TEENDŐK AZ EURÓPAI UNIÓBAN II. Agrártámogatás

Kopátsy Sándor                EG                    2013-11-19

TEENDŐK AZ EURÓPAI UNIÓBAN

II.

Agrártámogatás

Azt, hogy az EU forrásainak aránytalanul magas hányadát fordította a mezőgazdasági termékek dotációjára, abból fakadt, hogy a közép-jobb Adenauer volt a levezénylő.

- Mint minden közép-jobb konzervatív pártnak, Adenauer pártjának is a vidék volt az erejének alapja. Otthon csak olyan, Németország számára viszonylag sokba kerülő Unió volt elfogadható, ami a vidék, a mezőgazdaság támogatására koncentrált.

- Az Európai Unió realitásénak feltétele volt Franciaország megnyerése. Ez csak akkor volt lehetséges, ha nemcsak az ország, de a latin tagországok is, igen jelentős mezőgazdasági támogatáshoz jutnak. Franciaország ugyanis egyrészt csak a mezőgazdaságban kaphatott a németeknél lényegesen nagyobb támogatást, és viszonylagos gyengeségét azzal csökkenthette, ha maga mögött érezheti a négy mediterrán országot.

- A túlméretezett agrártámogatás az Egyesült Államok ellen is irányult. Ebben egységes volt a két ország törekvése. Ha valami, az európai mezőgazdaság ugyanis támogatás nélkül nem lehetett versenyképes az amerikai importtal szemben. Márpedig, ha valamit nem akart ez a két nemrégen még nagyhatalom, az Egyesült Államoknak való kiszolgáltatottságot volt az. A németek eleve német dominanciájú Európáról álmodoztak, a franciák pedig minél nagyobb függetlenséget az Egyesült Államok túl-hatalmával szemben.

Németország stratégiájának fenti három pontja érthető a német dominancia szempontjából. A baj ott van, hogy az Egyesült Államokkal szemben a német dominancia eleve irreális. Németország csak olyan Európában lehet meghatározó, amelyik izolálódik az Egyesült Államoktól. Az ilyen, német hegemóniájú európai közösség azonban eleve nem lehet versenyképes.

Az első feladat annak megértése lett volna, hogy Európa nem lehet unió. Ehhez mind kulturálisan, mind gazdasági fejlettségben túlságosan tagolt. Eleve csak a háromszintű Unió lett volna a reális megoldás.

I. A felső szintjét a gazdag, puritán országok, az angolszászok, a germánok és a skandinávok jelentik. Ezek azonban eleve kevesen vannak Európában. Súlyuk csak a tengeren túli angolszászokkal közösen van. Ehhez az első lépés az angolszászokkal közös vámunió, angol nyelv, majd valuta, és a székhelye az Egyesült Államokban lenne.

Sokakat meglepnek a nagy távolságok. Figyelembe kell venni, hogy a tömegáruk és a konténerek felszerelt kikötők közti szállítsa bármekkora távolságon olcsóbb, mint a szárazföldön a párszáz kilométeres árumozgatás. A világ felszerelt kikötői, a szállítási költséget tekintve, közelebb vannak egymáshoz, mint a kontinensen belüli városok.

II. A másik közösségi szint a latin népeké. Ezek lényegében megmaradnak a vámunió szintjén. Már a munkaerő áramlása is csak a maguk közösségén belül lehet szabad. Tudomásul kell fenni, hogy a szabad munkaerő áramlás a világgazdaság szempontjából ugyan előnyös, de súlyosan károsítja azokat az országokat, amelyektől elvándorol a munkaerő elitje. A kiváló munkaerő áramlása ugyan nem akadályozható meg, de a liberális szabadsága fékezendő.

Amennyire hátrányosnak bizonyult a puritánok és a latinok közös valutája, annyira segítené őket a vámunió a latin-amerikai országokkal.

Ahogyan a puritánok befogadják a tengerentúli puritánokat, ugyanúgy üdvös volna az európai és az amerikai latin országok, a fél-perifériás szintjüknek megfelelő vámuniójuk, erősebb rokonságtudatuk.

III. A közép-európai és a baltikumi országok közössége lényegében a latinokéval azonos szintű, de csak európai országokból állna. Ezek későbbi csatlakozását a puritánokhoz fenn kell tartani azok számára, akik megfelelnek.

A balkáni és a kelet-európai államok tagágáról le kell mondani. Az ő beépülésük lehetősége még a közé-európai és a balti országok közösségébe is nagyon kétséges.

Az EU apparátusa tanulhatna a 20. század példáiból. Minden olyan ország etnikumaira esett szét, amelyik eltérő etnikumokból állt. Sorolhatnám az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésétől a Szovjetunió széteséséig. De még az sem lesz meglepetés, ha katalánok és a skótok is önálló államot alkotnak, ha Észak-Olaszország önállóvá válik. Tudomásul kell venni, hogy csak a nagyon hasonló kultúrák és fejlettségi szintek férhetnek meg egy államban. A közös államisághoz még a közös nyelv sem elég. Lásd Olaszországot.

A brüsszeli bürokraták számára tisztázni kell, hogy a közösségben minek, mik az előfeltételei.

Vámunió, azaz az áruk szabad mozgása szinte minden kultúra és fejlettségi szinten előnyös.

A személyek szabad utazására szinte ugyanaz vonatkozik, mint a vámunióra.

A munkaerő szabad mozgása, mivel nagyon differenciálja a fejlettségi különbségeket, csak olyan országok között liberalizálható, ahol a bérszínvonalban néhány tíz százaléknál nem nagyobb a különbség. Fékezni kell, de megállítani nem lehet.

A közös valutánál a viszonylag csekély fejlettségi különbségen kívül feltétel a közös kultúra is. Ellenkező esetben nagyon hátrányos a kevésbé fejlettek számára. A közös valuta közös inflációt jelent, ami nemcsak az eltérő fejlettség, hanem az eltérő kultúra estében is irreális követelmény. A gyengébbek súlyosan, de az erősebb is károsodik.

Ha az EU vezetői szem előtt tartották volna ezeket a követelményeket, sok veszteségtől megkímélhették volna a közösséget. Ezzel szemben az EU nem foglalkozott számos olyan problémával, aminek a megoldása minden tagját érinti.

A foglalkoztatás.

A világgazdaság egészét, de különösen a Nyugatot súlyosan érinti a gyenge minőségű, és a pályakezdő fiatalom foglalkoztatása. Ezt a kérdést ugyanis egészen másként kell kezelni, mint a tőkés osztálytársadalmakban.

Ráadásul, a foglalkoztatás kultúrától, és fejlettségtől független probléma, tehát minden tagállamot érinti.

Oktatás.

A tudományos és technikai forradalom hatására a tudásfelesleges osztálytársadalmakat felváltották a tudáshiányosak. Annak ellenre, hogy a társadalomtudományok még azt sem ismerték fel, hogy az osztálytársadalmakban a lakosság több tudással rendelkezett, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Az sem vált tudottá, hogy a jelenkori társadalmak tudásvagyona ugyan sokkal nagyobb, és sokkal gyorsabban nő, mint valaha, mégis a tudásvagyon lett a társadalom legszűkebb keresztmetszete.

Ma a tudásigény kielégíthetetlen.

Annak ellenére, hogy a keresztény kultúrában az eredendő bűn a tudásvágy, ennek okát és szerepét elhallgatták. Az osztálytársadalmak mintegy hatezer éves történetében ugyan nemcsak technikai fejlődés, de technikai forradalmak is voltak. Ezek során azonban az adott technikai működtetetése nem több, hanem kevesebb munkaerőt és tudást igényelt.

Ezzel szemben a tudományos és technikai forradalom teljes fordulatot hozott. A munka hatékonysága egyre inkább a munkavégző tudásától, képességétől és erkölcsétől függővé vált. Száz éve a munkaadó még a minél olcsóbb munkavállalót kerete, jelenleg már a minél jobbat akkor is, ha sokkal drágább. Mind a társadalmakon belül, mind azok között jellemző, hogy a jövedelméhez képest a drágább munkaerő a hasznosabb. Általánossá vált, hogy a munkaerő ára a minőségtől függően egyre differenciálódott, a jó lett aránylag drágább, a gyenge minőségű pedig olcsóbb. Ennek ellenre, csak az olcsó munkaerőben van felesleg, és a drágában hiány.

A társadalom várható hatékonysága egyre inkább attól függ, milyen minőségű munkaerőt termel. Ebből fakadóan a modern társadalmak jövője egyre inkább azon múlik, milyen minőségű munkaerőt nevel fel. Ezért lett a felzárkózás elsődleges feltétele a minél jobb oktatási, nevelési rendszer.

Ezt egyértelműen bizonyítja, hogy az elmúlt hatvan év során azok az országok javítottak a helyzetükön, amelyek oktatási rendszere jobban igazodott a megváltozott követelményekhez.

Ezzel szemben, az EU munkájában százszor akkora figyelmet fordítanak a politikai liberalizmus elvének érvényesítésére, mint az oktatási rendszerek javítására.

Ha valamivel, elsősorban az oktatással lehet csökkenteni az EU tagok közti kulturális és tudás különbségeket.