Olaszország az EU első nagy súlyú betegje

Kopátsy Sándor                PE                   2018 11 25

Olaszország az EU első nagy súlyú betegje

Az Európai Unió megalakulása azt jelentette, hogy az alapító Németország és Franciaország eleve nem Európa szuverén országainak a közösségét, hanem az alájuk rendelt Európai Egyesült Államokat akart. Ezt jelentette az, hogy eleve megszabták, hogy a költségvetési hiány maximuma 3 százalék, az államadóságé pedig 60 százalék lehet. Amelyik tagállam ezt a küszöböt átlépi, legyen megbüntetve. Ez a követelmény eleve azt jelentette, hogy a tagállamok szuverenitásuknak ezt a két alapvető jogát elvették.

A két alapító, Németország és Franciaország nem azt nézte, hogy mennyire eltérő volt előleg nemcsak a leendő tagországoknak, hanem a világ szuverén államainak is az inflációja és az államadóssága. Nem véletlen, hogy a mediterrán országok költségvetési hiánya háromszor akkora volt, mint a németeké és a skandinávoké. Ebből következően háromszor akkora inflációra voltak kényszerülve, mint a németek. De még a sokkal nagyobb infláció, vagyis a mediterrán államok fedezet nélküli pénzteremtése sem volt elég, hogy ne adósodjanak el jobban, mint a puritán államok. Az eladósodást azonban reálisan kellene mérni. Jelenleg minden eladósodási statisztikában messze Japán az első, a nemzeti jövedelem kétszeresénél is nagyobb az államadóssága. Ellenben, ha normális mércét alkalmazunk, a legkevésbé eladósodott az ország. A japán kamat a legalacsonyabb a világon, ennek ellenére nagy a lakosság megtakarított pénze. Ezt a pénzt veszi fel a jegybank. Nem azért, mert hiánya van, hanem azért mert ebből más államok, elsősorban az Egyesült Államok államkölcsöneit vásárolja. Ez az ország a lakossági megtakarításokat veszi alacsony kamatokkal, és azt fekteti be más államok magasabb kamatú értékpapírjaiba. Ezért aztán a hitelminősítők még soha nem találták a japán államadóságot kockázatosaknak.

Ezzel szemben az euró övezetben a mediterrán országok boldogan adták el az övezet puritán országainak a hiányuk fedezésére szolgáló államkölcsöneiket. Azzal azonban nemcsak Brüsszelben, de még a hitelminősítők sem számoltak, hogy ezek az állampapírok soha nem lesznek visszavásárolva. Jelenleg az euró övezet puritán, takarékos államai ezermilliárdos nagyságrendben vásárolták a mediterrán államok számukra magas kamatozású kölcsöneit. Arra építettek, hogy Németország vállalni fogja az mediterrán államok eladhatatlan, visszafizethetetlen államkölcsöneit. Ez be is következett. Németország megtesz mindent annak érdekében, hogy a mediterrán országok kölcsöneit ne kelljen leírni.

A három kisebb mediterrán ország öt éve azért nincs államcsődben, mert Németországban nem vallják be, hogy a spanyol, portugál és görög állampapírok nem érnek semmit. Ezt a brüsszeli bürokrácia is kiszolgálja. Azt pedig eddig elhallgatták, hogy a legnagyobb adós, Olaszország is menthetetlen helyzetben van.

2012-ben a 27 tagország közül 23 költségvetésének volt nagyobb a hiánya a papíron megengedhetőnél, de egyiket sem büntették meg. Jelenleg az olasz államadóság a nemzeti jövedelem 131 százaléka. Olyan szakember még Brüsszelben sem található, aki kimerné jelenteni, hogy ez akár egy generáció alatt is ledolgozható. Most azt javasolják, hogy Olaszország azt vállalja, hogy évente 3.5 százalékkal csökkenti az államadósságát. Ezt is legfeljebb ígérni lehet, betartani azonban még akkor sem, ha az EU alapokmányában előírt büntetéstől eltekintenek, és elnézik, hogy nemcsak Olaszország, de a másik három mediterrán ország is kilép az euró övezetből, az államadósságukat leírhatják, és a valutájukat 30-50 százalékkal leértékelik az euróval szemben. Vagyis az EU stratégiáját átállítják az Európai Egyesült Államokról, az Európai Szuverén Államok Szövetségére. Az EU jelenlegi 27 tagja között olyan nagyok a kulturális és gazdasági különbségek, hogy egyesült állam keretében működésképtelen lenne. Ezek számára csak a lakosság és az áruk szabad áramlása lehet előnyös. Már a munkaerő szabad áramlása is csak akkor oldható meg, ha az értékét a kibocsájtó országnak megfizeti a befogadó.

A vámhatárok nélküli árumozgatás is csak akkor nem kártékony, ha a tagországok mindegyikének nemzeti valutája van, és annak értékét az igényéhez igazíthatja. Ezt Magyarország bebizonyította, amikor mivel nem vették fel az euró övezetbe, sértődötten a hitelpiacon átértek a svájci frankra. Azzal szinte senki nem számolt, hogy ezeknek a hiteleknek ugyan alacsony volt a kamatja, de nehéz a visszafizetése. Szerencsénkre, a kétharmados többségre jutott Fidesz felszámolta ezt a kalandozást, a vele járó veszteségeket megosztotta az adósok, a bankok és az állam között. Ugyanakkor elkezdődött a forint leértékelődése, az euró ára a 260 forintról 320-ra emelkedett. Ettől aztán varázsütésre, jóra fordult a sorsunk.

A külkereskedelmi mérlegünk jóra fordult. Nőtt az exportunk, csökkent az importunk. Hosszú távon még többet jelent, hogy a külföldi befektetők számára negyedével csökkentek a bérek. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy a tőke ezért jön szívesebben, mert olcsóbb lett a munkaerő, és kevesebb az adó.

Még nagyobb fordulat történt a turizmusban. Ezt a viszonylag nagyobb közbiztonságunkkal magyarázzák. Ez is hozzájárult, de a főszerepet az játssza, hogy az ide érkező külföldiek eurója hegyedével többet ér, a kiutazók forintja pedig ilyen arányban kevesebbet.

A legnagyobb eredményt azonban az hozta, hogy a bérek az EU átlagához képest jelentősen csökkentek, annak ellenére, hogy azoknál jobban emelkedtek. A forint leértékelésénél nagyobb ajándékot nem kaphattunk volna külső segítséggel.

Ami az utóbbi években a foglalkoztatásunk területén történt, annak mérete az én várakozásomat is meghaladta.

A Németországra szabott Európai Unió, nemcsak a négy mediterrán ország, de Franciaország számára is önpusztító.