A gyermeknevelést is piacosítani kell

Kopátsy Sándor               EE                     2015 05 02

Társadalomszemléletem

A gyermeknevelést is piacosítani kell

Hatvan éve ismertem fel, hogy a gazdaság alakításában a piac szerepe nélkülözhetetlen. Ma reggel ébredtem arra, hogy ez fokozottan vonatkozik a lakosság újratermelési folyamatára is.

A bolsevik évtizedek alatt annak köszönhettük viszonylag sikeres szereplésünket, hogy teret engedtünk a piaci mechanizmusnak. Ezt ugyan a kelet-európai marxisták nem értették meg, bele is buktak. Nem annyira azért, mert marxisták voltak, hanem sokkal inkább azért, mert a gazdaságot is alárendelték imperialista céljaiknak.

1990-ben aztán Kínában következetesen bebizonyították, hogy a politikai diktatúra is lehet versenyképes, ha a gazdaság működését a piacra bízzák. De nekik volt még egy ennél sokkal nehezebb problémájuk is, a lakosság gyors növekedését is meg kellett állítani. Ezért a piacosítással párhuzamosan bevezették a születéskorlátozást is. A két reform a világtörténelem legnagyobb sikerét hozta, annak ellenére, hogy az egy család egy gyermek politika csak a népszaporulatot állította le, de a következő nemzedéknek a társadalom érdekéhez történő igazítást nem oldotta meg.

Ez a hiányosság azonban nem fékezte úgy le az eredményt annyira, hogy a növekedésük nem lett négyszer, ötször gyorsabb, mint a másoknál sikeresebb puritán társadalmaké. Ennek két oka volt.

Egyrészt a távol-keleti, konfuciánus népek tudatában évezredes rangja van a lakosság tudatában az oktatásban elért sikernek. A mandarin rendszer ugyanis a császár akaratának megvalósítását az oktatási rendszerben szelektálódott mandarinokra bízta. Az uralkodó osztály tehát nem vérségi vagy vagyoni alapú, manem érdemi alapon szelektált volt.

Másrészt minden jelenkori társadalomra jellemző a születések családi hátterének a társadalmi érdekkel ellentétes megoszlása. A felnevelés szempontjából jó gyermeknevelési adottságú családokban viszonylag kevés, és a kedvezőtlen adottságúakban viszonylag sok gyermek születik. Ezzel szemben Kínában ugyan nincs jó irányú szelekciója a születéseknek, de rossz sincsen. Ráadásul a kedvezőtlen családban is több gondot fordíthatnak, de fordítanak is az egyetlen gyerekre, mint a sokra.

Ez Magyarországon is bebizonyosodott. Az egykéző református parasztok nagyobb arányban tanítatták a gyermeküket, mint a sok gyerekes katolikus parasztok. Ezt az egyetlen gyerekkel nemcsak jobban megtehették, de meg is tették.

Sajnos, még nem találkoztam olyan szociológiai felméréssel, ami megmutatta volna a gyermekszám és az iskoláztatás közti összefüggést. A sokgyerekes család előnyeit hangsúlyozzák, de a hátrányát, az egy családtagra jutó kisebb jövedelmet és kevesebb szülői figyelmet meg sem említik.

Nemcsak Széchenyi, de a bolsevik rendszer is hangoztatta, hogy a legfőbb érték az ember. Széchenyi zseniálisan felismerte, hogy a kiképzett ember a fő társadalmi értek, annak ellenére, hogy a kor társadalma ezt nem bizonyította. A bolsevik marxisták ugyan nem értették meg, és nem is célozták meg, mégis megvalósították a munkások felértékelődését. Az erőltetett iparosítás létre hozta a túlfoglalkoztatást, az pedig a dolgozók hiányából fakadó társadalmi hatalmát.

A jelenkori kormányok ugyan biztosítják a dolgozók jogállását, de a nagyon alacsony foglalkoztatás mégis kiszolgáltatja őket.

A két háború közti időben a munkaalkalom hiánya, a bolsevik rendszerben a munkaerőhiány, a rendszerváltás óta ismét a munkaalkalom hiánya hozza létre a munkaerő kiszolgáltatottságát. Megtanulhattuk, hogy nem a jogálláson, hanem a munkaerő feleslegből fakad a munkaerő kizsákmányolása. Ezt sem Marx, sem a liberálisok nem értették meg. Ahol alacsony a foglalkoztatás, ott hiba vannak a jogok, mert a munkaerőnek, végső soron a lakosságnak nem lehet hatalma. Ahol munkaerőhiány van, ott a diktatúrákban is a lakosság az úr. Vagyis a társadalmi hatalom is a kereslet és a kínálat viszonyától függ.

Ebből fakad, hogy a túlnépesedő társadalmakban a nép kifosztott, a munkaerőhiányosban pedig úr. A jelenkor minden fejlett társadalmában a minőségi munkaerőben van hiány, ezért azokban a munkaerő minőségével arányos a hatalom és a jövedelem elosztása. Az ilyen társadalmakban az elsődleges feladat a minőségi munkaerő termelése. Ez azonban csak akkor érhető el, ha ez a társadalom elsődleges célja.

Ez már jó száz éve markánsan jelentkezett. Ezt mutatta a Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai diaszpóra sikere. Mindkettő a társadalmi fejlődés élcsapata lett, annak ellenére, hogy a befogadó nép üldözte őket. A vasút és a gőzhajózás azonban olyan technikai forradalmat okozott a szállításban, amit a társadalomtudományok ugyan nem értettek meg, annál jobban reagált az új helyzete Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai diaszpóra. Mindkettőt üldözték az államalkotó etnikumok, mégis anyagi és iskolázottsági szinten az élcsapatot jelentették.

A gőzgépek forradalma mégsem okozott a világgazdaságban megfelelő változást. Ezt hozta meg a közúti közlekedés és a kommunikáció forradalma, valamint az iskoláztatás magas szintje. A 20. század derekára szétestek az imperialista gyarmati birodalmak. Nemcsak azok, amelyek demokrata felépítménnyel működtek, hanem azok is, amik politikai diktatúrák voltak.

A 20. század végére a fejlett tőkés osztálytársadalmakban megszűnt a túlnépesedési nyomás, felszámolta a jólét, az iskolázottság és a fogamzásgátlás. A puritánok mind a Nyugaton, mind a Távol-Keleten a fajunk történetében példátlan fejődést értek el. Hozzájuk képest még a fejlett, de nem puritán lakosú társadalmak is viszonylag lemaradnak.

A század végére egyetlen szegény, de puritán nép maradt, a kínai, de ennek létszáma elérte a már gazdag puritán népekét. A kínai kommunisták felismerték, hogy a felzárkózásuknak két akadálya van, a gazdaságot nem a piac irányítja, és elviselhetetlenül gyors a népszaporulatuk. Mindkét akadályt lebontották. A gazdaságot piacosították, a gyermekvállalást pedig drasztikus módszerekkel csökkentették. Ezzel a korábban elképzelhetetlen gyorsaságú fejlődés előtt szabadították fel az utat.

Kína sikerével lényegében be is zárult a fejlettekkel felzárkózhatók köre. Ma minden puritán nép, az emberiség kétötöde sokkal gyorsabban növekszik, mint a nem puritán kultúrákhoz tartozó, többségében túlszaporodó háromötöd. A jelenkor kétötöde a túlnépesedés leállásával és a gazdaság piacosításával soha nem tapasztalt tempóban fejlődik.

Valamint azonban egyetlen társadalom sem vett tudomásul, hogy elmaradt a minőségi munkaerő újratermelését is piacosítani kell. A lakosság értékének bővített újratermelése ugyanis kontraszelekcióval folyik. Ezt a társadalomtudományok ugyanúgy nem veszik tudomásul, mint a túlnépesedési katasztrófát.

A lakosság minőségének javulása ugyanis soha el nem képzelt tempóban folyik. A tudományos és technikai forradalom ugyanis olyan mértékben megnövelte a munkaerő minőségével szemben támasztott igényt, hogy a társadalom spontán reagált a megváltozott igényre, sokszorosára építette ki az oktatás, az egészségvédelmet, megfordította a nemzeti jövedelem újraelosztását. Amíg minden osztálytársadalom elsősorban a szegényeket adóztatta, és a gazdagoknak osztotta vissza, ma minden társadalom progresszíven von el, és nivellálóan oszt vissza.

Kínán kívül nem ismerünk olyan társadalmat, ahol a társadalmon belül nem kontraszelekcióval történik a gyermekvállalás. Ott ugyan nem kontraszelekciós, de ez sem a társadalmi érdekre szelektálja a gyermekvállalást. Ennek az oka, hogy a gyermekvállalásban ott sem a piac működik, hanem a társadalmi érdekel ellentétes állami támogatás.

A gyermekvállalás piacosítása

Az ötvenes években a piacosítás alatt még csak az értettem, hogy a világpiaci árakhoz kell igazodnia termékek árarányát. Ez a világpiachoz való igazodás az áruk világában egyet jelenthet azzal, hogy az árak aránya a világpiaci árarányokkal egyezzen meg. Az fel sem merült, hogy ez a szolgáltatásokban már nem ilyen egyszerű. Azt pedig csak most értettem meg, hogyan, és miért kell a gyermekvállalásban és felnevelésben piacosítani. Piacosítás alatt azt kell érteni, hogy a gyermekvállalás hatékonyságát sem a költsége, sem a világpiaci ára, hanem a piac értékítélete alapján kell mérlegre tenni.

A piacosítás a gyermeknevelés esetében azt jelenti, hogy a gyermeknevelés értékét a munkaerőpiacon a kereslet-kínálat aránya határozza meg. A szülők a gyermeknevelését azok munkaerőértéke alapján kell jutalmazni. Nem előre, nem a ráfordítás, hanem a felnevelés eredménye arányában utólag kell megtéríteni.

Tekintettel arra, hogy a felnevelés, mindenekelőtt a képzésük költségeihez, az egészségük védelméhez az állam is hozzájárul, annak eredményéből az állammal kell osztozni.

A szülőknek a felnevelésért járó jutalmat az öregkori ellátás formájában kell megadni. A folyósításig a nyugdíjalap követelésként lehet számon tartani. Ez lehetőséget ad arra, hogy a munkaerő vándorlást az országok között elszámolhatóvá váljon. Ez a nyugdíjak jelenlegi rendszerében már megindult.

A közgazdaságtan nem számol azzal, hogy a munkaerő vándorlás értéke ugyan egyre inkább meghaladja a fizikai tőke nagyágát, és szinte csak a szegényebb, a felnevelésüket vállaló országot sújtja, ezt azonban figyelembe sem vesszük. Még nem találkoztam olyan felméréssel, ami megmutatta volna, hogy mekkora munkaerőérték megy át a kevésbé fejlett országokból a fejlettebbekbe, a gazdagabbakba. Ezen a vesztes országok ugyan sírnak, de a megoldhatóság még fel sem merült.

A gyermeknevelés piacosítását kezdettől fogva csak úgy tudtam elképzeli, ha az érte járó jutalmat a szülők öregkori ellátáson keresztül fizeti meg a társadalom.

A gyermekvállalás nemcsak a szülők számára teher.

Fajunk eddigi életében, a 20. századig a gyermekvállalás csak a szülők számára jelentett gondot, munkát és költséget. Ennek ellenére a családok két okból vállaltak gyermekeket.

Egyrészt azokban öregkorára eltartásuk biztosítást látott. A nagy gyermekhalandóság miatt erre csak több gyermek esetében volt kellő biztosíték. Erre a vallások is rásegítettek.

Másrészt nem volt egyszerűen megoldható a nem kívánt fogamzás elleni védekezés. Ezt a történészek álszent módon elhallgatják. Bizonyítéka csak a fogamzásgátlás megoldása óta van. Minden társadalomban, még a gazdagokban is, az állami támogatás ellenére, mindenütt jelentősen csökkent a gyermekvállalás, ahol biztosított a fogamzásgátlóval való állami ellátás.

A gyermekvállalással járó költségekhez az államok mindenütt hozzájárulnak a gyermekszámhoz kötődő családi pótlékkal, bölcsődei, óvodai és iskolai támogatásokkal, gyermekeknek nyújtott kedvezményekkel. Ezeknek a támogatásoknak közös hatása a gyermekvállalási kontraszelekció. Ezek a fent már kifejtett okokból nem annyira a gyermeknevelés hatékonyságát, hanem sokkal inkább a számát ösztönzik.

Minden fejlett társadalomban a növekedés legnagyobb fékje a következő nemzedék kontraszelekciós újratermelése. A következő nemzedék értéke ugyan a kontraszelekció ellenére is nő, de megközelítőleg sem annyira, mint akkor, ha a szülőket az állam nem a vállalat gyermekek számban, hanem a felnevelésük minőségében tenné érdekeltté. Az államok ugyan nagyon sokat tesznek a jobb felnevelés, képzés érdekében, de a szülőket nem a felnevelés minőségében, hanem a felneveltek számában teszi érdekeltté. Ez az érdekeltség ellentétes a társadalom érdekével. Az ugyanis nagyságrenddel jobban érdekelt a felnevelés minőségében, mint a felneveltek számában. Ez a társadalmi érdekkel ellentétes érdekeltség alig hat a jómódú iskolázott családokra, de annál inkább a szegény és iskolázatlanokra. Ennek következménye, hogy az állami támogatások többsége a szegény és iskolázatlan családokban jelent gyermekvállalási ösztönzést, több, de kevésbé eredményesen neveltet

Ezért hangsúlyozom újra és újra, ha a családok felső harmadában születne annyi gyermek, mint az alsóban, és az alsó harmadban csak annyi, mint a felsőben, ötven év múlva háromszor gazdagabb lenne az ország, mint a jelenlegi struktúrája mellett.

A gyermeknevelés piacosítása.

A gyermeknevelés piacosítása azt jelentené, hogy az állami nyugdíjalap köt szerződést a szülőkkel a gyermeknevelés eredményessége érdekében. Ennek a szerződének a teljesítését a szülők nyugdíjba menetelekor mérik fel.

Az alábbi mérési mód csak az én egyéni, előzetes koncepcióm.

A felnevelt gyerekek, a szülők nyugdíjazásakor már kereső felnőttek, akiket az adózott jövedelmük alapján öt csoportban legyenek beosztva. Ez azt jelenti, hogy a felnevelés minőségét kifejező szorzószámok felfelé növekedjenek.

Az alsó ötöd szorzója 0.5, a másodiké 1, a harmadiké 1.5, a negyediké 2, az ötödiké 3. Vagyis egyetlen magas jövedelmű gyermek felnevelése 6 az alsó ötödbe tartozó felnevelésével azonos öregkori ellátást biztosítana.

Az alsóbb rétegekből történő felemelkedés jutalmazását biztosítaná, ha a szülők szintjénél magasabb eredményt elérő gyerekek fenti szorzóját minden szintemelkedés után 10 százalékkal jutalmaznánk. Ez megközelítőleg azt jelentené, hogy az alsó ötödbe tartozó család egyetlen felső ötödbe került gyermeke után 4 feletti szorzót érne el, vagyis nagyobb nyugdíjat kapna, mint az a szegény család, amelyik 8 gyermeket nevelt fel, de iskolázatlanul, esetleg csak a segélyekből élőt.

A gyermeket nem vállaló családok öregkori ellátásukról a nyugdíjalapba fizetéssel gondoskodjanak. Számukra azonban a legjobb megoldás, ha gyermeket fogadnak, és eredményesen felnevelnek. Ez különösen azoknak a családoknak vonzó megoldás, akik jómódúak és iskolázottak. A tények ugyanis azt bizonyítják, hogy az ilyen családok nagy valószínűséggel a felső ötödbe kerülő gyerekeket nevelnek.

Ahogyan a tőkés osztálytársadalom a nyugdíjalapokba fektette a megtakarítását, a jelenkori fejlett társadalomban a legjobb befektetés az eredményes gyermeknevelés legyen.

A fejlett társadalmak számára a meggazdagodás elsődleges feltétele a következő generáció minőségének javítása. A jelenkori társadalmakban olyan gyermeknevelési támogatásra van szükség, amiben a családok öregkori jövedelme a hatékony gyermekneveléstől függ.

Az ugyan köztudott, hogy az országok számára a leghatékonyabb import a felnevelt kiváló munkaerő befogadása, de az nem, hogy az országok számára azok a családok a legértékesebbek, akik a leghatékonyabb gyermeknevelőknek bizonyultak. Aki ezt belátja, annak a gyermeknevelés piacosítása az első feladat. Ahogyan a csak a piacosított gazdaság lehet hatékony, a gyermeknevelésre ez még sokkal inkább igaz.

A gyermekevés piacosításának első feltétele annak felmérése, hogy milyen családokban milyen a felnevelés várható eredménye. Ezért az első feladat olyan felmérések elvégzése, amikből reálisan felmérhető, hogy milyen családtól, milyen felnevelési eredmény várható.

A kevés erre vonatkozó adat, de a pedagógusok és a szülők véleménye egyértelműen azt bizonyítja, hogy a felnevelés eredménye elsősorban a család társadalmi helyzetétől függ. Annak ellenére, hogy a veleszületett képességek szóródása ugyan a társadalmi helyzettől független. Nemcsak a fizikai, de a szellem képességek is elsősorban genetikai mutációkon alapulnak. Ez a művészetek és a hivatásos sportok esetében egyértelműen igazolható. De már ott is jelentkeznek a társadalmi, családi előnyei.

A finn példa alapján ma már vitathatatlan, hogy a magzati kihordás eredménye az egészéletre kihat. Mivel a magzati kihordás minősége is függ a család anyagi és iskolázottsági szintjétől, már itt is egyértelmű a társadalmi hatás.

A közelmúltban publikált adatok alapján egyértelmű, hogy az első négy évben elsajátított szókincsben 1:4 szóródás van a szülők iskolázottságától függően. Pedig ennek a mutatónak is életre szóló hatása van.

Két területen, a művészetekben és a hivatásos spotokban sok évszázados tapasztalat bizonyítja, hogy a kora gyermekkori képesség felismerés nagyon fontos. Ezen a két területen az oktatási rendszer a minél korábbi képesség felismerésre, és a képesség tekintetében minél homogénebb tanulócsoportokban történő képzésre koncentrált.

Sajnos, az oktatáspolitika képtelen megérteni, hogy a jelenkor nem általános műveltséget, hanem szakmai kiválóságokat igényel. Ennek a társadalmi igénynek kellene alárendelni az oktatáspolitikát. Ez sokkal egyszerűbb volna, mint gondolják. Magyarországon a művészek és a sportolók képzése világszínvonalon van. Elég volna az ott alkalmazott módszereket az oktatás egészére átültetni.