Az Európai Unió jövője

Kopátsy Sándor EG 2011-07-10

AZ EURÓPAI UNIÓ JÖVŐJE

Ma már világos, hogy az EU egyre kevésbé lesz versenyképes akár Észak-Amerikával, akár a Távol-Kelettel.

Egyrészt hátrányból indul, másrészt rossz vágányon halad.

Ami a hátrányait illeti.

Területileg kicsi.

Egyrészt kisebb. Versenyképes ugyanis csak a Lisszabon – Róma tengelytől északra, másrészt csak a Helsinki Trieszt tengelytől nyugatra lévő térség lehet eleve versenyképes. Igazán versenyképes, és országhatárokkal regisztrálható ennek csak az Alpoktól délre lévő része. Észak-Olaszország és Észak-Spanyolország még beleférni, de a déli felük már csak nehezen és drágán integrálható. Ez alig hárommillió négyzetkilométernyi térség, szemben a közel húsz millió négyzetkilométernyi Észak-Amerikával és Távol-Kelettel. Azaz a két versenytárs mindegyike hatszor nagyobb.

A népessége nem nagy és nem növelhető.

Észak-Amerika alulnépesedett, tehát korlátlan lehetősége van a jó minőségű munkaerő befogadására. Ideje volna elgondolkodni azon, hogy miért emelkedhetett a négy volt angol gyarmat a világ tíz legfejlettebb társadalma közé. Ennek egyik oka ugyanis, hogy alulnépesedett, ezért is kiváló befogadó. A kor legjobb, leghatékonyabb importja a kiváló munkaerő. Erre korlátlan lehetősége csak Észak-Amerikának van a három nagytérség esetében.

A Távol-Keleten viszont kétmilliárd ember él. Ebben a tekintetben is ötször akkora, mint a másikak.

Ami a katonai potenciált illeti.

Én ennek nem tulajdonítok jelentőséget, mert a fejlett térségek száma az együttműködés több előnnyel jár, mint amit egymástól erőszakkal el lehet venni. A kevésbé fejlettek katonai ereje pedig eltörpül a fejlettek bármelyiké mellett.

A világgazdaság három agglomerációja versenyében két szempontot még mindig az indokoltnál fontosabbnak tartanak.

A politikai integrációt, és a katonai erőt.

Ami a politikai integrációt illeti.

Ennek jelentőségét mind a közvélemény, mind a politikai túlértékeli. Még mindig általános a felfogás, hogy a nagyobb, népesebb jobb. Ennek sokkal inkább igaz az ellenkezője. Az egymással versengő osztálytársadalmak korában a nagyság, azaz a katonai erő, a gyengébbek kizsákmányolása előnyöket biztosított. Ennek a tényleges nagyságát a történelemtudomány politikai centrikussága még jobban felnagyította.

Annak a ténynek szinte a nyomát sem találjuk, hogy a Nyugat két és félezer éves történelemben a lakosság anyagi és szellemi színvonala a városállamokban volt a legmagasabb. A kicsiségből fakadó előny megnőtt, mióta a katonai tekintetben gyengébbek kizsákmányolása megszűnt. Jelenleg, Európában és Kelet-Ázsiában a társadalmi és gazdasági fejlettségben a kisebbek lényegesen megelőzik a nagyobbakat. Ha a nagyon kis államoktól el is tekintünk, a néhány millió lakosnál nagyobb államok között, a viszonylag kicsik, jelentősen megelőzik a nagyobbakat.

Az időszámításunk előtt Európában a görög városállamok voltak az elsők.

Az utóbbi ezer évben az itáliai és a németalföldi térség nagy autonómiával rendelkező városai vezettek, ezeket követték a kereskedő városok szövetségébe tartozó városok.

Az európai osztálytársadalmak korábban a legmagasabb szintű térség Észak-Itália és Németalföld volt.

Ma, Európában a tíz legfejlettebb társadalmú állam között nincs olyan, amelyiknek 20 milliónál több lakosa volna. Jelenleg a világ tíz legfejlettebb társadalma között hat európai van, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia.

A második világháború után, először a nyugat-európai legfejlettebb ipari országok alkottak gazdasági uniót. A sikerét a politikai vezetés megirigyelte, és hamar a fejlett államok uniója lett belőle. Ekkor már nem gondolták meg, hogy Olaszország déli fele még nem alkalmas az integrálódásra. Naivul azt gondolták, hogy gyorsan felzárkózik, ha megfelelő támogatásban részesül. Nem vették figyelembe, hogy ez a felzárkózás Olaszországon belül máris óriási támogatást kapott, mégsem sikerült. A politikusok számra azonban a minél nagyobb agglomeráció volt a fontos. A hidegháború viszonyai között ennek még volt realitása, de utána ostobaság lett.

A minél nagyobb Európai Unióra való törekvést azonban a hidegháború eltűnése sem állította meg.

Az EU két irányba terjeszkedett.

Délre, befogadva Olaszország után Spanyolországot, Portugáliát és Görögországot is. Ezzel a dél-mediterrán térség 50 millió lakosa nyelte el az uniós támogatások nagy hányadát. Természetesen, minden eredmény nélkül.

Nem kevésbé gondolták meg a keletre való terjeszkedést sem. Csehországtól eltekintve, minden keleti tag felvétele meggondolatlan, elsietett volt. Ez a keleti terjeszkedés nem állt meg, hanem mára már a két ortodox keresztény, balkáni ország, Románia és Bulgária is tag lett, sőt a többi balkáni ország felvétele is napirenden van.

Mielőtt az EU jövőjére térnek, lássuk röviden a két másik nagy világgazdasági cetrumot.

Észak-Amerika gyakorlatilag homogén térség. Nyelvi, és kulturális tekintetben angolszász, puritán társadalom. Gyakorlatilag két ország a nagyobb tízszer akkora, mint a társa. Gazdasági tekintetben homogén egység. Mindkettő még nagyon alulnépesedett, az idegen etnikuma bevándorlók számra ideális kohó, páratlan az asszimiláló képessége, és a legjobb tehetségvonzó. Ennek értéke már ma is nagy, és idővel exponenciálisan nőni fog.

Kelet-Ázsia kulturálisan homogén, a lakossága a legjobb munkamorálú, és ennek előnye egyre nagyobb lesz.

A történelemben páratlan sebességgel növekvő kelet-ázsiai országokban is azt látjuk, hogy minél kisebbek, annál gyorsabban növekednek. Japán ugyan már tőkés osztálytársadalomként is nemcsak felzárkózott a fejlettek csapatába, de gyarmattartó, imperialista hatalom is lett. Ez az ország jelentette az első ázsiai gazdasági csodát. Bámulatosan gyorsan felállt a súlyos háborús vereség után.

Az igazi csodát azonban a két városállam és a kis tigrisek érték el. Az elmúlt ötven évben a legnagyobb fejlődést ezek érték el. Ezek alkotják a jelenkori gyorsasági élcsapatot. A két városállam és Tajvan az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben megelőzték Japánt.

Szingapúr és Hongkong, mint városállamok a világ élvonalába repültek.

A távol-keleti civilizáció népességének háromnegyedét jelentő Kína azonban csak az utóbbi harminc évben vette fel a térség többi államának növekedési sebességét.

Ma már megállíthatatlannak látszik, hogy a század közepére a Távol-Kelet lesz a világgazdaság fejlett részének nagyobbik fele.

Európa nyugati felének lehetőségei.

Európa nyugati fele azt, hogy az elmúlt ötszáz évben fölényt élvezhetett a világ többi magas-kultúrájával szemben, gazdaságföldrajzi tekintetben a páratlan tagoltságának köszönhette. Ebből fakadt, hogy nem válhatott e térség egyetlen birodalommá. Még akkor is, ha időnként birodalom alakult ki a térsége nagyobbik fele kimaradt ebből, és maga a birodalom sem lett kulturális tekintetben homogén.

Európa nyugati felének a jövőben is abban lesz az ereje, hogy nem centralizálható. Ezért volt eleve hiba a gazdasági egységgé válása érekében politikai szervezetbe, az Európai Unióba tömöríteni. Be kellene látni, hogy már a jelenben is, de a jövőben még sokkal inkább, hatékony politikai egység csak homogén anyagból létesülhet.

Európa nyugati feléről, nem is szólva a jelenlegi, és még inkább a várható EU térség egészéről, mindennek tekinthető, csak homogén kulturális, civilizációs és gazdasági térségnek nem.

Európát tehát csak abban kell integrálni, amiben erre megérett.

Milyen mértékben értek meg a politikai integráció feltételei?

Amelyik államokban a lakosság puritán. A puritán lakosú államok az Alpoktól északra, és a Helsinki-Bécs fonaltól nyugatra vannak. Ennek a térségnek nemcsak a gazdasági, de a politikai integrációja feltétlenül sikeres. Erre a térségre korlátozott Unió nemcsak társadalmi, de gazdasági tekintetben is, a világ élvonalába tartozna.

Európának csak a fenti észak-nyugati, puritán része érett arra, hogy a másik két világgazdasági centrummal közös szinten versenyezzen. Csak ennek a térségnek lehet közös valutája, bankja, egymásért felelős gazdaságpolitikája. Le kell mondani arról, hogy Európa egésze a világgazdaság élvonalába integrálódjon.

Azt kell megérteni, hogy a jelen és a jövő integrációi csak a közös kultúrára épülhetnek.

A világgazdaság élvonalába csak az olyan országok kerülhetnek, ahol a lakosság viselkedését vagy a nyugati puritanizmus, illetve a kelet-ázsiai konfuciánus magatartás jellemzi, és néhány ezreléket nem haladja meg a népszaporulat.

Európa egészé ugyan megfelel az egyik követelménynek, nem nő gyorsan a népesség. A másiknak azonban csak az északnyugati harmada.

Európa lakossága ugyanis három viselkedési kultúrára oszlik.

a. Puritánokra. Ilyenek a skandinávok, a germánok és az angolszászok. Rajtuk kívül ide sorolandók a franciák, és a csehek is. Tulajdonképpen azészak-olaszok és az észak-spanyolok is ilynek, de ezeket visszahúzza az országuk déli felének mediterrán lakossága, akik nagyon nem puritánok. Ezért e két ország tagságát nagyon meg kellene fontolni.

b. A pravoszlávok. Talán jobb meghatározás volna az ortodox keresztények. E népeknek a viselkedése is messze van a puritánokétól. Ezek a népek alkalmazhatnak bármilyen rendszert, képtelenek a Nyugattal lépést tartani. Ezt kellene megérteni ahhoz, hogy a Szovjetunió rendszere nem azért bukott meg, mert bolsevik volt, hanem azért, mert a keleti-szlávokkal minden rendszer megbukik.

c. A középső európaiak. Ebbe a blokkba tatoznak a lengyelek, magyarok, szlovákok, horvátok és balti népek. Ezek ezer éve a nyugati kereszténységet választották, és igyekeznek a Nyugat felé orientálódni. E népek országait lehet úgy kezelni, mint az EU második hullámát.

Egyelőre elég volna csak az EU puritán térségét tartani a szoros integrációban. Ez lehetne az Észak-Amerika szintjén tartani, mert fejlettsége, a lakosság viselkedése ahhoz hasonló. A részek fejlettsége plusz-mínusz 20 százaléknyi szóráson belül van. Semmi realitása nincs annak, hogy a nagyfejlettségi különbségeket azzal lehet csökkenteni, hogy integrálják, és támogatják.

Elég volna a tényeket megnézni. Olaszország és Spanyolország déli felét nem lehetett felemelni azzal, hogy a közös államtól nagy támogatást kapnak.

A Szovjetunió hetven éves centralizált diktatúrája sem hozta közelebb egymáshoz a birodalom különböző kultúrájú etnikumait. Az észtek skandinávok, a litvánok a lengyelek estvérei, a grúzok pedig kaukázusiak maradtak.

Jugoszlávia az etnikumok egyenrangúságában minta országnak számított, mégis hetven évvel Trianon után egymást irtották, és külön államokká váltak.

Az Európai Unió csak akkor marad működésképes, ha a kulturális differenciálódást tudomásul veszi, és a közösség ennek megfelelő szinteken tagozódik.

A szigorú közösség, a közös valuta, a közös hivatalos nyelv, a közös külpolitika korlátozódjon a legfejlettebbekre, akik között az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben nincs plusz-m mínusz 20 százaléknál nagyobb különbség.

A közös piac, elsősorban az áruk világában legyen következetes, de terjedjen ki a tőkepiacra is. Ebbe csak a mediterrán, és a közepes államok legyenek tagok. Elvként elfogadnám, hogy a határukat a nyugti kereszténység jelentse.

A tagjelöltek klubja terjedjen ki a pravoszlávokra és a törökökre is. Számukra egyértelművé kell tenni a tagságuk előfeltételeit. Elsősorban az egy laksora jutó nemzeti jövedelem érje el a tagok átlagának 80 százalékát.

Röviden.

Az Unió vezetése vegye tudomásul, hogy a közösség erejét nem a nagysága, hanem homogenitása határozza meg.