A magyar társadalompolitikai struktúrája

Kopátsy Sándor                 EP                  2013-11-01

A magyar társadalompolitikai struktúrája

Fél év múlva lesz a nyolcadik szabad választásunk. Biztos vagyok a Fidesz győzelmében. Nem vagyok Fideszes, hanem azért mert az a vágyam, hanem mert a Fidesz politikai vonala van a legközelebb a magyar társadalompolitikai súlypontjához.

Diákkorom óta tudom, hogy a magyar társadalom, ezer éve, a meg célzott nyugtosodástól eltérő struktúrájú. Szűcs Jenőnek és Győrffy Györgynek örök hálával tartozom, mert ők adtak először egyértelmű magyarázatot az eltérés okára. A magyar társadalomra, egészen a 20. század derekáig krónikus polgársághiány, és aránytalan nemességfelesleg volt jellemző.

A magyar történelem megértésnek ez a kulcsa. Kevés, és az sem magyar etnikumú, az állam politikájába való beleszólásból kizárt volt a polgárság, és sok volt a politikai jogokkal rendelkező nemezes. Aki ezt nem tartja szem előtt, nem értheti meg a Nyugathoz való felzárkózás kudarcát.

A krónikus polgársághiány volt a magyarázata annak, ami a két háború között történt. Fejtő Ferenc fogalmazta meg nekem. A protestáns Nyugat és az ortodox kelet között három államalkotó népnek, a porosznak, a lengyelnek és a magyarnak túlságosan sok volt nemessége, és hiánya volt a polgárokban.

Nagy meglepetés ért, mikor Gyilas naplójában azt olvasom, hogy Sztálin is ezt látta, amikor azt mondta, hogy két országgal lesz problémája, Lengyelországgal és Magyarországgal, mert ezekben nagyon erős a nemesség függetlenségtudata, és társadalmi befolyása. Ez be is következett.

Az alábbiakban nemcsak a rendszerváltás utáni időket elemzem annak ellenére, hogy a jövő tavaszi választás szempontjából szinte csak ennek van érelme. Korábban ugyanis nem volt soha szabad választás. A második világháború előtt egyrészt nagyon szűk volt a választásra jogosultak köre, másrészt a szavazók többsége nem szavazhatott titkosan. A második világháború után pedig a megszálló akarta a választásoktól függetlenül, érvényesült. A szovjet megszállás alatti első két választás szinte értelmetlen volt, hiszen nem azon múltak az események. Azokat Moszkvából irányították.

A fordulat éve után pedig formaság volt az egyetlen pártra való szavazás.

A szuverenitásunk birtokában.

Ezért demokratikus választások csak a rendszerváltás óta vannak.

Az alábbiakban elsősorban azt vizsgálom, mennyire fedték a választási eredmények a magyar társadalom struktúráját. Mikor, miért volt a választáson hatalomra került kormány a társadalmunk általam feltételezett struktúrájának megfelelő, illetve amikor nem, és miért.

A 80-as évek végén már egyértelmű volt az egy pártrendszer összeomlása. Én is azok közé tartoztam, akik a Kisgazdapárt várható választási győzelmére tettem. De nemcsak én, hanem Moszkvában és Jeruzsálemben is ezt feltételezték. Az utóbbit abból állapíthattam meg, hogy Schulteis és Aczél elvtársak már 1981-ben Antall Józsefet szemelték ki a Kisgazdapárt leendő vezetőjének. Ezért alapítottak részére Egészségtörténelmi Intézetet, és biztosítottak a számára a káderei kiválasztásában szabadságot. Én is elkönyveltem, hogy ő lesz az első szabadon választott kormány kisgazdapárti elnöke.

Aztán néhány évvel a rendszerváltás előtt kiderült, hogy a Kisgazdapárt nem fogadja Antallt. Ekkor merült fel, hogy akkor a másik párt vezetését, a Demokrata Fórumét kell Antallra bízni. Ezt Aczél György intézte el. Azt, hogyan, a két párt még élő szemtanúitól kell megkérdezni, illetve Csurka István erről szóló kéziratát kell elővenni. Antall iránti kegyeletből erről máig mélyen hallgatnak az érintettek.

Közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy az első választás nyertese nem a Kisgazdapárt, hanem a Demokrata Fórum lesz. Bevallom, engem is meglepett, hogy a magyar társadalom a háború előttihez képest mennyire megváltozott. A rendszerváltás idejére úgy átalakult, aminek a Kisgazdapárt már nem felet meg kormánypártnak. Az új magyar humán értelmiség Lakiteleken megszervezte a maga közép-jobb pártját. Vagyis a magyar társadalom súlypontja nem változott abban az értelemben, hogy nemzeti közép-jobb maradt, de már nem az úri középosztály, hanem a humán értelmiségiek vezetése alatt.

Ezt az új közép-jobb pártot a liberális erők veszélyesnek látták, főleg az antiszemitizmusától féltek. Aczél György ezért tette az élére a konzervatív, alkotmányos Antall Józsefet.

A nép az első választáson még a lakiteleki, a „sátoros demokrata”, egyértelműen közép-jobb Fórumra szavazott. A kormány vezetése azonban a konzervatív, alkotmányos Antall József kezébe került. Aki ugyan nem érte meg a második választás katasztrofális választási vereségét, de nem a Demokrata Forum bukott el katasztrofálisan, hanem az állampárt liberális erőinek stratégiája segítségével hatalomra került úri középosztály.

Az már a történelem fintora, hogy az Antall vezette Demokrata Fórum katasztrofális vereségének volt köszönhető az MSZP, illetve Horn Gyula fényes győzelme.

Meggyőződésem szerint, ha az állampárt liberálisainak politikai stratégiája, Antall Józsefnek az MDF élére ültetése nem sikerül, és az eredeti Demokrata Forum kerül hatalomra, több cikluson keresztül kormányon marad. Az eredeti Fórum ugyanis éppen olyan közép-jobb volt, amilyen lett az Fidesz, mindkettő olyan, mint a magyar társadalom többsége.

A demokráciának az érdeme, hogy végül a politikai hatalom szinkronba kerül a társadalom karakterével. Ez nagyon gyorsan nyilvánvalóvá vált a következő választáson Horn Gyula megbukott, és az eredeti Demokrata Fórum cipőjébe lépő Fidesz nyerte meg a választást.

A Fidesz győzelme ugyan nem maradt tartós, a következő választáson győzött a sokkal nagyobb politikai tapaszalttal és kapcsolati tőkével rendelkező szoclib koalíció, és minimális többséggel két cikluson át kormányon maradt. De úgy lejáratta magát, hogy a közép-jobb magyar társadalomnak megfelelő Fidesz elseprő győzelmet aratott a 2010-es választáson. Ezt ugyan kétharmados győzelemnek hívják. De a második világháború óta nem volt példa arra, hogy az ellenzék nyeri meg a választói körzetek 99 százalékát.

Ehhez a fölényhez a szoclib koalíció és az MDF ostobaságára is szükség volt. Ekkora győzelem ugyan még egyszer nem várható, de a kormányon maradása kétségtelen. Nemcsak azért, mert a Fidesz közép-jobb politikája felel meg a legjobban a magyar társadalom többségének, hanem azért is, mert az ellenzék teljesen hibás választási stratégiát követ.

A demokrácia azért a legjobb politikai rendszer, mert mindig annak a pártnak van nagyobb esélye, amelyik jobban igazodik a választók elvárásihoz. Magyarországon ma már olyan a társadalom, hogy óriási esélye van annak a pártnak a győzelemre, amelyik jobban igazodik a közép-jobb társadalom elvárásához. Az lehet, hogy néha nem az esélyesebb nyer, mert az ellenzéknek jobb a vezetése. De ez is csak rövid siker, végső soron a választók elvárásához való jobb politikai igazodás győz.

Orbán személyes érdeme, hogy egyedül ismerte fel, milyen politika teszi lehetővé a legtöbb választó megnyerését. Arra az útra tért, amelyikről sikerült az Antall előtti Demokrata Forumot a szoclib baloldalnak eltéríteni.

A jövő évi Fidesz győzelemben is vastagon benne lesz az ellenzék. Egyik részvevője sem vette tudomásul, hogy a közép-jobbnak nem lehet egyik párt sem esküdt ellensége. Egyelőre, Magyarországon az okos politikusoknak mindig a közép irányában kellene a saját vonalától közeledni. Ezzel szemben mindegyik ellenzéki erő az elsőszámú gonosznak a közép-jobb Fideszt tartja. Nem azért kellene a közép-jobb felé hajló stratégiát követni, mert valóban nem a közép-jobb a fő ellensége, hanem azért, mert ez a saját sikerének feltétele.

A jelen magyar társadalomban azért lett az SZDSZ a legjobban elutasított párt, mert a magyar társadalom eleve a liberális politika ellen van, hanem azért, mert a liberálisok voltak a leginkább türelmetlenek a magyar társadalom liberalizmus hiányával szemben, mert a tényleges liberalizmushiányt erőszakosan akarták bepótolni.

Nagyon érdekes volna a liberális pártnak a rendszerváltás utáni pályáját értékelni. Az SZDSZ volt Európában az első két választáson a legerősebb liberális párt, annak ellenére, hogy tőlünk nyugatra nincs is ilyen liberalizmusban szegény társadalom. A győzelmük azonban a fejükbe szállt, és úgy viselkedtek, mintha ők lettek volna a legerősebbek. Antallt lekezelték, átverték. A négyszer annyi képviselői helyet szerzett MSZP-mégis úgy kezelték, mintha kiskorú lenne. A sok okos vezetőjük közül nem akadt egy, aki felmérte volna felszámolódásuk okait.

Nem tudom, hogy Amerikában ki találta ki a Bajnai miniszterelnökségére épített stratégiát, de végzetes hibát követett el. Nem azért, mert Bajnai képessége alkalmatlan, sőt szakmai szempontból egy elképzelt országban, minden bizonnyal jó lett volna, hanem azért, mert képzeletbeli országnak nem lehet jó miniszterelnök jelöltet állítani. Bajnai csapata, a bukott szoclib a magyar választók elvárásainak legkevésbé megfelelő csapata akkor is, ha szakmai tekintetben jobb az ellenfelénél általános elutasítást élvez.

A magyar választásokon szerepelni akarónak abból kell kiindulni, hogy a magyar választásokon, a szoclib programnak mekkora lehet a maximális támogatottsága.

Hogyan is néz ki a magyar választók politikai összetétele?

A közép-jobb pártprogramra a magyar társadalom 40-60 százaléka fogékony. A szociáldemokrata baloldalra 20-30. A szélsőjobbra 5-10 százalék. A liberálisra legfeljebb 5 százalék, de az, biztos. A kemény baloldal eleve nem számíthat a küszöb átlépésre.

Bajnai szoclib csapata ugyan egy stabil 5 százalékos szavazói támogatást jelent, de ugyanakkor a baloldal számára a vele való szövetség, ennél nagyobb veszteséget okoz. Azt látni kellett volna, hogy a miniszterelnök jelöltségének nemcsak realitása nincs, de többel rontja a második legerősebb politikai erő, az MSZP szavazói támogatottságát, mint amennyi szavazót hoz. Bajnainak tehát eleve azzal kellett volna vállalni a választási szövetséget, hogy ő lesz a gazdaságpolitikáért felelős miniszter.

Ha nemcsak azzal számolnak, hogy ki mennyi szavazatot hozhat, hanem azzal is, hogy mennyit vesz el, kiderült volna, hogy nincs értelme az olyan szoclib koalíciónak, amiben a liberálisok adják a miniszterelnököt.

2014-ben a szoclib koalíció kevesebb szavazatot várhat, mint amennyi szavazója az MSZP-nek egyedül volna. A baj az, hogy az MSZP nincs megelégedve a Fidesz mögötti második hellyel, és csak olyan szövetségeseket találhat, mint Bajnai, és Gyurcsány, akik támogatásukért nagy árat kérnek, és kevesebbet hoznak, mint amennyi elveszik a keményebb baloldaliak kiábrándulása következtében.

Az 2010-es választásokból nem tanult a szoclib baloldal. Abból ugyanis az vált világossá, hogy a liberálisok támogatottsága maximálisan 5 százalék, tehát csak a negyedik választási erő a Fidesz, az MSZP, a Jobbik mögött. A Bajnaitól remélt 5 százalék jobban csábítja az MSZP-t, mint amennyit ér, mivel a választók nagy többsége számára a liberálisok a legjobban elutasított politikai erő. Aki a liberálisokkal szövetkezik, többet veszít, mint nyer.

Az a tény, hogy a magyar választók számára a liberális politika a legnagyobb arányban elutasított, nem azt jelenti, hogy nem volna rájuk szükség, hiszen a magyar társadalom betegesen liberalizmus hiányos. A liberálisok már a bolsevik időkben is sokkal többet vállaltak, mint amennyit elviselt a magyar közvélemény.

Hogyan is nézett ki a liberális erők szerepe?

A Rákosi rendszerben a számarányuknál többszörös szerepet játszottak. Ezt ugyan a javukra írom, mert sokkal rosszabb lett volna a Rákosi rendszer, ha a magyar zsidóság nem támogatja. Ezért ezt a szerepüket is pozitívnak tartom. Ezzel szemben a magyar közvéleménnyel, amelyik a Rákosi rendszer hibáiért őket teszi felelőssé. A sztálinizmus a zsidóság túlzott szerepvállalása nélkül még több hibával működött volna.

A Kádár rendszerben is ők jelentették az élcsapatot. A falu- ás az agrárpolitikától eltekintve, a magyar zsidóság volt a reformok élcsapata. Nyers Rezső történelmi eredményeket elért csapatának nagy többsége ugyanis zsidó volt. Nemcsak a jelenlegi rendszer, de közvélemény is, ezt a pozitív szerepüket is negatívnak minősíti.

A rendszerváltás utáni öt kormányból négyben ugyancsak a liberális zsidóság szerepe a szavazói támogatottságuk sokszorosa volt. Antallt az óránál fogva vezették. A három szoclib kormányban is nagyobb szerepük volt, mint a sokkal nagyobb támogatást évező MSZP-nek. Erről a szerepükről azonban már rossz a véleményem. Ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy erejüket sokszorosan felülmúló befolyásuk ellenére felszívódtak, a megmaradt erejük is szétforgácsolódott.

A 2010-es Fidesz győzelme után. A magyar liberálisok a Fideszben ellenséget látnak. Ez azért is meglepő, mert a magyar zsidóság, százötven éven keresztül következetesen együttműködött a hatalommal. Lehetett az a Trianon előtti a fél-feudális Monarchia, a két háború között az operett királynélküli királyság irreális revizionizmusa, Rákosi vad sztálinizmusa, Kádár vidám barakkja, Antall úri középosztálya, Horn Gyula reálszocializmusa, Gyurcsány liberális kalandozása, mindegyikkel együttműködtek. 2010 után a kétharmados hatalomra került Fideszben azonban a társadalomra közveszélyes ellenséget láttak.

E azért meglepő, mert a magyar zsidóság számára a felsorolt rendszerek mindegyikét sokkal nehezebben elfogadhatónak tartom, mint a jelenlegi Fidesz uralmat.

A Monarchia langyos társadalmi elmaradottsága ugyan nagyon megfelelt az ügyes és okos szidóság boldogulására, de már látni kellett volna a rendszer tarthatatlanságát. A magyar zsidóság képességeinek ugyan megfelelt az álmos, romantikus Magyarország, de már minden délibábra épült. Ezt azonban csak a Kommün alatt ismerték fel, azt is lelkesen támogatták, nem látva annak a társadalmi irrealitását az úri középosztállyal szemben. A kommunista uralomban játszott szerepük, amit pozitívnek tartok, lejáratta őket a Horthy rendszer idejére.

A Horthy rendszer vad antiszemitizmusa ellenére elfogadott lett a magyar zsidóság szánmára. Az első zsidótörvények és az egyre jobban kibontakozó antiszemitizmus ellenére, megdöbbentően rendszerhűek maradtak egészen munkaszolgálatba hurcolásukig, a gettókba telepítésükig, internálásukig. Naivitásukat máig nem tudom megérteni.

A Rákosi rendszerben túlzott szerepvállalásukat megértettem. A magyar társadalom várható antiszemitizmusától betegesen féltek. A magyar antiszemitizmus feléledése ellen, az átéltek után, érthetően a sztálinizmusba kapaszkodtak. Azt, hogy az oroszok nálunk is antiszemitábbak, csak lassan értették meg. A magyar közvélemény azonban a Rákosi rendszerben a magyar zsidóság szerepében csak a negatívumot látja, az eredményeit nem. A rosszért pedig a zsidóságot teszi felelőssé. Addig még nem jutottunk el, hogy az a rendszer egyrészt elkerülhetetlen volt, másrészt még rosszabb lett volna a zsidóság szerepe nélkül.

Ezek alapján vontam le a tanulságot. A magyar zsidóság minden rendszerrel, függetlenül annak minőségétől, együttműködik.

Az Antall kormány alatti együttműködésüket az antiszemitizmustól való, a reálisnál lényegesen nagyobb félelmükkel magyaráztam.

A Horn kormányban vállalt koalíciójukat tudomásul vettem azzal, hogy megörültek a választási eredményükhöz képest aránytalan hatalom felajánlásának. Nem mérték fel, hogy ez a hatalom nem lehet tartós.

A Fidesz gyors hatalomra jutásának az okát nem értették meg. Ez volt az első kormány a magyar zsidóság történetében, amit az ellenség győzelmének minősítettek, és elzárkóztak a kapcsolatkereséstől. Ez óriási hiba volt, ami az óta csak halmozódik. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy az egymással való szembenállást ki, mivel kezdte, de azon nem, hogy a Fidesz kormány nem antiszemita. Nemcsak azért, mert nem az, de azért is, mert nem lehet az. Európában az antiszemitizmus lehet népszerű zászlaja egy kis pártnak, de nem a hatalomra joggal pályázónak.

Aki elfogadta Horthy úri középosztályával való együttműködést még akkor is, amikor az már a Hitlerrel való szövetséget jelentette, az nem mondhatja, hogy a Fidesszel nem lehetett volna együttműködni.

A magyar zsidóság azonban a hisztérikusan Fidesz ellenes SZDSZ-be és az MSZP-be épült be. Nem akarta tudomásul venni, hogy Magyarország minél demokratikusabb lesz, annál inkább közép-jobb pártot fog kormányba választani. A magyar zsidóság azonban következetesen Fidesz ellenes. Semmit sem látott előre abból, amit a 2010-es választás hozott, de az akkori vereségéből sem tanult.

2010-es választás után egyértelművé vált, hogy a magyar társadalom többségét a közép-jobboldalúság jellemzi. Aki a közép-jobboldalt ellenségnek tekinti, nem számíthat hatalomra. Aki pedig fél attól, hogy a közép-jobb a szélső jobb támogatására szorul, egyetlen stratégiát választhat, a közép-jobbal való szövetséget. Ez az én logikám.

Nem kell sokat várni, a 2014-es választás bizonyítani fog. Nyilvánvalóvá válik, hogy a közép-bal pártokra verség vár mindaddig, amíg nem a közép felé közelednek.

A magyar liberálisoknak, köztük a magyar zsidóságnak egyrészt azt kell tudomásul venni, hogy a magyar társadalom közép-jobb, ezért a többség közép-jobb kormányt választ, másrészt az antiszemitizmustól kevésbé kell félni, mint valaha. Ez nem a mi érdemünk, hanem a Nyugaté, hogy az olyan kormányok izolálódnak a nemzetközi környezetben, akik antiszemiták. Ezért a politikai karrieristák sem lehetnek antiszemiták. A magyar zsidóságnak nem a magyar antiszemitizmustól kell félniük, hanem a magyar közvéleményben való izolációtól.