A külsőkkel szembeni államadósság lényegében emisszió

Kopátsy Sándor PG 2011-07-17

A KÜLSŐKKEL SZEMBENI ÁLLAMDÓSSÁG LÉNYEGÉBEN EMISSZIÓ

Szegény Keynes nem gondolhatott arra, hogy a pénzteremtésnek lesz egy másik módja is, mint az infláció. Az állam hitelt vesz fel.

A liberális közgazdászok az inflációt az ördögtől származó rossznak tartották. Pedig a modern pénzügyi rendszer nagy, de veszélyes találmánya, ami nélkül pénzügyi béna kacsa az állam. A modern gazdaságban csak az állam joga pénzt teremteni. Ennek eddig az volt módja, hogy az állam, illetve az ezzel megbízott bankja, fedezet nélküli pénzt teremt, dob a piacra. Ezt hívták inflációnak, pénzrontásnak.

Keynes volt az első, aki felismerte, hogy a gazdaság ritmusban tarásához néha arra van szükség, hogy az állam rontsa a pénz értékét. A gazdaságban a termelési tényezők keresletének és kínálatának egyensúlya ugyanis fontosabb, mint a pénz stabilitása. A társadalomnak annyi pénzre van szüksége, amennyi mellett optimális a gazdasági növekedés. Tekintettel arra, hogy negatív kamat akkor sem lehet ártalmatlan, ha arra volna szükség. Ezt csak inflációval lehet megoldani azzal, hogy a tényleges kamat akkor is működhet, ha a reálkamat negatív. Márpedig az élet számos példát mutatott arra, hogy objektív szükség van a negatív reálkamatra.

Bármekkora előnye is van annak, hogy az állam pénzt teremthet, nagy a veszélye annak, hogy az állam a könnyebb megoldás érdekében a kívánatosnál több pénzt teremt. Az elmúlt száz év azt bizonyította, hogy az állam könnyelmű pénzteremtő, ezért ezt a tevékenységét állandó kordában kell tartani.

A brüsszeli bürokraták azt hitték, hogy azzal, hogy az euróra áttért országokban elég, ha az euró teremtése a Központi Bank kezében van. Nem vették tudomásul, hogy a külső eladósodás is pénzteremtés, csak ennek nincs az euró vásárlóerejére hatása. Az államadóságnak ugyanis két ellentétes formája lehet. A lakosság felé, és a külső hitelezők felé történő eladósodás.

A lakosság felé történő eladósodás nem jelent pénzteremtést, hiszen csak annyival nőtt az állam adóssága, mennyit elvont a lakosság megtakarított jövedelméből.

A külsők felé történő eladósodás azonban pénzteremtés. A külső hitelkők pénze vándorolt át az állam pénzévé, aminek visszafizetése csak pénzkivonással oldható meg.

A brüsszeli bürokrácia és a Központi Bank csak arra figyelt, hogy ne fusson el a költségvetési hiány. Azt nem vette tudomásul, hogy ez csak akkor pénzteremtés, ha külföldi hitelből adósodik el az állam. Máig csak az államadósság nagyságát nézik, nemcsak a bürokraták, de a szakmai körök is.

Arról beszélnek, hogy Japánnak mekkora az államadósága, de azt figyelembe sem veszik, hogy japánnak az adóssága döntően a saját lakosságával szemben van, ugyanakkor óriási értékben van devizakészlete, és amerikai állampapírja. A japán állam ugyan a lakossága felé el van adósodva, de ennél nagyobb hitelezője az Egyesült Államoknak, és ráadásul óriási devizakészletek felett rendelkezik.

Ezzel szemben nálunk az államadósság szinte kizárólag külföldiekkel szemen van, tehát ha ki kell fizetni, a társadalom egésze lesz szegényebb.

Az államadósság nagyságának a túlhangsúlyozása jellemző a közgazdaságtan elmaradottágára.

Az államadósság csak akkor negatív jelenség, ha külföld felé jelentkezik, és drága, vagyis magas a kamatja. Vagyis, ha az államadósság terhe nagy. És ebben van a nagy különbség. A görög államadósság azért kezelhetetlen, mert nemcsak nagy, hanem irreálisan maga kamatot kell fizetni érte.

A jó mutató az államadósságnak a nemzeti jövedelemhez viszonyított, külföldre irányult költsége. Még ez sem volna negatív, ha a felvett hitelek hazai hozadéka magasabb volna, mint a kifelé fizetett kamat.