AZ OSZTÁLTÁRSADALMON VALÓ TÚLLÉPÉS
AZ OSZTÁLTÁRSADALMON VALÓ TÚLLÉPÉS KULCSA
AZ EMBERISÉG HÁROMÖTÖDÉNEK FELADATA
A TÚLSZAPORODÓ EMBERISÉG KÖRNYZETPUSZTÍTÓVÁ VÁLIK.
A FELÉPÍTMÉNY LASSAN VÁLTOZÓ ELEMEI
Kopátsy Sándor EE 2011-07-04
ALAP ÉS OTTHON
A 19. század két zsenije Darwin és Marx tudományos alapra állította a biológia és a társadalomtudományt.
A tudós Darwin nem ment el addig, hogy a mutáció és szelekció célját a természeti környezet, a körülmény határozza meg. A nem változó környezetben nem hoz létre változást sem a mutáció, sem a szelekció. Mindkettő csak eszköze, nem motorja a fajfejődésnek. A fajfejlődés motorja a környezetváltozás. Változatlan környezetben nincs fajfejlődés, sőt még a fajon belül sincs alkalmazkodás.
A mutáció ugyan mindig működik, de változatlan környezeten a szelekció kiszelektált minden olyan mutációt, ami változást jelentene. A mutáció és a szelekció csak akkor hoz változást, ha a megváltozott környezethez kel alkalmazkodni. Ahogy megváltozik a környezet, azonnal elkezd működi a hozzá való igazodás. De változatlan környezetben áll a biológiai fejlődés órája.
Darwin sem vette tudomásul, hogy a környezetváltozás csak indukálja a faj változását, de a faj milyensége determinálj azt, hogy milyen legyen az új helyzethez való alkalmazkodás.
De most nem Darwin elméletével kívánok foglalkozni, azt már többször leírtam.
A tudós Marx zseniálisan felismerte, hogy a társadalomtudomány akkor lesz tudomány, ha megtalálja a társadalmi jelenségek alapját, vagyis azt, amiből fakad mindaz, ami a társadalomban történik.
Ezzel talpára állította az a történelemfelfogást, ami szerit, a társadalmi eseményeket a politikai hatalom alakítja. A társadalom is része a természetnek, abban is a természet törvényei uralkodnak.
Azt azonban nem vette komolyan, hogy ebből mi következik, a társadalmi események menetét is objektív törvények determinálják. A társadalmak sem lehetnek mások, mint amit a természeti törvények determinálnak. Vagyis, a történelmet nem magyarázni, nem bírálni, hanem megérteni kell.
Már az alépítmény definíció is sántít. Az építmény az ember által létrehozott tárgy. Márpedig az minden csak nem létrehozott, nem spontán jött létre, az nem alépítmény, hanem alap. A felépítmény sem az ember által létrehozott építmény, hanem spontán, tudatos terveink nélkül létrejött.
Kémiai hasonlattal élve a molekulákat nem az atomok hozzák létre, hanem a környezet hatására, akaratukon kívül történik, az atomok nem tudatos szereplői a kémiai folyamtoknak, hanem a körülmények hatására, spontán jönnek létre.
Természetesen minél fejlettebb a folyamat szereplője, annál rejtettebb az akarattól függetlenség.
Marx hibájába a század másik tudószsenije, Darwin is belesett. A fajfejlődést a fajon belüli tulajdonságokból, a gének mutációjából, és a szelekcióból vezette le. Ez az elmélet is nagyon következetesen materialistának tűnik, mégsem az. Darwinnak abban igaza volt, hogy a fajok a mutációnak és szelekciónak köszönhetően ettek olyanokká amilyenek. De addig nem jutott el, hogy minden faj csak olyan lehet, amilyent a természeti környezete igényel. Minden faj azért tud a környezetének megfelelő lenni, mert a környezete szelektálta olyanná.
A forradalmár Marx azonban nem megérteni akarta a történelmet, hanem megváltoztatni. Ebbe annyira belemerült, hogy végül valláslapító próféta lett belőle. Kitalálta, mint kell, akár erőszakkal, megvalósítani, és akkor létrejön az ideális, problémamentes társadalom. Marx pedig a vallásokat üldöző új vallás prófétája.
Marx nem szerencsésen fogalmazta meg a társadalom milyenségét meghatározó alapját, amikor az alépítménynek nevezte. Az alap ugyan lehet építmény is, de legfeljebb részben az, a lényege, hogy adottságra épül. Ezért szerencsésebb lett volna, alépítmény helyett alapról beszélni. Amint építménynek nevezünk, annak lényege, hogy a kivitelező, a megvalósító terve szerinti. Marx azonban az alépítmény, Marx fogalma szerint, akaratunktól független jön létre, az determinált.
Ezért a továbbiakban alépítmény helyett alapot írok, de azt értem alatta, amit Marx értett, vagyis a társadalom lényegét determináló előfeltételt.
Marx felépítmény kifejezése sem szerencsés. Ami építmény, az lényegében tudatos terv alapján készül. Marx pedig, helyesen azt állítja, hogy az, legalábbis lényegét illetően, az alaptól determinált.
A determinált sem azt jelenti, hogy a milyensége csak az alaptól függ. Ugyanazon a környezeti, természeti alapon minden faj viselkedése nagyon eltérő. Ugyanarra a környezeti változásra minden faj másként reagál. Ez annál jobban különbözik, minél fejlettebb fajról van szó.
Az ember adottságinak, mindenek előtt fejlett agyának köszönhetően, nagyon másként reagál ugyanarra a környezeti változásra. Az, hogy egy adott környezeti változásra hogyan reagál az ember, az embertől is függ. Tehát a környezeti változások társadalmi következménye a természet és az ember közti kompromisszum, a két szereplő milyenségétől függő determináció. Az ember is, mint minden élőlény, szükségszerűen változó módon igazodik a környezeti változásokhoz, de emberi módon.
Marx teljesen megfeledkezett arról, hogy elméletéből következik annak definíciója, mi a társadalom alapja. Ő ez alatt a termelési módot értette. Vagyis az embert csak a gazdaság oldaláról vette figyelembe, az emberi milyenségétől eltekintett. Márpedig az emberek igénye nemcsak gazdasági, de még azt is elsősorban a speciális emberi igények alakították, alakítják ki.
Amennyire Freud az embert elsősorban szexuális lényként kezelte, Marx csak a gazdasági szerepét látta. Közgazdászként egyre jobban megértem, és egyre többre értékelem a fajunk szaporodási viselkedését, annak megvalósulását, a demográfiát.
Marx azonban nem maradt tudós, nem is annak indult, de abban is nagyra vitte. Mellette ő lett a legidealistább forradalmár, aki a felépítmény erőszakos megváltoztatásával akarta létrehozni az ideális társadalmat.
Elmélete félrecsúszott már azzal, hogy nem érette meg, ha az alépítmény determinálja a társadalom milyenségét, akkor nem lehet bírálni sem a múltat, sem a jelent, hanem meg kell érteni, hogy miért volt szükségszerű, ami a múltat jellemezte. A forradalmársággal fel kell hagyni, és tudósként kell kutatni a jelenségek okát.
Marx letért a saját elmélete által kijelölt útról. Egyszerűen a feje tetejére állította a saját elméletét. A felépítmény erőszakos átalakításától várta az általa tökéletesnek tartott társadalom létrejöttét. Az általa kitalált felépítményre, alapra építette az alépítményt, a társadalmat.
Már azzal sem foglalkozott mélyebben, hogy miből áll az alépítmény, azaz a társadalmat determináló alap. A legfőbbet, a természeti környezetet, elhanyagolható szerepűnek tételezte fel. A materialista tudós végül idealista forradalmár lett. Nem vette tudomásul, hogy a két szerep eleve összeegyeztethetetlen. A materialista tudós tiszteli a tényeket, hiszen azok nem véletlen következmények, hanem azoknak objektív okukkal magyarázza. A forradalmát deformált jelenségnek fogja fel a tényeket, és azok erőszakos megváltoztatását akarja.
Marx nem megérteni akarta a korát, hanem megváltoztatni. A múltat, vagy is az alépítmény, azaz az alap által determináltat alapvetően elhibázottnak tartotta. Tehát idealista volt.
A TÁRSADALOM ALAPJA.
Tehát nem alépítményről, hanem alapról beszéljünk.
Alap a természeti környezet.
Az ember maga is a természet terméke. A természet jelenlegi legfejlettebb formája. A természetben jelen lévő változások hatására jött létre.
Ha nem is ismerjük a részleteit, az emlősök elterjedése is egy nagy környezeti változásnak volt köszönhető.
Sem az emberszabású, sem az előemberek, sem az ember megjelenését kiváltó természeti változásokról, egyelőre, szinte semmit sem tudunk. Az joggal feltételezhető, hogy ezek megjelenését már nem valamiféle általános, szinte minden fajt érintő mértékű környezeti változás váltotta ki. Ezért meg kell elégednünk, hogy mintegy százezer éve megjelent az előemberek sorában egy aránytalanul fejlett agyú faj, a homo sapiens, a jelenlegi ember.
Ennek a fajfejődésben igen rövid élete során egyetlen nagy környezeti változás volt, a jégkorszak megszűnése, vagyis egy jelentős felmelegedés. Ez a környezeti változás nem pusztulással járt, hanem nagy előrelépést, minőségi változást hozott a fajunk életében. Ez váltotta ki, hogy már a föld szinte miden természeti környezetében jelenlevő, a gyűjtögető életmódra berendezkedni képes fajunk többsége, viszonylag gyorsan áttért a szükségleteit termeléssel kielégítő életmódra.
A fajunk életének első nagy minőségi változását tehát a természeti környezet jelentős megváltozása okozta.
A gyűjtögető életmódra, mint alapra épült törzsi társadalmak átalakultak termelő osztálytársadalmakra.
Ha fajunk életét százezer évesnek tekintjük, ennek kilencven százalékában ugyan volt genetikai mutáció, volt szelekció, de mégsem változott meg a társadalom felépítménye, a gyűjtögetése épült törzsi társadalmak terjedtek el szinte minden természeti környezetben.
Ugyanis, nem ismerünk olyan gyűjtögető társadalmat, amelyikre nem a törzsi szerveződés a jellemző. Fajunk első kilencvenezer éve azt bizonyítja, hogy a változatlan természeti környezetben a gyűjtögető életmódnak a felépítménye, társadalmi formája a törzsi szerveződés.
Azt, hogy a gyűjtögető társadalmak a különböző természeti környezetben különböző módon éltek, de lényegében mindegyikük törzsi társadalom volt. Ez azt bizonyítja, hogy a gyűjtögető életformának a törzsi társadalom felelt meg, az azonos szintű társadalmak nagyon eltérő formáit hozta létre. A természeti környezet ugyan meghatározta, hogy a gyűjtögetésből való megélésnek a torzsi társadalom a felépítménye. Ennek formáját azonban a természeti környezethez való igazodás határozta meg. Ha az ember még csak annyi ismerettel rendelkezett, ami mellett csak a gyűjtögetésből élhetett meg, akkor az annak megfelelő társadalmi berendezkedés csak a törzsi rendszer lehetett.
A tudomány nyelvére lefordítva, amíg az ember nem tudott termelni, addig számára a törzsi társadalom volt az egyetlen megoldás. Az egyelten mindig a lehető legjobbat is jelenti. Nincs semmi értelme a torzsi társadalmat bírálni, mert annál csak rosszabb lehetett volna.
Az a feltételezés is jogos, hogyha nem történik a természeti környezetben igen jelentős változás, még ma is csak gyűjtögetésből élő törzsi társadalomban élnénk.
A mintegy tízezer éve megindult éghajlatváltozás, az emberlakta térségekben az eltartó képességet a korábbi tört részére csökkentette. Vagyis kontinensnyi térségekben korábban a gyűjtögetésből megélt egy fő négyzetkilométerenként, ott ezután annak a százada sem. Ennek leglátványosabb példája volt a sivatagosodás. Mintegy negyvenmillió négyzetkilométer szavanna, sztyeppe lett sivatag, ahol nemcsak a gyűjtögető ember számára szűnt meg az élettér, de a növény és állatfajok többsége eltűnt.
Csak illusztráció céljából becsült adatokat mondok. Ezelőtt tízezer éve az emberek nagy többsége számára megszűnt a gyűjtögető életmódból való megélés lehetősége mindegy negyvenmillió négyzetkilométeren. Az állatok, és az ember elkezdett vonulni a kedvezőbb adottságú vidékek felé. Ahol a kisebbségük ilyent talált, ott nagy tömegben gyűltek össze. Sokkal többen, mint amennyi képes lett volna gyűjtögetésből megélni. Egy jelentős éghajlati változás arra kényszeríttette az emberek többségét, hogy elpusztul, ha nem tér át a termelésre.
A nagy folyamok árterében, illetve kis vízemeléssel öntözhető térségében sokan csak akkor élhettek meg, ha kipusztítják az eredeti termékeket, és haszonnövényeket termelnek.
A jégakarótól megszabadult sztyepéken pedig akkor élhetnek meg, ha magukhoz szelídítik az állatokat.
Néhány ezer év alatt, az emberiség nagyobb hányada, egymástól függetlenül áttért a növénytermelésre és az állattartásra.
A fajunk életében megért egyetlen jelentős környezeti változásra az ember fejlettebb termelési móddal, a termelésre való áttéréssel reagált.
Ideje volna eloszlatni az a tévhitet, hogy az ember akkor is áttér a termelésre, ha erre nem az életben maradása kényszeríti, és tudatos célja volt a haszonnövények nemesítése, az állatok domesztikálása. Az életben maradás kényszeríttette, a tudatosságnak ebben semmi szerepe nem volt. Ezt részletesen kifejtettem vagy húsz éve a NYUGAT FELÉ címmel megjelent könyvemben.
A haszonnövények kiszelektálódása véletlen szelekció volt. A háziállatokat pedig nem az ember szelídítette magához, hanem a kipusztulásra ítélt állatok szelídültek az emberhez, annak segítsége nélkül kipusztultak volna. Ez is bizonyítja, hogy az ember, rendkívül fejlett agyának köszönhetően, lépes megoldani a kényszerítő nehézségeket, de kényszer nélkül, minden fajhoz hasonlóan, stagnál. Ehhez tegyük hozzá, hogy a nehézségek csak akkor eredményeznek előrelépés, ha külső okokból keletkezik. Ezt jól bizonyítja az a tény, hogy az ember akármennyi nehézséget okoz önmagának, azok inkább visszatartják, mind segítik a fejődést.
Még az is igaz, hogy a külső, fejlettebb társadalomtól érkező tapasztalatok sem elég hatékonyak.
Az utóbbi ötszáz évben jellemzővé vált, hogy a Nyugat technikai, társadalmi eredményei eljutnak a többi, kevésbé fejlett kultúrákhoz, akár a gyűjtögetőkhoz, akár az osztálytársadalmakhoz, de ezek sehol nem hoztak hatékony, a társadalmat stabilizáló, a fejlődését gyorsító eredményt.
Az európai gyarmatosítók nem segítették, hanem elpusztították a két amerikai magas-kultúrát. Ezek lakosságát ugyan tizedére csökkentették a bevitt kórokozók, a fennálló túlnépesedés ugyan felszámolták, de a kultúra is elpusztult. Az utóbbi száz évben ugyan e két magas-kultúra lakossága az eredetinél is magasabb szintre nőtt, de a latin-amerikai társadalmakba sehol nem voltak képesek hatékonyan beépülni.
Az utóbbi ötven évben a Balkánról, és a Közel-Keletről sokmillió bevándorló érkezett Nyugat-Európába, de a beépülésük nagyon nehéznek bizonyul.
AZ OSZTÁLYTÁRSADALMAK KORA
A termelő társadalmak egyike sem maradt törzsi társadalom, hanem osztálytársadalommá alakult át. Vagyis a termelő társadalom felépítménye lett az osztálytársadalom. Ezek a korábbinál mintegy tízszer, százszor nagyobb népességet tartottak el.
Már ezután levonhatunk néhány fontos tanulságot.
A homo sapiens gyors fejlődése ugyan a rendkívül fejlett agyának köszönhető, ezt tette minden fajnál sokkal gyorsabbá, a környezeti változásokhoz történő alkalmazkodó képességét.
A fajok történetében nem ismerünk hasonló példát arra, hogy egy faj képes volt, viszonylag nagyon rövid idő alatt, szinte minden természeti környezetbe beilleszkedni, ahol igazítani életmódját. De ebben megrekedt.
A továbblépésre egyetlen példát találtam, a kutyákkal együttműködő rénszarvas pásztorokét. Ezek, a nagyon zord sarki környezetben, az ugyancsak életképtelen kutyákkal és rénszarvasokkal szerveződtek egymást segítő kooperációba. Mindhárom faj kipusztult volna, ha nem találnak egymásban segítséget. (Ide kell betoldani, amit ebben a témában már többször leírtam.)
A fejlődés indikátora nem a fejlett agy, hanem a környezetváltozás, amihez a fejlett agy sokszorta gyorsabban és hatékonyabban igazodik, mint a mutáció és a szelekció. Ezek évmilliók alatt képesek a fajok életmódját a megváltozott környezethez igazítani. Az ember, fejlett agyának köszönhetően, ennek az időnek ezred része alatt is képes az életmódot a megváltozott környezethez igazítani. Ebből ugyan még nem lett fejlettebb társadalom, de a törzsinek sok-sok variációja.
Változatlan környezetben ugyanis állt a fejlődés.
AZ OSZTÁLTÁRSADALMON VALÓ TÚLLÉPÉS
Annak, hogy a 20. század második felében, a fejlett világ néhány országában, megszűntek az osztálytársadalmak, nem a környezetváltozás, hanem a tudományos és technikai forradalom, és a világpolitikában bekövetkezett átrendeződés, tehát az ember által létrehozott oka volt.
Az előző században bekövetkezett társadalmi változást ugyan az ember, de a tudatától független változás okozta. Ebben már az ember fejlett agyának is fontos szerepe volt.
Ennek a fajunkat ért minőségi környezetváltozásnak három oka volt.
I. Európa nyugati felének az élettere megtízszereződött. Ennek jelentősségét akkor értjük meg, ha tudomásul vesszük, hogy a megelőző évezredek során az osztálytársadalmak azért jöttek létre, mert a társadalomnak kellett magára vállalni a túlnépesedés elleni védekezést. Vagyis minden magas-kultúra
Állandó túlnépesedési nyomás alatt élt. Ez csak azért nem okozott nagyobb problémát, mert a fő halálokozást maga a társadalom vállalta magára.
A 15. század végén Európa nyugati fele felfedezte a három lényegében lakatlan, illetve alig lakott kontinenst, a két Amerikát, és Ausztráliát. Ennek következtében, a Nyugat alig ötmillió négyzetkilométeres élettere ötven millióval, azaz tízszeresével gyarapodott. Ezzel a fajunk történtét jellemző túlnépesedési nyomás a Nyugat életterében lecsökkenhetett.
II. A Nyugat meghódította az óceánokat, és katonai fölényt szerzett minden más kultúrával szemben. Ez utat nyitott arra, hogy a világ szinte egészét gyarmatává tegye, és azokból jövedelmet vonhasson el. Vagyis a Nyugati társadalom, fajunk életében először, más társadalmak jövedelmét is élvezhette. Tulajdon képen ez is azt jelentette, hogy az élettere megnőtt, hiszen nemcsak a saját teljesítményéből származott jövedelemből élhetett.
III. A meggazdagodott Nyugat megoldotta a fogamzásgátlást. A társadalomtudományok nem ismerték fel, hogy az ember olyan faj, amelyik az életfeltételeit gyorsabban javítani képes. De mégsem volt képes az életterének eltartó képességét ennek mértékében növelni. Ezért mindig, de főleg a termelésre való áttérés után az állandó túlnépesedés nyomása alatt élt.
Fajunkat olyan spontán szaporodás jellemezte, ami mellett a szülésképes korú nők 7-10 gyermeket szülnek. Ez csak akkor nem eredményez túlszaporodást, ha nagyon magas a halálozás, nagyon alacsony a várható élettartam. Még nem találkoztam olyan demográfussal, aki kimutatta volna, hogy milyen alacsony várható életkor mellett nem mekkora gyermekvállalás nem jelent túlnépesedést. Becslésem szerint, a fogamzás elleni védekezés nélküli szülések esetében, valahol a húszas évek elejére teszem, népességet újratermelése esetén, a várható életkor hosszát.
Ahogyan a termelésre való áttérés, a jobb és rendszeresebb táplálkozás, a jobb ruházat, és lakás mellett nőtt a várható életkor, megnőtt a szülések száma, felgyorsult a népszaporulat. Bebizonyosodott, hogy a termelő társadalmakban az életkörülmények javulása a népszaporulatot tovább gyorsította. A termelő társadalom tagjainak éreke a minél jobban élés, és az elviselhető népszaporulat között antagonisztikus ellentét áll fenn. A társadalom ezt az ellentmondást csak azzal tudta feloldani, hogy magára vállalta a felesleges népesség közvetlen, vagy közvetett elpusztítását.
Fajunk történetének megértéséhez annak tudomásul vétele a kulcs, hogy az ember olyan csúcsragadozó lett, amelyik gyorsabban szaporodott, mint nőtt térségének az eltartó képessége. A termelő társadalom elsődleges célja a közvetlen és közvetett emberpusztítás.
Amíg a lakosság szaporodása az életkörülmények javíthatóságánál gyorsabban nő, objektív szükségszerűség az olyan társadalom, amelyeik a felesleges népesség fő elpusztítója maga az ember. Ezzel szemben a társdalom megjavítói, akár az erőszakosak, akár a békés eszközökkel munkálkodók ezt a szükségszerűséget nem ismerték fel. Csupa olyan javaslatuk, tettük volt, ami nem csökkentette, hanem növelte az embertelennek tartott osztálytársadalom szükségességét.
Ezt akkor láthatjuk világosan, ha megnézzük mit akartak megszűntetni.
Négy célt kell megnevezni.
1. Csökkenteni a többség szegénységét, amit a társadalom mesterségesen felnagyított azzal, hogy az állam elsősorban ezt a többséget adóztatta, megcsapolta az eleve szerény jövedelmüket.
2. Az állam az elvont jövedelemből jelentős hányadot költött fegyverkezésre, amint közvetlen és közvetett emberpusztításra használt fel.
4. Üldözte a jobbító célú tudást.
A társadalomtudomány mindmáig nem ismerte fel, hogy mind a négy társadalmi cél végső célja a népszaporulat fékezése volt. Elég lett volna végig gondolni, hogy hova vezetett volna a fenti négy módszer bármelyikének kikapcsolása.
A társadalom számára az volt a legnagyobb veszély, ha kiderül, hogy a túlnépesedés a társadalom egyensúlyát fenyegető legnagyobb veszély. Ezzel magyarázható, hogy miért találkozott a 19. század elején a jó szándékú prédikátor, Malthus olyan elemi felháborodással, amikor a túlnépesedés veszélyére felhívta a figyelmet.
Ezért aztán a túlnépesedés máig tabutéma mind a mai napig. Pedig soha nem volt nyilvánvalóbb, mint napjainkban, amikor a világ népességének háromötöde évente tízszer, húszszor gyorsabban szaporodik, mint amit képes lenne elviselni.
AZ OSZTÁLTÁRSADALMON VALÓ TÚLLÉPÉS KULCSA
Az első a túlnépesedés elviselhetetlenségének leleplezése volna. Ez a közgazdaságtan feladata volna.
Annak bizonyítása, hogy a néhány ezrelékesnél gyorsabb népszaporulat tartósan, gazdasági értelemben is elviselhetetlen, a közgazdászoknak kellene bizonyítani. A közgazdaságtan azonban ennek a nyilvánvaló igazságnak az ellenkezőjét állítja. A pillanatnyi pénzügyi egyensúlynál tovább nem látó liberális közgazdások hisztérikusan félnek a népesség csökkenésével járó pénzügyi feladatoktól, és nem látják a népesség növekedéssel járó, ennél sokkal nagyobb terhét.
Az öregek eltartása valóban súlyosabb teher lesz, de ennél többször nagyobb terhet jelentenek a népszaporulattal járó költségek, a gyermeknevelés, az erőforrásokról, a munkahelyről, az infrastruktúráról való gondoskodás.
A közgazdászok figyelembe sem veszik, hogy a természeti környezetnek is van eltartó képessége. Ennek kivédése azonban egyre nagyobb gond lett.
A tisztánlátásnak feltétele, hogy vége lássuk be, amíg gyorsan növekszik a népesség, a többséget elnyomó osztálytársadalom objektív szükségszerűség. Ez ellen egyetlen, viszonylag emberséges megoldás van, a gyermekvállalás csökkentése. Vagyis az élők közvetlen és közvetett pusztítása csak akkor számolható fel, ha csökken a gyermekvállalás.
Ennek egyetlen sikerrel alkalmazott módszerét ismertem, a nyugat-európai feudális rendszerben alkalmazott kiscsaládos rendszert, amelyeik lényegében csak annyi gyermeknevelő kiscsaládot engedett meg, amennyi jobbágytelkük volt a földesuraknak. Ezzel az egy szüléskorú anyának mintegy fele annyi gyereke születhetett, mint a nagycsaládos társadalmakban. Ezt azzal érték el, hogy legális házasság csak akkor jöhetett létre, ha már volt szabad jobbágytelek. Erre általában sokat kellett várni. A nyugat-európai feudális társadalomban a lakosság mintegy négyötödét kitevő jobbágyságban a házasság mintegy tíz esztendővel a nemi érettség utánra toldódott ki. Vagyis kiesett az első 3-4 legvalószínűbb szülés az összes többi civilizációval szemben.
(Ide kell beírni a kiscsalád szerepétől korábban írtakból.)
A Nyugat felemelkedését néhány másik kedvező feltétel mellett, elsősorban ezzel magyarázom. A nyugat-európai középkor volt az első olyan osztálytársadalom, amelyikben fele akkora spontán szaporulatot kellett a társadalomnak elpusztítani, mint a világ minden más, nagycsaládos társadalmában.
Az elmúlt ötezer év során a gyermekvállalás második társadalmilag szervezett csökkentését Kína oldotta meg a 20. század végén.
Mindkettő világtörténelem egyik legnagyobb sikerét hozta. Az elsőt tudomásul sem vették a társadalomtudományok, a másik felett hisztérikusan botránkoznak.
A Nyugat néhány nagyon kedvező adottsága mellett, amelyek ajándékként hullottak az ölébe, a kiscsaládos rendszerének köszönhette az elmúlt ötszáz évben elért páratlan sikerét. Ennek köszönhetően lehetett képes a Nyugat minden puritán életvitelű népe, a klasszikus Nyugat-Európa és a négy volt angol gyarmat, egymilliárdnyi lakosával osztálynélküli társadalom.
Kína az utóbbi harminc évben elért, a történelemben példátlan gazdasági sikereinek nélkülözhetetlen előfeltétele volt a gyermekvállalás erőszakos korlátozása
Ideje volna tudomásul venni, hogy az osztálytársadalom felszámolásának elsődleges a feltétele a gyermekvállalás csökkenése arra a szintre, ami a létszám növekedés megállítását biztosítja. Márpedig ez csak akkor valósul meg, ha a fogamzásgátlás megoldott, ha a szexuális élet nem jár megtermékenyülés veszélyével.
Ezért lett az egyszerű, olcsó és kényelmes fogamzásgátlás az osztálytársadalmakon való túllépés előfeltétele. Nagyon egyértelműen fogalmazva az osztálytársadalom felszámolásának egyik nélkülözhetetlen előfeltétele nem a proletárdiktatúra, hanem a fogamzásgátlás.
Az osztálynélküli társadalom spontán megszűnik, ha három előfeltétele létrejött.
I. Az egy főre jutó jövedelem haladja meg a 10 ezer dollárt.
II. Az egy lakos iskolázottsága legyen 12 évnél magasabb.
III. A fogamzásgátlás legyen megoldva.
Ez a három előfeltétel a nyugat fejlett társadalmaiban a 20. század második felében létrejött, ennek következtében számukra megszűntek az osztálytársadalmak.
Áratlanul kiderült, hogy a jómódú, iskolázott ember nem vállal a kívánatosnál több gyermeket, ha a fogamzásgátlás is megoldott.
A Nyugat puritán életvitelű népei számára spontán, nem vártan, bekövetkezett a túlnépesedés veszélyének megszűnése. Nyoma sem található annak, hogy valaki megjósolta volna, hogy a lakosság növekedése meg fog állni, ha a jólét és az iskolázottság elér egy szintet. Tehát az osztálynélküli társadalom megszűnéséhez nem tudatos politikai célként jutott el a puritán Nyugat, hanem a számára megkülönböztetetten kedvező feltételek létrejöttének köszönhetően.
Az elért hármas célt senki sem tűzte ki, senki nem munkálkodott érte, mégis a fejlett emberi agynak köszönhető.
1. Az elért magas jövedelmi szintet a tudományos és technikai forradalom hozta létre. Egyszerűen az ember jobban akart élni, és természeténél fogva kereste a jelenségek okát.
Az azonban senkinek nem jutott az eszébe, hogy e három cél elérése azt fogja eredményezni, hogy feleslegesé válik, és spontán megszűnik az osztálytársadalom. Még az sem tudatosult, hogy mi volt az osztálytársadalom megszűnésének előfeltétele. Sőt a fejlett világ, mindenek előtt a keresztény Nyugat nemcsak bambán nézi az emberiség háromötödének mértéktelen szaporodását, hanem békés, és fegyveres eszközeivel segíti elő a népszaporulat még gyorsabb növekedését. A túlszaporodó társadalmakban küzd a halálokok ellen, és fegyverrel akadályozza meg az erőszakos emberirtásaikat. Benzinnel locsolja a túlnépesedés tűzét, ahelyett, hogy oltaná, de legalábbis hagyná, hogy maguk oltsák.
FELÉBREDT A TÁVOL-KELET
Az Európa-centrikus történelemszemlélet nem mutat rá a tényre, hogy a középkor derekáig az emberiség történetének színpadán a főszereplő Ázsia, és azon belül ki a Távol-Kelet, gyakorlatilag Kína volt. Aztán a következő ötszáz évben Európa nyugati fele elhúzott mellette.
Ha ennek a szerepcserének az okait feltártuk volna, sokkal érhetőbbé válik ennek az ötszáz évnek a történelme. Kiderülne, hogy az osztálytársadalomból való túllépés legnagyobb akadálya a túlnépesedési nyomás. Ez sehol sem volt nagyobb, mint az önözéses földművelése épülő kultúrákban. Ezen belül is a legnagyobb Kínában, illetve ott, ahol Kína lakosságának négyötöde élt.
(Idejön az a rész a NYUGAT FELÉ című könyvből, amiben leírom, hogy melyik művelési módnak mekkora az eltartó képessége, és milyen annak az optimuma körüli görbéje.)
Tekintve, hogy a társadalmi fejlődés szempontjából a nyugat-európai természetes csapadékra épülő földművelés középutat jelentett, mind az eltartó képesség, mind a hatékonysági görbe szempontjából, és a két Amerika és Ausztrália benépesíthetősége, valamint a gyarmatosítás megtízszerezte a Nyugat életterét, csak ez a civilizáció lehetett képes arra, hogy elérje a népszaporulat spontán leállásának feltételeit.
A 20. század végére, a Nyugat eredményit látva, a nagyon túlnépesedett kelet-ászai kisebb, de fejlettebb országokban is megszűntek az osztálytársadalmak.
A 20. század végén Kínában erőszakkal fékezték meg a gyermekvállalást, ezzel létrehozták az osztálytársadalmakon való túllépés előfeltételét.
Ezzel az emberiség kétötöde megérett az osztálytársadalmon való túllépésre.
Beigazolódott, hogy az osztálytársadalmak felszámolását nem a tőkéseket kisajátító proletárdiktatúrával, hanem a gyermekvállalást korlátozó törvényekkel kell biztosítani.
A kínai példa azonban a fentiek elméleti cáfolatát is jelenti, mivel a felépítmény politikai erőszakkal teremtette meg az osztálytársadalmak megszűnésének előfeltételét. Ez esetben tapasztalat átvétellel van dolgunk. Ez példa arra, hogy akárcsak a technika vívmányait más társadalmak is képesek hasznosítani. Azok is, amelyek képtelenek voltak ezt a technikát létrehozni. De csak azok, amelyekben a lakosság viselkedése a nyugati puritanizmushoz hasonló.
Kínában a politikai vezetés a Nyugattól megtanulta, hogy a gyors fejlődés feltétele a népszaporulat megállítása. Mivel az ő gazdasága még nem érte el azt a szintet, amin ez leállna, hát erőszakkal állította meg. Ez a tudatos döntés páratlan sikert hozott. Tehát igazolta az elméletet.
FAJUNK TÖBBSÉGE TÚLSZAPORODIK
Az emberiség háromötöd része azonban nem fékezte, sőt elszabadította túlnépesedését. Ennek következtében, számukra az emberpusztító osztálytársadalmak működtetése még a korábbinál is indokoltabbá vált.
Amennyiben tudomásul vesszük, hogy az osztálytársadalmi forma annál indokoltabb, minél gyorsabb, illetve gyorsabb volna a spontán népszaporulat, meg kell állapítani, hogy az emberiség nagyobb fele számára éppen akkor vált még a korábbinál is indokoltabbá az emberpusztító osztálytársadalom, mert felgyorsult a népszaporulatuk.
Az elmúlt száz év történelméből azt kell megérteni, hogy az osztálytársadalom mindaddig objektív szükségszerűség, amíg néhány ezreléknél gyorsabb lenne a spontán népszaporulat. Azt ugyan nehéz utólag megállapítani, hogy a múltban mekkora lett volna a spontán népesség növekedés, de nyilvánvaló, hogy a ténylegesnél sokszorta gyorsabb, hiszen a fő halálokozó maga a társadalom volt. Elég volna azonban a tényeket megnézni. Nem ismerünk olyan társadalmat, amelyik a saját térségében, tartósan, elérhette volna akár az egy százalékot is. Erre csak a két Amerikát és Ausztráliát gyarmatosítók voltak képesek, de a többi kultúra eleve túlnépesedett volt.
AZ EMBERISÉG HÁROMÖTÖDÉNEK FELADATA
Az emberiség háromötödében a spontán népszaporulat 1-3 százalékos. Tehát a megengedhetőnek 10-20-szorosa. Amíg ezt nem lehet néhány ezrelékére leszorítani, kilátástalan a Nyugat minden demokratizálási erőfeszítése. Ugyan ez sem elég, de ez az első feltétel.
Ezzel szemben a Nyugat annak érekében „segíti” a túlnépesedő társadalmakat, hogy még gyorsabb legyen a népszaporulatuk. Vagyis a fejlett Nyugat annak érdekében munkálkodik, hogy még nagyobb legyen az eleve katasztrófa felé rohanásuk.
A gyorsan szaporodó társadalmak elsődleges feladata a népszaporulatuk leállítása, sok esetben a népességük csökkentése.
Elsősorban a közgazdaságtan feladata volna bebizonyítani, hogy a népesség növekedése kizárja a társadalom számára nemcsak a felzárkózást, de még a lépéstartást is. A növekvő lakosság olyan gazdasági, felhalmozási és fogyasztási teherrel jár, ami eleve kizárja a lépéstarást.
Elég volna megnézni, hogy az elmúlt ötven ében mekkora volt a korreláció a népességnövekedés az egy laksora jutó nemzeti jövedelem között. Ez az egyszerű felmérés egyértelművé tenné, hogy a népesség pár ezreléknél gyorsabb növekedése és a fejlettekkel való lépéstarás kizárja egymást.
A TÚLSZAPORODÓ EMBERISÉG KÖRNYZETPUSZTÍTÓVÁ VÁLIK.
Miden faj esetében van olyan létszám, ami még nem rombolja a természetei környezetet. Az emberi faj létszáma már messze meghaladta azt a mértéket, ami még nem nagyon káros a természeti környezetre.
Az ember is a természet gyermeke, ennek ellenére mind a számbeli nagysága, mind az életmódja nemcsak változtatja, de egyre inkább romolja a természeti környezetet. 7, rövidesen 10 milliárd civilizált ember olyan változást idéz elő természeti környezetben, ami egyre inkább a jégkorszak végét jelentő felmelegedéshez lesz hasonlítható. Ez pedig azt jelenti, hogy fajunk maga lett a környezetváltozást okozó, ami saját fajunkat állítja fajunkat a társadalmi változás kényszere elé.
MEGINT VISSZA DARWINHOZ
Az ugyan igaz, hogy a fejlődés motorja a környezetváltozás, de az ugyanakkor a fajták pusztulásának is az oka. Minél nagyobb a környezetváltozás, annál nagyobb arányú fajtapusztulást okoz annak ellenére, hogy a fejlettebb fajok megjelenését is csak a fajok sokaságának pusztulását okozó jelentős változás válthatja ki. A fajtafejlődés eddigi története azt igazolja, hogy a környezetváltozás nélkül nincs fajtafejlődés, de azzal együtt jár sokkal több faj elpusztulása is.
Darwin sem jutott el a megállapításig, hogy fajfejlődés fokozatai során a fajok száma annál kisebb, minél fejlettebb a már elért szint. Jelenleg a csúcson egyedül a homo sapiens áll. De elképzelhető, hogy a túlszaporodásával és hihetetlenül gyors fejlődésével a maga sírját ássa meg.
Ezért korunk legelső emberi parancsa a létszámunkat szabályozó hatalom megragadása mindenütt, ahol pár ezreléknél gyorsabba a népszaporulat.
Az emberi faj két fronton fenyegeti a természeti környezetét. Egyrészt létszámával, másrészt életmódjával.
A túlszaporodásunk veszélyét nem eléggé, a fejlettséggel járó veszélyt túl hangsúlyozzuk.
Fontos volna mindkét veszélyt alaposan megvizsgálni.
Ami a fajunk létszámából fakadó veszélyt illeti.
A létszám egységére jutó veszély ugyan annál kisebb, minél elmaradottabb életmódot folytatunk, ugyanakkor sokkal kisebb az ellene való védekezés eszköztára.
Ezzel szemben, a fejlettséggel nő az ember okozta terhelés a természetre, de ennél gyorsabban nő az ellene való védekezés eszköztára.
A gyűjtögető ember alig tesz kárt a természetben, de nincs is semmi eszköze ahhoz, hogy a csekély károkozását jóvátegye.
A tények azt tanúsítják, hogy a fejlett ember rengeteg kárt okoz, de megvan, illetve meg volna az eszköze, hogy az okozott kárt jóvátegye. Ezt illusztrálja a folyók szennyezettsége. Európában a folyók a középkorban sokkal szennyezettebbek voltak, mint ma. Akkor még semmi eszköz nem állt rendelkezésre, hogy az okozott szennyezést elhárítsák, illetve a szennyezett vizet tisztítsák. Jelenleg minden eszköz ismert, legfeljebb nem mindet használják kellő mértékben. A Rajna, vagy a Temze ezer éve nem volt olyan tiszta, mint jelenleg. Ezt a halk is tudják, a megjelenésükkel bizonyítják.
Ma a légkör szennyezettsége okozza a legnagyobb veszélyt. Ez ellen is volna védekezési mód, de sajnáljuk a vele járó áldozatot.
A FELÉPÍTMÉNY LASSAN VÁLTOZÓ ELEMEI
Max Weber jó száz éve már felismerte, hogy a „protestáns etika” milyen fontos elem a tőkés társadalom fejlettségéhez. Mára már egyértelművé vált, hogy a világgazdaság, és a társadalmi fejlődés élvonalába csak olyan társadalom juthat, ahol a lakosságot két kultúra, azaz viselkedési mód jellemzi, a nyugati puritán, vagy a távol-keleti konfuciánus.
Ez pedig azt jelenti, hogy a társadalmi fejlődés, a felépítmény alakulása szempontjából az emberek viselkedése, ami ugyan felépítmény, mégis alapként viselkedik.
Ez látszólagos ellentmondás, hiszen a lakosság viselkedése mindenképpen felépítmény, mivel a természeti környezet hatására alakult ki. Európában egyértelmű, hogy az embereket a puritán viselkedés csak ott jellemzi, ahol jelentős a természet téli álma, vagyis ott, ahol télen a természet is alszik, amit csak készletezés mellett lehetett átélni.
Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy az emberek viselkedése ott fejlettebb, ahol a négy évszakhoz kellett igazodni. Ha igaz, hogy a fejlődés motorja a környezetváltozás, akkor ott gyorsabb, ahol a négy évszak évenként is négy életformát diktál a természet.
Azt húsz éve felismertem, hogy fajfejlődés csak ott van, ahol változott a természeti környezet. A tenger mélyén volt a legkevesebb változás, ott szinte sok százmillió éve áll a biológiai fejlődés órája.
Fajuk rövid élete alatt, a trópusok közelében volt a legkevesebb környezeti változás, ott volt fajunk fejlődése is a leglassabb. Az egyenlítő közeli népek társadalmi fejlődése ma is a gyűjtögető, törzsi állapotban volna, ha nem érik külső hatások.
Aki a társadalmi fejlődés múltját akarja feltárni, először azt keresse, hol voltak jelentős változások a természeti környezetben. Tekintettel arra, hogy az elmúlt százezer évben ilyen változás csak a jégkorszak végén volt, és akkor is főleg a mérsékelt égövben, ott is, ahol nagyon lecsökkent a csapadék, ahol a szavannák sivataggá váltak, akkor megtalálja az első termelő társadalmak létrejöttének szintereit.
A jelentős környezetváltozások színtereken nemcsak az ember, de a növény és állatvilág is nagy kihívás előtt állt.
A történészek eddig alig szenteltek figyelmet arra, hogyan érintette az a változás a háziasításra alkalmas fajokat. Ez azért lenne fontos, mert legkorábban, és a legjelentősebb technikai forradalmak éppen az állati erő szolgálatba állításával történtek.
Amennyire figyelembe vette a történelemtudomány a technikai találmányok jelentőségét, annyira nem figyelt fel arra, hogy a háziállatok milyen mértében járultak hozzá a növénytermelési munkák és anyagmozgatások hatékonyságának növekedéséhez, és az állati fehérjével való ellátottság biztosításához.
Az ember fizikai erejét megsokszorozó első „gép” az igásállat volt. A talajművelésben a marha, és a bivaly az ember fizikai erejének öt-tízszeresét jelentette. Ahogy a gép megszázszorozta, az igásállatok megtízszerezték az ember erejét.
A háziállatok tartásával az egészséges táplálkozáshoz szükséges fehérjét tized, század olyan hatékonyan termelték, mint a vadászattal.
Bármennyire kézenfekvő, a domesztikáció is a környezetváltozás gyümölcse volt. Mindmáig kevés figyelmet kapott az a tény, hogy csak az olyan vadon élő állatot lehetett domesztikálni, ami a természeti környezet megváltozása következtében kihalásra volt ítélve. A kutya, a rénszarvas, a birka, a kecske, a marha, a bivaly, a teve kihalt volna, ha az ember nem veszi oltalmába. Csak ló, a szamár, a teve, a disznó és a macska, amelyik vadon is élve maradt, de azok életét is megkönnyítette az ember gondoskodása. Ezekből, az állatokból ezred annyis sem maradt vadon, mint amennyit az ember a saját céljára elszaporított.
Másutt már írtam arról, hogy a két amerikai magas-kultúra azért késett mintegy háromezer évet, és rekedt meg előbb, mint az eurázsiai és észak-afrikai társaik, mert nem volt igavonó állatuk, és még olyan háziállataik is sokkal kevésbé hatékonyak voltak, amik a hústermelést biztosították.
Amerika két kultúrája azért késett meg, és maradt le, mert a bölény nem szorult az emberre.
A háziállat hatékonysága a sztyeppék lovas, és a sivatagok teve-pásztorai esetében hasonlóan fontos volt.
Indokolt volna a háziállatok történelemformáló szerepével behatóbban foglalkozni. Amennyire a történészek romantikusan foglalkoznak a vadászat eszköztárával, szerepével, annyira figyelmen kívül hagyják a háziállatok hatékonyságát. Pedig az utóbbi ezerszer fontosabb szerepet játszott.
Számomra az első nagy lecke a patkó, illetve a patkolt ló volt a középkor derekán.
A szarvasmarhánál lényegesen gyorsabb mozgású, nagyobb távolságot legyőzni képes lovat a nedves, havas nyugat-európai terepeken nem lehetett használni, mert a tó patája egyrészt a nedves és havas talajon felpuhul, tönkremegy, másrészt még a járása is bizonytalan. A patkó ezt a két nehézséget győzte le. A patkolt lovak használati értéke, mind a mezőgazdasági munkában, mind a közlekedésben, mind a hadviselésben megsokszorozódott. A patkó szerepe, a ló nyugat-európai hasznosításában, csak az iránytűnek a hajózásban játszott szerepéhez hasonlítható. A kis mágnes darab megsokszorozta az ezerszer akkora étékű hajó hatékonyságát.
A patkó, azaz egykilónyi vas, megsokszorozta a ló használatának hatékonyságát.
Ezt őrzi a népi babona azzal, hogy a patkó szerencsét hoz.
A történészek ugyan felismerték a francia seregeknek az arabok feletti győzelmének történelmi jelentőségét, de nem ismerték fel, hogy annak a csatanyerés kulcsa a francia seregek patkolt lovain múlott. Azt sem oktatják, hogy a francia király, Károly, miért kapta a Martell, azaz Kovács előnevet. Mert ő ismerte fel a kovácsok szerepét a hadviselésben.
Fajunk történelme a természettel való kapcsolaton múlt.
Ezért úgy kell kezelni, hogyan hat a természet az embere, és ezt a hatását az ember hogyan reagálja le. Ebből fakadóan, az emberi faj történetének alapja a természeti környezet kihívása, és az emberek arra adott válasza. Ez következik abból, hogy minden faj a saját adottságainak, és képességének megfelelően reagál ugyanarra a környezeti változásra. Az ember, ember módra.
A változásra adott válasz módosítja az embert, és ennek következtében a következő környezetváltozásra már a módosult ember módosult formában reagál. Minél nagyobb a környezetváltozás, annál kevesebb faj nem lesz képes reagálni, és annál több faj kipusztul. D ez üres helyet teremt a természetben új, fejlettebb faj megjelenése számára.
A kisebb környezeti változás kevés fajt pusztít, és többnyire csak a fajon belüli különbségeket szül. Ezek a fajon belüli különbségek azonban annál jelentősebbek lesznek, minél fejlettebb a faj.
Az ember faján belül rövid százezer év alatt óriásiak lettek a különbségek, de ugyanaz a faj maradt. Korunkban már óriási különbségek vannak az egyik oldalon a közép-afrikai, és ausztrál őslakók, a másik oldalon a skandináv és a japán távol-keleti ember között, de ennek ellenére ugyanaz a faj egyedei maradtak.
A fajon belüli szóródás a háziállatok között sem kisebb, sőt fizikai tekintetben még nagyobb. A házállatok között, az ember szelekciója következtében a kutyák, a szarvasmarhák, a lovak, a birkák. a macskák esetében óriásiak a fajon belüli különbségek.
Az ember esetében a fajukon belüli különbségek sokkal inkább szellemiek, kulturálisak, mint fizikaiak. Az ember agyának a teljesítőképességében százszor, ezerszer nagyobb a szóródás, mint a fizikai adottságokban. A szóródás a fizikai adottságok tekintetében sokkal inkább egyedi, a szellemi képességben azonban egyre inkább kollektív is.
A fizikai különbségek nagysága jól jelentkezik a sportokban. Szinte minden sportban, azaz fizikai képesség tekintetében ugyan vannak különbségek, de nem nagyok. Szinte minden kultúra, hasonló eséllyel szerepel a nagy sporteseményeken. Ezzel szemben, a kulturális, a szellemi tekintetben óriásivá nőttek a különbségek. Ezt jól mutatják a tudományos és kulturális eredmények. A ritka egyedi képességek szinte minden kultúrában megtalálhatók.
Az igazi szellemi mérce a társadalmak teljesítő képessége. Például az egy laksora jutó nemzeti jövedelem. E tekintetben fajunk korábbi élete során nagyon kicsi volt a különbség, jelenleg óriási. A jelenkorig nagyon kicsi volt a különbség a kultúrák között az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben, ma százszoros.
Az ipari forradalom előtt, az egy laksora jutó nemzeti jövedelem alig volt nagyobb Angliában, mint Indiában. Száz éve már négyszer nagyobb volt Angliában, mint Indiában. Ma Norvégiában százszor akkora, mint Szudánban. Ez a differenciálódás pedig egyre tovább fog nőni.
Mi az oka a teljesítmények differenciálódásának?
Az, hogy a múltban a teljesítmény, döntően a fizikai képességeken múlt, az óta egyre inkább a szellemi teljesítményen múlik. Ebben pedig nagyságrendekkel nagyobb a különbség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése