ez óta ezt a tízes rangsort nyomon követem, és keresem a magyarázatát is.
Amikor először láttam, akkor még az Egyesült Államokat tartottam a leggazdagabbnak. Aztán ott töltöttem három hónapot, rájöttem, hogy Ausztrália csendesen sikeresebb. Ma már tudom, hogy az Egyesült Államok azért az utolsó a négy volt angolszász gyarmat mögött, mert a lakosságának kétötöde néger és latin-amerikai. A másik háromban ezek aránya fel sincs ezeknek. Kanada hideg a négereknek és a latin-amerikaiaknak, hiszen nagy többségük az Egyesült Államok déli harmadban él, és ezek déli testvérei is oda akarnak menni, ahol a nyelvüket, a spanyolt és a portugált sokan beszélik. Jelenleg is a Mexikónál is sokkal szegényebb közép-amerikai országokból akarnak az Egyesült Államok déli államaiba betelepülni. Kanada is már elérhetetlen messzeségben van Közép-Amerikától, nem is szólva a két óceánokon túli befogadó államtól, ahol a befogadás feltétele még sokkal szigorúbbak.

A fő indok azonban az, hogy a latin-amerikai népek is az Egyesült Államokban élnek a legjobban. A kommunikációs csatornák szinte semmit nem árulnak el, hogy melyik országban hogyan élnek a latin-amerikaiak, az amerikai négerek, az arabok és a Szaharától délre élő feketék. Harari is azért nem tudja lekövetni a különböző kultúrák vonulásait, mert nem veszi tudomásul, hogy a Nyugat jóléti államainak alsó tizedéhez képest hogyan él az elmaradt országokban a lakosság többsége. Ezek figyelmen kívül hagyása miatt a liberális kormányok nem veszik tudomásul, hogy százszor annyian jönnének, mint amennyi befogadása megvalósítható akkor is, ha a kilátástalan bevándorlásnak néhány százalékos sikere kínálkozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése