Az eladósodás veszélye

Kopátsy Sándor                PG                    2015 05 22

Az eladósodás veszélye

Nyolcvan éve volt a jelenlegihez hasonló, majdnem akkora az eladósodás. Be is ütött a világgazdasági válság. Most ugyan nem a gazdasági összeomlástól kell félni, az mégis érthetetlen, hogy a világgazdaság egyáltalán nem foglalkozik az eladósodással. Pedig meglehetne nézni, hogyan alakult a fejlett országok adósodása az első világháború vége óta. A világgazdasági válás előtt a nemzeti jövedelem kétszerese alatt mozgott. Aztán a válsága alatt gyorsan háromszorosa lett. Utána viszonylag gyorsan lecsökkent a felére a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya. Ezen a másfélszeres szint közelében marad 1990-ig. Utána azonban gyorsan megkétszereződött, jelenleg is meghaladja a nemzeti jövedelem háromszorosát. Mind az állam, mind a vállalati szektor, mind a lakosság viszonylag hasonló mértékben eladósodott.

Az úgy nevezett fejlődők, én inkább nevezném a felzárkózni akarók eladósodás sokkal lassabb volt. Amíg a fejletek eladósodása a nemzeti jövedelmük 340 százaléka, a második vonalba tatozóké ennek a fele. Ebben a szektorban a lakosság adóssága viszonylag magas.

Ritkán látok izgalmasabb grafikon, mint azt, hogyan alakult 2.000 óta a fejlett államok adóssága. De mielőtt ezt elemezném, tisztázni kellene a fogalmakat.

Nem probléma, sőt előny azok eladódása, akik a kölcsönt a kamatjánál jobban hasznosítják. Ezért Szingapúr eladósodása jó üzlet volt, mert az a leggyorsabban gazdagodó ország volt, és maradt.

Nem akkora probléma, ha az eladósodás az államon belül van, mert azt belülről meg lehet oldani. A távol-keleti országok állampapírjait nagyon alacsony kamattal döntően a belső piacon vásárolták meg. Ez még a lassan növekedő Japán államadósságára is igaz. A távol-keleti országok aránylag a legnagyobb deviza tartalékkal is rendelkeznek.

Katasztrófa volt azonban a mediterrán országok eladósodása az euró övezetben. A közös valuta ugyanis mintegy 30-40 százalékosan fel van értékelve a kulturális viselkedésükhöz és gazdasági fejlettségükhöz viszonyítva. Csak a nemzetközi pénzügyekben nagyon járatlan embereknek nem tűnt fel, hogy az euró övezeten belül Németországnak stagnált a nemzeti jövedelemhez viszonyított adóssága, a mediterrán tagországé pedig függőlegesen emelkedett. Ezért állíthatjuk, hogy mindenkit, aki az euró övezet létrehozásában részt vett, örökre bebizonyította, hogy nem ott a helyük, le kell cserélni őket. Az euró övezetet fel kell számolni, illetve a puritán és fejlett tagokra kell korlátozni. Tehát nemcsak a mediterrán országok, de még Franciaország sem fér bele, aminek az volt a szerencséje, hogy gazdaságilag fejlett volt, és elnézték, hogy egyetlen évben sem tartotta be a megengedhető költségvetési hiányt.

Az euró övezet felszámolását akkor is mielőbb meg kell tenni, ha ez az EU egészére csapást jelent. A csapás is jobb, mint a halogatott tragédia. A négy mediterrán országnak vissza kell térni a saját, mintegy 20-40 százalékkal leértékelt valutára, és az 5-7 százalékos inflációra. Még így is évtizedekbe fog kerülni, mire visszanyerik az övezetbe belépésük előtti viszonylagos helyzetüket.

Ezt bizonyítja a svájci frankban kieresztett hitel megállítása óta eltelt néhány év. Mintegy 20 százalékkal gyengült a forint, ennyivel gyengült az euró is, valamint csökkentek az olajárak. E három ok együttesen mintegy 50 százalékos leérté-kelést jelent, mégsem tudjuk csökkenteni a külső adósságot, lerendezni a lakosság devizában történt eladósodottságát.

Elég volna megnézni, hogyan alakul a külkereskedelmi mérlegünk, ha nem értékelődik le a forint.

Mindig irritál, amikor a forint leértékelődéséről számol be még a szaksajtó is. Még egyetlen szakemberünknek sem jutott eszébe, hol lennénk, ha nem romlik 20 százalékkal az euró, ha nem romlik ehhez viszonyítva is 20 százalékkal a forint, és 150 dollár volna az olajára.

Az utókor az EU létrehozása óta eltelt időt tragédiának fogja tekinteni. Az EU erősei is lemaradtak nemcsak a Távol-Kelettől, de még a négy tengerentúli angolszász országokhoz képest is. A tagállamok kétharmada pedig lemaradt a protestáns tagokhoz képest is.