Kopátsy
Sándor PP 2013-06-09
Minden határon át
Örömmel fogadtam
a Népszabadság hétvégi számában megjelent interjút Lengyel László és Surányi
György fenti címen megjelent könyvéről. A szerzők azzal a közös szándékukkal adták
ki ezt a könyvet, hogy ideje volna hidat verni a bal- és a jobboldal között.
Ennek a szándéknak akkor is örülök, ha reménytelennek tartom. Hidat verni csak
úgy lehet, ha mindkét oldalról közeledési szándék van. Sajnos, ilyen most
nincs. Azt ugyanis hiába várjuk, hogy az egyik oldal feladja a saját, és
elfogadja a másik véleményt. Nincs más megoldás, mint a két oldalról való
közeledésen munkálkodni.
Amennyire ezt a
szándékot Surányi Gyurinál érzem, Lengyel Lacinál a nyomát sem találom.
Keményen fogalmazva, Lengyel Bajnai győzelmét akarja, Surányi csak a nagyobb
egyetértést, bárki nyerje meg a választást.
Lengyel esetében
nyomát sem láttam annak, hogy belátná, hogy a jelenlegi helyzetért mindkét
politikai oldalt felelősség terheli. Csak Gyurcsány Ferencre tesz egy negatív
megjegyzést. Surányi azonban látja, hogy szerinte tíz, szerintem húsz éve hibát
hibára halmoztunk.
Szerintem nincs
értelme a hídverésnek azon az alapon, hogy a hibákat csak 2010 óta történtek.
Nevetségesnek
tartom, hogy a szoclib oldal fel sem veti, hogy a 2010-es választási vereségért
őket is terheli felelősség. Nyomát sem találtam hasonló mértékű vereségnek,
ahol a nyolc éves kormányzás után a szoclib oldal a 217 körzetből 215-ben
vereséget szenved.
Arról is le
kellene szokni, hogy a Fideszt kereken jobboldalnak tituláljuk, ott, ahol van
Jobbik is. Az is hiba, hogy a szoclib oldalt baloldalnak tekintjük. A
gyakorlatban baloldali és liberális szövetség. Ideje volna tudomásul venni,
hogy nem annyira a baloldal, mint sokkal inkább a liberalizmus bukott meg.
Szerencsésebb volna, ha a hídépítők a két partot közép-jobbnak és középbalnak
hívnák.
A liberálisoknak
tudomásul kellene venni, hogy akkor járnak a legjobban, ha csendben maradnak.
A rendszerváltás
után nekünk volt a legerősebb liberális parlamenti képviseletünk, és mára
letűntek.
A félreértések
elkerülése érdekében hangsúlyozom, hogy én a magyar társadalmat súlyosan
liberális hiányosnak tartom, és minden liberális reformot örömmel fogadok, de
látom, hogy a magyar társadalomban ma a liberálisok a leginkább elutasítottak.
Aki liberális zászlókkal indul a következő választáson, nem számíthat
győzelemre.
Ideje volna
válaszolni a kérdésre:
Miért lettek az
1990-ben nagyon népszerű liberálisok mára a leginkább elutasítottak?
Mert a rendszerváltást ők vitték hibás
vágányra.
Ez csak azért
nem válik beláthatóvá, mert mindenki mélyen hallgat arról, hogy néhány év alatt
a kissé túlfoglalkoztatott országból az EU legalacsonyabb foglalkoztatású
országává lettünk. Ezért tartom én, Surányival szemben, a rendszerváltás első
tíz, évét sokkal elhibázottabbnak, mind az ugyancsak elhibázott második tízet.
Ma Magyarország legsürgetőbb baja az
alacsony foglalkoztatás. Úgy nehéz lesz a hídverés, ha nem ezért építjük.
Sajnos, az a feladat még Surányinál sem kap hangsúlyt. A part másik oldalán is
legfeljebb a zászlóra van írva, de ebben az irányban nem történt semmi.
Hiába szidja
mindkét oldal a Kádár-rendszert, azt addig sokan szeretni, visszakívánni
fogják, amíg nem lesz minden munkaképesnek, és dolgozni akarónak munkája.
Nem ismeri a
magyar választók elvárásait az, aki azt hiszik, hogy az alkotmány, a legfőbb
bíróság, a jegybank függetlensége izgatja a választók nagy többségét, azzal
pedig nem törődnek, hogy lesz-e a munkájuk.
Ez nem azt
jelenti, hogy nem bölcs dolog az államapparátus néhány legfontosabb pozícióját
a választási ciklusoktól függetlenül tartani, de ez csak ott működik jól, ahol
ezekben a pozíciókban nem olyan pártemberek vannak, akik nem veszik tudomásul,
hogy milyenek a parlamenti erőviszonyok.
Az ugyan jó, ha
a jegybank elnök független, nem váltható le, de az még nagyobb baj, ha
politikai ellenzéket játszik, igyekszik keresztezni a törvényhozás munkáját. A
parlamenti ciklustól független pozíciókba csak olyanok valók, akik túl tudnak
lépni a saját pártjuk kocsmáján. Ilyen jegybankelnökünk azonban csak Surányi
volt. Lengyelt sem ajánlanám. Ennél csak az a nagyobb hiba, ha az államelnök
politizál. Kevés volt ilyen. Nem véletlenül ezeket szerette és szereti a
közvélemény.
Én ugyan
Matolcsyt jobb jegybankelnöknek tartom, mint a Simort, de ezen lehet vitatkozni.
Azon azonban nem, hogy jó az, ha a jegybank elnök nyíltan ellenzéki. Oda csak
azt való, aki tudomásul veszi a választási eredményt, a törvényhozás által
jóváhagyott gazdaságpolitikát, és nem annak örül, hogy ott árt annak, ahol tud.
A hídépítőknek
pedig azt ajánlom, hogyha fontosnak tartja Matolcsy bírálatát, akkor tegye
hozzá, hogy azért Veres János még rosszabb volt. Azon pedig Lengyel se
botránkozzon, hogy tőle nem kért tanácsot. Én legfeljebb azon botránkozom, hogy
Csikán Attilától és Surján Györgytől sem kért. Én mindkettőtől kértem volna
akkor is, ha tovább megyek, vagy mennem kell a magam útján.
Az én hídépítő
tanácsom. Mivel a folyó elválaszt, hidat kell építeni. Ehhez azt kell tudni,
hogy milyen széles és merre folyik a folyó. A folyó a magyar közvélemény. Ezért
nem tanácsos úgy politizálni, hogy a közvéleménnyel nem számolunk. Sajnos a
magyar pártok többsége, elsősorban a liberálisok nem számolnak a
közvéleménnyel. Ha a választók nem támogatják, elintézi azzal, hogy még nem
értettek a demokráciára. A demokráciának azért vagyok híve, mert a politikai
hatalom felett a választók döntnek. Aki
veszít a választáson, az rosszul képviselte a választók elvárásait.
Márpedig, aki
ebből indul ki, akkor nem mondhatja, hogy Orbán Viktor és a pártja nem a népet
képviseli. Még mindig ő, és a pártja a legnépszerűbb.
A liberalizmus
azért veszített csatát, mert rosszul értelmezik a demokráciát. A demokrácia
csak az, ami a nép többségének akaratát képviseli. Ebből fakadóan a népnek joga
van diktatúrát is választani. A demokrácia van a népért, és nem a nép a
demokráciáért. Ezt nemcsak a magyar, de a nyugati liberalizmus nem hajlandó
megérteni. Azt ugyan én is kívánatosnak tartom, hogy az ellenzéknek is legyen
befolyása, de nem arra, hogy diktáljon. De az ellenzéktől is el kell várni,
hogy vegye tudomásul a többség akaratát. Arra nincs joga az ellenzéknek, hogy a
többség akarata ellen dönthessen.
A sztálini szocialista
és a hitleri fasiszta rendszer jogos elutasítása vezetett oda, hogy megvonjuk a
választ óktól a jogot arra, hogy kit akarnak követni.
Én, felnőttként
éltem meg a fasizmust, és tudom, hogy a németek a történelmük során még nem
támogattak olyan lelkesen vezetőt, mint Hitlert. Nem volt ellenzéke, mert nem
is tűrte, de a rendszere nem a nép akarata ellenére működött. Így fogadta őt az
osztrákok óriási többsége is.
A sztálinizmust
is támogatta a lakosság többsége.
Az már a mi
szerencsénk, hogy megbuktak. De Kína is politikai diktatúra, de sikeres, és még
az amerikai közvélemény kutató szerit is a világon a lakosság legnagyobb
többsége által támogatott, ráadásul a legsikeresebb rendszere.
De azt a
bátorságot mégse veszem, hogy a lakosságtól megvonjam a jogot arra, hogy maga
döntsön, milyen rendszerben akar élni. Minden
kultúrának, a fejlettség minden szintjén más politikai felépítmény felel meg.
Ezért háborgok
azon, hogy Brüsszelben mások oktatnak ki minket arra, milyen rendszerben
éljünk. Az igaz, hogy nemcsak Lengyel és Surányi, de az én igényemnek is más
politikai felépítmény felelne meg jobban, de tudomásul veszem, hogy a népem
ilyent akar.
Mérnökként csak
azt mondom, hogy aki hidat akar építeni, annak első dolga, hogy megnézze,
milyen talajra kell a pilléreket építeni. A politikai hídépítőknek pedig azt
kell szem előtt tartani, hogy milyen népnek építünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése