Kopátsy Sándor EG 2011-07-15
AZ EURÓPAI UNIÓS TAGSÁG FELTÉTELEI
Az Európai Unió jelenlegi nehézségei okot adnak arra, hogy keressük a jó agglomeráció feltételeit, illetve annak az okát, miért nem működik úgy, ahogyan működhetne.
Az EU probléma lényege ugyan egyszerűnek tűnik, mégsem gondolják végig.
Napjainkban egészséges csak az olyan szoros együttműködés lehet, aminek az alanyai viszonylag homogének mind gazdasági, mind kulturális tekintetben. Ezzel szemben a jelenleg már 27 államot magában foglaló EU heterogén zagyvalék. Nem az elemei gyengék, hanem három, illetve négy, egymással össze nem házasítható elemből áll.
Mielőtt egységes Európáról álmodoztunk, két kérdést kellett volna alaposan megvizsgálni.
Mik a feltételei annak, hogy egy nagy világgazdasági agglomeráció működőképes lehessen?
Jelenleg annak, hogy a társadalom az élvonalba emelkedhessen, két alapfeltétele van.
1. Na szaporodjon néhány ezreléknél gyorsabban a népessége. Ezt úgy kell érteni, hogy az eleve túlszaporodott népességű társadalomban inkább lassan csökkenjen, mint növekedje, az alulnépesedettekben pedig csökkenjen. Jelenleg a világ felső hatodában csak olyan országok vannak, ahol népesség stagnál, illetve van négy olyan fejlett ország, amelyik még nagyon alulnépesedett, a négy volt angol gyarmat, de azokban is a belső szaporodás alacsony.
A világgazdaságnak már ma is, de a jövőben egyre inkább, három nagy agglomerációja van.
Európa, Észak-Amerika és a Távol-Kelet.
Hogyan állnak ezek a fenti két alapkövetelménnyel szemben?
Észak-Amerika lakosságának viselkedése puritán. Viselkedésüket döntően az északnyugat európai puritán magatartás képviseli. Az, amit száz éve Max Weber protestáns etikának nevezett. Ráadásul csupán két állam, aminek kilenctizede az Egyesült Államok. A népességük ugyan 1 százalékánál is gyorsabban nő, de a növekedés többsége bevándorló, egyre inkább jó minőségű bevándorló.
A Távol-Kelet lakosságának viselkedése konfuciánus, azaz keményen puritán. A közel kétmilliárdos lakosságú, túlnépesedett térségben nem növekszik a lakosság. A fejlettekben spontán megállt, Kínában pedig az állami erőszak megállította. A viszonylag kisebb államok, Japán és a kis tigrisek már fejlettek, Kína pedig harminc éve példátlan gyorsasággal zárkózik fel. A teljes felzárkózásához még 30-40 évre van szükség. Ezt megelőzően nem reális feladat politikai agglomerációról beszélni, hiszen a háromnegyed még elmaradott. Ennek ellenére a század második felére várható, hogy a Távol-Kelet lényegesen nagyobb lesz, mint a másik két agglomeráció együttesen.
Európa agglomerációs szerepe az előző kettőhöz hasonló úton nem várható. Nem várható, mert ez a kis kontinens négy jelentősen eltérő kultúrát hordoz.
I. Csak Európa legfeljebb harmada puritán annyira, hogy a másik két agglomerációval versenyképes lehessen. Ez a klasszikusan puritán északnyugati térsége, ahol az angolszászok, germánok és a skandinávok teszik ki a többséget. Ezeket protestáns keresztény népeknek is nevezhetnénk. Ebben csak a franciák latinok, és a csehek szlávok. De az Alpoktól és a Pireneusoktól délre élő olaszok és spanyolok is közéjük sorolhatók. Ezekkel az a probléma, hogy az országuk déli felén nagyon nem puritán nyelvtestvéreikkel közös országban élnek.
II. A kontinens déli sávja. A portugálok, a dél-spanyolok, a dél-olaszok, és a görögök egyelőre messze vannak ahhoz, hogy a puritán európaiakkal közös gazdasági-politikai szervezetben éljenek, velük lépést tudjanak tartani. A hidegháború idején nehéz lett volna ezt elfogadtatni, de a jelenlegi pénzügyi válságban nehéz tagadni.
III. A közepes országok. Ezek sem nem puritánok, sem nem kelet-európaiak. Nem véletlenül a 11. században a nyugati kereszténységet választották, de az ezer év nem volt elég a felzárkózásukhoz, pedig érzelmileg mindig inkább a Nyugatot választották, ha ere kényszerültek.
Ebbe a csoportba tartoznak a balti államok, a lengyelek, a szlovákok, a magyarok és a horvátok. Meggyőződésem szerint ezek lesznek a legkönnyebben befogadhatók, de még messze ős sem azok.
IV. A keleti szlávok és a balkáni népek. Ezek választották az ortodox kereszténységet, és mindig nagycsaládban éltek. Kulturálisan ezek a népek a legkevésbé puritánok, nincs az a rendszer, amelyeik az élvonalba emelné őket. Egyetlen előnyük, hogy a népesség egyikükbe sem nő gyorsan. Ebbe a csoportba sorolnám a törököket is.
A fejlett, puritán Nyugat Európához a legközelebb a köztes országok vannak. De ezek sem azonnal. A legtávolabbiak a keleti szlávok és a törökök.
Egyelőre a másik két agglomerációval versenyképes Európai Unió csak a puritán államok közössége.
KIK FÉRNEK A KÖZÖSSÉGBE?
Jelenleg, egyértelműen csak Anglia, Németország, Franciaország, a Benelux Államok, Ausztria, Svájc, Csehország, és a skandináv országok. Ezek elég érettek arra, hogy az európai agglomeráció magjai lehessenek, ne kelljen számukra megkülönböztető kedvezményeket adni, állják egymás közt a versenyt. A társadalom fejlettségét jelző mutatókban belül vannak a plusz-mínusz 20 százalékos szóráson.
Milyen mutatókkal mérjük a közösségre való megfelelést?
Be kell látni, hogy a Maastrichti Elvárások ehhez kevesek és nem megfelelők. Azokat még a liberális közgazdaság naiv hívei fogalmazták meg, akik abban a hitben éltek, hogy a pénzügytechnikai egyensúly kellő garanciát jelent. Számos olyan mutatóra is szükség van, ami a lakosság viselkedését jellemzi. Elvként kell elfogadni, hogy a puritán magatartáshoz való közelség a legelső követelmény.
Ennek ellenére az egy laksora jutó nemzeti jövedelemmel kezdeném a mutatók során.
I. A BELSŐ MAG
1. Az egy laksora jutó nemzeti jövedelem. A minimális feltétel a tagok átlagának 80 százaléka.
2. Foglalkoztatási ráta. Ezt a mutatót azzal korrigálnám, hogy a 18 év feletti diákokat, mint a szellemi vagyon gyarapítóit foglalkoztatottnak tekinteném. E mutató estében, a tagok átlagához képest, mínusz 10 százalékpont volna a tűréshatár.
Az olyan országnak, amelyik e négy pontnak nem felel meg, nem lehet közös pénze.
Ezek az országok lehetnének az EU mag-országai. Ebben a körben nem csak az áruk, de a tőke és a munkaerő áramlásának nem lehetnek korlátai.
II. A MÁSODIK KÖR.
Ebbe sorolnám a köztes, és a mediterrán országokat. Vagyis azokat a jelenlegi tagokat, akik nem felelnek meg a fenti szigorú feltételeknek. Ezek bármikor pályázhatnak a maghoz való csatlakozásra, ha a fenti négy követelménynek megfelelnek.
III. A HARAMDIK KÖR.
Ebbe tartozik minden európai ország, amelyik a II. KÖR tagja akar lenni. A felvételről a tagok döntnek, de bizonyítani kell, hogy ahhoz már a fenti négy mutató tekintetben kellő közelségbe kerültek.
A tagság feltételei adatok, és nem az EU vezetés politikai akaratának függvénye.
AZ EU FEJLŐDÉSI IRÁNYA
Az Európai Unió célja, hogy a másik két agglomerációval egyen rendű, ha nem is egyenlő erejű partner legyen. Ennek érekében kell egyrészt az adottságait, sajtosságait tudomásul venni, másrészt a másik kettőhöz igazodni. Ennek érdekében egyrészt tudomásul kell venni Európa kulturális, nyelvi, állami rendkívül tagoltságát, másrészt törekedni kell a másik két, homogénebb térséggel való versenyképességre.
Az már tény, hogy Észak-Amerika gazdasági, kulturális tekintetben homogén, egynyelvű térség. A nyelve a világnyelv. Az agglomeráció hatékonysága szempontjából nagyon fontos a közös nyelv. Ez soha nem volt olyan fontos, mint a jelenben, és még inkább az lesz a jövőben. Az is vitathatatlan, hogy a közös nyelv csak az angol lehet. Az lesz még akkor is, ha Kína felemelkedése után több fejlett világban élő embernek lesz anyanyelve, még többnek az írása lesz a mandarin.
A világ kommunikációja egyre inkább az angolra épül. A fejlett Nyugaton, aki nem tud angolul, másodrendű ember. Ez egyre inkább már a szakmunkásokra is igaz. Az angol expanziója fergetegesen gyors, és a jövőben még gyorsabb lesz.
Az EU óriásit vesztett, és veszít azzal, hogy a hivatalos nyelve nem az angol, hanem tucatnyi nyelveken kommunikálnak. Az ugyan nem vitatható, hogy az anyanyelveknek is van előnyük. Ezt jól bizonyítja, hogy a német nyelvterületen a lakosság nagy többsége két német nyelven beszél, egyrészt a germán törzsi, másrészt a hivatalos németen. De ennél jobban mutatja a jövő útját, hogy a német értelmiség nagyon gyorsan megtanult angolul, és szakmai karrierjét ezen a nyelven építi tovább. A szakmai karrierje szempontjából az a fontosabb nyelve.
A világ fejlettebb kétötödében az angol nyelv ismerete egyre inkább az érvényesülés egyik feltétele. A világ kevésbé fejlett háromötödében pedig, aki angolul tud, az érvényesülési lehetőségei megsokszorozódnak. Ez Indiában a legmarkánsabb. Becslésem szerint, aki abban az országban angolul tud, azok jövedelme az átlag többszöröse, az ország devizabevételeinek nagy többsége nekik köszönhető.
Ebben a környezetben az EU vezetése a hivatalosan használható nyelvek sokaságával bohóckodik. Ezek az illetésesek még addig sem jutottak el, hogy milyen előny származna, ha a közösség hivatalos nyelve az angol volna. Nagyon kevés olyan tisztviselő van ma már Brüsszelben, aki nem tud angolul. Nem okozna problémát, aki nem tud, menjen haza, és ott építgesse a karrierjét.
MIT KELLENE JAVÍTANI.
A kisebb magnak legyen minisztertanácsa. E tekintetben a másik kettőhöz kell közeledni.
Észak-Amerika lényegében egy ország, aminek az alkotmánya elég féket jelent a kapkodás ellen.
A Távol-Kelet egyre inkább Kína lesz, ahol a politikai diktatúra gyorsan határozhat.
A kettőhöz viszonyítva, az EU gittegylet. A tagállamok kormányainál sokkal bürokratikusabb, nehezebben döntő testület.
Az operatív vezetőit buta, politikai kompromisszumok során választják.
Két példát.
Az első vezetője portugál, aki azért lehetett jó mindenkinek, mert a súlytalan, a közösségbe idő előtt felvett kis állam polgára.
A külügyek felelőse egy súlytalan angol asszony, aki azért jó, mert súlytalan.
Ilyen szinte minden biztos.
Ez természetes, mert a kicsik és a nagyok egyenjogúságát komolyan vevő minden közösségen, lassan csak a legkevésbé alkalmasak lehetnek vezető pozícióban. A karizmatikus egyéniségek számára nincs a kollektív vezetésben hely. Ezt bizonyítja a Vatikántól a bolsevikpártig a történelem. Az egyenrangúak közösségének többsége csak olyant hajlandó kiemelni, aki arra nem alkalmas, akitől nem kell félni, hogy önálló akarata van. Csak az a jó vezető, aki nem képes a kollektíva fölé emelkedni.
A történelemben még nem találkoztam olyan párttal, amelyik a kollektív akaratra ült, és nem butult el tejesen. Ebben az Egyesült Államok alkotmánya jó példa arra, ahol négyévenként választanak államfőt. A jelöltnek is csak a választók többségének akaratából lehet indulni, de ha megválasztják, akkor négy évre ő a kormány- és államfő. A javaslatait a választott két parlament megbuktathatja, de sem őt, sem a minisztereit nem cserélheti le politikai okból. Ugyan ez sem garancia arra, hogy a legalkalmasabb ember legyen az elnök, de arra elég, hogy ne legyen eleve alkalmatlan arra, és nincs minőségi lejtő.
Az EU-ba ugyan az országok parlamentjei lépének be, de nem a kormányai, hanem a szavazói lesznek a közösség tagjai. Ezért a kormányfők szavazatainak súlya a lakosság számától függ. A kis országnak kicsi a súlya, a nagynak nagy.
Az EU nem felelős a gyengébbek támogatásáért.
Az Egyesült Államok alkotmányát tekinteném mintának azzal a különbséggel, hogy a felsőházba, a szenátusba minden megkezdett ötmillió lakos után egy mandátum jár. A megválasztott EU kormány négy éves mandátuma során nem cserélhető.
ÖSSZEGZÉS.
Az Európai Unió a jelenlegi szervezeti felépítésével nem lehet versenyképes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése