Hat világmegváltó program

Kopátsy Sándor                  EE                 2015 04 11

Társadalomszemléletem

Hat világmegváltó program

2000-en a világot jobbítani akarók hat programot indítottak az általuk legfontosabbnak tartott feladat megoldására. Céljaik fontosságát átérezve, közös nevet kaptak. MDG, a Millennium Development Goals kezdőbetűi alapján. A hat programot akkor a szakemberek többsége túlzottnak találta. A tegezett célokat 15 éves feladatnak tekintették. Most kiderült, hogy túl is teljesítették, annak ellenére, hogy nem sokat tettek az érdekében. A terük azért teljesült, mert a célok egybeestek a spontán folyamtokkal. Ha nem tűzik ki, akkor is teljesültek volna.

Vegyük a 6 feladatot sorba.

I.

Felére csökkenjen a világ népességén belül azok aránya, akinek a napi jövedelmük 1.25 dollár alatt van.

1990-ben ezek aránya 48 % volt, ami 2010-re 22 %-ra csökkent a 70 elmaradott országban. A célt húsz év alatt is túlteljesítették, pedig nem tettek semmit az érdekében. A javulás elsődleges oka, hogy nagyot emelkedek a nyersanyagárak, még inkább a bányajáradékok.

II.

Legyen egyenlőség a fiúk és lányok arányában.

Ezt a mutatót 60 országban mérték, és 1990 és 2010 között a lányok aránya 86 százalékról 97 százalékra nőtt. Ez is természetes jelenség. Jelenleg a fejlett államokban több nő, mint férfi vesz részt a felsőoktatásban.

III.

Feleződjön azok aránya, akik nem jutnak egészséges ívó vízhez.

Ezek aránya 1990-ben 30 százalék volt, 2012-ben 14 százalék. Ezt a lakosság oldotta meg, mert olcsóvá vált a víznek csövön történő szállítása. Ennek tejesítéséhez sem kellett megszakadni.

IV.

Harmadára csökkenjen a gyermekhalandóság.

Ez csak felére csökkent 1990-2013 között a vizsgált 44 országban. A fele, az 50 ezrelék is nagyon magas. Nem kellett sokat tenni, hogy ez a cél teljesüljön.

V.

Kétharmadával csökkenjen az anyák szüléskori halandósága.

A 100.000 szülése jutó anyahalál 400-ról 220-ra, közel felére csökkent az elmúlt 23 évben, a vizsgált 29 országban.

VI.

A 12 évesek elemi szintű iskolázottsága.

Az előző kérdésben is vizsgált 29 országban ez a mutató 80-ról, 91 százalékra nőtt.

Mind a hat feladat óriási változást mutat, de olyan, amit a tudományos és technikai forradalom hozott létre. Nem azért történt, történik és történni fog még akkor is, ha nem tekintik feladatnak. Ez a folyamat spontán.

Az emberiségnek nem a kevesebb halálozás, hanem a sokkal kevesebb gyermekvállalás a jelenkori feladata. Nemcsak most, de hatezer éve, de most sokkal inkább, mint valaha. A társadalomtudományok általános, a közgazdaságtudomány legnagyobb hibája, hogy nem veszi tudomásul, hogy amiből kevesebb van, mint a kereslete, az értéke, amiből pedig több van, az értékvesztő. Az osztálytársadalmakra azért volt jellemző az élet olcsósága, mert többen születtek és maradtak meg, mint amennyire a társadalomnak igénye volt. Ez soha nem volt annyira jellemző, mint a jelenkorban az emberiség elmaradottabb háromötödében.

Ma ugyan a lemaradók is gyorsabban haladnak, mint történelmük során valaha, de mégis menthetetlenek, mert egy nagyságrenddel gyorsabban szaporodnak, mint amennyit a társadalmunk érdeke megengedne.

Fajunk elmúlt hatezer évének történetét csak az érheti meg, aki azt az életterének eltartó képességéhez való igazodás szempontjából vizsgálja. Az ember fejlett agyának köszönhetően sem tudta az élettere eltartó képességét a szaporaságához igazítani.

Gyűjtögetés.

Eddigi életének mintegy 95 százalékában gyűjtögetésből élt, tehát életterének eltartó képessége tőle független nagyságú volt. A létszámát csak azzal tudta növelni, hogy újabb és újabb életterekbe rendezkedett be. A biológusok sem hangsúlyozzák, hogy az ember volt az első és egyetlen faj, amelyik képes volt az életteréhez gyorsan igazodni. Alig 150 ezer év alatt a föld szinte minden természeti környezetéhez igazította életvitelét.

Termelés.

A jégkorszak végét okozó felmelegedés azonban a gyűjtögetés élettereiben alapvető változásokat idézett elő. Az életterek jelentős hányadában a korábbi tört részére csökkent a gyűjtögetés eltartó képessége. Ugyanakkor új lehetőségek kínálkoztak a termelésre épülő olyan új társadalmak létrehozására, amiknek az eltartó képessége sokszor nagyobb volt, mint a gyűjtögetésé.

Két termelési mód vált az emberiség nagy többségének eltartására alkalmassá. A szántóföldi önözéses gabonatermelés és a pásztorkodás.

A szántóföldi öntözéses gabonatermelés.

Annyi jég olvadt el, hogy a tengerszínt mintegy 70 métert emelkedett. Ennek következtében Ázsia déli felének és Észak-Afrika folyamainak a völgyei vagy árterületek lettek, vagy önözhetővé váltak. Érdekes módon, senkinek sem jutott eszébe, hogy a tengerszint emelkedése nélkül az első magas-kultúrák völgyei nem lettek volna öntözhetők. Ezek a völgyek csak azzal váltak önözhetőkké, hogy a torkolatuk szintje 70 méterrel emelkedett.

Az önözéses gabonatermelés másik feltétele volt az ember fizikai erejének többszörösét jelentő igavonó és trágyatermelő háziállat. A szarvasmarha és a bivaly nélkül nem jöhettek volna létre az ázsiai és észak-afrikai magas-kultúrák. Erre a két amerikai magas-kultúra hívta fel a figyelmemet. Ezek azért feneklettek meg, mert nem volt a szánáshoz és a szárazföldi szállításra, valamint a talajerőt biztosító trágyaterelésre alkalmas háziállat.

Az elmúlt hatezer évből ötezerben az önözéses gabonatermelés volt az egyetlen magas-kultúrát eltartani képes társadalom. Ezek lakosságeltartó képessége ötvenszer-százszor nagyobb volt, mint a gyűjtögetésé. Nem hangsúlyozzuk, hogy a technikai fejlődéshez nélkülözhetetlen az urbanizáció és a munkamegosztás. Ezt csak az öntözéses gabonatermelés biztosíthatta egészen az első évezred végén Nyugat-Európában történt agrártechnikai forradalomig.

Pásztorkodás.

Amíg önözéses növénytermelésre a gyűjtögetésre korábban alkalmas természeti adottságoknak legfeljebb a húszada vált alkalmassá, a pásztorkodás tíz-hússzor nagyobb területen alakulhatott ki. Azt már egyik korai könyvemben leírtam, hogy nem az ember szelídítette meg az állatokat, hanem az életképtelenné váló állatok szelídültek az emberhez. Csak olyan állat domesztikálható, amelyik a megváltozott körülmények között életképtelenné vált, vagyis az élelméről itatásáról képtelenné vált gondoskodni. Azért szelídült az emberhez, mert etetéséről és itatásáról gondoskodott. Mivel Amerikában nem szorult az igavonásra egyedül alkalmas állt a bölény, ugyanúgy nem vált háziállattá, mint Ázsiában és Afrikában.

Mindezekre azért tértem ki, mert bizonyítani akartam, amit Darwin is elfelejtett hangsúlyozni, hogy környezetváltozás nélkül nincs biológiai fejlődés. Ha nem történik meg a jégkorszak végét jelentő klímaváltozás, el sem tudjuk képzelni, hol tartanánk. Minden bizonnyal tized ennyin sem lennénk, és gyűjtögetnénk a természet ajándékait.

Bármennyire egyértelmű, hogy eredményeinket a felmelegedés okozta szükséghelyzetnek köszönhetjük, a tudósok legdivatosabb feladata a várható felmelegedés okozta problémákkal történő rémisztgetés.

Egyetlen katasztrófa fenyegeti fajunkat a túlnépesedés.

Ez ellen kellene védekezni. Erre két sikeres példát ismerek.

Az egyik az első évezred, a második, a második évezred végén történt. Mindkettő éppen az ellenkező irányban történt, mint amit a hat millenniumi cél kitűzött.

Az első évezred utolsó századaiban, Nyugat-Európában létrejöttek a természetes csapadékra épülő földművelés technikai feltételei.

-       Télviselő és önözés nélkül is termelhetővé vált a búza és az árpa. Mellette még megjelent két másik gabona is, a hideget jobban elviselő rozs, és a fehérjében gazdagabb zab.

-       A patkolt lovak gyorsabb közlekedést és szállítást biztosítottak a sárban, hóban, lejtőn és dombon való közlekedésben, szállításban és hadviselésben.

-       Feltalálták a talajforgató ekét.

-       Az istállós állattartás biztosította a talajerőt megtartását biztosító trágyát.

A legjelentősebb társadalmi forradalmat azonban a kiscsaládos jobbágyrendszer jelentette. Ezt azonban a társadalomtudományok figyelembe sem vették. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan szabályozás, ami nem a halálozás fokozásával, hanem a születések csökkentésével fékezte a minden osztálytársadalomra jellemző túlnépesedési nyomást. Szerintem Nyugat-Európa ezzel alapozta meg a következő évezredben elért példátlan sikerét.

Minden más társadalom csak a halálozás okozásával tartotta féken a túlnépesedést. A kiscsaládos jobbágyrendszer lényege ugyanis az volt, hogy csak annyi család vállalhatott gyermeket, amennyi jobbágytelke a földesuraknak volt. Ismeretim szerit ez a mondatot még nem írta le senki, pedig Nyugat-Európa ennek köszönhette páratlan sikerét. A jobbágytelkek viszonylag alig növekvő száma eredményezte azt, hogy a gyermekvállalásra feljogosított családok száma viszonylag változatlan volt. A népesség növekedése nem okozta a gyermekvállalásra jogosult családok számának növekedését. Csupán a házasságok tolódtak ki.

Kevés fontosabb adattal találkoztam a történelemtudományi munkákban, mint azokkal a francia történészek által, a két háború között publikált adatokkal, mikor hány évesek voltak a házasságkötők. Ezekből kiderült, hogy Európa nyugati felétől eltekintve, minden kultúrában a házasságkötések a tizenéves korban, vagyis a nemi érettséggel párhuzamosan, vagy még azt is megelőzően történtek. Ezzel szemben a lakosság nagy többségét kitevő jobbágyok kora a házasságkötéskor a húszas évek második felén volt. Vagyis a két-három legvalószínűbb szülés kimaradt. Ennyivel kevesebb halált kellett a társadalomnak okozni. Ezért lehetett a nyugat-európai feudális társadalom sokkal kisebb arányú emberpusztító, mint az összes többi, nagycsaládos kultúra.

Ennél a demográfiai különbségnél nem tudok jelentősebbet elképzelni. Ennek ellenre említést sem találtam róla. Ezért sokáig a jobbágyfelszabadításnak csak a pozitív oldalát láttam. Tudomást sem vettem arról, hogy az ipari forradalom hatására a gyermekvállalás korlátozása megszűnt. Nemcsak én, de a történészek sem. Az iparosodott Nyugat-Európa ugyanolyan szapora lett, mint a nagycsaládos kultúrák társadalmai. Szerencséje volt, hogy éppen ekkor fedezte fel Amerikát és Ausztráliát, amivel az élettere tízszer nagyobb lett, és a gyarmatosítással külső jövedelmekhez is jutott.

1990-ben Kínában bevezették a gyermekvállalási korlátozását.

Azt már sokszor leírtam, hogy a kínai gazdaság piacosítása és a gyermekvállalás korlátozása volt, és sokáig példanélküli legfontosabb világtörténelmi esemény volt. A két reform elválaszthatatlan egymástól. Azt a marxizmus történelme bizonyítja, hogy a politikai diktatúra adott körülmények között lehet nemcsak indokolt, de a legjobb megoldás is.

Azt talán még többször leírtam, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve versenyképtelenné tesz minden felépítményt. A kínai gazdaság piacosítása nem hozhatott volna eredményt, ha nem fékezik meg a népszaporulatot. A népszaporulat megfékezése nélkül a piacosítás sem hozhatott volna látványos eredményt.

A tudományos és technikai forradalom.

Fajunk fejlett ötödében túlszaporodás megállt. Ennek több feltétele között a legfontosabb a fogamzásgátlás megoldása. Ennek köszönhetően az ösztönünknek megfelelő szexuális élet és a fogazás között megszűnt a kötődés. Et sem találtam meg a történészek által fontosnak tartott események között. Pedig ennél fontosabb nem volt.

Azt tudom, hogy a 20. században 6 milliárddal többen lettünk, de azt nem írta le senki, hogy mennyien lennénk, ha nem volna már az emberiség nagyobb fele számára biztosítva a fogamzásgátlás. Legalább 2 milliárdot mondok. Ehhez a becslésemhez támpontot adott a tény, hogy az emberiség ötödét jelentő Kínában, az amerikai demográfusok szerint ma 500 millióval többen lennének, ha nem vezetik be 1990-ben a keményen korlátozott gyermekvállalást.

Az is teljesen érthetetlen, hogy a száz év alatt 6 milliárddal nőtt népességet nem tekintik fajunk történetében a legnagyobb tragédiának, de azt már az ostobának is be kellene látni, hogy 2 milliárddal több ember mit jelentene. Ez is elég arra, hogy mondhassuk, fajunk története nem ismer a fogamzásgátlásnál nagyobb tudományos eredményt.

Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a fogamzásgátlás milyen gyorsan elterjedt. Mondjon valaki olyan tudományos eredményt, ami gyorsabban terjedt és nagyobb hatása volt, mint a fogamzásgátlásnak.

Ha tudomásul vesszük, hogy az osztálytársadalmak elsősorban azért lettek a termelő társadalmak felépítményei, mert az ember szexuális ösztöne több születést eredményezett, mint amennyi embert képesek voltak a társadalmak eltartani. a magát az általa termelt javakból eltartó ember jobb életfeltételeket teremtett magának, ezért tovább élt, mint amekkora halandóságra volt kialakulva a természetes szaporasága.

Akik a század fejlődésének hat célját kitalálták a halálokokból négyet, a nyomort, a csecsemőhalandóságot, a szülést és a fertőzött vizet, kiemeltek, és megindították a felszámolásuk elleni keresztes hadjáratot. Éppen azt a hármat ragadták ki, amelyek a várható életkort leginkább rövidítették. Addig nem mentek el reformterveikben, hogy ez a négy halálozások jelentős csökkentése mennyivel nagyobb népszaporulatot jelent éppen ott, ahol eleve a legnagyobb, és ezért a legsürgősebben megfékezendő. Ez a négy cél, valószínűleg a legtöbb halált előz meg, a Szahara alatti Afrikában, ahol az elmúlt száz évben hússzorosára nőtt a lakosság száma, ahol a legsürgősebb volna megállítani a féktelen népszaporulatot.

A második cél a nők egyenrangúságát akarja biztosítani az oktatásban. A nők egyenrangúságát azonban elsősorban nem az iskolában, hanem az ágyban, a szexuális életben kell biztosítani. Ennek pedig az első, és legfontosabb feltétele a fogamzásgátlás megoldhatósága. Amíg ez nincs megoldva, reménytelen a nők egyenjogúságáról gondolkodni. Mivel ezt a tudomány megoldotta, a millenniumi reformnak ezzel kellene foglalkozni. A szülők gyermekvállalási jogának a legnagyobb akadálya a fogamzásgátlás megoldatlansága volt. Ezt sem láttam megírni, illetve nem találtam arra utaló anyagot, hogy a születések mekkora hányada nem a szülők gyermekvállalási akaratán múlt. Ez most vált nyilvánvalóvá, amikor és ahol megoldottá vált a fogamzásgátlással való szexuális élet. A gyermekvállalás igen jelentősen csökkent. A millenniumi program kidolgozói sem vették a fáradságot, hogy feltárják, mennyi születéssel kapcsolatos halál a nem akart gyermekvállalás következménye. Véleményem szerint, nagyon sok.

A közelmúltban váratlan meglepetés ért, amikor Ferenc pápa a Fülöp Szigeteken szót emelt a szülők gyermekvállalási felelőssége érdekében. Ezt tőle vártam a legkevésbé, de a legjobban. Ezt ugyan csak az elmúlt száz évben lehetett elvárni a szülőktől, amikor már a szexuális ösztönük kiélése nem jár szükségszerűen fogamzással.

Arról sem találtam anyagot, hogy mennyire általános a fogamzásgátlás használata olyan társadalmakban, ahol már nincs néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat. Véleményem szerint a fejlett társadalmakban, ahol a családok gazdagabb és iskolázottabb kétharmadában nincs természetes népszaporulat, a fogamzásgátlás általános. Márpedig az átlagjövedelem felett élő, diplomás családokban nincs a létszámuk újratermelését biztosító gyermekvállalás. Ezzel szemben a családok szegényebb negyedében mindenütt van népszaporulat, mert az államok is azt támogatják. Ideje volna tudomásul venni, hogy a gyermekvállalás állami támogatása mindenütt kontraszelekciót eredményez, mert a gyerekszám alapján történő állami támogatás csak az alsó néprétegekben elég arra, hogy gyermekvállalásra serkentsen.

A hatodik reform az alapfokú oktatás általánosabbá tétele. Ez is spontán folyamat. Jó volna tudomásul venni, hogy amit az alapfokú oktatás jelent, az ma már semmire sem elég. Ezekből sokkal több jön létre, mint amennyit a társadalom hasznosítani képes. A tudományos és technikai forradalom ugyanis nem igényel olyan munkaerőt, aki csak olvasni és írni tud. A jelen és még inkább a jövő társadalma olyan munkaerőt kíván, akinek a képességét kifejlesztették. Az írás és olvasás ismerete ugyan nélkülözhetetlen, de önmagában nem elegendő. Kiművelt emberfőkre van szükség. Mikor Széchenyi ezt a követelményt közel kétszáz éve megfogalmazta, aligha úgy értette, ahogy azt a jelenkorban érteni kell. A jelenkori társadalom ugyan minden képességet hasznosítani tudja, de csak akkor, ha kiművelt. Ennek megfelelően kellene az oktatáspolitikát alakítani. Erre volna is receétje: a művészek és a hivatásos sportolók képzése. Ezek képzési módszerét kellene általánosítani. Mindenkinek a képességét kell fejleszteni. Ez minél korábban történik, annál hatékonyabb.

A millenniumi fejlesztési célok megismerése arra tanított meg, hogy jövőnket nem szabad a jó szándékra bízni, mert ennél a spontán fejlődés is közelebb visz a társadalmi elvárásokhoz.