Meghalt Horn Gyula

Kopátsy Sándor                   PP                 2013-06-20

Meghalt Horn Gyula

Hosszú betegség után már nemcsak politikai szereplőként, de emberként is meghalt Horn Gyula, a Kádár Jánost követő baloldalnak ő volt a legjelentősebb belföldi és nemzetközi alakja.

Sajnos, nemcsak a jelenlegi politikai elit, de még az újkori történészek sem képesek reálisan értékelni a bolsevik uralom alatti politikai szereplőket. A kommunistákat azonosan minősítik a fasisztákkal. Képtelenek megérteni, hogy a háború vége és a rendszerváltás közti időszakban csak azok lehettek politikai szereplők, akik tudomásul vették, hogy csak olyan politikának van reális esélye a működésre, amelyik tudomásul veszi, hogy nekünk a Szovjetunió elvárásaihoz kell igazodni. Aki ehhez nem tartotta magát, az leradírozták a politikai színpadról.

1947-2000 között csak azok kerülhettek a pozitív szerepet játszó politikusok sorába, akik mind Moszkvában, mind itthon a kevés meggyőződéses kommunisták körébe tartoztak. Ezt kell tudomásul venni annak, aki minősíteni akarja a Jaltában csatlós sorsra ítélt országok politikai szereplőit.

Nálam először Rajk László és Nagy Imre volt az első két pozitív történelmi szerepet vállalt politikus.

Rajk Lászlónak köszönhetjük, hogy felnőtt egy nagyon széles munkás és parasztszármazású értelmiség. Ő volt Rákosival, Gerővel és Révaival szemben a népi kollégiumok védelmezője. Ma erről említést sem tesznek, ugyanakkor felhozzák vele szemben az 1947-es választási csalást, aminek valóban ő volt a bonyolítója. A két tett politikai, társadalmi súlya között óriási a különbség. A választási csalásnak nem volt semmi politikai következménye. Moszkva minden csatlós országban a választási eredménytől függetlenül állította össze a neki tetsző csapatot. Ezt minden illene tudni. Ezzel szemben, a népi kollégiumokból kikerült nemzedék elég erőssé növekedett ahhoz, hogy leváltsa az úri középosztályt. Ezer éves történelmünkben először szabadultunk meg a születésük alapján urak hatalmától. Aki ennek jelentőségét nem érti meg, nem értheti meg nemcsak a bolsevik évtizedek, de a jelenlegi társadalmi állapotunkat sem.

Nagy Imrének köszönhettük a radikális földreformot. Semmi alapja nincs annak, hogy a földreform radikális megoldása nem a Moszkvából támogatott kommunistáknak volt köszönhető. A világi és az egyházi nagybirtokos réteg hatalmával szemben nem volt elég belső társadalmi erő. Mindszenti József, Slachta Margit befolyása ellen nem volt demokratikus többséget jelentő belső erő.

1953-ban Nagy Imre kormányra kerülése is csak Moszkvának volt köszönhető. Belső társadalmi erő Rákosi és társai leváltásához nem volt. Legalábbis olyan megoldáshoz, ami a Jaltai Egyezmény szellemével összefért. Ez még 1956 őszén is hiányzott.

1956 után a konszolidáció Kádár János érdeme. A Kádárt szidalmazók megkerülik a kérdést: Kivel lett volna humánusabb a Szovjetunióra bízott restauráció? Erre legfeljebb egyetlen személy lett volna jobb megoldás, Nagy Imre. De csak akkor, ha megáll az általa kitűzött célok elérésénél, a nemzetközi kommunista erők által elfogadhatónál, az ember arcú egypártrendszernél, amiben a piac is szerepet kap.

A Kádár rendszerben előbb az agrárfronton jelent meg Fehér Lajos, Eredi Ferenc, és társaik levezénylésével. Majd a gazdaság egészének reformálását megvalósító Nyers Rezső. Ők lettek a vidám Barakk építői.

A következő generációban néhányan ígéretesként jelentkeztek. Három nevet emelek ki, Németh Miklós, Pozsgai Imre és Horn Gyula. Az első kettő nem vállalta a kellő kompromisszumokat ahhoz, hogy az utódpárt vezetője lehessen. Többet követeltek a pártjuktól, mint amire az akkor képes volt. Horn Gyula azzal lett a másik kettőnél sokkal hasznosabb szereplő, mert megtette mindig azt a kompromisszumot, amivel az MSZP vezetője lehetett.

A szükséges kompromisszumot jelentette az, hogy sem Moszkvával, sem a saját pártjával soha semmiben nem szakított. A végzetét az okozta, hogy engedett a liberálisok nyomásának. Még nem is az volt a baj, hogy az SZDSZ-t indoktalanul bevonta a koalícióba, hanem az, hogy rájuk bízta a gazdaságpolitikát. A ciklus utolsó évben ezek aztán olyan liberalizációba kezdtek, ami a következő választáson a bukásukat idézte elő.

A mai baloldal Horn gyulának köszönheti, hogy a második pártként élhette a 2010-es választást.

A közelmúltban olvashattam Lengyel és Surányi riportját a közösen írt könyvükről. Abban mindketten dicsérik Horn Gyulát, de fordítva, mint ahogyan él látom. Szerintük, kormányzásának az első három éve volt hibás, és csak az utolsó évben, amikor Bokrosra és Surányira hallgatott, mentette meg a válságtól az országot. Ezzel ellentétben máig értetlenül állok az előtt miért adta át a választás előtt a hatalmat a liberálisoknak. Főleg a Bokrossal való szövetkezését tartom végzetes politikai hibának.

Én a Fidesz 1998-as győzelmet azzal magyarázom, hogy Horn Szövetséget kötött, mind az SZDSZ-beliekkel, mind a saját pártjában lévő liberálisokkal. A négy évvel korábbi elseprő választási sikere után 1998-ban győzött a közép-jobb Fidesz- és a Kisgazdapárt koalíciója. Ha valaki hálás lehet Surányi és Bokros tanácsaiért, akkor az Orbán és Torgyán. A liberálisok túl-hatalma elleni tiltakozás volt a közép-jobb koalíció.

Mivel a magyar társadalom súlypontja valahol a közép-jobbtól is kissé jobbra van. A liberálisok minden győzelme a jobboldal erősödésével jár.

A 2002-es választások után az MSZP liberális szárnya ugyan még egyszer megerősödött, a kormány, majd a pártélére került a liberális Gyurcsány. Ezzel aztán sínre került a Fidesz 2010-es elseprő győzelme. Ezt az ellenzék kétharmados győzelemnek tekinti, pedig a választó körzetek 99 százalékának megnyerését jelentette. Jelenleg az ellenzéknek csupán két körzetében megválasztott képviselője ül a parlamentben.

A rendszerváltás történetét úgy is fel lehet fogni, hogy a liberálisok taktikai sikereket értek el, de ennek mindig az ellentábor aratta le a választási következményét.

1990-1994.

A rendszerváltás előtt az állampárt liberálisainak sikerült a közép-jobb pártként nyertesnek ígérkező Demokrata fórum élére a Kisgazdapártból odahozott, az úri középosztályt képviselő, konzervatív Antall Józsefet ültetni. Akinek a megnyert választás után sikerült alkotmányos konzervatív kormányt létrehozni. Aki a liberális SZDSZ-el kötött paktumot, a saját pártja közép-jobb erőivel szemben.

Látszólag a liberálisok minden terve sikerült.

1994-1998.

A választáson közép-jobb jellegétől megfosztott Demokrata Fórum, a demokráciák történelmében példátlan arányú vereséget szenvedett. Ezzel szemben az előző választáson nagyon gyöngén szereplő MSZP megnyerte a körzetek közel 90 százalékát, és a törvényhozásban abszolút többséget élvezhetett. A hoppon maradt SZDSZ és az MSZP nagyon erős liberális szárnya azonban gyorsan kapcsolt. Koalíciót kötöttek az MSZP-el. A közelgő választás előtt a liberálisok teljesen magukhoz ragadták a hatalmat, és végzetesen liberális politikát folyattak.

1998-2002.

A liberálisok uralmának aztán meg is lett az eredménye. 1998-ban a választáson a közben közép-jobb párttá átalakult Fidesz kapta a legtöbb szavazatot, és a romantikus parasztpolitikát folytató Kisgazdapárttal közép-jobb koalíciós kormányt alakíthatott. A kormányzáshoz azonban sem kellő káderállománya, sem kellő politikai tapasztalat nem volt.

2002-2010.

2002-es választárból a Horn után a karakterét elvesztett MSZP került ki a legerősebb, de gyedül a kormányalakításra nem képes pártként. Az SZDSZ-el koalícióra kényszerült. A liberálisok azonban nem voltak megelégedve a számukra nem eléggé liberális Medgyessy Péter miniszterelnökségével, és a liberális Gyurcsány Ferencet ültették a miniszterelnöki székbe. Aki rövidesen a pártelnökséget is átvette. Liberalizmusa és stílusa azonban megalapozta a szoclib koalíció katasztrofális bukását.

2010…

A rendszerváltás tapasztalatiból csak egyetlen párt, a Fidesz, és annak elnöke, Orbán tanult. Ő volt az egyetlen politikus, aki felismerte, a gőzelemhez az kell, hogy a Fidesz olyan közép-jobb párt legyen, mint amilyen a Demokrata Fórum volt Antall József előtt. A Fidesz teljes átalakítása közép-jobb párttá 2010-re befejeződött. A rendszerváltáskor a semmiből indult liberális pártocska voltak. 2010-ben, a nyugati demokráciákban példátlan választási győzelem birtokában uralkodhatnak.

Orbán volt a rendszerváltás után az egyetlen, aki tudta, mivel nyerhetik meg a legkönnyebben a választók bizalmát, a közép-jobb, nemzeti, klerikális jobboldali politikával.

Ilyen fölényt csak ott lehet elérni, ahol a többi párt nem a választók politikai elvárásaihoz igazítja politikáját, hanem az ideológiához akarja csábítani a választókat.

Horn Gyula is annak köszönhette az 1994-es elseprő győzelmét, hogy azokra épített, akik a rendszerváltás után vesztettek. Amikor a rendszerváltásban nyertes liberálisok befolyása alá került, azonnal megbukott.

Orbánnak és a Fidesznek az is a szerencséje, hogy Hornnal kihalt a károsultak igényeit képviselő baloldal.

Az MSZP liberálisai ugyan győzhettek azzal, hogy Gyurcsányt állították az MSZP élére, de az ő, és a csapatának liberalizmusa annyira ellentmondott a közvélemény elvárásának, hogy könnyű diadalt arathatott a Fidesz. De ebből a szoclib szövetség semmit sem tanult, és jelenleg is a sem szavazótáborral, sem kiépül pártszervezettel nem rendelkező liberálisok törekednek a hatalomra.

Egyetlen szerencséjük, hogy az MSZP-nek nincs többé Horn Gyulája, és nem kell félni, hogy a rendszerváltás károsultjai összefognak a Fidesz ellen.

Azt pedig ideje volna megtanulni a hatalom jelenlegi birtokosainak, hogy a második világháború és a rendszerváltás között csak két személynek volt maradandó pozitív hatása Európa egésze számára. Ez pedig Kádár és Horn.

Kádár mutatta meg, hogy a ránk kényszerült bolsevik rendszerben is van mozgásszabadság, ha nem is sok, de a lehető legtöbb.

Horn volt az első bolsevik, aki megmutatta, hogyan kell reagálni arra, hogy Európa nyugati felén megbukott a kelet-európai kultúrára szabott bolsevik rendszer. Ezt a nyugati politikai elit százszor jobban látja, mint a magyar. Minket sokkal inkább az jellemez, hogy politikusainkat túlértékeljük. Kádár és Horn esetében ennek a fordítottja dívik.