AZ EURÓPAI UNIÓT KRITIKÁJA II. Mekkora az optimális infláció

Kopátsy Sándor                 EG                   2013-11-15

AZ EURÓPAI UNIÓT KRITIKÁJA

II.

Mekkora az optimális infláció

Az Európai Unió vészesen lemarad nemcsak a Távol-Kelet, de a négy tengerentúli puritán ország mögött. Ezen belül különösen lemaradnak a mediterrán tagországok.

A lemaradásnak több oka van, de kettő a legfontosabb. Keveset dolgoznak, és alacsony az inflációjuk. Mindkét hibában a mediterrán országok járnak az élen. Hozzájuk képest a fejlettebb, puritán országok jól vizsgáznak. De csak hozzájuk képest, mert ezek is lemaradnak.

Azt most nem boncolom, hogyan lehetne az európai országokat arra kényszeríteni, hogy többet dolgozzanak, a foglalkoztatásban zárkózzanak fel a versenytársaikhoz. Most csak arról írok, hogy a kevésbé fejlett tagországok számára a kívánatosnál sokkal kisebb az infláció.

Az ugyan nem vitatható, hogy az elmúlt száz évben az infláció szinte minden országban nagyobb volt a kívánatosnál, csak azt állítom, hogy most az EU tagországaiban általában, az átalagnál kevésbé fejlettekben pedig különösen, alacsonyabb az infláció, mint amekkora kívánatos volna.

Ideje volna feladni azt az általános felfogást, hogy minél kisebb az infláció, annál jobb. Az ugyan tény, hogy a történelem során százszor annyiszor a kívánatosnál nagyobb, mint kisebb volt az infláció. De az is igaz, hogy infláció nélkül szó sem lehetett volna az elmúlt száz év gyors fejlődéséről. A második világháború óta, a gyakorlatban nem emlékszem olyan esetre, amikor az infláció nem volt nagyobb, mint optimális lett volna, de arról is meg vagyok győződve, hogy infláció nélkül ennyire sem mentünk volna.

Mitől függ az infláció kívánatos mértéke?

1. A kultúrától. Minél puritánabb erkölcsű egy ország, annál kisebb inflációra van szüksége. Ez a gyakorlatban is egyértelmű bizonyítást talál. Tehát két azonos szinten álló ország közül a puritán lakosságúnak mindig kisebb volt az inflációja. Németországban kisebb volt, mint Franciaországban. Ezért nem lehet a különböző kultúrájú államoknak azonos inflációja.

2. A gazdasági fejlettségtől. A tények ezt is egyértelműen bizonyítják. A rokon kultúrájú országok között a kevésbé fejlettekben volt nagyobb az infláció. Ezért nem lehet az eltérő fejlettségi fokon lévő államoknak azonos inflációjuk.

3. A kapacitáskihasználtság fokától. Minél nagyobb a munkanélküliség, illetve minél alacsonyabb a munkaerő foglalkoztatása annál nagyobb infláció a kívánatos. Ezért a jelnősen eltérő foglalkoztatás esetén eltérő infláció az indokolt.

Ezért nem szabad közös inflációt, közös pénzügypolitikát, különösképpen pedig megkövetelni olyan közösségben, ahol eltérő kultúrájú, különböző fejlettségű, és foglalkoztatottsági szintű országok alkotják a közösséget. Mivel az Európai Unióra a differenciáltág jellemző, már a Maastrichti Követelmények eleve elhibázottak voltak. A közös valuta pedig példátlan ostobaság volt. Ez ilyen közösségben a közös pénzügyi követelmények eleve rosszak, a közösség egészének a fejlődési tempóját fékezik, és növelik a fejlettek és a felzárkózni vágyók közötti különbséget.

Ez vált nyilvánvalóvá a 2010-es pénzügyi vállság óta. A fejlettek fölénye nagyobb, mint a közösségbe lépésük előtt, a kevésbé fejlettek pedig hozzájuk képest gyengébbek lettek. Ennek jele, hogy a puritán tagországok viszonylag jól állnak, de csak az egyre rosszabb teljesítményű tagországokkal szemben, de azok is lemaradnak az Egyesült Államokhoz, Kanadához, Ausztráliához és Új-Zélandhoz, és gyászos a növekedésük a Távol-Kelet országai teljesítményéhez képest.

Ezt jól bizonyítja a tény, hogy az elmúlt tíz évben az EU országokban a fogyasztói árak emelkedése az Egyesült Államokkal azonos szinten alakult, jelenleg csupán 1 százalékkal emelkedik, annak ellenre, hogy az EU országok három lényegesen különböző kultúrát, képviselnek, a puritánt, a latin, és a balkánit, az átlagos fejlettségük legfeljebb fele azénak, a foglalkoztatási szintje is lényegesen alacsonyabb. Az Egyesült Államokkal azonos inflációt, csak a fejlett puritán tagországok engedhettek volna meg maguknak. A kevésbé fejlett latin és közép-európai országokban mintegy kétszer, a balkániakban mintegy háromszor akkora inflációra lett volna szükség. Körülbelül ekkora inflációs különbségek voltak jellemzők a tagságuk előtt is.

Sajnos a brüsszeli vezetésnek minderről fogalma sem volt. Naivul elképzelték, hogy segélyekkel a kevésbé fejletteket fel fogják zárkóztatni akkor, ha azonos pénzpolitikát kényszerítenek rájuk. Nem gondoltak arra, hogy a közösség olyan, mintha a két észak-amerikai állam a latin-amerikaiakkal és Oroszországgal alkotott volna nemcsak közös gazdaságpolitikát, hanem még közös valutát is. Amit az EU vezetés erőltet, az olyan ostobaság, amit nem mert volna kitalálni senki, arra csak a naiv ostobaság volt képes.