Európa nyugati fele is lemarad

Kopátsy Sándor                   PH                 2015 04 18

Európa nyugati fele is lemarad

Európa nyugati fele második évezred első felében minden más kultúránál sikeresebb feudális, majd a második felében még sikeresebb polgári társadalomban élt.

A tudományos és technikai forradalom követelményeihez azonban a 20. század első felében a négy tengerentúli angolszász ország, a másodikban a távol-keleti országok még velük szemben is fölénybe kerültek. A puritán nyugat fölénye egyre inkább átkerült az új világ négy protestáns országába. Ma már mind a négy társadalmi fejlettségen megelőzi a volt nyugat-európai nagyhatalmakat. A fölényük növekedése a protestáns nyugaton belől megállíthatatlan. Az Egyesült Államok nemcsak a világ legnagyobb gazdasággal rendelkező országa, de A katonai erejéhez viszonyítva közelében sincs senki.

Mind a négy ország alulnépesedett. Márpedig a belátható jövőben ez a képesség lesz a legfontosabb. Rajtuk kívül nincs más ország, amelyik képes lehetne, vagy akár csak képessé is válhatna a lakossága 1 százalékát jelentő évenkénti befogadásra.

Fölényüket annak köszönhetik, hogy puritán erkölcsüket megőrizve tudtak a megváltozott körülményekhez tudnak a kor követelményeihez igazodni. Az emberiség legfejlettebb húszadába négyükön kívül csak négy kis európai puritán ország tartozik. A volt gyarmattartók közül azonban egy sem. A reformáció óta elmúlt ötszáz évet azzal lehet jellemezni, hogy a nyugati kereszténységből a protestánsok egyre jobban az élre törtek, és a súlypontjuk a tengerentúli angolszász gyarmatokra tevődött át. Ezzel szemben az európai latin népek népesítették be a trópusi Amerikát, és a leggyorsabban a Szahara alatti Afrikában gyűjtik a túlszaporodó híveik számát.

A reformáció kezdetben is a dinamikusan fejlődő népeket hódította meg. Ezeknek a latin népekhez viszonyított fölényük egyre nő. Ha ezt a két keresztény vallást a híveik társadalmi fejlettsége alapján hasonlítanánk össze, kiderülne a protestánsok fölénye egyre nagyobb lett. Egy ilyen összehasonlítás Európán belül mintegy kétszeres egy főre jutó nemzeti jövedelmet, mintegy tíz évvel hosszabb várható élettartamot és 2-4 évvel hosszabb iskoláztatást tar5tok reálisnak. Ha a világon élő protestánsokat és katolikusokat vetjük össze az előzőnél kétszer nagyobb különbséget tartok reálisnak. A jelenlegi trendet tartva az a szakadék tovább fog nőni. Sajnos, ezzel a vallásom római vezetői nem számolnak, nekik nem a gazdagabb, de kevesebb, hanem a minél több hívő a céljuk.

Ez a példa is mutatja, hogy az emberiség egészén belül változó viszonyainak megértéséhez nem államokban, hanem kultúrákban, közös népesség változásban, de akár vallásokban is többet mondanak az összevetések, mint az országokra vetített mennyiségek.

Ezzel szemben még az országoknál is rosszabb egységeket használnak a társadalomtudományok.

Száz éve a vészesen lemaradó országokat fejlődőknek hívják, holott tényegesen egyre jobban lemaradók a fejlettekhez viszonyítva.

Mintegy negyedszáz éve egy amerikai bankár kitalálta a BRICs fogalmát. Ebbe négy valóban nagy országot, Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát értette. Ezek mindegyikének nagyon másként alakul a jövőjük.

Brazília ugyan nagy, de a jövője legfeljebb a latin-amerikaiakkal közös, eddig sem voltak a legjobban lemaradók, de a puritán nyugati és távol-keleti országokhoz képest egyre jobban lemaradnak. A ma előrevetíthető jövőjük, hogy az egyre differenciáltabb mezőny közepén maradnak. A felzárkózásuk reménytelen, mert az elviselhetőnél sokkal gyorsabban szaporodnak, és alkalmatlanok a puritán viselkedésre.

Oroszországban a viszonylagos gazdasági eredményük döntően a magas olaj és földgáz árának volt köszönhető, és annak, hogy a lakosságuk száma lassan változik. A magas bányajáradéknak azonban örökre vége. A lakosság ortodox keresztény viselkedése pedig eleve lehetetlenné teszi a felzárkózást. Ez az ország várhatóan a világ társadalmai között marad.

India népességével már Kínát is megelőzte. Az elviselhetőnél tízszer gyorsabb népszaporulata, túlnépesedettsége, etnikai és nyelvi tarkasága, valamint a lakossága viselkedése okán elemeire fog széthullani. Elég volna azt figyelembe venni, hogy ott a lakosság növekedés megfékezése a születés korlátozásával nem oldható meg.

Kína az egyetlen a négy között, amit nemcsak fejlődőnek, hanem a leggyorsabban fejlődőnek kell tekinteni. Ha ezt az országot kihagynánk, a fejlődőket lemaradóknak kell nevezni. Kína az elmúlt huszonöt évben háromszor gyorsabban növelte az egy laksora vetített három mutatóját, mint a világ puritán élcsapata. Az első húsz évben még két számjegyű volt a növekedése, most már csak 7-8 százalék, de ez is háromszor gyorsabb, mint a fejlett puritánoké, és tízszer gyorsabb, mint a BRICs másik három tagjáé. Az utóbbi nyolc évben a világgazdaság növekedésének felét Kína adta. Ebben a nyolc évben a fejlett világban az egy laksora jutó jövedelem növekedése csupán 9 százalék volt. Kínában azonban meghaladta a 60 százalékot.

A politikusok és a közgazdászok okkal nem ismertetik az egy lakosra jutó jövedelmek alakulását. Ebből azonnal kiderülne, hogy ez a mutató az elmúlt száz évben nagyon differenciálódott. Sokszorosára nőtt az egy lakosra vetített jövedelmek különbsége. Nagyon az országokon belül, és még sokkal inkább az országok között.

Az elsődleges ok a népszaporulat különbsége. Az elmúlt száz év során az emberiség létszáma ötszörösére nőtt. A nyugati és a távol-keleti országokban azonban csak kétszeresre, a Szahara alatti Afrikában azonban hússzorosra.

A kompromisszumra aztán a kínai események tanítottak meg. A reális reformok határon belül maradásához a türelmetlenek ellen tankokat kell bevetni.

A kínai reformokkal egy időben számukra is megnyílt az út, visszanyerte az országunk a szuverenitását. Sajnos átestünk a másik végletbe. A kelet-európai zsarnokság után a nyugat-európai liberalizmust vezettük be. Az előbbitől nyugatra, az utóbbitól keletre vagyunk. Az előbbiben viszonylag sikeresek, az utóbbiba viszonylag sikertelenek lettünk. Ez abból fakadt, hogy Európa közepén vagyunk, tőlünk nyugatra, ezer éve előttünk járnak, keletre pedig utánunk kullognak. Ez ezer éve így van, szinte a viszonylagos helyzet a nagyon gyors változások közepette is alig változott.

A bolsevik évtizedek alatt nem sokat ismerhettünk meg abból, ami Nyugat-Európában változott. Ezzel csak a rendszerváltás óta találkozunk. Nyugat-Európa a 20. század elejéig valóban a világ fejlődésének élcsapata volt. Azt, hogy száz éve már nem az, nem hajlandó tudomásul venni. Egyre jobban lemarad, de ennek az okát sem keresi. Nem veszi tudomásul, hogy a tudományos és technikai forradalom más alépítmény, ami más felépítményt, más módszereket kíván.