Képzési reform

Kopátsy Sándor                  PO                  2013-11-12

Képzési reform

Száz év múlva az oktatás elmaradottságával, a pedagógusok szelekciójával, és a fizetésével fogjuk a jelenkor butaságát illusztrálni. Azt ugyan nem vonják kétségbe, hogy a nemzeti vagyonon belül, annak a fontosabb eleme, a tudásvagyon növelésében a pedagógusoknak fontos szerepük van, de azokat mégis a teljesítményüktől független azonos és alacsony bérrel fizetjük.

Azt sem vitatja senki, hogy ezzel iszonyú kárt okozunk, mert a következő generáció teljesítménye elsősorban a tudásvagyontól függ. Mégis minden marad a régiben.

Ha egy mondatban kellene jellemezi az elmúlt ötven év társadalmi változását, azt mondanám: Évezredeken keresztül a társadalom egyik alapvető feladata volt a tudásvágy elfojtása, most az elsődleges feladat ennek gerjesztése, gyarapítása. Ezt ugyan nem vitathatja senki, mégis az oktatási rendszerünk ezzel ellentétes módon működik. A klasszikus érelemben vett vállalkozói szektorban spontán és következetesen meg valósult a teljesítménnyel arányos bérezés. Ennek következtében a munkajövedelmek olyan m értékben differenciálódnak, hogy a társadalom progresszív adózással kénytelen mérsékelni azok differenciáltságát.

Ezzel szemben a legfontosabb értéktermelést, az oktatás, a társadalom tudásvagyonának növelését nem értéktermelésnek, hanem fogyasztásnak minősítik. Az oktatást a fogyasztási szférába sorolják. A pedagógus, és a munkaképes korú tanuló nem értéktermelő, az utóbbi még foglalkoztatottnak sem minősül.

Mindez azonban csak a jelenkorban, a tudományos és technikai forradalomnak következtében vált anakronizmussá. Az osztálytársadalmak működését még meg lehetett érten akkor is, ha a szellemi vagyon alakulását figyelmen kívül hagyták. Még az sem tudatosult, hogy az osztálytársadalmakban tudásfelesleg volt. Sőt az a technika fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobb lett. Vagyis minél fejlettebb lett a technika, a foglalkoztatott munkaerő nagy többsége esetében, annál alacsonyabb szellemi vagyon, képzettség kellett annak működtetéséhez.

Ez a nyilvánvaló tény azért nem derült ki, mert a technika fejlődése során egyre nőtt a társadalom ismeretanyaga. Egyre fejlődött a tudomány.

Ezt látva nem tűnt fel, hogy a fejlettebb technika működtetése egyre kevesebb képzettséget igényelt. Észrevételen maradt, hogy fajunk történetében az életképességhez egyre kevesebb tudásra volt szükség. Az életrevalósághoz a legalacsonyabb tudásigénye az ipari forradalom utáni tőkés társadalomban volt szükség. A gyűjtögetéshez az egész életen keresztül szerzett tapasztalatokra volt szükség. A 20. század elején a munkaerő nagy többsége pár heti munkavégzés után már munkaképessé vált. A kor hadseregében az analfabéta katonák is harckések voltak.

Az oktatásra először a vallásnak, aztán a közigazgatásnak volt szüksége. A gazdaságban elég volt a munkaerő néhány százalékának képzettsége.

Mivel minden osztálytársadalom tudásfelesleges volt, szükséges volt az ember rendkívül fejlett agyának féken tartása. Azért üldözte minden vallás a tudásvágyat.

A keresztényégben, a Nyugat vallásában ez volt az eredendő bűn. Senki sem volt kíváncsi rá, miért. Azon sem akadtak fenn, hogy ugyanakkor a vallás volt a tudás fő terjesztője, igaz csak a dogmákat tanították, a kételkedést, mint eretnekséget, üldözték. De nemcsak a kereszténység, minden kultúra minden vallása betegesen vigyázott arra, hogy a dogmák, a tradíciók sértetlenek maradjanak.

A tudományos és technikai forradalom azonban a társadalom tudásigénye tekintetben mindent megfordított. A tudásvágy, a kíváncsiság pozitív tulajdonság lett. Ennek ellenére, a tudásvagyon gyarapítóit teljesítményüktől függetlenül kezelik.

A fordulatot sem a közgazdaságtudomány, sem a politika, de még a pedagógia sem, a szülők azonban annál érzik. Gondot fordítanak arra, hogy a gyerekeik minél jobb képzést kapjanak. Gondosan válogatják az iskolákat. Ehhez azonban az állam nem ad segítséget, sőt magának tartja fenn a jogot arra, hogy ki, hol, milyen iskolában tanulhat.

A mi államunk még azt is jónak tartja, ha a tanulócsoportok képesség, adottság, minőség tekintetben minél kevertebbek legyenek. Ezzel akarják kiegyenlíteni a családi háttérből fakadó különbségeket. Azt azonban nem veszik tudomásul, hogy szülői háttértől és a tanulócsoportok összetételétől hogyan függ a képzés hatékonysága.

A pedagógia addig sem jutott el, hogy felismerje, mitől függ a tanulás eredménye. Pedig szerintem: A vele született képességtől, a szülői háttértől, a tanulócsoport színvonalától, a pedagógus teljesítményétől. Ezekhez képest az oktatási módszer, az oktatott anyag, az iskola felszereltsége, másodlagos.

A tudásvagyon nagysága

Jó negyven éve az egyének társadalmi értékét, mint a tehetség, a tudás és az erkölcs szorzatát határoztam meg.

Tehetség

Látszólag ezzel van a legkisebb probléma. Vagy van, vagy nincs. Ez velünk születik. Ez is tévedés. Az ugyan igaz, hogy velünk születik, de ha nem nagyon korán veszik gondozásba, hamar meghal.

Ez a sportban derül ki a legmarkánsabban. Van néhány fizikai képesség, ami csak akkor fejleszthető ki magas szintre, ha korán kezdik.

- Úszás esetében ma már az van, hogy az élet első néhány hónapjában kell megszerezni a vízben való otthonosságot.

- A labdaérzést is már kora gyermekkorban kell elkezdeni fejleszteni. Az egyensúlyérzék, a tériszony, a tapintóképesség is hasonló korai fejlesztést kíván. Ezek fejlesztését nem lehet elég korán kezdeni.

- A zenei tehetség már a magzati korban fejleszthető.

Felnőtt korban az ösztönös képességek fejleszthetősége már nagyon kicsi.

A magzati korban való felkészítés jelentőségét jól fel lehet mérni Finnországban, ahol nyolcvan év óta rögzítik a születéskori fizikai méreteket, vagyis a magzat kihordásának fizikai minőségét. Ezek életútját rendszeres időszakokban ellenőrzik. Kiderült, hogy a születéskori fizikai állapot jelentősen kihat az életteljesítményekre. A jobban kihordott gyerekek magasabb iskolázottak, jobban keresők, több adót fizetők, kevesebbet betegek lettek.

Ezért elemi társadalmi feladat lenne az anyák jutalmazása, nemcsak nem szülés ténye, de a kihordás minősége alapján történő jutalmazása is.

A hívatásos művészek és a sportolók képzési rendszere.

A modern társadalom oktatási igényét a hívatásos művészek és sportolók esetében megoldották. Ekét területen ugyanis már az osztálytársadalmakban is egyértelmű volt az öröklött képességhez igazított képzés. A társadalomnak csak át kellene venni az ott alkalmazott módszert.

Nem véletlen, hogy e két képzés sokkal eredményesebb, mint az oktatási rendszerünk általában. Magyarország a zenében és a sportban a világ élvonala közelében van, sokkal előbb, mint az ország gazdasági fejlettsége.

Tanuló csoport

Szinte említést sem teszünk arról, hogy a tanulás eredményében milyen szerepe van a tanulócsoport színvonalának.

A kelet-ázsiai oktatási rendszer fölényének egyik kulcsa: A hasonló képességűek minél homogénebb tanuló csoportja. A képesség tekintetében homogén tanulócsoportot sokkal könnyebb oktatni, és a képességhez igazodó követelmény jobb eredménnyel is jár. A konfuciánus kultúrában ez természetes követelmény. Szinte évenként alakítják a homogén képességű csoportokat. Ez a négy angolszász, tengerentúli országban erősen terjed.

Ennek a világszenzációt jelentő példájával találkoztam a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, ahol a kikeresztelkedett zsidó nagypolgárok, és a vidéki lutheránus értelmiség gyermekei alkották a tanulóközösséget. A nagyvárosi zsidó értelmiség találkozott a vidéki, nemzeti értelmiséggel. Az eredmény: A világ azt tartja, hogy a századfordulón ott születtek a Mars lakók, a Nobel-díjasok.

A homogén csoportok kialakítása a hívatásos művészek és sportolók oktatásában is következetesen megvalósul.

Erkölcs

A tudomány és technika forradalma olyan mértékben felértékelte az erkölcs társadalmi szerepét, hogy száz éve fejlett ország már csak az lehet, ahol a lakosság viselkedése puritán, vagyis a Nyugaton protestáns, a Távol-Keleten konfuciánus. Ez markánsan bizonyítást nyer abban, hogy mind a világ legfejlettebb, mind a leggyorsabban fejlődő húsz országában a lakosság vagy puritán, vagy konfuciánus erkölcsű. Ezzel szemben nincs felzárkózóban egyetlen olyan ország, amiben a lakosság viselkedését nem a puritanizmus jellemzi.

Tehetség, tudás és erkölcs

A lakosság társadalmi értékét kifejező szorzat, első két tagja a tudás és a tehetség természetüknél fogva csak pozitív szám. Ezzel szemben a szorzat harmadik tagja, az erkölcs lehet negatív is. A rossz erkölcs tehát eleve negatív társadalmi értéket eredményez.

Szülői háttér

Annak ellenére, hogy minden pedagógus tudja, hogy milyen jelentős szerepe van a szülők hozzáállásának, az oktatáspolitika tudomást sem vesz róla.

Ez korábban megengedhető volt, hiszen a társadalom, főleg a gazdaság nagyon szerény tudásigényt támasztott, a középfokon és azon felül a tanulók szülei az úri középosztálya, a polgárságba tartozók voltak. Az én időben az osztály kilenctizede ezekből került ki, és tizedét alkották a parasztok és munkások felső harmadából szelektált legjobbak. Ma, nyolcvan évvel később, tízszer annyian tanulnak a középiskola után, mint akkor a középiskolában. A képzés minden szintjén jelen van a társadalom egésze. Ebből kell minél homogénebb képességű tanulócsoportokat szervezni.

Kiből lesz pedagógus

Száz éve még a generáció legjobb egyetlen százalékából lett pedagógus. Ma a többségük a gyengébb feléből kerül ki. Elég egyetlen adat. Jelenleg a világ három legeredményesebb iskolarendszere Szingapúrban, Finnországban és Dél-Koreában működik. Ezekben a pedagógiai pályára az érettségizettek felső harmadából mennek. Az Egyesült Államokban az érettségizettek gyengébb feléből lesznek pedagógusok. Nálunk sem sokkal jobb a helyzet. De mi nem készítünk ilyen felméréseket. Pedig indokolt volna.

A tehetséges fiatalok nem mennek olyan pályára, ahol nem lehet sem anyagi, sem erkölcsi diadalt aratni. Aki bízik magában, nem szívesen megy olyan pályára, ahol nem mérik a teljesítményt. Márpedig a pedagógusok teljesítményét nem mérik, ezért őket nem is lehet ezért jutalmazni.

A két legfontosabb szakmában, az orvosok, és a pedagógusok estében életre szól a diploma. Az előbbiben legalább van lehetőség a szakmai és az anyagi kiemelkedésre. A pedagógus fizetése legfeljebb a szolgálati idejétől függ.

Nem csoda, hogy ebben a szakmában szinte teljes a szakszervezeti tagság. A jövedelmük nem a munkájuktól, hanem a szakszervezeteik erejétől függ. Ezzel szemben, ahol a jövedelem a teljesítménytől függ, szinte kihalnak a szakszervezetek.

Egy nyugati közgazdasági lapban olvastam: A pedagógus szakmának három jellemzője van: Rövid munkahét, nyári szabadság és a felelősségre nem vonhatóság. Ezért a jogokért azonban súlyos árat kell fizetni: Nincs anyagi és erkölcsi sikerük.

A legjobb pedagógust a legtehetségesebb tanulókhoz.

Annak még nyomát sem találtam, hogy a legjobb tanuló csoportot a legjobb pedagógusokra kell bízni. Pedig a művészetek és hivatásos sportolók esetében ez már régen elfogadott. Vagyis az adott tanulók közössége akkor ér el legnagyobb összeredményt, ha a tanulócsoportok, és a tanárok azonos rangsora van összeállva. A kiváló képességű diákokat, kiváló képességű pedagógusokra kell bízni. Világsikerek csak akkor kerülhetnek ki az oktatásból, ha a nagyon tehetséges diákok közösségét a legtehetségesebb pedagógusok tanítják. Ezért minden megyének, városnak koncentrálni kell a legjobb tanulókat és a legjobb pedagógusokat.

Szingapúrban ez a rendszer szinte folyamatosan működik. Jelenleg ott vannak a világ legjobb középiskolái, ahol a legjobb tanárok fizetése eléri a tanári fizetések tízszeresét is. Ezek előtt a diákok előtt nyitva állnak a világ legjobb egyetemei, és a tanulásokat az állam fizeti. Mind a tanárok, mind a nyertes diákok a sajtón keresztül közismertekké válnak.

A versenysportokban és a zenei iskolákban a világ legjobb tanárok, trénerek a szakmában közismertek. Az országok legjobbjai áramlanak ezekbe, a nemzetközi közösségekbe.