Hol jelent meg a Homo Sapiens?

Kopátsy Sándor               EB                     2013-06-11

Hol jelent meg a homo sapiens?

Az Ausztráliában töltött hónapoknak köszönhetem, hogy felismerhettem, fajfejődés, vagyis a korábbinál fejlettebb fajok csak ott és akkor jelenhettek meg, ahol lényegesen változott a természeti környezet. Változatlan környezetben áll a biológiai fejlődés órája. Ezt a fajfejlődés számos példájával bizonyítottam. Az azonban eszembe sem jutott, hogy a fajfejlődés legutolsó minőséi ugrása az ember megjelenése látszólag ennek ellen mond. Fel sem vetődött bennem elméletem legnagyobb cáfolata, a saját fajom megjelenése. Tudomásul vettem, hogy az előemberek, végül az ember is Afrikában jelen meg. Nem is kerestem erre a magyarázatot.

Ezért ér villámcsapásként a hír, ami szerint két bölcsőnk is volt.

Az antropológusokat egy tíz éve Flores-szigeten talált előember állította kérdések elé.

„A homo floresiensis kapcsán sokáig folyt a vita arról, az alig egy méter magas egyedek atropológialag degenerálódott modern emberek-e, vagy a szigeten elzártan kifejlődött, önálló homofajhoz tartoznak. Manapság a tudósok többsége elzártan kifejlődött, önálló homofajhoz tartoznak. De ha ez így van, hogyan lehetséges, hogy a csontmaradványok 18.000 ezer évesek, vagyis, hogy a hobitok legalább 10.000 évvel tovább éltek, mint – a modern ember kivételével – minden más modern emberfaj, például a Neander-völgyi ember, amelynek azonban az agytérfogata jóval nagyobb volt, (mintegy 1.600 köbcenti) hobitokénál, sőt a (mintegy 1.250 köbcentis) mai emberénél is. A H. floresiensis agytérfogata mindössze 420 köbcenti volt, alig harmada a mai emberének. Vagyis a hobitok egyértelműen felborították azt az elméletet, hogy az emberré válás útján egyre nagyobb agytérfogatú fajok jelentek meg, újabb lökést adva ezzel a fejlődésnek.”

Végre tehát szembe kerültem saját fajfejődési elméletemmel az emberi faj fejlődésének tekintetében is.

Darwin nem tett minőségi különbséget a fajok horizontális és vertikális fejlődése között. Számomra, az adott szinten megjelenő eltérő fajok egészen más törvények alapján alakulnak, mint a fejfejlődésben előrelépést jelentő fajok megjelenése.

Amit zseniálisan Darwin felismert, az csak az azonos szinten megfejlő fajok kialakulására igaz. A korábbinál fejlettebb faj, az én nézetem szerint, csak a nagyon jelentősen más éghajlati környezetben jelenik meg. Az egyenlítő közelében nagyon sok faj van, de azok mind az adott szintet képviselik. Ezért stagnál a fajfejlődés szintje a mély tengerekben százmillió évek óta. Ezért marad meg a hüllők világa 130 millió éve a kontinenstől izolált Galapagos-szigeteken, azért maradt az erszényesek szintjén 130 millió éven keresztül Ausztráliában.

Arról nincs adatom, de elméletemből az következik, hogy az egyenlítő térségében élő emlős fajok is északról vándoroltak oda, nem ott alakultak ki.

Elméletemet csak cáfolta az, hogy az emberek fajai Afrikában jelentek meg, és onnan terjedtek északra. Abból ugyanis az következik, hogy az emberszabásúak is északról vándoroltak Afrikába. Ezt cáfolják az ismert leletek. Csak az igazolná a felfogásomat, ha északon találunk korábbi homoidákat. Az, hogy eddig nem találtunk bizonyítékot, még nem cáfolat. A nem találásnak lehetnek okai. A párás hidegben nem olyan maradandók a csontok, mint a száraz melegben.

Az is jelentős bizonyíték lenne, ha a genetikusok megállapítják egy sor a trópusok közelében élő fajról, északon jelent meg. Nem tudom, de szeretném tudni, hogy a szibériai tigris vándorolt-e délre, vagy a trópusi ment északra. A barlangrajzok azonban engem bizonyítanak, hiszen azokon számos olyan faj van, ami ma már csak Afrikában él.

Azt, hogy az agy térfogata alapján állapítsuk meg a fajok fejlettségét, hibás. Az egy méteres floresi emberke agya a súlyához képest nagyobb, mint a modern emberé. A bálnák, az elefántok agya sokkal nagyobb a kutyáénál, de akár az emberénél is.

Nem kételkedem, hogy egyszer igazolódni fog az elméletem. A korábbinál fejlettebb fajok csak ott jelenhetnek meg, ahol nagyon jelentős éghajlatváltozás történt.

Véleményem szerint, az emlősök is északon, a hidegebb éghajlaton alakultak ki. Ezt bizonyítja, hogy az északról meg nem közelíthető Ausztráliában nem jelentek meg. Erre először a barlangrajzok hívták fel a figyelmemet. Aztán Ausztráliában, ahol 130 millió éve állt a biológiai fejlődés órája.

Az emberszabásúak, mindenek előtt az ember Afrikában való megjelenése nem fér bele ebbe a teóriába, hiszen ott fajunk megjelenése idején sem volt jelentős éghajlatváltozás.

Az emberi faj viszonylag rövid eddigi élete is azt bizonyítja, hogy ott történetek az előrelépések, ahol a természeti környezet jelentősen megváltozott. A trópusok közelében, önerőből, nem történt lényeges előrelépés.

Fajunk életvitelében az első minőségi változás is a messzi északon történt, ott alakult ki először állattartó társadalom, jó tízezer évvel a felmelegedés megindulása előtt.

A Társadalomtudósok szinte tudomásul sem vették, hogy a jégkorszak alatt, mintegy 25 ezer éve kialakult a rénszarvastartó pásztorkodás. Ebben három faj, az ember, a rénszarvas és a kutya szorult helyzetében, tehát kényszer hatása alatt, kooperációt alakítottak ki.

Annak ellenére, hogy a jégkorszakot követő felmelegedés során is hasonló kooperációk történtek az ember, és a szorult helyzetükben lévő néhány állat domesztikációja történt, ennek az egymásra utaltságnak a ténye máig nem vált felismertté. Nem figyelt fel senki arra, hogy az ember csak azokat az állatokat tudta tartósan domesztikálni, amelyek nélküle életképtelenekké váltak. Az is tény, hogy az ember csak azokat az új környezeti adottságoknak kiszolgáltatott állatokat vette védelmébe, amelyeket saját érdeke szolgálatába állíthatott. Ahol, nem volt bajbajutott állat, Ausztráliában, nem is történt társadalmi előrelépés. Ahol volt ugyan ilyen állat, de nem elég erős az igavonásra, mint például a két Amerikában, nem is jelenhetett meg a szántóföldi földművelés, ott megállt a fejlődés a kapáskultúráknál.

Arra sem figyeltek fel fajunk korábbi életének kutatói, hogy a magas hegyekben lakó emberek közösségei megelőzték a síkságiakat. Az Andokban, a Himalájában, Etiópiában jóval előbb megjelentek a kapás növények, mint ahogyan a jégkorszak megszűnése után az első öntözéses kultúrák kialakultak.

Ezt a tényt azzal magyarázom, hogy a magas hegyekben a kemény telek elkerülhetetlenné tették a télre való felkészülést, a nem termő évszakokban a fűthető téli szállásról való gondoskodást.

Erre az állításomra egyelőre kevés a bizonyíték, de ma már tudományosan megállapított, hogy a kultúrnövények ősei a hegyvidékek flórájából kerültek ki. A közelmúltban olvastam, hogy a burgonya kapás termelése az Andok hegyei között, tehát viszonylag nagy magasságban, ahol hosszú és kemény a tél, már 16 ezer éve megjelent. Sok száz izolált magashegyi völgyben egymástól függetlenül termelték. Ez történt Mexikó térségében a kukorica esetében is.

A biológusok nem figyeltek fel arra a tényre, hogy a jégkorszakot követő öntözéses kultúrák haszonnövényei már készen álltak. A búzát, az árpát, a kölest, a rizst nem akkor nemesítették haszonnövénnyé, hanem készen kapták. A haszonnövénnyé válás ideje ugyanis nagyon hosszú szelekciós folyamat, aminek tehát előtte meg kellett történni.

Ezek a gondolatok vezetek odáig, hogy fajuk társadalmi fejlődésének északra húzódását a négyé évszakos éghajlattal magyarázzam. Ez a jelenség felismerése késztetett arra, hogy egyik első könyvemben, a Nyugat felé címmel megjelentben, azt boncoljam, miért vonult a kultúra a Közel-Kelettől, és Egyiptomból fokozatosan északnyugtra egészen Skandináviáig. Az ember ott fejlődött jobban, ahol egy évben négy éghajlathoz kellett igazodni, és ahol a hosszabb, keményebb télre kellett felkészülni.

Ezt ma már röviden azzal fejezem ki, hogy nemcsak a fejlettebb fajok megjelenése, de a fejlett faj tovább fejlődése is csak ott sikeres, ahol a változó természeti környezethez kell igazodni.

Visszatérve tehát a kiindulási témára, hogy az előemberek, és végül a homo sapiens megjelenése aligha történhetett Afrikában, csak idő kérdése, hogy a tudomány bizonyítékot találjon arra, hogy fajunk is valahol északon, a hidegebb éghajlaton jelent meg. Ősszüleink utódai nem Afrikából rajzottak szét, hanem először a számukra, mint mindene emlősállat is, a kényelmes meleget keresve vándorolt Afrikába. Ez lehet, hogy nem hamar derül ki, hiszen még ott sem tartanak az ebben illetékes tudományok, hogy keressék az igazságot.